Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1910-06-26 / 26. szám

XIV. évfolyam Keszthely, 1910. junius 26. 26. szám. BALATONVID 1 V>1 i ti kai lietilap. MEGJELENIK HETEN KINT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL A VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat, és reklamációkat a szerkesztőség cimére kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Egész évre Fél évre . ELŐFIZETÉSI ÁRAK : . 10 K. — f. | Negyedévre 5 K. — t'. I Egyes szám ára Nyilttér petitsora 1 korona. 2 K. 50 í 20 f Az ipartestületi mozgalom. Volt idő, amikor az ipartestület ügyeiről elmondhattuk, hogy azok a békés fejlődés utjain izmosodásnak indultak, mert a vezetőség azokból az úgynevezett csendes munkálkodó emberekből állott, akik mindenkor tisztában voltak azzal, hogy az ipartestület működését, ugy az egyesekét, _xnint az általánosét nem a politikai torzsalkodás, hauem a szorgalom és munka alapján Ítélik meg. A testület tagjai közül voltak ugyan mindig olyanok is, akik könynyen hajlottak a szélsőségek felé, de a nagy többség mindenkor érezte, hogy a békés egymás mellettiség és önfeláldozó felebaráti szeretetfel fogják saját érdekeiket leg jobban előmozdítani. A közelmúlt választások alatt a felfogások régóta érlelődő különbözősége állította csatarendbe iparosainkat, és sajnos, hogy egyesek csataszomja a küzdelem hevében odáig vitte az egész ipartestület ügyeit, hogy a, testület ez idő szerinti elnöke szükségét érezte annak, liog}- az iparostársai által beléje helyezett bizalmat visszaadja, csak azért, mert nem akart a szélsőségek után törekvők útjában állani, pedig azok maguk is beláthatták már azóta, hogy Magj'arország a szélsőségek utjain járó egyeseket, politikai köznyelven szólva, — lehengerelte. Nekünk egészen mindegy az, liogy az ipartestület élén ki áll, de az a felfogásunk, hogy ugyanez a kérdés az iparosok zömének nem lehet mindegy. E felfogásunkat jogosulttá teszi az, hogy ugy vagyunk értesülve, hogy az ipartestület mérsékeltebb elemei máris azon gondolkoznak, hogy vissza állítsák a status quot és a szélső törekvéseknek demagóg párthiveit, — politikai köznyelven szólva — lehengereljék. Hogy e szándékukat végrehajtják-e, ez szintén nem tartozik reánk, de, mert mi mindig szívesen vettük gondozásba az iparosok egyetemének ügyeit, szükségét érezzük annak, hogy ezekre a dolgokra vonatkozólag egyet-mást elmondjunk. Az elnök lemondását és felfogását, ami erre vezette, elvben helyeseljük ; mert ugy gondolkodunk, hogy egy önérzetes, munkálkodó ember jól teszi, ha a gáncsot nem türi, s ha alkalmat ad arra, hogy a szenvedélyeiben elvakult kisebbség egy uj elnökválasztás alkalmával erőpróbáját megtegye. Az ő tettével szemben most be kell látni az ipartestületnek, hogy jövőjükben nem szabad elfoglalni az irányítást a fenyegetéseknek és személyek ellen kijátszott törekvéseknek, mert ez a békés fejlődésnek egyszer s mindenkorra útját szegi. Az ipartestület egyetemének arra kell törekednie, hogy elnöki székébe azokat a személyeket válaszsza meg, kik már eddig is tanújelét adták életrevalóságuknak azzal, hogy szeretettel gondozták az ipartestület ügyeit és sohasem tették a szájhősködés üres dobverését magukévá. Ha a politikai felfogás tiszteletben tartása a demagógok viselkedésében is olyan tiszteletreméltóan nyilatkozott volna meg a múltban, mint a lemondott elnöknél, akiről mindenki tudja, hogy az ipartestület elnöki állását soha, semmi irányban sem használta fel politikai hódításokra; — akkor nem volna szükség A BALATONVIUÉK TÁRCÁJA. jÍ hold. Prooengal románc. Élt egyszer messze nyugaton Zöld ligetes Castiliában Egy szőke fürtű, szeleburdi Kis /,irály leány. Ah, de az ajka szomorú, Nem nyílott soha kacagásra, Az arca sáppadt, lcönybe lábadt Siró, halovány* Gyógyiták nagy tudásu bölcsek, Százféle csodatevő irral, De nem találtak, mi segítsen Szomorú baján. Végre egy méla alkonyon Ráborult atyja kebelére S ajka panaszra, zokogásra Nyílott szaporán : «Atyám, szeret a szivem, Nyugtot seholse talál, Tudom te is szerettél igy, Amíg ifjú valál ! . . . Szerelmem nem földi lény, Ott születik a széles láthatárba, Szerelmes vagyok én a csalfa, A kósza holdsugárba! . . . Hogy éljek — csak egy uton lehet, A szivem súgja e tanácsot, Háló szobácslcám ablakáról Vetesd le a siirií rácsot, . . . Hogy én az ablakom kitárva Gyönyörködjem a holdsugárba, Nagyobb, hőbb vágyam soh'se volt, Mint, hogy szerethessen a hold A hold ... a hold !» Összegyűltek a nagy tudásu bölcsek, Tűnődéstől az eszük megállott, S nem érték, hogy holdfogyta idején, Hol veszi majd a kislány a holdvilágot. De a király, mindjárt csodára gondolt És megtevé, mire leánya kérte, Egy hálás szivü öleléssel Csókot kapott jutalmul érte. Lent a kertben, lesben álltak a bölcsek És remegve vártak a csodára Sötét holdfogyta idején a Csillogó, fényes holdsugárra. Kicsiny szobája ablakában A királyleány is várt magában Epedve, vágyva ki-ki hajolt, S ugy leste, hogy jön-e a hold, A hold ... a hold. Alighogy elnémult minden elet És titkos, sötétre vált az éjjel A bokrok sűrű labirintját Egy izmos kéz választá széjjel. Egy lovag volt. Csillogó ruhában. Ragyogott, mint a teli hold, Süvegén toll és — oldalán kard; Daliás büszke ifjú volt! . . . Egy hágcsó hullt le a magasból, Melyen ő a menyekbe hágott S fel — a párkány peremére — érve Átölelte a királyi virágot A leánynak csengő kacagása Messze hangzott s édes sídtogása, Ieljött, feljött a hold, Az édes — édes hold, A hold ... a holdi