Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1910-03-13 / 11. szám

XIV. évfolyam Keszthely, 1910. március 13. II. szám. BALATONVIDÉK 1 V> 1 ilikai hetilap. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL A VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a szerkesztőség cimére kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre Fél évre . 10 K. — f. 5 K. — f. Negyedévre Egyes szám ára 2 K. 50 f 20 f Nyilttér petitsora 1 korona. Dermedő lelkek. Langyos szellők szárnyán, mosolygó napsugárban, illatos'ibolyáktól ékesen közelecLk felénk március idusa. Máskor a nemzet lelke szomjas, mobó vággyal szivta magába a szabadság üde levegőjét s ha veszedelt látott, csak annál mohóbban. S mi történik most ? Nézzetek örül ! Eszméljetek ! Almos csüggetegség szorongatja a nemzeti lelket! Nincsen szárnya, nincsen mozdulata! Nem indul se jobbra, se balra, csak vár, csak vár meddő önmegadással, hozzá nem illő fatalizmussal! Pedig láthatná, hogy örökös önmegadásával csak pelyvából fon kötelet! Így Penelope vászna soha, de soha nem készül el ! Mit ér egy hónapi, egy vagy két évi lázas lelkesedés, ha nyomába ott leselkedik a közönyösség, a fásultság utálatos lajhára, torokfőj togató kígyója, a, megalkuvás önző démona. Nemzetem! Mondj le már egyszer a lázas lelkesedésről. Látod, a láz mindig beteges állapot ! Ám lelkesedjél, csak a láztól óvakodjál, mert az sorvasztja el cselekedeteidnek komolyságát ! Mert úgy van ! Nincs meg benned már a kellő komolyságba kellő férfiasság; nincs benned egy parányi kitartás, elvszilárdság. Akiknek csak pár éve torkodszakadtából éljeneztél ; akiknek útját virágokkal hímezted és palástodat terítéd eléjük, azoktól ma közönyösen fordulsz el, sőt titkos örvendezéssel hallgatod, ha kisebbítik, ócsárolják őket előtted, de még azt se veszed fel, ha a rágalom és hazugság köveivel suhintják ís őket •fejbe. Pedig nem ők, nem azok a lánglelkü vezérek csak a hibásak, hanem magad is, aki cserben hagytad őket!... Mikor Verres, Sicilia propraetora a rábízott tartományban garázdálkodott, megtetszett neki Segesta városában egy pompás Diana-szobor. A segestai elöljárók és polgárok hallani sem akartak arról, hogy az ő szent szobrukat, melyet elődeik is nagy tiszteletben tartottak, Verres eltulajdonítsa tőlük. De nem azért volt ám Verres Verres, hogy tágított volna ! Magához hivatta az elöljárókat egyenkint. Megfenyegette őket kegyetlenül. Kijelentette, hogy ha a szobrot nem adják neki, a várost fenekestül felforgatja. Nagy félelmükben mit volt mit tenni, beleegyeztek a szobor elvitelébe ! Engedtek az erőszaknak ! Rendén van ! A gyengébb sorsa volt ez mindig ! De halljátok a többit is ! A szobor elszállítására pályázatot hirdettek ! De nem akadt egyetlen segestai ember, sem szabad, sem rabszolga, sem polgár, sem letelepült. aki a szoborhoz a kisujjával is merészelt volna nyúlni. A szobrot lilybaeumi barbárok emelték le talapzatáról — pénzért. Milyen pompásan illik ez a példa a mi társadalmunk alantas felfogására. Sok szent szobra van a magyarnak is ! És hányat emeltél te már le, szerencsétlen nemzetem, magas talapzatáról.idegenek segítsége nélkül és valljuk meg, sokszor nem is valami tiszta kézzel ! Vájjon annjarabővelkedel-e nagy férfiakban, hogy ezt a rablógazdálkodást jónak látod tovább is folytatni ? Uh, mint hasonlítasz Kronosz istenhez, aki a saját gyermekeit falta fel egymásután. És mohó vágyadnak, természetA BALATONVII)ÉK TARCAJA. A házasságközvetitö pofon. Bocsánatot kérek tekintetes törvényszék, ha