Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 27-52. szám)

1909-09-12 / 37. szám

4. BALATONVIDSK 1909. szeptember 12. tűzrendészetünk reformálása érdekében okvetlenül szükségesnek tartok. Hiszem, hogy az Orsz. Tűzoltó Szövetség, mely folyó hó 18-án vármegyénkbe leendő kiszállásával arra törekszik, hogy a hatóság lanyha érdeklődését a tüzoltóügy iránt felkeltse? szintén hozzájárul főbb vonásokban vázolt tervezetemhez, mint egyedüli biztositékához annak, hogy a jövőben a tűzvész okozta óriási károk megyénk területén kevesbedjenek. Addig ís, mig az ügy országos egyöntetű rendezése törvényhozási uton bekövetkezik, kell, hogy védekezzünk a javainkat pusztitó vész ellen teljes erőnkből. Ne nézzük ölbe tett kézzel fáradságos munkánk, szorgalmunk gyümölcsének megsemmisülését, hanem minden eszközt ragadjunk meg annak megtartására ós megmentésére. Lássa be végre a törvényhatóság, hogy gazdasági megerősödésünk egyik fontos tényezője, a tűzoltó intézmény s hogy egy kis jóakarattal, előrelátással milliókat menthetünk meg a nemzeti vagyonosodás számára. Félre azért minden késedelemmel. Cselekedjünk rögtön s ha most szégyenkeznünk kell is vendégeink előtt hátramaiadottságunk miatt, a közel jövőbea büszkén mondhassuk el, hogy az elsők közé emelkedtünk. Ugy legyen! Szollár István. A cigángok megrendszabálgozása. Az összes törvényhatóságokat. tijHbbati ismét, élénken foglalkoztatja h kóbor cigányok megrendszabályozása. Különösen a dunáutuli vármegyék, — amelyeknek területén a nyár folj'anián ez a fékevesztett zabolátlan népség sok betörést, lopást, követett el, — hangoztatják a cigányügy törvényhozási rendezésének sürgősségét és eminens fontosságál. Vármegyénk szeptem beri közgyűlése fog a cigányüggyel foglalkozni s tekintve, hogy az alispáni jejeutés is nagy részletességgel foglalkozik vele s azt minden oldalról megvilágítani igyekszik, semmi kétségünk sem lehet afelől, hogy a közgyűlés feliratbau megsürgeti az ügy országos rendezését, addig is azonbnn, inig ez létesülhet, szigorú szabályrendelet alkotásával igyekszik e vad nép garázdálkodásának gátat vetni. Most, mikor újra felszínre került ez a hosszan vajúdó ügy, s mikor már mindenki belátja, hogy a humanizmust, félre kel' tenni e vérszomjas vadállathoz hasonló néppel szemben, talán nem lesz érdek nélküli, ha egy tervezetet mutatunk be, a melyet Danilovics Gyula, a mosonvármegyei gazd. egyesület alelnöke készített ós terjesztett be mosonvármegye közig, bizottságához. A könnyen kivihető, nagyszabású tervezetnek, melyet örömmel tehet magáévá minden törvényhatóság, lényege a következő : A törvény életbelépte napjával az összes kóbor, illetőséget és foglalkozást kimutatni nem tudó oláh cigányok az állam területéről egyszersmindenkorra kiutasitandók és tizenöt nap alatt kötelesek az országot elhagyni. Ezen határidő elteltével elrendelendő az ország határán belől található kóbor oláh cigányok összeirása s e végből minden város, község és pusztán kiragasztandó hirdetmények utján felszólitaudók 16 uapon belüli jelentkezésre. Akik ezen határidő alatt önként jelentkeznek és állandó lakhelyet s foglalkozást igazolnak, összeírásuk, személyazonosságuk pontos megállapítása mellett foganatosittatik fénykép és daktiloszkópikus felvételekkel, családi, vérségi összeköttetéseik pontos megállapításával. Akik ezen határidő alatt nem jelentkeznek, azokra, vagy