Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1910-04-03 / 14. szám

2 BALATONVIDEK 1910. április 3. nek a párviadalt s alkalmazza a résztvevőkre azokat a szakaszokat, melyeket korcsmai hősökre szokott ráhúzni. Nem államfogház, közönséges börtön kell a párbajhősöknek. Elmondottuk pedig ezeket abból az alkalomból, hogy városunk fiatalsága körében ujabban veszedelmesen kezd tért hódítania a lovagiaskodás, a párbajmánia. Alig múlik hét, melyre ne esnék egy egy lovagias ügy. Szerencsére eddigelé súlyos következményekkel egyik sem járt

; de ki tudja, már a legközelebb nem követel-e emberéletet, vagy testi épséget ? Felhivjuk azért városunk intelligens közönségét, a fiatalság komolyabb, érettebb elemeit, hassanak oda bármi uton-módon, hogy ez a veszedelmes mánia megszűnjék, vagy legalább is korlátoztassék. Cselekedjenek addig, mig egy szomorú eset nem vádolja lelkiismeretüket, mig szülők könnye nem csordul ez ostoba és ferde társadalmi felfogás, hagyomány nyomán. Gamma. A főgimnázium Széchenyi ünnepélye. A keszthelyi kath. főgimnázium f. hó 8-án, pénteken, délelőtt 10 órakor az intézet tornatermében Széchenyi István gróf halálának félszázados évfordulója alkalmából iskolai ünnepélyt rendez, amelyre városunk m. t. közönségét ez uton is tisztelettel meghívja a főgimn. igazgatósága. Az ünnepély műsora a következő : 1. Himnusz. Énekli a főgimn. énekkara. 2. Széchenyi galambjai. Költemény Hegedűs Istvántól. Szavalja Zob Mihály VII. o. t. 8. Ünnepi beszéd. Mondja Pap László dr. főgimn. tanár. 4. Széchen3*i közgazdasági eszméi. Irta és felolvassa Benes Ferenc VIII. o. tan. 5. Magyarnak lenni. Költemény Sajó Sándortól. Szavalja Filipi Ernő VIII. oszt. t. 6. Emlékbeszéd. Mondja Huszti Jenő VIII. o. t. 7. Szózat. Énekli a főgimn. énekkar. A nagykanizsai beszámoló. Március hó 28-án jött Nagykanizsára gróf Zichy Aladár, a város díszpolgára, a kerületnek 14 éven át volt képviselője, hogy beszámoló beszédét megtartsa. Óriási nép* tömeg várakozott rá az állomáson, hol öt Vécsey Zsigmond polgármester, mint Nagykanizsa városának érdemekben dus díszpolgárát üdvözölte. A kerület majd minden községéből nagy számmal jöttek be választók, hogy szeretett képviselőjüket méltó fogadtatásban részesítsék. Gróf Zichy Aladár már előre el volt rá készülve, hogy lüntetni fognak ellene s igy egy cseppet sem volt meglepetve, midőn a húsvéti tojásokból felé is repült egy pár. A «Szarvas> szállodába hajtatott, mely előtt megszámlálhatatlan sokaságú embertömeg várakozott rá. Az erkélyre lépésekor a választópolgárok ajkáról egy szívvel-lélekkel tört ki az egetverő éljen. De a cucilista hadsereg vörösnyakkendős gárdatisztje sem maradt tétlen s megadta a jelet a felbérelt csőcseléknek, mire fiilsiketitö fütyülés, sipolás, trombitálás, jerichói lárma s a vadszamarakét felülmúló ordítozás rezegtette meg a levegőt, ugy, hogy gróf Zichy Aladár a beszámolót itt nem tarthatta meg, hanem a szálloda termében a helybeli s kerületi választópolgárok előtt. íme az apostolok ! a kik a szabadság, egyenlőség és testvériség jelszavát hangoztatják, most csakugyan bebizonyították, hogy azok, kik vizet prédikálnak — bort isznak ! A szent szabadság nevében, melyért küzdenek, mások torkára forrasztják a szót — az egyenlőség nevében maguknak jogot vindikálnak ugyan, de másoktól ezt megtagadják — a testvériség nevében másokat megköveznek s goiombaságokkal illetnek. Gyönyörű gárda ! Díszes kompánia! Büszkék lehetnek rá vezéreik! S hogy kik voltak a büszke gárdisták