Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1909-01-10 / 2. szám

á BALATONVIDÉK 1909. január 3 1 . Már is megmozdult az ország. Mindenfelől segélyakció hirót vesszük. Mi sem maradhatunk el. Vidékünk és városunk nemesen érző közönsége is kész meghozni áldoza­tát az irgalom oltárára. Csak legyenek, kik az üdvös mozgalmat irányitják s vezetik. A társadalmi akció vezetésére legalkalmasabb volna egy bizottság alakítása. Vegyék kezükbe az ügyet a ve­zetésre hivatottak s az eredmény nem marad el. Minden fillér, mit a sújtottaknak juttatunk, egy-egy forró könnyet tőrül le, egy-egy égő sebet tapaszt be, egy-egy mezítelen tagot fedez be. A halottak temetésre, az élők segítségre várnak. Siessünk. Mert nagy az ínség. Testvéreink, ember­társaink esdő szava hangzik a szép Délolaszország felől — nyissuk meg szivünket — nyujtsunk segítő jobbot testvéreinknek. Ne temeré! (—) Az állam H polgári házasságjog kodifikálásával a maga területén törvényt, alkotott. Ezzel az egyházi házasság pol­gárjogi következményeit, is a maga szférá­jába vonta. Az államnak ez a lépése azon­ban az egyházi házasságjogot nem érint­heti, aminthogy nem is érinti. Mert az Egyháznak — itt természetesen a kath. Egyházat értjük — házasságjoga érvény­ben maradt, mint az előt.t,. Az Egyháznak a maga területén, a maga házasságjogában rendelkedn), szabályokat, alkotni, utasítá­sokat adni — a legtermészetesebb joga. De a legsajátosabb belügye is, melyhez kivüle állóknak beleszólása nincs. Aminthogy a világon semmiféle jogitestület nem tűmé, hogy belügyeibe bárki is, a körén kívül állók közül beleszóljon. Már most, mi történi ? Nem egyéb, minthogy a körülmények szükségessé tet­ték, hogy az Egyház feje, X Pius pápa őszentsége a házasságjog teréa az egész világegyházat érintő és érdeklő utasitáso kat adjon, melyekben az eljegyzéseket és a házasságkötéseket szabályozza, az állami és más felekezeti házasságjognak legoseké­lyebb érintése nélkül. A pápa ezen elhatározásából kifolyó­lag — Congregatio Couciüi 1907. aug. 2-án X. Pius pápa őszentségének jóváha­gyásával egy «Ne t,emere> kezdetű deore­tumot — rendeletet bocsátott, ki Ebben a decretumban a pápa az eljegyzéseket és házasságkötéseket, szabályozza. Rendkívül fontos, az egyházi házasságkötéseket, érintő kérdéseket, tartalmaz ez a decretum. Az Egy­ház szellemének megfelelően egységessé teszi a házasságjogi eljárási, az egész világegyház­ban. Az eddigiekhez képest, fontos újításo­kat tartalmaz,'melyek a házassági jog egy­ségesítése mellett, az eddigi nehézségeket megkönnyítik, a netalán homályos kérdé seket megvilágítják s a bonyolultnak tet­szőket egyszerűsítik, mint, pl. a többek között a lakóhely (domioilium) stb. kér­dése. Az egyház ezen rendeletlel (decve­tum) hajszálnyira sem lépett le a maga területéről. Ez a rendelet az egyetemes kath. Egyházban a mu't év április 19-én j lépett életbe. Szó nélkül meghajolt előtte ' az egész kath. világ. Ami természetes is. Nem akadt, egyetlen ország sem a konti­nensen, sem a többi világrészeken, amely felszólamlással kívánt volna élűi Sem mo­narchikus, sem köztársasági államformák­kal biró ország. Mert. mindenütt természe­tesnek tartják az Egyháznak abbeli jogát, hogy a saját hivei számára a házasságjog terén is olyan intézkedéseket tegyen, minő­ket saját hivei érdekében hasznosaknak és szükségeseknek lát. De nem akadt az egész világon egyetlen vallástelekezet, sem, mely ezen