Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1909-02-14 / 7. szám

2 1909. február 14. eddig ez a vidék egy hathatós közbenjárót állandóan nélkülözötf, jogos kivánsága teljesítetlen maradt. Most azonban, hogy a kormány működése érezhetően szociális célokat szolgál, remélhető, bogy a kormány e szociális és közgazdasági érdeket érintő kérdést is jóakarattal tárgyalja le s juttatja megoldáshoz minden hathatósabb közbenjáró nélkül is, tekintettel magára a közérdekére. Mivel azonban néma gyermeknek az anyja sem érti szavát, a kormány sem vehet tudomást a nép itteni speciális érdekéről — fel kell tehát szavukat emelni azoknak is, kik ugy az érdekelt vidék, mint városunk érdekeit szivükön viselik. Ha már nem a piaci viszonyok — az általánosan felpanaszolt nagy drágaság is sürgetően követelik, hugy a fenéki hidvám rendeztessék. Mert ezzel e nagy somogyi vidéket állandóan városunk forgalmának biztosítjuk. Mig eddig a vámfizetéssel járó teher, a vasúti közlekedésnek délelőtti hiányossága miatt a somogyi vidék közönsége legalább is húzódott a keszthelyi úttól, a hidvátn megváltása ellenben csak fokozná e vidéknek városunkhoz való ragaszkodását. Mindenhogyan kívánatos ez. És abban a meggyőződésben élünk, hogy a tulajdonos uradalom is csak örvend annak, ha ezzel a megváltással az állam e vidék polgárságának terhein könnyít. — A Balaton! Szövetség ÓváryFereno dr. országgyűlési képviselő eluöklésóvel tartott igazgató-választmányi illésében örvendetes tudomásul vétetett, bogy az utolsó ülés óla ismét több mint. ötven tagjelentkezett, föWéielre, köztük több alapitó. A miniszteri leiratok kapcsán örvendetes tudomásul szolgált, bogy a földmi velésügyi miniszter a Siófok mellett létesítendő bolgár rendszerű kertészeli telep műszaki fölvételét elrendelte és az erre szünséges költséget engedelmezte, továbbá, bogy több villa-tervet készíttetett a szövetség részére, hogy ezek alapján a szövetségnél mindenki tájékozódást nyerhessen. Jelentés tétetett a Balaton partján a földmivelésügyi miniszter megbízásából teljesített népies előadásokról és üogy az előadások nyomán egészséges gazdasági intézmények kialakulása van folyamatban. Tudomásul vették, hogy a földmivelésügyi miniszter Szepezd-Bala ton-fürdő partfeltöltési tervezetének az elkészítését elhatározta ós hogy a kereskedelemügyi miniszter is döntött az uj balatoni vasútállomások elnevezése tárgyábau. Jelentés tétete't a honvédelmi és a közös hadügyminiszter leiratairól, a katonai üdülőkről és Iskoláiról, a csobánci kuruc emlék, a körteleton és körút ügyé ben. Örömmel értesült a választuiáuy, hogy az orvosszövetség ég a vidéki hírlapírók országos szövetsége a Balatonnál szándékazuak megtartani az évi közgyűlésüket, továbbá, hogy az iskolai kirándulások ügyében máris érkeznek a szövetséghez megkeresések. Több kisebb, a szövetség b-dső éleiét érdeklő távgy megbeszélésével az ülés véget ért. Mire kitavaszodik... (*) Három hosszú hónap óta nehezedik ránk a maga lomha tétlenségével ós időnkint dermesztő hidegségével a léi zordonaága. Ez a példátlanul kemény tél azonban nem volt még elég h:deg ahhoz, hogy a szomszéd Balkán zavarait, a forrongó Szerbia és Montenegró harci kedvét lelohassa. Sőt az európai hatalmasságok csitító szava, Monarchiánk túlnyomó hadiereje sem bizonyultak elég hatékony c<il lapit.