Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1909-02-14 / 7. szám

2 1909. február 14. eddig ez a vidék egy hathatós köz­benjárót állandóan nélkülözötf, jogos kivánsága teljesítetlen maradt. Most azonban, hogy a kormány működése érezhetően szociális célo­kat szolgál, remélhető, bogy a kor­mány e szociális és közgazdasági érdeket érintő kérdést is jóakarattal tárgyalja le s juttatja megoldáshoz minden hathatósabb közbenjáró nél­kül is, tekintettel magára a közér­dekére. Mivel azonban néma gyer­meknek az anyja sem érti szavát, a kormány sem vehet tudomást a nép itteni speciális érdekéről — fel kell tehát szavukat emelni azoknak is, kik ugy az érdekelt vidék, mint vá­rosunk érdekeit szivükön viselik. Ha már nem a piaci viszonyok — az általánosan felpanaszolt nagy drágaság is sürgetően követelik, hugy a fenéki hidvám rendeztessék. Mert ezzel e nagy somogyi vidéket állan­dóan városunk forgalmának bizto­sítjuk. Mig eddig a vámfizetéssel járó teher, a vasúti közlekedésnek délelőtti hiányossága miatt a somo­gyi vidék közönsége legalább is hú­zódott a keszthelyi úttól, a hidvátn megváltása ellenben csak fokozná e vidéknek városunkhoz való ragasz­kodását. Mindenhogyan kívánatos ez. És abban a meggyőződésben élünk, hogy a tulajdonos uradalom is csak örvend annak, ha ezzel a meg­váltással az állam e vidék polgársá­gának terhein könnyít. — A Balaton! Szövetség ÓváryFereno dr. országgyűlési képviselő eluöklésóvel tartott igazgató-választmányi illésében ör­vendetes tudomásul vétetett, bogy az utolsó ülés óla ismét több mint. ötven tag­jelentkezett, föWéielre, köztük több alapitó. A miniszteri leiratok kapcsán örvendetes tudomásul szolgált, bogy a földmi velés­ügyi miniszter a Siófok mellett létesítendő bolgár rendszerű kertészeli telep műszaki fölvételét elrendelte és az erre szünséges költséget engedelmezte, továbbá, bogy több villa-tervet készíttetett a szövetség részére, hogy ezek alapján a szövetségnél min­denki tájékozódást nyerhessen. Jelentés té­tetett a Balaton partján a földmivelésügyi miniszter megbízásából teljesített népies előadásokról és üogy az előadások nyo­mán egészséges gazdasági intézmények ki­alakulása van folyamatban. Tudomásul vették, hogy a földmivelésügyi miniszter Szepezd-Bala ton-fürdő partfeltöltési terve­zetének az elkészítését elhatározta ós hogy a kereskedelemügyi miniszter is döntött az uj balatoni vasútállomások elnevezése tár­gyábau. Jelentés tétete't a honvédelmi és a közös hadügyminiszter leiratairól, a ka­tonai üdülőkről és Iskoláiról, a csobánci kuruc emlék, a körteleton és körút ügyé ben. Örömmel értesült a választuiáuy, hogy az orvosszövetség ég a vidéki hírlapírók országos szövetsége a Balatonnál szándé­kazuak megtartani az évi közgyűlésüket, továbbá, hogy az iskolai kirándulások ügyében máris érkeznek a szövetséghez megkeresések. Több kisebb, a szövetség b-dső éleiét érdeklő távgy megbeszélésével az ülés véget ért. Mire kitavaszodik... (*) Három hosszú hónap óta neheze­dik ránk a maga lomha tétlenségével ós időnkint dermesztő hidegségével a léi zor­donaága. Ez a példátlanul kemény tél azonban nem volt még elég h:deg ahhoz, hogy a szomszéd Balkán zavarait, a for­rongó Szerbia és Montenegró harci kedvét lelohassa. Sőt az európai hatalmasságok csitító szava, Monarchiánk túlnyomó hadi­ereje sem bizonyultak elég hatékony c<il lapit.