Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1910-05-01 / 18. szám
4. BALATONVIDÉK 1910. május 1 5. érveknek is helyt kell adni, ha csak szántszándékkal vesztünkbe nem akarunk rohanni, A magyar nép évezredes múltjával bebizonyította, hogy az itt lakó nemzetiségekkel mindig igazságosan, testvériesen bánt s mást nem követelt tőlük, csak hű fiai legyenek a közös hazának. Ma is ugyanez a kívánság s ugyanaz a politika. Meg kell adni a jogot azoknak, akik megilletik, de a széthúzó törekvésekkel szemben védekezni kötelességünk. Minden jó érzésű hazafinak figyelmébe ajánljuk a választások előtt a fentiek mérlegelését s hiszszük is, hogy a józan gondolkozásuak nem hagyják magukat félrevezettetni a dörgő hangú jelöltek frázisai által s nem szegődnek csatlósaivá egy olyan eszmének, amelynek ez idő szerinti megvalósítása államiságunkat veszélybe sodorhatná s * melynek elősegítése tehát egyenlő lenne a hazaárulással. Egy bölcs mérséklettel megalkotott választói reform ám jöjjöm, de az általánosítás nálunk ma még korai s ahhoz nem nyújthat segédkezet magyar ember, aki hazáját szereti. Gamma. A cottage-rendszer. Hogy hogyan kell házat építeni, erre külön tanfolyamokat kellene tartani a magyarországi tőkepénzeseknek. E téren az izlés ma is még azon a mankón jár, amit az ötven év előtti bécsi építőmesterek nyomtak a magyar ember hóna alá. Mivel azonban az izlés fejlesztése tekintetében mi mind hallatlanul hanyagok vagyunk, a hatóságoknak kellene nyugat európai szemmel megszabni az irányt, amelyen az építők haladjanak. Keszthely fürdőváros, szép város, e két ok mindennél erősebbeu követeli, hogy a város kópét ne rontsák a gyakorlatlan és mindent egy sámfára huzó kőmives mesterek Ízléstelen alkotásai. E célból állítson fel a tanács egy rossz magyarsággal 'szépészeti bizottsági-nak nevezett testületet. Ez elvégre még csak pénzbe sem kerül, csupán egy nagyon kevés jóakaratba. Ez a bizottság világosítsa fel az építkezőket mindarról a gyakorlati igaz ságról, amit a külföld száz helyen kipróbált s amivel egy-egy arra való várost valóságos kis tündérkert tó varázsolt. Az Ízléstelen kontár munkáktól pedig egyszerűen tagadja meg az építési engedélyt. Városunkban az építő kedv határozottan nagy, bár evvel a kedvvel a hozzáértés és ügyesség, no meg az ízlés cseppet sem tart lépést. Jó példára hivatkozom, amikor arra kérem az építkezőket, hogy tanuljanak az angoloktól. Az angoloknak ugyanis határozottan kifejlett épitő stílusuk van a magánlakásokul szolgáló vidéki házak terén ; s ez a cottage-rendszer. E szerint épitkezuek már | mindenütt a francia és spanyol tengerpar| ton, s a németek a Rajna mentén, szóval mindenütt, ahol a lakás kényelme mellett, a szép kilátás élvezete is célja az építkezőnek. Egy angol rendszerű cottage tetszés szerint két, három, négy vagy több szobából áll, akárcsak a mi rendes házaink. Azzal a külömbséggel, hogy egyetlen hálószoba sincs a földszinten ; — ez mind az első emeletet náluk helyettesítő padlásra kerül. Az angol család minden tagjának külön hálószoba kerül s ezeknek ablakai mind a háztető kiugrásaiba esnek, amik egy-egy ház külső képét végtelen bájossá teszik. A magyar ember tán nevetni fog azon, hogy a padlásra menjen aludni, — de ne nevessünk nagyot, mert az angolnak megvan a maga jól kipróbált régi józan esze ! Menjünk csak fel egy magánház padlására. Akkora üres hely áll előttünk, hogy a gyakorlati észjárású ember szive elszomorodik a láttára. Es ez a rengeteg hely csak arra való, hogy télen ruhát száro gassuuk benne és holmi liin-lom porosodjék rajta. Ha a Keszthelyen létező üres padlásokat területben felmérnénk, kikerülne belőle egy uj város ! Tegyük fel, hogy az itteni viszonyok szerint egy-két szoba, konyhás lakás felépítése hétezer koronába kerül ; ha ennek a p«dlását vékony falakkal, kiugrókkal kellően tagoznánk, nyerhetnénk három uj szobát s az ilyen öt szobás ház nyolcnyolc ós fél ezer koronánál többet fel nem emésztene. Az angolnak még arra is akad pénze, hogy zöld mázas tetőcserepekkel fedi a házát, ami lombos fák között, például a m; parkunk körül szemnek, szívnek tetsző barátságos külsőt kölcsönöz. Az időjárás Augliában még sokkal kedvezőtlenebb, mint nálunk és ez az építési modor ott mégis a legnagyobb kedvelt.ségnek örvend, mert nagyon kis építőmesteri furfanggal lehet védekezni az idő viszontagságai ellen. Ezekre a bájos ópületformákra kell felhívni az építkezők figyelmét — hisz e művészetnek már könyvtárakra menő szakirodalma vau, — ós lehetetlen, hogy mostanában nagy szorgalommal folyó együgyü, sablonos építkezéseknek vége ne szakadjon. Még egy-két év és a Balatonpart felé nem marad egy talpalatnyi beépítetlen hely, ami, ha a gyufaskatulya rendszerű házakkal tömve