Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1910-04-03 / 14. szám

XIV. évfolyam. Keszthely, 1910. április 3. 14. szám. BALATONVIDEK MEGJELENIK HETEN KINT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL A VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a szerkesztőség címére kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre Fél évre . 10 K. — f. B K. — f. Negyedévre Egyes szám ára 2 K. 50 f 20 f Nyilttér petitsora 1 korona. A párbaj ellen. Az összes művelt nemzetek körében már hosszabb idő óta folyik a küzdelem ama ostoba s a középkorból ránk maradt társadalmi felfogás megváltoztatására, mely a becsületen ejtett foltnak vérrel való lemosását követeli. Sajnos, a párbajellenes mozgalmaknak ma még sehol sincs meg a kivánt eredményük. Különösen nincs meg nálunk magyaroknál, akik lovagias nép hírében állunk s e hírnevünket ugy vélik a legtöbben megtarthatni, ha minden legcsekélyebb dolgot karddal vagy pisztollyal intéznek el, szóval, ha mindenből lovagias ügyet csinálnak. Igy lesz aztán a lovagiasságból lovagiaskodás. Mert disztingváljunk csak. Ugyebár lovagias lehet valaki anélkül, hogy lovagiaskodó lenne és viszont lovagiaskodó anélkül, hogy a lovagiasságról halvány sejtelme volna. Az igazi férfiút nem az afférek száma avatja lovaggá, hanem a viselkedése. A párbaj, ma már minden józan gondolkodású ember előtt nem egyéb közönséges komédiánál. Szóbeli vagy tettleges inzultusokat vérrel elintézni kész nevetség, mert a sértést, ha megtörtént, nem mossa le sem egy kis karcolás a bőr felületén, sem egy pisztolydurranás az erdő tisztásán. A sértést vagy kölcsönös kimagyaiázásokkal, vagy bocsánatkéréssel, vagy biróság előtt lehet elintézni. Aki hevétől elragadtatván magát, ok nélkül sérteget, habozás nélkül kövesse meg ellenfelét. Aki pedig az adott körülménj

Tek között jogosan sért, az álljon helyt érte a biróság előtt, de semmi esetre se verekedjék meg azzal, aki a sértésre rászolgált. A méltán megfenyített, ha tudatában lesz annak, hogy egy-két kardcsapással nem me nekülhet az afférból, inkább bocsánatot fog kérni, semhogy oda álljon a törvény elé, ahol viselkedése nemcsak a biróság, hanem a nagy közvélemény Ítélőszéke elé is kerül. Eddig, ha valaki párviadal miatt a biróság elé került, mindig ugyanaz a mentsége volt. — Társadalmi kényszer alatt állottam. Ez a megszokott védekezés. Szűnjék meg hát végre ez a védekezés s a társadalom tiltakozzék az ellen, hogy a párbaj hős reá, mint felbujtóra hivatkozzék. Csatlakozzék mindenki azokhoz, akik a becsületfoltozásnak ezt a középkori, ostoba módját elitélik s a helyes útra akarják terelni a becsületkeresöket, ahol a megbántott becsület a legteljesebb elégtételt kaphatja, Ettől a helyes úttól senkinek sem kell félnie, ha a szénája rendben van. Csak a krakélerek riadnak vissza tőle, mert karrierjüknek vége szakad. Ezeket pedig vájjon ki sajnálná? Ahoz, hogy a párbajmánia megszűnjék, elsősorban a társadalom erkölcsi felfogásának kell megfinomulnia. Be kell látnia, át kell éreznie, hogy a párbaj egy egész közönséges verekedés, csakhogy nem ököllel, bottal, vagy késsel, hanem karddal vagy pisztollyal hadakoznak az ellenfelek. Az eszköz és a forma ugyan más, de a lényeg ugyanaz. Ha erre az álláspontra helyezkedik a társadalom, akkor egy pillanatig sem fogja hősnek, bátornak, lovagnak tartani a verekedőt, viszont a párbajhős, ha látni fogja, hogy a társadalom nem ünnepli, de kirekeszti magából, bizony meg fogja gondolni a dolgot, mielőtt porondra lépne. A törvény pedig sújtsa teljes szigorával a hősködőket. Minősítse a biróság is közönséges verekedés A BAL