ó szernek s igy kilátásunk lehet, hogy mire a hegyormok fehérsége eltűnik, a vizek jégkérge felenged, a természet éledni kezd, kitör a háború minden borzalmával a magyar vitézeink kiomló meleg vére festi pirosra a zsendülő zöld pázsitos csa­tateret. . . Mig a diplomaták a béke ügyének megalapozásán fáradoznak s monarchiánk elment a béke érdekében az önmegtaga­dás végső határáig, a kis Szerbia nem en­ged, hanem fegyverkezik -— egyre fegy­verkezik. Persze bátorságot e hősiességre bi­zonnyára valamelyik béke apostol jóbará­tunk titkos biztatásából meríthet. Mert. ugyan ki az a bárgyú, ki elhiszi, hogy ez a törpe állam a maga erejére támaszkodva merjen annyi arroganciával hepciáskodni a Góliát magyar-oszirák monarchiával ! Tör­tént ugyn, hogy a kis Dávid legyőzte a nagy Góliátot — csakhogy abban a pá­ros viaskodásban a rendkívüli ügyesség mellett az erkölcsi erő is a kisebbik ré­szén állott, de micsoda erkölcsi erőre, minő morális, igaz okra hivalkozhatik e hepciáskodó kis állam ? És ha mégis eről­teti s minden áron felidézni akarja a há­ború furiáit — egészen bizonyos, hogy azt nem a maga szakállára teszi. . . Ha tehát vakmerőségében oda dobja a keztyüt, el kell azt fogadni a akkor egy oly világtörténeti dráma borzalmait, lesz alkalmunk életfakasztó tavaszi napsugarak fénj'ében szemlélni, minőkre ritkán szol­gáltat példát a történelem. . . És mégis . . . mikor Hminibal ante portás, mikor a háború üszkót, szitják a közvetlen szomszédban, mire kitavaszo­dik . . . ugy lehet, benut is kiüt a válság, feleljenek érte a történelem Ítélőszéke előtt, kik önző, hatalmi érdekből fölidéz­ték azt. A kútba dobott követ száz okos sem hozza fel . . . bedobták, mert kimondták, hogy válságnak kelT lenni. Falhoz állított politika ! Mintha a nagy hii hó helyett nem lehetett volna a jogos magyar érde­ket a bank ügyében okos előrelátással, szép szerivel, csendben, szilárd eltökéléssel, de mégis nagy bonyodalmak felidézése nélkül megvédeni és előbbre vinni, ha le­het a külön bank megvalósításával most, ha nem lehet, jövőjének előkészítésével. Sippal-dobbal még senki sem fogott, verebet. Már pedig jobb lenne ma egy veréb, egy biztos ut, elkészítése a magyar bankhoz, mint holnap egy bizonytalan túzok s hozzá egy fenekes országos föl­fordulás ! Az ilyen hazafelé való politizá­lás soha sem járt haszonnal a hazára ! Jól tonnék tehát hevesvérű kuruca­iuk, ha kissé számolnának a nemzeti köz­hangulattal is, mely ma okosan uem akar­sajnálom, ugy örülök, hisz oly rég nem láttam . . . láttuk egymást . . . karácsony óta, hat hete . . . emlékszik ? akkor a templomban, a szent Antalnál ... én imád­koztam, maga meg a hátam mögött állt és . . . és . . . maga is imádkozott ? Nem. A korzóra nem járok többé ! Hogy miért nem ? Hát nem engednek. Mert ott min­dig találkoztunk . . maga mindig hoz­zánk csatlakozott. Én pedig megmondot­tam, hogy ha nekik ez nem tetszik, hát akkor inkább otthon maradok ... de mi­ért is újságíró maga 1 Bandi, kérem, men­jen vissza valami bankba. . . sokkal jobb lenue . . . magának is . . . meg azián . . . meglátja a ... a . . . mama ... a mama... Ha tudná Bandi, hogy mennyire szekíroz­nak, különösen a Jolán és a férje . . . juj, azok az utálatosak, de én nem bánom . nem törődöm vele. . . Mondok