az időközben az ország határain visszaszökőkre kimondandó, hogy bárki által bárhol letartóztatható és utána fogdij utalandó. S hogy az ország teljesen megtiszlitüisték tőlük, a katonaság igénybevételével átkutatandó volna az egész ország, teimészetesen előre megállapított terv szerint, de ennek foganatosítása után is fenntartandó, hogy kóbor cigányt bárki, bárhol elfoghat s köteles a legközelebbi hatóságnak átadni. Az állandó foglalkozású, lakhelyű cigányok illetőségi helyükre (oloncolnndók s itt alább leírandó szoros rendőri felügyelet alá helyezendök. A foglalkozás nélküliek, illet ve a mesterséget. nem igazolók, állami munkatelepekbe helyezendök el. Állami telepek lennének felállitaudók, illetve bereudezendők, régi várak, gyárak, kaszárnyák felhasználásával, gazdasági cselédlakások mintájára : két szoba, középeu közös konyha, hozzávaló mellékhelyiségekkel, iskola, munkahelyiség, stb.-vei ellátva. Ezekbe volnának helyezendök a házastársak 40 óv korhatárig. Az ezenfelüli férfiak és az asszonyok az amúgy is létező dologházakba, a katonasorban lévők, illetve az erre alkalmas korban 17-től 36 évig levő fiatal emberek besorozandók, a 17 éven aluliak pedig javitóintézelbe helyezendök el. Az egy évnél öregebb gyermekek pedig árva- vagy lelencházakba volnának elhelyezendők 12 éves korukig, nemre való tekintet, nélkül. A katonai szolgálatra nem alkalmas nőtlen férfiak, leányok és szalmaözvegyek külön iiiunkatelepekbe kerülnének. Ezekben a családos telepeken és a férfitelepen a cigány Ízléséhez legközelebb álló iparmesterségek, állandó lakhelyhez kötöttekre, mint. kosárfonás, kefekötés stb. volnának tauitandók. A férjes asszonyok pedig a legegyszerűbb háztartási teendőkre volnának szoritandók és a telepőrök feleségei által oktatandók. A nőitelepeken levő hajadonok, özvegyek és szalmaözvegyek ugy a háztartási teendőkre, mint valamely megfelelő iparágra kioktat.andók. Az egy évet túlhaladó cigánygyerek lelencházban helyezendő e

1 s azután árvaházban tizenkét éves korig; azonban karácsony és húsvéti ünnepekre szülőikhöz bocsájtandók, mert ettől megfosztani, ho^y évenként, ké'szer lássák gyermekeiket, em bertelenség, de a vérségi és csa'ádi összetartozandóság is fenntartandó és élesztendő benuök. Ezen munkatelepek berendezése, a mód, mely uton ezen valóban vad emberek vallási és megfelelő nevelésben részesülnének, hogy emberekké váljanak és a társadalomban elhelyezhetők legyenek, már a részletekhez tnrtozik. A telepekbe való internálás akként eszközlendő, hogy elfogatás, illetve előállítás után a járás székhelyére viendők s ott megnyiratás, fertőtlenítés és felruházás után a személyazonosság meg állapít! atik. A rendes elnevezés, személyleírás megállapítása, lefényképezés ós daktiloszkópiai felvételek után h fent előadottak szerinti helyre elszállíttatnak, vagy illetőségi hemely után a holdvilágos estén elandalgó lelkem aniyira vágyakozott. Az enyém volt akkor az egész világ, tele ábránddal, tele boldogsággal. És miként a szellőtelen eslékeu lágyan szunynyadó víz tükörét bearanyozza a tündöklő holdvilág ragyogó sugárözöne, ugy ragyogta be az ón lelkemet is egy édes ábránd, egy bájos alak tündéri fénye. Ha megzendült a távoli nyárfák alatt az édes zene hangja, nem kellett búval, bánattal, gonddal tele szivvel keseregnem, hiszen ott állott mellettem, ki pajzán jókedvvel, gyermeki