ó szernek s igy kilátásunk lehet, hogy mire a hegyormok fehérsége eltűnik, a vizek jégkérge felenged, a természet éledni kezd, kitör a háború minden borzalmával a magyar vitézeink kiomló meleg vére festi pirosra a zsendülő zöld pázsitos csatateret. . . Mig a diplomaták a béke ügyének megalapozásán fáradoznak s monarchiánk elment a béke érdekében az önmegtagadás végső határáig, a kis Szerbia nem enged, hanem fegyverkezik -— egyre fegyverkezik. Persze bátorságot e hősiességre bizonnyára valamelyik béke apostol jóbarátunk titkos biztatásából meríthet. Mert. ugyan ki az a bárgyú, ki elhiszi, hogy ez a törpe állam a maga erejére támaszkodva merjen annyi arroganciával hepciáskodni a Góliát magyar-oszirák monarchiával ! Történt ugyn, hogy a kis Dávid legyőzte a nagy Góliátot — csakhogy abban a páros viaskodásban a rendkívüli ügyesség mellett az erkölcsi erő is a kisebbik részén állott, de micsoda erkölcsi erőre, minő morális, igaz okra hivalkozhatik e hepciáskodó kis állam ? És ha mégis erőlteti s minden áron felidézni akarja a háború furiáit — egészen bizonyos, hogy azt nem a maga szakállára teszi. . . Ha tehát vakmerőségében oda dobja a keztyüt, el kell azt fogadni a akkor egy oly világtörténeti dráma borzalmait, lesz alkalmunk életfakasztó tavaszi napsugarak fénj'ében szemlélni, minőkre ritkán szolgáltat példát a történelem. . . És mégis . . . mikor Hminibal ante portás, mikor a háború üszkót, szitják a közvetlen szomszédban, mire kitavaszodik . . . ugy lehet, benut is kiüt a válság, feleljenek érte a történelem Ítélőszéke előtt, kik önző, hatalmi érdekből fölidézték azt. A kútba dobott követ száz okos sem hozza fel . . . bedobták, mert kimondták, hogy válságnak kelT lenni. Falhoz állított politika ! Mintha a nagy hii hó helyett nem lehetett volna a jogos magyar érdeket a bank ügyében okos előrelátással, szép szerivel, csendben, szilárd eltökéléssel, de mégis nagy bonyodalmak felidézése nélkül megvédeni és előbbre vinni, ha lehet a külön bank megvalósításával most, ha nem lehet, jövőjének előkészítésével. Sippal-dobbal még senki sem fogott, verebet. Már pedig jobb lenne ma egy veréb, egy biztos ut, elkészítése a magyar bankhoz, mint holnap egy bizonytalan túzok s hozzá egy fenekes országos fölfordulás ! Az ilyen hazafelé való politizálás soha sem járt haszonnal a hazára ! Jól tonnék tehát hevesvérű kurucaiuk, ha kissé számolnának a nemzeti közhangulattal is, mely ma okosan uem akarsajnálom, ugy örülök, hisz oly rég nem láttam . . . láttuk egymást . . . karácsony óta, hat hete . . . emlékszik ? akkor a templomban, a szent Antalnál ... én imádkoztam, maga meg a hátam mögött állt és . . . és . . . maga is imádkozott ? Nem. A korzóra nem járok többé ! Hogy miért nem ? Hát nem engednek. Mert ott mindig találkoztunk . . maga mindig hozzánk csatlakozott. Én pedig megmondottam, hogy ha nekik ez nem tetszik, hát akkor inkább otthon maradok ... de miért is újságíró maga 1 Bandi, kérem, menjen vissza valami bankba. . . sokkal jobb lenue . . . magának is . . . meg azián . . . meglátja a ... a . . . mama ... a mama... Ha tudná Bandi, hogy mennyire szekíroznak, különösen a Jolán és a férje . . . juj, azok az utálatosak, de én nem bánom . nem