intézkedésben sérelmet keresett volna magára nézve. Mert igen helyesen a jog és igazság szellemének megfelelően nem akartak egy idegen jogi testület, belügye­ibe avatkozni Sajnos, Magyarország az egyetlen kivétel, hol protestáns testvéreink vezérei jónak látták, annak az Egyháznak belügye­ibe avatkozni, mely Egyház az ő jogaikba és belügyeikbe soha be nem avatkozott. Zsilinszky exállamtilkái és Báuffy exfő­udvarinester és boldogult miniszterelnök, Antal Gábor superintendenssel s több ke­resztényi türelemmel kevésbbé megáldott vezérférfiuval jónak látták elkalandozni a kath. Egyház belügyei terén s riadót fúj­tak a vallási türelmesség nag3'obb dicsősé­gére. Felekezeti harc s vállá-i háborúság­ról beszélnek akkor, mikor a kath. Egyház egy jottányira sem tért le saját terreuumá lói. Országgyűlés elé viszik a kérdést, hogy a háborúság aunál nagyobb legyen. Am Wekerle tiszta jogérzékre valló beszédben megmagyarázta, hogy jogsérelemről szó sem lehet s az államnak nincs oka ós joga az Egyház evidens jogkörébe avatkozni.'Ami pedig a vallási béke érdekéből kívánatos volna — oi,t, az egyetlen illetékes téuyező a magyar püspöki kar, tessék rábízni — majd elintézi a maga körében. Hasonlókép gondolkoznak az elfogulatlan protestáns il­letékes vezérek is. Mégis mi történik ? A hatalmukat si­rató elégületlenek s okvetetlenkedést kere­sők nem nyugosznak, törvényhatóságok, megyegyülések elé hurcolják vélt grava­meneiket, s a törvényhatósági testületeket ingerlik s kívánják olyan térre vinni, hol a kormánynak kellemetlenkedhetnek. Debrecenben húzták meg a vészha­rangot s azóta kongatnak vármegyéről­várinegyére. — Debrecen nem elégedett meg saját nagy harangjának félreverésével — átírt a többi vármegyéknek is, hogy tiltakozzanak, protestáljanak olyan ügyben, mely nyilván vallván nem törvényható­sági ügy. Mint azt a jogérzékkel megál­dott vármegyék igen jól ismerik. Ezért a vármegyei törvényhatósági ^'ülések éppen nem hajlandók kötélnek állni s ol3'Bii fát feszegetni, melyet nem ők ültetlek. Napi­rendre térnek Debrecen átirata fölött. Ezt a korrekt eljárást ajánlotta Csanád várme­gye állandó választmánya is legutóbb a közgyűlésnek. Am felállott Návay, a kép­viselőház alelnöke s belefújva a liberális harci kürtbe — összehordva hetet-havat — föliratot s tudja a jó Ég mi mindent nem javasolt. Különös szereplése országos megbot­ránkozást kellett kath. körökben. Ennek a jó urnák valami nagyratörő szándékai le­hetnek. Mert. ugyanekkor neki esett a be­göngyölt, 1 íberális zászló bontogatásáuak is s reudktviil f-ílii Csanádot a klerikálizmus inváziójától Hát biz ez kissé különös'lát­vány és még különösebb szereplés. Bukott tott a példaszó, hogy csak hálni jár belé a lélek. Kilenc hónapja katona, de jól execi­rozni nem tanult meg eddigelé se. Nem is tanul meg soha. Hiába gyakoroltatja naponta Komo­rovcsák kapitány. Mozdulatai lomhák, fegyverfogása lassú és puha. Hiába ma­gyarázza neki naponkint őrmester ur Só­lyom : — Keményen fogja a fegyvert ön­kéntes és ugy csapja le válláról, mint a hogy lecsap a zivatar a nyári éjszakába! Pedig ő maga vágyakozott az uni­formis után. Doktorok a sorozáskor se­hogy ű akarták bevenni katonának, de Stiglinc Gábor annyira erőszakoskodott, hogy hagyták: ám hadd teljék kedve és gyönyörűsége benne. Bizony hamar elment a kedve tőle. Mikor berukkolt a század­hoz s a kapitány ur Komorovcsák elé ál­lott, az öreg katonák szánakozva