Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1910-05-01 / 18. szám
XIV. évfolyam. Keszthely, 1910. május I. 18. szám. BALATONVIDÉK Politiliai hetilap, MEGJELENIK HETEN KINT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL A VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a szerkesztőség cimére kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre Fél évre . 10 K. — f. 5 K. — f. Negyedévre .. Egyes szám ára 2 K. 50 f 20 f Nyilttér petitsora 1 korona. Slőfizetési felfripás. Q rteg peclét> elmultápal tisztelettel leérjük olpq. sóinkat, a z előfizetést meguji* tani és esetleges hátralékai kat beküldeni mielőbb szipes^ed jenekA választói jog. Mióta Kristóffy fődarabont az általános és titkos választói jog gyújtó csóváját elvetette, azóta a nemzet alsóbb rétegeiben mind erösebben és vészesebben hangzik a sürgető követelés: jogot a népnek! A koaliciós kormány négy évig húzódozott a nehéz kérdés megoldásától, végre is örökül hagyta a Khuenkormánynak s a jövő parlamentjének. A kérdés mikénti megoldása most, a választások előtt, újra élénken foglalkoztatja a politikusokat. Hogyisne! Ennél kitűnőbb kortesfogás nem létezik. Csak oda kell dörögni a nép fülébe, hogy az általános, községenkinti titkos választás hive vagyok s a jelölt urnák rögtön van pártja. A jó urak azonban aligha fontolják meg az ily kijelentések nagy borderejét s lelkiismeretien játékot tíznek egy nehéz, a legmesszebb menő megfontolást és tárgyilagos kritikát igénylő nemzeti kérdéssel. Nem azért Ítéljük el ezt az eljárást, mintha ellenségei volnánk a a választói jog kiterjesztésének, hanem, mert jól tudjuk, hogy a tisztelt népbolonditók frázisaikkal csak éleszteni akarják a tüzet s egyes pártok és osztályok ellen felszítani az ellenségeskedést. Ebből pedig nem kérünk. Azt belátja már nálunk minden politikus és minden hazafi, hogy a mostani censusos rendszer elavult s hogy a választói jog megreformálására feltétlenül szükség van. Ez elől még a legkonzervativebb politikusok sem zárkózhatnak el. De már a reform mikéutfe nehéz kérdés. A legmodernebb és legradikálisabb természetesen az általánosítás volna. Csakhogy ami helyzetünk olyan speciális és számos olyan mellékkörülményt kell figyelembe venni, hogy az általánosítás, minden megszorítás nélkül, merész kísérlet volna s a magyarság szupremacioját tenné kockára. Három évtized alatt egész osztályok értek meg arra, hogy politikai jogokat gyakorolhassanak és az állam kormányzásába bele szólhassanak. Ezeknek feltétlenül meg kell adni az activ és passzív választói jogot. De vannak viszont olyan' néprétegek is, amelyeknek kezében a választói jog kétélű fegyver s a nemzet vitális érdekeinek veszélyeztetése nélkül nem lehetne bevinni őket az alkotmány sáncai közé. Különleges helyzetben van Magyarország azért is, mert népességi tekintetben nem egységes állam, hanem különböző nemzetiségek és fajok konglomerátuma, melyeknek széthúzó törekvéseit csakis a magyal' faj államalkotó képessége tudta féken tartani és egységes állam keretébe szorítani eddig is. Ha tehát fenn akarjuk tartani a magyar állam integritását, akkor féltékenyen kell őriznünk fajunk szupremációját is, nehogy a széthúzó törekvések annyira erősödjenek, hogy túlhaladva a magyarság erejét, veszélyeztessék állami egységünket. Amint nem szabad figyelmen kivül hagyni e reform