lészen, a művészet és jóizlés múzsája megfordul a sírjában, ahova a keszthelyi kőműves mesterek bősz szakértelme már évekkel ezelőtt eltemette. * Kivándorlás a Dunántulról. A soproni határszéli rendőrség kapitánya most küldte a belügyminiszterhez rendes évi jelentésót. Ezekben a sorokban látja följegyezve a belügyminisztérium vérnyomait aunak a kiűzött, negyvenezer inagyárnak, akik egy év leforgása alatt elhagyták a kapitányság területét, Sopron, Mosou, VHS és Zala megyéket. Nagy, széles utakon vezetnek ki azok « vérnyomok, amelyen keresztül a magyar faj fölhasználatlan maradt erőfölöslege húzódik ki oda, ahol jobb ára van az emberelőnek. A határszéli rendőrkapitányság évkönyve szerint, pontosan 3677B t» mult, 1909. évben a kerület kivándoroltjainak a száma. Ezzel szemben vigasztalásul a visszavándorlás szolgál. Pontosan 2195 ember tért vissza a régebben kivándoroltak közül a kapitányság területére. De At.tavante : Kegyét veszted ! Páter Benedek : Régen elvesztettem. Még akkor, mikor elvette tőlem az enyómeket. Az ón Virgiliusomat, az én Hora tiusomat, az én Ovidiusomat, az én Petrarcámat ! Attavante: Dantéval akarja jóvá tenni. Páter Benedek : Késő, uem kell. Nem az enyémek közül való. Mondd meg a királynak. . . Attavante : Halkabban az istenért, kopognak az ajtón. Budavárában gyorsan szárnyra kél a szó ! (A fráter ajtót nyit az érkezőknek. Blandius és Francesco di Chierico belépnek.) Páter Benedek : (hangosabb szóval) Nincs mit titkolódznom, Attavante. Mondd meg a királynak, hogy páter Benedek nagyon fáradt és nagyon öreg már. ecsetet nem fog többé s a fölajánlott száz énekes verset hódolattal bár, de olvasatlanul viszszaküldi, mert nem volna gyönyörűség elolvasnia. . . Attavante : Az istenért gondold meg, tisztelendő atyám ! Páter Benedek : Már meggondoltam, vidd vissza neki. Blandius : (közelebb lépve) Száz énekes vers ? Csak nem Dantét küldöd vissza a királynak ? Igaz hát, amit Félix műhelyében újságoltak a tanítványaid. Páter Benedek : Igaz, Blandius főmásoló-mestor uram. Blandius : Sajnálom, páter, de hát utóvégre is ki-ki legjobban intézi a maga dolgát Engedd meg, hogy egy igen kiváló florentiai mestert mutassak be neked, ki a király meghívására mostanábau telepedett le minálunk. íme, Francesco di Chierico, ki öt-hat évvel ezelőtt Vergiliust másolta, még szülővárosában, a király megbízásából. Az ötvösségben is elsőrendű lévén, ő maga metszette és zománcozta a hollós cimerkapcsot is a könyvtáblára. Legyen vagy egy jó szavad hozzá, páter Benedek ; nagy tisztelőd ! Páter Benedek : Isten hozott minálunk Francesco di Chierico mester. Láttam a Vergiliusodat a bibiliothékában. A betűid szépek, nemes ízléssel vetetted őket, hauem a poétát nem értetted meg. Mit keresnek az alvilágban a hozzád hasonlatos köntöst viselő taliánok ? Chierico : Tisztelendő mester, az én felfogásom. . . (Tovább beszélgetnek. Blandius csak erre várt s most féli © vonja Attavantét.) Blandius : (halkan) Makacskodik az öreg ? Attavante : Talán igaza is van. Blandius : Ne mondd, utolérhetetlen mesteri Visszaküldi Dantét. Attavante : Téged illetett volna meg, utolérhetetlen mester. Szinte kár, hogy az a nagyszerű, de irdatlan misekönyv meggátolt az elfogadásában. De már mindegy, meg kell nyugodnunk benne. Attavante : Eszem ágában sem volt arra gondolni, hogy a magam számára kérjem. (Szeretne visszatérni a csevegőkhöz, de Blandius visszatartja.) Blandius : Még egy szót, mesterek mestere. Örök hálára köteleznéd legalázatosabb szolgádat, ha szólanál vagy egy jó szót érdekemben a királynál. Szeretném, ha nekem jutna ez a száz énekes vers. Három-négy esztendei állandó munka . . . a királynak legkedvesebb könyve . . . szeretnék jobbau a kegyébe jutni ... ez volua a legkönnyebb utja. . . Attavante : Meglátom, tehetek-e valamit. Blandius : Mindent csak akard ! Remélhetek ? Attavante ; Minden esetre. Blandius : (páter Benedekhez lépve) Nos hát, kedvedre való-e az uj ismeretség, páter ? Chierico : Eu végtelenül boldog vagyok, hogy megismerhettem a uagy magyar művészt. Páter Benedek : (hidegen) Barátod az ötvösségben elsőrendű lehet. (Tovább beszélget Blandiussal.) Chierico : (félrevonja Attavantet) Ennek a faragatlan barátnak kár volna egyetlen sort is adni az Infernóból. Használd fel a nyakasságát és vedd el tőle hamarosan, mert még engedni talál és elvállalja. En szíves örömest megcsinálom helyette. Szólj, kórlek, egy-két szót érdekemben a királynál, te tanácsaidra szívesen hallgat. Utóvégre is földiek, sőt, ha nem csalódom, rokonok volnánk, kedvesem, ennyit bízvást megtehetnél nekem. Attavante : Megkísérlem, ha lehet. Chierico : Attavante kísérlete egy a sikerrel. E szerint hát remélhetek ugy-e ? Attavante : Minden bizonnyal. (Vége köv.)