moso­lyogtak. Valamelyikük pedig mindjárt m egjegyezte : - No, ez a koma is megbánja, hoo-y a világra született ! Igaza volt az öreg katonának. Kapi­tány in Komorovcsák hamarjábau ugy le­hordta, hogy örökre elment a kedve a katona-élettől. Es leszidta azokat a dok­torokat is, akik az ármádia csufitására mindenféle embert bevesznek katonának. Végül pedig lelkére kötötte, hogy igye­kezzék levetni az uniformist, menjen oda, ahonnan jött. Ne hozzon csúfságot az ő századára. Menekült is volna, de most már nem eresztették. Hiába járt hetenkint kétszer az orvosok nyakára, azok azt állították, hogy kibírja az egy esztendőt. Azt kons­tatálták, hogy egy kicsit rövidlátó, de hi­szen nem okvetlen szükséges, hogy min­den katona céllövő legyen. Es tán jobb is, ha nem látja meg mindjárt az ellenséget : legalább nem ijed meg tőle. Ezt az embert dicsérte agyba-föbe az ezredes ur. füzért csodálkoztak tisztek, ön­kéntesek egyaránt. Csak egy önkéntes nem csodálko­zott, az aki második esztendejét szolgálta. Örökké jókedvű gézengúz, mindig kész tréfára, mulatságra. Neki is kijutott az ez­redes ur dicséretéből s mikor hozzászólott, kifeszítette mellét és büszkén tekintett vé­gig a többieken. Este a vendéglőben aztán megtudták a többiek is, mivel érdemelték ki a nagy dicséretet. A gézengúz maga mesélte el a fényeseu sikerült hadi ténj't. A dolog ugy történt, hogy két zász­lóalj indult el csatába; egymás ellen. Mindakettő küldött ki hírszerző patrol­lokat. Egyiknek ő volt a parancsnoka, a másiknak Stiglinc Gábor. Parancsa pedig mindkettőjüknek az volt, hogy az ellenség erejéről, terveiről idejében jelentést küld­jenek az ezredes urnák. Napkelte előtt jóval elindult mindakét patronille. Egyik erre, a másik arra vette útját. Egy irá­nyira azonban a várostól összetalálkoztak és összebarátkoztak; ellenségek voltak ugyan, de egy cseppet sem szomjúhoztak egymás vérére. Betértek az utmenti csár­dába ós ott elárulták egymásnak, mi terve ós célja van a két hadakozó zászló­aljnak. aztán parancsukhoz híven megkül­dötték a jelentést az ezredes urnák. A je­lentés kitűnő volt, jobbat, fontosabbat ő maga se tudott volna készíteni. Ebben a dologban Stiglinc Gábor szegény feje egészen ártatlan volt. Sohase jutott volna eszébe, ha az a gézengúz rá nem beszéli. De ez nem változtat a dol­gon. A vége mégis csak az, hogy ezzel szolgált rá az ezredes ur nagy elilmeré­sére és dicséretére. A nap ünnepelt hőse a vendéglőben természetesen Stiglinc Gábor volt. Min­denki ráüritette poharát. A bor és a di­csőség hamarosan a fejébe szállott. Éjfél után már nagyon goromba volt: szentül hitte, hogy ő a hadtestparancsnok. A nap már felkelt, mikor a kaszár­nyába értek. Egyszerre eloszlott Súglino Gábor mámora. Százada ott állt már az udvaron, borjusan, fegyveresen. Mintha puskából lőtték volna ki, rohant az eme­letre Stiglinc Gábor. Feszes kék nadrágot viselt, a század meg csupa vitorlavászon nadrágban állt az udvaron. Ebből az kö­vetkezik, hogy neki is ilyet kell felvennie, különben semmiféle hatalom meg nem menti harminc napos kaszárnyaáristomtól. Keresi a kukorica nadrágot, a fogason, a polcon, de nem találja sehol. Valamelyik öreg katona vagy eldugta, vagy felhúzta. Stiglinc Gábor mérgelődik, káromkodik, szobáról szobára futkos, de sehol nem ta­lál egy heverő fehér nadrágot. Az idő múlik, az önkéntes kétségbeesése mindjob­ban fokozódik. Végre benyit a susztermü-

Next

/
Thumbnails
Contents