törődöm vele. . . Mondok valamit! A múltkor magam voltam odahaza. Két napra az egész ház rám volt bizva. Akkor, egyszer, ugy már estefelé maga elé akartam menni, tudom 6 óra tájt ki szokott jönni a szerkesztőségből . . . aztán, egyedül, zavartalanul lesétálhattunk volna azon a szűk, elhagyatott utcán, le egész a rakpartig. Ugye, olyan jól, elbeszélgettünk, elszórakoztunk volna. De hát eljött a Jolán s az én kedves kalandomból nem lett semmi. Ilyetén beszélt nekem Lili s miközben a zajos, lármás tömegben karöltve járkáltunk, én mindinkább elmélyediem elgyönyörködtem a kisleány kihevült arcában, ahogy legyezgette magát. Elvoltam ragadtatva, élveztem a közelségét és bájosnak, édesnek találtam csacska beszédét. * * * Delet harangoznak. Az érchangok fölráznak merengésemből. Felkelek, letekintek az utcára. . Mennyi ember s nekem ugy tűnik, mintha megannyi örömmel, boldogsággal sietne, haza, szent vasárnapias hangulatban. Én pedig lustán, fáradt lélekkel dölök vissza agyamba és fázom, ugy fázom. Még jobban magamra húzom a takarót, egészen összezsugorodom alatta és még mélyebben beletemetem arcomat a párnák közé. Aztán kezd működni a fejemben a fantázia s az erőlködő gondolatok, csak nem összepréselik agyamat. Előttem az a nagy terem Ívlámpák fényözönében. hallom a ruhák eleven suhogását, ahogy belevegyül a bódító cigányzenébe, látom a boldogságtól sugárzó leányarcokat és a fekete ruhás fiukat, melyek között ott vagyok én is. És látom magamat, amint a többi jó bolond módjára táncolok ugrálok, forgolódom és ugy izzadok (ez a sápadt arc : izzad és kipirul.) Aztán meg hétköznapias bókokra adom magam, nevetek, beszélek émelygősen, ömledezve ahhoz a 16 esztendős leányhoz, ki fiatal, erős szenvedéllyel karomba fogódszkodva itt lépdel mellettem, tán anélkül, hogy tudná, mit tesz : megzavarja az eszemet, elbódítja, elkáprázza az érzékeimet. Idegzetem mindjobban felcsigázódik. Kinos élvezettel méregetem mellette a parkettet, örült gyönyörrel nézem édes, ártatlan, kihevült arcát, fiatal, zsenge alakját, amint kecsesen hajlong ide-oda és siklik, egyik a karomból a másikba. Sétálgatunk, egészen feléje hajlom és legyezem, azt mondom neki, hogy az érzelmeknek szabad folyást kell engedni, hogy senkinek sincs joga azokat valakiben elfojtani, megölni, az érzelem maga a lélek, melyben minden ember egyénisége rejlik. Az érzelem, a mi legszentebb, legdrágább kincsünk. Azt az Isten adta, mert attól ered minden gyönyörünk, fájdalmunk. . . És a leány figyel. Neki tetszik az én bolond, értelmetlen beszédem, magához szorítja nyugtalan, fekete posztós karomat s én akkor ugy érzem, mintha tüzes szegfű hullana ránk, piros szegfű egész tömeggel, dalolva, nevetve, csevegve, kacérkodva velünk. Az első szerelemről beszél, a második boldogságról, a harmadik a gyönyörről, a századik a csókról, az ezredik az örök ölelésiől. A virágok már egészen eltemetnek. A levegő az illattól oly nehezen, oly nyomasztóan ereszkedik ránk. És körös-körül minden vörös . . . vér vörös . . . senkit, semmit se látunk, csak egymást és izzó virágokat . . . lángoló szegfűket * * * Ugy fázoni. Lilike, kialudta már magát ? Volt már a templomban ? És imádkozott-e én értem is ? . . . Imádkozzék érettem . . . kérem : imádkozzék. Stikok Rotkiv. (907.)