Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1909-01-03 / 1. szám
á BALATONVIDÉK 1909. január 3 1. kedvelt, népdalok előadásával gyönyörköd tették a hallgatóságot. A viharos taps mel_ let.t szép csokorral is megjutalmazták őket Uiánuk a dalkör adott elő egy uj darabot. Zichy Géza gróf «Szere nádját*, mely Eokhardt karnagynak tőle, már megszokott, kitiiuö zongorakisérete mellett valóbau igen hatásos volt. A közönség valóságos tapsorkánnal jutalmazta az előadást. Ezért azután meg is újrázták. Hatodik pontja volt a műsornak Kovács Ignác «Szomorú vigjáték*-a. Az ügyes mesét közismert népdalok összevágó soraiból szedte össze Kovács. Szellemes ötletek tarjíitották az előadást, mely egészben véve nagyon tetszetős volt. A közönség a rokonszenves előadót szintén megtapsolta. A műsor utolsó pontja volt egy Hafoer-féle népdalegyveleg. A dalkör ezt szintén minden tekintetben kifogástalanul adta elő s jutalma zugó taps volt, mely kijárt a ráadásul elénekelt dalok előadása után is. Ezzel véget ért a műsor és kezdetét vette a lánc. Éjfélkor meglepetés gyanánt, változatos vetített képek szórakoztatták a közönséget. A fiatalság Bizi játékára ugyancsak szívesen járta a táncot, mely eltartott reggel négy óráig. Az első négyest 32 pár táncolta. E helyütt szükségesnek tartjuk megjegye/ni most, a közelgő farsang küszöbén, hogy sajnos a világhírű magyar nemzeti táncot, a csárdást, kezdik modern tánccal felcserélni. Láttunk az elmúlt, szilveszter est,én is csárdás zenére bostont táncolni. Mint már egy ízben tettük, ugy most is kérjük a táuooló ifjúságot, ne routsa el nemzeti táncunkat ezzel az idegennel, járjanak minden táncot a maga zenéjére A rendezők ne engedjék meg azt, hogy egyesek körtánc, vagy csárdás zenéjére a bostont járják és a többi táncolónak lépten-nyomon akadékoskodjanak. Mert Jiií^yjéU meg ezzel is hazafias kötelességet teljesítenek, megóvják ugyanis a magyai nemzeti jelleget. Ez pedig már kötelessége minden ig-z hazafinak. Az estélyen jelen volt hölgyek közül a következőket sikerült összeírni. Asszonj ok : Balog Mthályné, Bognál Józsefné, Bökni N-né, Braun Rudolfné, « Beznica György né, Csáuyi Lijosné, Cséby j Lujosiié, Csonka Jó/.sefué, dr. D'zsényi i Árpádné, Durzsa Sándorné, Fábián Já- 1 nosné, Gál Nándorné, Gáspár Józsefné, ' Gáspárics Jánosné, özv. Horvát Flórianné, Hoffman Arnoldné, Kardos N -né, Kalivoda N .-né, Károlyi Istvánné, Kell Dezsöué, Kölgyeasy Gyuláné, Klanda Jánosné, Kuruc Arpádné, Knmposák Istvánné, L-Uiy Jánosné, Lázár Józsefné, Manovill Mónié, Molnár Albertné, Nagy Istvánné, Posch Zsigmoudné, Pető Vilmosns, Práger Tiva darué, Pálfi Zsigmoudné, Rác Jánosné, dr. Rosenberg Samuué, Sujánszky Józsefné, Smith N-né, Szilagyi György né, Szalay Iguácné, Treffler Ferencné, Török N.-né, Tóth Mihályné, Vida Lajosné, Vidosfalvy Etnőné, Virág N.-né, Wwth Mátyásné. Leányok : Balog Lujzika, Beznica Mtiriska, Bognár Bözsike, Bőhui nővérek, Braun Ilonka, Csonka Juliska, Durzsa Ilonka, Horvát Bözsike, Hoffman Margit, Kardos Bözsike, Károlyi Margit, Kalivoda Emma, Kaschl Milí, Laky nővérek, Marics Hedda, Manovil Irmus, Pető Bözsike, Rosenberg nővérek, Rác Margit, Smith Carry, Szalay Etelka, Szalay Juliska, Török Bözsike, Varga Ilonka, Vida nővérek, Vido vics Olga, Wirth Miiike. —ma. hírek. Lapunk tisztelt olvasóinak, munkatársainak és jóbarátainak boldog újévet kivánunk. — Főúri vendégek Keszthelyen. Ho henlohe herceg és neje Henrietté cs. és kir. főhercegnő, Frigyes cs. és kir. főherceg leánya e hó 27-én Keszthelyre érkeztek, ahol Festetics Tassilo gróf m. kir. főudvarmester vendégei voltak. — A városi tisztújítás utolsó