felbőszült bérencei, könnyű kitalálni! Mig kinn folyt a tüutetés, addig a teremben gróf Zichy Aladár megtartotta beszámolóját. Szűnni nem akaró éljenző sek közt foglalta el helyét az emelvényen, hol Nagykanizsa VI—VII. kerülete nevében Kállovics József földmives üdvözölte s őszinte szívből jött szavakkal tolmácsolta a józanon gondolkodó választópolgárok szeretetét, háláját s tántorithatlan ragaszkodását volt képviselőjük iránt s biztosította, hogy ahhoz a zászlóhoz, melyet büszkén lobogtatott a dicső vezér kezében, ezután is rendületlenül fognak ragaszkodni Gróf Zichy Aladár megköszönte a szívből jött üdvözletet s kijelentette, hogy a tüntetés egy cseppet sem kedvetlenitette el, sót elhatározta, hogy a küzdelmet teljes erővel fel fogja venni, mert tudja jól: a tüntetés nem a választópolgárok műve volt, hanem a felbérelt, éretlen eszű, kiskorú gyermekek játéka. Legközelebb befogja járni a választókerület összes községeit. Tévesen hiszi a liberális sajtó, hogy tgróf Zichy Aladár kanizsai képviselőségére örökre ráborult a halotti szemfedő.» Él még erősen a helyesen gondolkodó, hazafias s vallásos szivekben a tudat, hogy a zászló, melyet gróf Zichy' Aladár lenget a kezében, oly eszmékért való küzdelmet jelképez, melyért lelkesedni erős kötelességének éi'fez minden hithű hazafi. Nem csüggeszt el bennünket semmiféle terrorizmus és szándékos félrevezetés, még ha a legválogatottabb hazugságokkal saturálva bocsájtják is világgá vörös céduláikat, mert rá lehet ám ezekre ütni a hazugság bélyegét ép oly ünnepélyesen és nyilvánosan, mint a beszámolón ráütötte Börzsey Tivadar sz. Ferencrendü atya. Előbb utolérték a hazugságok apostolait, mint a sánta kutyát. • Titkos népgyűlés >-nek nevezi a «Zala» c lap gróf Zichy Aladár beszámolóját. Nem neheztelhet meg azért e lap Tek. Szerkesztősége, ha azt mondom: erre reflektálni nem érdemes. Talán a fölötti fájdalmában nevezte igy, mert a fütyülő gyerekeket oda nem bocsájtot'ák be s a kik mégis becsúsztak, jónak látták fütyölő szereiket titkon ellejteni s Huszár Károly tüzes beszéde alatt onnan kisompolyogni. Azt pedig nyilvános hazugságnak jelentem. amit a «Zala» oly határozottan állit, hogy a gyűlés 60 ember jelenlétében folyt le. De ez a hazugság, a többi meliett csak megfért valahogy. Minket pedig nem bánt, mert ilyeneket már megszoktunk. Táncos Kálmán. dült és énekelt; hajadon leánya a sopráut sikoltozta, akinek az altóbau anyja segitett s csaptak négyen oly frenetikus «Intrádá» t és Schiedermaier-féle misét, hogy megremegett bele nemcsak a templom, hanem az oltárhoz induló főpap is. Valóban jobb sorsra érdemes zenei sokoldalúság ! — A mi Eckhardt-unk is sokoldalú, azonban bevégzett képzettségű klasszikus zenész, aki nemcsak neves kompozitőr, hanem páratlanul szakképzett karmester, akiben a zenei érzék, a zenei intelligencia, hév és energia — melyek egy jó karmester tulajdonságai kell, hogy legyenek — annyira kifejlődött, hogy nemcsak a legnehezebb énekszámokat átérezni, átvenni, hanem a vezetése alatt levő kart is annak preciz előadására birni, lelkesíteni képes. Em e föladatat azonban megkönnyíti a magasabb egyházi zenét kultiválók kicsiny csoportja, akik önként, önzetlenül, söt még dicséretet vagy elismerést sem várva, bántó kritikáktól vissza nem riadva, tanulnak, fáradnak, hogy az isteni tisztelet fényét emeljék, az egyházi zene szépségét másokkal is megértessék s ezáltal másokat is Isten dicsőítésére buzdítsanak. Akik a lefolyt tiz év alatt kétszáz alkalommal történt