hosszabb időre veszem becses türelmüket igénybe, mint az közönséges panaszoknál szokás. Szives engedelmökkel helyet foglalok. Méltóztatik tudni, hogy orvos vagyok itt helyben, Bükkfalván Ilyen minőségben hivattak va<jy egy év előtt egyik régi ismerősömhöz, Keresztesi Károly könyvkereskedőhöz, azaz inkább annak leányához, Jolán kisasszonyhoz, ki most itt mint vádlott foglal helyet. Nem illő, hogy a jelenlevőkről dicsérettel vagy gáncsolódással szóljunk, ép azért nem akarom itt fejtegetni, hogy miért, de tény az, hogy első látogatásom alkalmával mindjárt beleszerettem Jolán kisasszonyba. Mikor pulzusát fogtam, nem azt éreztem vetni, hanem szivemet. A' kisasszonynak könnyű, muló baja volt, de én azt állítottam, hogy gondos ápolást igényel s ezen ürügy alatt naponta kétszer látogattam föl Keresztesiékhez. Eleinte Jolán kisasszony volt az én betegem, de minél többször jártam föl, annál jobban győződtem nieg, hogy én vagyok betege — az ő szivének. Nemsokára teljesen felépült. Én azonban továbbra is folytattam látogatásaimat, mert azt véltem észrevenni, hogy a Kisasszony sem viselkedik idegenkedéssel irányomban. Keresztesiék már félig-meddig leányuk jegyesének tartottak s megvallom, hogy már azon voltam, hogy Jolán kezét megkérjem, midőn egy kellemetlen esemény megzavarta terveimet. Magam sem tudom, hogy történt- Jolán kisasszon}', mint minden leány, nagy idealista volt, én meg, mint minden orvos, nagy realista. Épen az idealizmusról és realizmusról vitatkoztunk, midőn annyira belehevültünk a vitába, hogy a kisasszony engem, nem tudom készaliarva-e vagy sem, de azt tudom, hogy nagyon reálisan megsértett. Peisze éu sem maradtam adós a válasszal, ugy, hogy mind a ketten sértődve váltunk el egymástól. Keresztesiéknél tett látogatásaimat beszünte'tem, pedig' szivein ezután is oda vonzott. Ha az utcán találkoztunk, ő elfordította fejét, hogy valamikép ne köszönjek n-ki, ugy, hogy mint teljesen ide- j gének haladtunk el egymás mellett. Miut talán tetszik tudni, tek. I örvényszék, a helybeli ( kaszinó bárom hét előtt bált rendezett Éu is kötelességem nek tartot'am elmenni, annál is inkább, inert a kaszinó választmányi tagja vagyok, és mert már egy hónap előtt foglalkoztam a gyógyszerész leányával. A terembe léptemkor majdhogy kővé nem váltam : ott volt Jolán kisasszony is. Nekem Csalán Pista ügyvéd, a bál rendezője, előtte való nap azt mondotta, hogy a kisasszony vidékre utazott rokonai látogatására. Csalán Pista ügyvéd, bocsánat, hogy kimondom tek. törvényszék, nagy kópé, ugy látszik azt akarta, tiogy találkozzam a kisasszonnyal. Tudtam, hogy nagyon feszült helyzetben leszünk mind a ketten. Hogy táncoljunk egy négyesben, mikor haragban vagyunk egymással ! Hogy nyújtsak neki kezet a «Simple chaine» nél vagy a «sétánál» Wromat, mikor az utcán sem köszöntjük egymást ! Legjobban szerettem volna észrevétlenül elhagyni a termet, de hát nem lehetett, hisz foglalkozva voltam a gyógyszerész leányával. Igy évődtem magamban, mialatt azon • törtem fejemet, hogy lehetne a gordiusi csomót megoldani. Végre mentő eszmém támadt. A német császár is elment bünbánólag Canossába, miért ne mehetnék én egy szép leányhoz, a ki nincs oly messze mint Canossa, lianem ugyanabban a teremben, melyben én vagyok. Odaléptem Jolán kisasszonyhoz, köszöntöttem s azután bocsánatot kértem tőle, ha a múltkor «sajnos félreértés» következtében megsértettem. Kezdetben meg volt lepetve merész föllépésem által, de később beszélgetésbe eredtünk, ugy, mintha misem történt volna