mozzanata a múlt hónap 29 én folyt le. Ekkor ejtetett meg a bíró, helyettesbiró, pénztáros. a közgíám és 8 tanácsos választása. A választás iránt sem a nagyközönség, sem a képviselőtestület nem mu'atott valami nagy érdeklődést. Alig 40—50 ember gyűlt egybe a fontos aktusra, akik között talán 5 en, 6 an képviselték a 40 tagból álló képviselőtestületet. A választást Ta kács Imre főbíró vezette. Törvényadia jogával élve megejtette a jelöléseket. Bitó nak Nagy Istvánt, Oppel Károlyt és Hoffman Arnoldot jelölte, akik k<>zül közfelkiáltással Nagy István volt, bíró választatott meg újra 3 évre. Egyhangú volt a helyettesbiró, pénztáros és közgyám választása is. Helyettes bíró lett Oppel Károly, pénztáros Buchberger Fülöp, közgyám Haraszt,ovits István. Tanácsosok letiek : Hoffman Arnold. Práger Tivadar, Révész Lajos, Fülöp Antal, Vilim Péter, Imrik János, Siieder Kálmán és Prts/.nyák István. A hivatalos ej-küt az újonnan megválasztott, elöljáróság január 1-én tette le Takách Imre főbíró kezébe. — Adományozás Festetics Tassilo gróf és grófné a karáconyi ünnepek alkalmából az előző évek szokása szerint az idén is nagyobb adományokat ju'tat,lak a helybeli szegényeknek. Legalább háromszáz koronára rug azon összeg, mely készpénzben és ruházatban a szegények közt, kiosztatott. A ruhaneműnk és élelmiszerek kiosztását a grófi palotában a grófné és leányai Fürstnnberg ós Windischgi atz hercegnék és Ella comtesse szemé'yesen teljesítet ték.Ezen adományokon kivül a grófné a helybeli nőegylet, részére is kétszáz koronát adományozott a szegények számára. — Hymen Ifj. Bányay Béla Marosvásárhelyt eljegyezte Szilágyi Dezső színigazgató bájos és kedves leányát, Erzsikét. Mtunkástanfolvam esti előadásai, melt>ek az ünnepedben szüneleltei?, a fyolnapi napon újra megkezdődnek s a szokott sorrendben tartatna!? meg. Szzel kapcsolatban jelezzük- ugvqncsak fyolnap 4ste t>eszi kezdetét az irni és olvasni nem tudók oktatása is. — Nyilvános köszönet Kplivoda Emmi. Pető Erzsike és Smith Carry urleányokuak> valamint Kovács Ignác urnák szilveszteresti sziv*s közreműködésükért hálás köszönetét nyilvánítja a Dalkör elnökcége. — Az irgalmas nővérek zárdájában fe'állitott karácsonyfához járultak kegyes adományukkal Vaszary Kolos Ö Eininentiája 400 kor., Festetics Tassilo grófné ő excellentiája 100 kor., Dunst Ferenc dr. apátplébános 20 kor., Vass Ferenc nyug. plébános. Alster Adolfné Kápolna puszt.áról, özv. H-gedüs Béláué, Nemes Rózsa, özv. Papp Sándorné 10—10 kor, K. P. Sz. Budapestről 40 kor., N. N. 20 kor., di. Illés Iguácné, Laskay Emiiné, Siieder Kálmánná és N. N. 4—4 kor., Heidecker Irma és Ujlaky Marianna 3—3 kor,, Huss Margit, Kóber Ilona ós Takács Zsuzska 2—2 kor., Fábián Ilonka, Gaál Magdus, Keglovics Ilonka, Kenyeres Gizella, Ku tasy Guszti, Perpits Sárika, Piutér Iloua, Schmidt Ella, Vaszary Gabriella, Irénke és Sárilta 1 — 1 kor., Borza Lujza, Sági Margit, Szabó Eugénia, Vida Mariska, Virág Terézia 30—30 fillér, Dómján Anna, Eöry Ilona. Hocz Margit, Takács Katalin, Tallos Ottilia, Virág Mária 20—20 fillér. König Vilma, Szentmihályi Dezsőné és í Krausz L-jos ruhaneműt, Schleifer Izidor ? és Pollák Ferenc játékszereket, Fizáry Viktor, Kölgyesi Gyula éi Trsztyánszky i Lajosné különféle csemegét és gyümölcsöt,, Nagy István és, Zitterbarth K Imán bábot] j Szent István társulat és Ltmpel Róbert Budapestről könyveket, Ádám Károly Bu dapestről kézimunkaanyagot. Kiosztatott58 öltözet ruha, 26 pár cipő, 64 krlönféle ' ruhadarab, 560 drb. papírzacskó osemegé vei, a kisebbek pedig játékszereket is kaptak. Fogadják a nemesszivü jótevők az intézet hálás köszönetéi. Az ünnepély