föllépésükkel vagy fél ezer klasszikus darabnak előadásával, az eziránt érzékkel biró finomult közönséget, a müizlés bizonyos fokára emelték. Mert, hogy a keszthelyi ének- és zenekedvelők egyesületének nemes törekvését megítélni s fáradozásaikat kellőleg méltányolni tudjuk, mint általában minden művészetnél, ugy itt is bizonyos müizlésre kell szert tennünk. Műízlést kell szereznünk, amely eszközölje azt, hogy helyes felfogással bírjunk a szépről, a nagyszerűről s amellyel az éneknek a liturgikus áldozattal való összefüggését — amennyiben az ének nagyszerűsége az áldozat végtelen fönséget rajzolja — megértve, lelkünk mély imádással teljék el a Mindenható iránt, akinek dicsőségéért mindez történik. A keszthelyi ének- és zenekedvelők egyesületét pedig eme tiz éves jubileumán szívből üdvözöljük s midőn az egyesület e határkőnél pillanatig megállapodva sok fáradozásaira, nemes törekvéseire, benső örömmel visszatekint, tagjainak az őszinte elismerés koszorúját nyujtjuk és kívánjuk, hogy lelkesült énekeik szárnyán ég felé emelkedve a Mindenható nagyságát, szeretetét még sokáig zenghessék. Előre ! X. Mese. •. Az öreg Varga Dénes szegény, szürke emberke volt. Egy tisztességben megőszült aktamoly, aki — mig nem reszketett keze és bírták szemei — aktákat, körmölt egyik ügyvédi irodában. Azonban, mikor reszkető kezéből kihullott a toll — a principálisa egyszerűen kidobta. Ez volt a hála harmincöt évi munkásságáért. . . És ekkor Dénes bácsi egy keserűt sóhajtott s egy nehéz könnycseppet morzsolt össze kiaszott kezével. De nem átkozódott, csak felnézett az égre. Mert nem volt lázadozó természetű ember. És bár marta a méltatlanság — beletörődött megváltozhatatlan sorsába. Es megindult csendesen, remegő léptekkel a pályaudvar felé. . . Volt még öt egész forintja a zsebében, abból vásárolt magának egy bilétet a Budapestre induló gőzösre. Még vissza is kapott a pénzéből vagy négy hatost. Két krajcárt meg rászánt egy zsemlyére, felült a vonatra, a mely röpítette a szegény, kidobott, fehér szakáin Dénes bácsit a nagy metropolis felé. Az egyetlen leányához és az aranyhajú unokájához. Rajtuk kivül senkije sem volt, a nagyvilágon, akikbe remegő keze még belekapaszkodhatott. Itt élte az öreg hátralévő napjait,, leánya házánál, szűkösen tengődve. És csodálatosképen az öreg Dénes bácsi nem zúgolódott a sors ellen, mely őket soha verőfénnyel meg nem látogatta. Az ő sötét, komor életének meg volt a maga éltető napsugara : aranyhajú, négyesztendős kis unokája. Az volt hosszú, szenvedésteli életének legnagyobb ünnepnapja, mikor a kis babuska először ejtette ki picinyke ajkain ezt a bűvös, varázsos szót : nagypapa! Mikor a tavaszi napok melege felolvasztotta a jégréteget, melyek a vizet béklyókba verték és a szende ibolyák kidugták kíváncsi, kék fejecskéiket, az öregnek legkedvesebb szórakozása az volt, hogy a kis aranyhajú babussal elindult sétálni, tipegve öregesen, lassan, sétáltak a ragyogó bulevárdokon, a zsongó emberáradatban, a csihogó kirakatok nagy üvegtáblái előtt. És a gyönyörtől ittasan, sóvárgó szemekkel bámulták a sok, kápráztató, drága csecsebecsét. A szép tavaszi délután egy játékkereskedés kirakata előtt gyönyörködtek a sok drágaságban. Ha kosárszámra állt volna az üvegen tul a sárga ördög, akkor se dobbant volna akkorát az öreg szive, mint itt, ahol aranyszőke ós koromfekete liaju babák mosolyogtak a világba, pici vonatok álltak indulásra készen és szines üvegszemükkel csodálkozva bámultak a selyfinszőrü kis játék-kutyák.