ATO

N VID

ÉK TAHCAJ

A. A Keszthelyi Ene^- és Zenekedvelők Eggesűlete jubileumához. Kiváló zenészek állítása szerint az emberi hang volt és marad mindenkor az első és a legnemesebb hangszer. Elismert tény, hogy az emberi hang annyival áll magasabban a hangszerek fölött, amennyivel az ember, a teremtés eme remekműve fölülmúl valamely fa- vagy pléhdarabot. A hangszeres zenéhez mindig fűződik valami anyagias, amely elárulja eredetét ; mig az emberi hang a legtisztább zene, amelynek más hangszerek fölött ama hasonlíthatatlan előnye vau, hogy a kiejtett szónak tetszés szerinti árnyalatokat adhat a hang modulácziói által. Misem lehet H lélekre nézve elragadóbb, mint ha kellőkép művelt emberi hangok magasztos ének szárnyain szép harmóniában egyesülnek. Miért is az egyház, valamint a szépművészetek minden ágát : az építészetet, a szobrászatot, a festészetet ós a költészetet saját körébe vonta, ugy adott életet az éneknek is ; mert az Isten dicsőítéséhez mindennek hozzá kell járulnia. A liturgikus áldozat pedig, amely oltárainkon bemutattatik, foous a keresztény isteni tiszteletben. Ennek fénye, melegsége sugározza be az egyház ténykedéseit s mindennek, ami az egyházban történik, eme focussal kapcsolatban kell lennie. Ennek magasztosságát interpretálja különösen az egyházi zene, amely a vocal vagy poliphon ének által ahhoz legközelebb áll. Eme célt szolgálja már tiz év óta a keszthelyi ének- és zenekedvelők egyesülete, amely az egyházi év kimagasló ünnepein, fennállása óta e húsvétkor vagy kél századszor jelent meg templomunk kórusán, hogy midőn a lélek bensőbb érzelmekre hangolva, a hétköznapi gondok nyűgétől rövid időre megszabadul s az isteni titkok szemléletébe elmeiülve, a sziv hálával telik el Isten jósága iránt. — miután a puszta szó gyenge lett túláradó érzelmeink kifejezésére — e lelkes kis csapat fölemeli hangjár., hogy kedvességével az Üdvözitőuek mindnyájunk hódolatát bemutassa s majd diadalmi örömben a góthikus boltozati,' fölszárnyalva, majd az oltár mysteriumainak esodagazd»g mélységébe lágyan elmerülve, majd ismét egész lényünket megragadó, szivet-lelket megrázó erős akkordokkal hiva minden lényt a közös örömre, az áldozatnál az elevenitő szó, az éltet adó ige, érthető beszéd lesz Isten és népe között, a nép és Isteu között; s mig a fényárban uszó oltá- előtt vallásuukpapjai, aranytól csillogó ünnepi ruhákba öltözve, szent áhítattal mutatják be a legfölségesebb mysteriumot, a kórusról angyalok karát véljük hallani s összhangzatos ének magasztos hangjainál lelkünk megszabadul a földi salaktól, szivünk aj'aja föltárul s elménk Teremtőjéhez fölemelkedve édesen andalog a mennyei örömök elgondolása fölött. Midőn pedig egy Palaestrina, Bossiui vagy — mint a legközelebb mult nagy hétben is — egy Astorga majdnem leküzdhetetlen nehézségekkel birni látszó klaszszikus kompozicióit előadni halljuk, nemcsak magasabb zenei vágyunk nyer kielégitést, hanem teljes elismerésünkkel, sőt csodálatunkkal adózunk azon fegyelmezett énekkarnak, amely eme fölül múlhatatlanul mélységes kompozíciókat is sikerrel interpretálni képes. És itt sietünk kalapot emelni a keszthelyi ének- ós zenekedvelók egyesületének nagytudásu karnagya előtt. Volt alkalmunk az ő szakmájából is szem- és fülkápt áztató zene-technikusokat hallani. Láttunk egy családot, amelynek négy tagja közül az apa az orgonánál ült; elő te feküdt a trombita és triangulum ; mellette a féldob s mig az orgona hol a manuálban, hol pedig a pedálban, de folytou búgott — a többi hangszert fölváltva kezelte s emellett még énekelt is ; felnőtt fia, hege-