január 5 én d. u. 3 órakor lesz megismételve. — Felülfizetések. A «Keszt,helyi Iparosok Dalköre» szilveszteri hangversenyén felülfizettek : F .stetics Tassilo gróf 10 korona, Burány Gergely dr., Horváth Karoly, Schreiber Lajos 5-5 kor. Pető Vilmos 4 kor. Berkes Ottó, Hofman Iot.ván, Révész Lajos, Rosenberg E nő 3—3 kör. Szieber József 2 40 kor. Zitterbart Kálmán, Rábay Lajos, Csányi Lajos, Likatos Vince dr., Dunst, F-irenc dr., Rosenberg Samu, Helbek József, Dombay Sándor 2—2 koroua. Udvardy István, Neuvald Adolf, Kis László, Várföldi Ferenc ]—1 kor. Kurucz Árpád 40 f. Bánhoffer Sándor 40 f. Ö-szesen 64 kor. 20 fillér. A szives felülfizetők ezúton is fogadják a dalkör elnökségének há'ás köszönetét. — Vidéki hírlapírók a Balatonon. A vidéki hírlapírók szövetsége, mint értesülünk, idei közgyűlését a Balatonon a Baross gőzhajón fogja megtartani a pünkösdi Ünnepekben. Ez alkalommal a hírlapírók felkeresik a Balaton nevezetesebb helyeit ós néliáuy órára meglátogatják városunkat is. Hozza Isten öltét ! — A Kath. Legényegylet tombolaestélye. Vízkereszt napján este 8 ótakor a kath. legényegylet, helyiségében tombolaestély lesz. — A hévizi-tó tudományos vizsgálata. Festetics Tassilo gróf H*viz fürdőjének tudományos vizsgálaiát most végzik, A múlt napokban a tó kémiai vizsgálata céljából Hévizén időzött Lengyel Béla dr. miniszteri tanácsos, egyetemi tanár és aszsziszteuse: WeszeUzky G}'iila dl-, továbbá Fiúméból három búvár, a kiket a tengerészeti hatóság bocsátott a kutató tudós rendelkezésére. a. búvárok a forrástölcsér különböző mélységéről hoz'ak föl vizet és iszapot kémiai vizsgálatra, azonban 18 méternél mélyebbre nem hatolhattak, mert a meleget, nem tudták hosszabban kiállani. — Az olaszországi nagy katasztrófa. Megdöbbentő katasztrófa liire érkezett a « hét elején Olaszországból, melynek közel százezer emberélet, esett áldozatul s egyenlőre még kiszámíthatatlan nagy anyagi kárt okozot t. Vasárnap éjszaka megmozdult, a föld Measina és Reggio di Calabria olaszországi városok alatt s alig néhány perc múlva a két virágzó város romokban neveit. De nemcsak ezt a két nagy várost pusztította el a földi engés, hanem még vagy 20 kisebb-nagyobb községet is. A földlökések oly eiösek voltak, hogy a tenger elhagyta partjait s több méter uiagas árja házakat söpört el s hajókat siilyesztett. A rémes pusztulás éjszakáján három magyar hajó is horgonyzott, Messina kikötőjében s kettő közülök súlyosan megrongálódott,. A rettenetes pusztulás, a bor zasztő istenítélet az egész világ figyelmét. Olaszországra irányította s világszerte megindult a segélyakció Ebben a világakcióban bizonyár* nem marad hátul Magyarország sem, amely sokszor tapasztalhatta fényes jelét az olasz nemzet testvéri együttérzésének. — A Nagykanizsán megjelenő «Zalai Közlöny* újévtől kezdve hetenkiut kétszer jelen meg. A lap — mely most lép 48-ik évfolyamába -— főszerkesztője Villányi Henrik dr , felelős szerkesztője Kertész József. — Népesedési mozgalom az alsópáhoki plébániában. A lefolyt 1908-ik évb eu az al-ópáhoki plébánia egyes községeiben születtek, elhaltak és házasságot kötöttek: Alsópáholion született 24 fin, 25 leány összesen 49 Meghalt 15 fi, 14 nő összesen 29 Halva szülelett, 3. Felsőpáhokon születeti 8 fi, 14 leány. összesen 22. Meghalt 8 férfi, J1 nő. Összesen 19. Szent.andráson született 5 fi, 5 leány, összen 10. Meghall, 4 fi, 1 nő, összesen 5. Egregyen szülét-.tt, 12 fi, 6 leány, összesen 17. Meghalt 7 fi, 3 nő, összesen 10. Neuiesboldogasszonyfáu született 1 fi, 4 leány, összesen 5 Meghalt 1 nő. Született összesen 103, elhalt 64, a szaporulat tehát 39. Házassá-