boldog lélekkel biztosított arról, hogy örökké ábránd, örökké boldogság marad az élet. Es ha néztem az égbolt kékségével vetekedő szemeinek átláthatatlan mélységét, ha láttam bíboros ajkának édes mosolygását, lelkem megtellett boldogsággal, szivem tele lett édes reménységgel. Mi is lehetne más az életben az én osztályrészem, mint boldogság, mikor enyém az ábrándok országának legszebb tündórki rálynőj e, mikor felém nyujtotta kezét a szerencse s nincs semmi más vágyam, semmi kívánni valóm többé, mert, beteljesült minden, mit reméltem. Es hallgattuk a messziről felénk szálló zenét s a mint zengett, bongott fülünkben az édes ábrándos hang, lelkünkben valami titokzatos hur pendült meg s mintha öszszeforrott volna a szivünk, szótalan, némán néztünk egymás szemébe. Most! Távolról egyre hangzik még a síró hegedű mélabús hangja s a mint megmegloccsan csónakom oldalán a szellő kergette hullámfocler pajzán zaja, szivembe vág a hang s megrezzen rá a lelkem. Mintha elmúlt, eltűnt volna az a hosszú idő, mely dérbe vonta hajfiirteimet, mintha újra kezdőduék a régi boldogság minden varázsával, minden reményével. Mélabúsan szóló tárogató hangja siklik át a vizén s a távoli város felől újra meg újra kiáltja felém a játszi visszhang az édes fájó hangokat : • Gyenge violának lehajlik az ága, az én bánatomnak nincs vigasztalása." Mintha csak hallanám hozzá az ábrándos, édes hangokat, melyek annyiszor álomba ringatták lelkemet, amelyek oly sokszor hoztak örömet a számomra. Szivemen valami régen nem érzett sajgó fájdalom nyilai át és önkéntelenül lezáródó szemeim előtt megjelenik egy kép, egy édes, kedves ábránd, mely után eddig annyit ós oly sokszor, de mindig hasztalanul sóvárogtam. Pedig nem volt sohasem valami magasan szárnyaló ez az ón hő vágyam. • Virágos hegyoldal lankás hajlatában, kis házikó rejlik egyedül, magában » Egy pici kis hajlék, mit viharok ereje ellen óva védelmeznek a föléje boruló nagy vadgesztenyefák lehajló ágai. Falát befutotta a szőlő, mely ezer mosolygó gerezddel csalogatja az emberi szemet. Körülötte a gondosan ápolt utak széleiu bodorfürtü őszirózsák lengetik az enyhe esteli szellőben lehajló fejüket, mig a vadgesztenyék sárguló levelei között átszűrődő holdsugarak fényes aranysávokat vetnek a nyitott ajtó előtt álló, délig nyitó befutotta szellős verandára. Itt-ott egy megkésve nyiló halavány rózsabimbó nyújtja be kíváncsi fejét a nyitott ablakon s a leugedezö szellő lebegő szárnyain hozza le a hegy oldalából a kakukfü édes illatát. Mindenütt csend, mindenütt némaság. Elhallgatott már régen a csalit mélyén párja után epedő bánatos csalogány s csak a szőlőlevelek közül hallatszik itt-ott az őszi tücsök csendes, halk cirpelése. Bent a veranda sötétlő mélyén, hova kíváncsian kandjkál be az édes illatú rózsabimbó, fehérruhás leány hajtja ábrándos, szőke fejét boldogan vőlegénye vállára s mig szemeik egymásba merülnek, halkan suttog a leány mosolygó ajaka és suttogására boldogság sugárzik kedvese arcáról. Boldogság, szerelem, a meiy pótol mindent, mely enyhülést irt ad azért a sok keserű óráért, minek árán magáénak vallhatja szive bálványát. Holnap már nem lesz elválás, nem lesz többé vágyakozás, hiszen elhangzik fölöttük a pap szent áldása s ő büszkén, boldogan hozza haza azt a kis házikóba, kiért, annyit fáradott, kiért annyit küzdött. Azután pedig csak öröm lesz az élet. A