megalkotásánál egyetlen olyan momentumot sem, amely a jogmegadás mellett szól, ép úgy a jogmegadás ellen felhozható A BALATONVIDÉKT AHCAJA. Páter Benedek. Irta: Harsányi Kálmán. Utánnyomás tilos. (Folytatás.) Attavante : A Divina Comedia. Páter Benedek : Nem olvastam. Ki irta ? Attavante : Dante. Páter Benedek: Dante Alignieri ? Attavante : Igen, Páter Benedek : Hallottam itt-ott a nevét emlegetni, de csupa olynu embertől, aki nem olvasta a könyvét. Én meg még nem jutottam hozzá. Jó dolog ? Fölér Petrarcával ? Attavante : Én nem olvastam még. Azt mondják, egészen más valami. A király nagyon magasztalta. Esyet-mást jegyezgeted is ebbe a példányba. Páter Beuedek : (fölüti itt-of) Ahá, igen ! (Leteszi a könyvet.) És miért küldte nekem ezt a könyvet a király ? Attavante : Veled kívánná lemásoltatni. Kerek száz ének az egész. Száz initiale, három-négy kép énekenként és apróholmik, szinesen irott szalag minden lap körül, egészen a te Ízlésed szerint. A király ugy véli, hogy a szöveg szebbnélszebb gondolatokat fog a festékes csészéidbe keverni. Blandius négy-öt esztendő alatt készülne el vele rosszul, vagy közepesen, te bevégezhetnéd két esztendőn belül, jól. A királynak most ez a, legkedvesebb könyve, fogadd szerencsekivánataimat a nagy kitüntetéshez, tisztelendő mester. Páter Benedek: (fölveszi a könyvet és Attavante ölébe teszi) Már éu több képet nem irok ebben az életben, öcsém az Úrban. Attavante : A király kivánja. Páter Benedek : Későn kivánja, Marco Attavante ! . . . Vidd vissza neki a verseskönyvet. El sem olvasom. Attavante : Mintha keserűséget éreznék ki a szavadból. Páter Benedek : Lehet ; van benne sok. Husz esztendeje dolgozom a királynak. Én másoltam neki Cátót, Justinianust, Nagy Basileust, Athanasimt, Theodoretust, Zonaras Chronographiáját, két breviáriumot, két misekönyvet, hat imádságos könyvet, geographiát, mathematikát ... és e husz esztendő alatt nem tudtam elérni, hogy csak ogyetlen-egyszer beteljék a szivem vágya és ne azt másoljam, amit ő tukmál rám, hanem, amit magam választok magamnak. Vergiliust kérve-kértem tőle, Florentiában másoltatta le ; Horatiusért rimánkodtam, Félix műhelyébe adta ; Ovidiusra azt, mondta, nem való barátnak és Petrarca neked jutott Attavante ! Attavante : Ha tudtam volna. . . Páter Benedek : Hiába tudtad volna, akkor is csak te gyönyörködted volna végig minden betűjét ; amit a király akar, attól el nem téríti senki. Nekem nem adatott meg, hogy poétát másolhassak. Ember, ember, ha ón Virgiliust megkapom ! . . . Ezer kép sok, de még annál is több táncolt előttem, mikor tizedszer, huszadszor elolvastam és bennem kellett maradnia mégis valamennyinek. Bámulom, bogy kontár nem voltam, mert csak poétához, nagy poétához tudtam volna a lelkem legmélyéből képet irni. Talán csak azért nem sekélyesedtem el, mert élt bennem a reménység : hátha, hátha mégis, egyszer, valamikor. . . Nagy dolog a vers, barátom, öcsém, nekem ,legalább minden egyéb Írásnál nagyobb. És nem volt benne részem sohasem, mert nem akarta a király. Az igazságos király ! Miért ? — nem kutatom. De neui akarta. Attavante : Yelem üzeuteti, amit most küld neked, nagyobb és dicsőbb mű amazokénál. Páter Benedek : Hiszem, mert ő mondja, de Vergiliust nem adom ! Attavante : Engedsz a király kívánságának, ugy-e ? Páter Benedek: Nem Attavante, elkésett a király.