valamit! A múltkor magam voltam odahaza. Két napra az egész ház rám volt bizva. Akkor, egyszer, ugy már estefelé maga elé akar­tam menni, tudom 6 óra tájt ki szokott jönni a szerkesztőségből . . . aztán, egye­dül, zavartalanul lesétálhattunk volna azon a szűk, elhagyatott utcán, le egész a rak­partig. Ugye, olyan jól, elbeszélgettünk, elszórakoztunk volna. De hát eljött a Jo­lán s az én kedves kalandomból nem lett semmi. Ilyetén beszélt nekem Lili s miköz­ben a zajos, lármás tömegben karöltve járkáltunk, én mindinkább elmélyediem elgyönyörködtem a kisleány kihevült ar­cában, ahogy legyezgette magát. Elvol­tam ragadtatva, élveztem a közelségét és bájosnak, édesnek találtam csacska be­szédét. * * * Delet harangoznak. Az érchangok fölráznak merengésemből. Felkelek, lete­kintek az utcára. . Mennyi ember s ne­kem ugy tűnik, mintha megannyi öröm­mel, boldogsággal sietne, haza, szent va­sárnapias hangulatban. Én pedig lustán, fáradt lélekkel dölök vissza agyamba és fázom, ugy fázom. Még jobban magamra húzom a takarót, egészen összezsugoro­dom alatta és még mélyebben beleteme­tem arcomat a párnák közé. Aztán kezd működni a fejemben a fantázia s az eről­ködő gondolatok, csak nem összepréselik agyamat. Előttem az a nagy terem Ív­lámpák fényözönében. hallom a ruhák eleven suhogását, ahogy belevegyül a bó­dító cigányzenébe, látom a boldogságtól sugárzó leányarcokat és a fekete ruhás fiukat, melyek között ott vagyok én is. És látom magamat, amint a többi jó bo­lond módjára táncolok ugrálok, forgoló­dom és ugy izzadok (ez a sápadt arc : izzad és kipirul.) Aztán meg hétköznapias bókokra adom magam, nevetek, beszélek émelygősen, ömledezve ahhoz a 16 esz­tendős leányhoz, ki fiatal, erős szenve­déllyel karomba fogódszkodva itt lépdel mellettem, tán anélkül, hogy tudná, mit tesz : megzavarja az eszemet, elbó­dítja, elkáprázza az érzékeimet. Idegzetem mindjobban felcsigázódik. Kinos élvezettel méregetem mellette a par­kettet, örült gyönyörrel nézem édes, ár­tatlan, kihevült arcát, fiatal, zsenge alak­ját, amint kecsesen hajlong ide-oda és sik­lik, egyik a karomból a másikba. Sétál­gatunk, egészen feléje hajlom és legyezem, azt mondom neki, hogy az érzelmeknek szabad folyást kell engedni, hogy senki­nek sincs joga azokat valakiben elfojtani, megölni, az érzelem maga a lélek, mely­ben minden ember egyénisége rejlik. Az érzelem, a mi legszentebb, legdrágább kincsünk. Azt az Isten adta, mert attól ered minden gyönyörünk, fájdalmunk. . . És a leány figyel. Neki tetszik az én bo­lond, értelmetlen beszédem, magához szo­rítja nyugtalan, fekete posztós karomat s én akkor ugy érzem, mintha tüzes szegfű hullana ránk, piros szegfű egész tömeg­gel, dalolva, nevetve, csevegve, kacér­kodva velünk. Az első szerelemről beszél, a második boldogságról, a harmadik a gyö­nyörről, a századik a csókról, az ezredik az örök ölelésiől. A virágok már egészen eltemetnek. A levegő az illattól oly ne­hezen, oly nyomasztóan ereszkedik ránk. És körös-körül minden vörös . . . vér vö­rös . . . senkit, semmit se látunk, csak egymást és izzó virágokat . . . lángoló szeg­fűket * * * Ugy fázoni. Lilike, kialudta már ma­gát ? Volt már a templomban ? És imád­kozott-e én értem is ? . . . Imádkozzék érettem . . . kérem : imádkozzék. Stikok Rotkiv. (907.)

Next

/
Thumbnails
Contents