Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1909-01-03 / 1. szám
1909. január 3. BALATONVIDÉK 5. got 24 pár kötött. A születettek között 5 törvénytelen gyermek van. A lsópáhokon, 1909. jau. 1 ón. Vida József plebáncs. — Tanar telep a Balaton mellett. Megírtuk, hogy Pozsonyból kiindult kezdeményezésre a Balaton melletti Fonyódon nagyobbszabásu tanár-nyaralótelepet és gyermek üdülőhelyet létesítenek. Most arról is hírt adhatunk, hogy e telepek felépítése már kezdetét vette s hogy lesz ott hegyisikló és villamosvüágitás is. — Tanitóválasztás. A sármelléki lóul. kath. elemi népiskolánál megüresedett, tanítói állást a mult hó 29-én tartott választáskor töltötték be. Megválasztották szótöbbséggel Jankó Károly ok', tanitót. — A keszthelyi állami tisztviselők sérelme. Az uj lakbérilletményi szabályzat kellemetlen meglepetésben részesítette a keszthelyi állami tisztviselőket. Keszthelyt ugyanis az ötödik lakbérosztályba sorozták s vele együtt a többi zalai városokat, is, •Csáktornya ós Zalaegerszeg kivételével. Mint mindenütt, nálunk is észlelhető felháborodást keltett a sérelmes rendelkezés s mint halljuk, a tisztviselők tömörülni fognak s feliratot iutézuek a kormányhoz « lakbérszabályzat megváltoztatása végett. A kanizsaiak ezt már megtették a karácsonyi Ünnepekben s feliratukban egy miniszteri kiküldöttet kértek, hogy a kormány hiteles iuformatiot. szerezhessen sérelmeikről. Jó lenne tán, ha a keszthelyiek is ily módon igyekeznének sérelmükre orvoslást keresni. — Tél van. Dermesztő hideggel köszöntött ránk az uj óv. Napok óta velőkig ható, fagyos északi szél hordja, kavarja az acélos hópelyheket, helyenkint, hatalmas fuvátokká töuiöritvón őket. A csikorgó hideg vastag jégpáncéllal borította be a Balaton tükrét nagy örömére a jégsport kedvelőinek, kik most naponkint áldozhatnak nemes szenvedélyüknek. Benépesül a tó hatalmas jégmezője, mely páratlan téli látványosságot njujt. Megkezdték érdekes munkájukat, a jég hátán a halászok, akik már két, hónap óta tétlenségre voltak kárhoztatva. Szorgalmas munkásság l?pi a part náddal borított helyeit, s aratják, kévékbe kötik hz idei nádtermést. Más helyütt jógvágók zajatól hangos a part mente. Egymást éri a sok jégiiordó kocsi, melyek a jégvermekbe szállítják az acélos jégtáblákat. A hóval borított, fagyos utakon cseng-bong a szánkók raja, benne rózsás arcú vidám, gondtalan népség. Élvezik a tél gyönyöreit Csak a városszéli szegény kunyhó-lakóknak kétszeresen megnyúlt ábrázata mutatja, hogy nem mindenkinek hozott ám örömet a tél. Vájjon tud-e róla olvasni a sok gondtalan mulatozó s az örömök mellett jut-e a könyörülő részvétnek is hely a szivekben. — Kotróhajók építése a balatoni kikötőkhöz A bal atoni kotráshoz szükséges kotróhajók építésével a megtartott versenytárgyalás alapján a földmivelésügyi miniszter a Köny ves-Tóth Zaccaria koü'ögyárat (Újpest) bizta meg 167.772 K. vállalati öszszegérf. — A rabok karácsonya. Az emberszeretet szép üunepet ült a kanizsai fogház rideg falai közt. A rabsegélyző egyesület és néhány jótékony emberbarát ajándéka tette lehstővé, hogy a kir. ügyészség jóvoltából a fogház lakói is megülhessék a szeretet ünnepét. A fogház tantermében karácsonyfa állott s a teremben gyűltek Össze a fogház lakói, hogy együtt költsék el az ünnepi estebédet. A raboklioz Juteczky Iván dr. ügyész intézett néhány keresetleu szót, elmondván, hogy a lágfenköltebb emberszeretet az, amely a tévedt ós irányta lan lelkek megjavítását célozza. A mai ünnep juttassa eszükbe a raboknak családjaikat és a javulás útját, mely a szabadulás felé vezet. Közölte dr. Jureczky azt is a rabokkal, hogy egyik társuk karácsony napján kegyelmer, kapott. A rabok könyezve hallgatták a lelkes szókat, de mélyen meghatva távozott az a kicsiny, emberbarátokból álló társaság is, amely a fen költ ünnepség tanuja volt. — Minden szőlősgazda ingyen és bérmentve kérje a «Millenium-telep» Nagyősz, Torontál megye, magyar vagy német, vagy román vagy szerb töárjegyzékét legjobb fajú és válogatott minőségű szőlőoltványokról. — Kristaiin. Aki ezt, a kiváló szépítőszert, csak egyszer is használt a, az sohase fog más szerrel kísérletezni, hogy bőrét higiénikusán ápolja. A Kristaiin növényekből összeállított kristálymassza, mely a bőrt fiatalítja és szépíti. Szeplők, vimmerlik, májfoltok s minden arctisztátalanságok rövid időn belül eltűnnek. Egy üvegdoboz ára 3 korona. Próbadoboz 50 fillér. Kapható mindenütt. Postán naponta küldi szét a vezérképviselet: Budapest, Baross-u. 91. — Halálos szerelmi dráma Kapolcson Tapoloáról jelentik : Itj. H^gyi Ferenc kapolcsi legény szive szerelemre lobbant a falu egyik legszebb leánya, Varga Eszter iránt. A fiatalok nagyon szerették egymást, boldogságukat házasság kötéssel óhajtották megerősíteni. Ámde a leány szü Ői sehogyan sem akarlak beleegyezni a házasságba, hanem egy másik jómódú legénynek szállták, aki a leányt el is jegyezte s a napokban kellett volna az esküvőnek megtörténnie. A sors könyvében azonban máskép volt megírva. A leány sehogysem akart a szülői által választott, legényhez hozzámenni, inkább az élettől vált meg. Minthogy a szerelmes pár egymásé nem lehetett, közös elhatározással a lialáll választották. Karácsony előtt egy nap a leány szüleinek lakásán megjelent, ifj. Hegyi Ferenc és a leánnyal egyik szobába zárták magukat, ahol a fiatal ember előbb a leányt, majd pedig önmagát lőtte mellbe. Mire a szülők a lövésre a szobába mehettek, a szerelmes párt, már halva találták. Az asztalon esy levelet találtak, amelyben azt, irják, hogy mivel egymáséi nem lehettek itt a földön, közös elhatározással inkább a halált választatták. A szerelmi dráma, melynek két, ifjú lélek volt az áldozata, az egész községben nagy izgalmat, és szánalmat keltett. Az öngyilkos szerelmeseket. nagy részvéttel temették el. — Egger niellpasztillái gyorsan ós biztosan ha uak köhögésnél, rekedtséguól és einyálkásodásnál, felülmúlhatatlanok a torok és légzési szervek működési zavarainál, a gyomrot, nem rontják és kitűnő izüek. Kaphatók minden gyógyszertárban és drogériában Doboza 1 és 2 korona. Pióbadoboz 50 fiU. Főraktár Nádor gyógyszertár, fípest VI. Váci körút 17. — Minden gyermekszobában hálával kell gondolni azokra a derék norvég halászokra, kik a háborgó tengeren fogják a tőkehalat, mely a kitűnő csukamájolajat szolgáltatja, Csukamájolajat, a legizletesebben és a legkönnyebben emészt lietö formában nyujta a «Scott-féle Emulsió», mely egyike a legjobb tápgyógyszereknek. Kapható a gyógyszertárakban. — A 'Vasárnapi Ujság« karácsonyi számához van mellékelve a hat nagy ivre terjedő pompás karácsonyi album, mely R. Hirsch Nelli művészi konipozicióju színes címlapján kívül négy szines mümellókletet, ad, tartalmában pedig Mikszáth Kálmán, Ambrus Zoltán, Bársony István, Szőllősi Zsigmond, Lux Terka és Szivos Béla novelláit, Eudrődi Sándor, Szabolcska Mihály, Ady Endre, Lampérth Géza, Farkas Imre, Haraszthy Imre verseit s Wallis S. A. C hazánkban élő hol'and irónő egy teljes regénjét közli, valamennyit kiváló magyar művészek rajzaival. Az albumot a • Vasárnapi Ujság» előfizetői — az újévkor újonnan belépők is — ingyen kapják. — A lap rendes száma képeket közöl a trónörökös pusztaszeri v'dáwzatáról, a balatoni vasútról Graál István művészi rajzát, az uj Werbőczy-szobrot. Mikszáth Kálmán regényét, Szabolcska Mihály ós Dutka Akos versét, Szebenyei József novelláját, Lemaitre regényét. Egyéb közleményei : Seress Imre cikke a térről és időről, Sziklay János ismertetése az uj balatoni vasútról, tárcacikk a hétről s a rendes heti rovatok: Irodalom és művészet, Sakkjáték, stb. A "Vasárnapi Ujsá-g. előfizetési ára negyedévre négy kor. a Világkrónikával együtt 4 korona 80 fill. Megrendelhető a »Vasárnapi Újság* kiadóhivatalában (Budapest, IV. Egyetem-u. 4.) Ugyanitt megrendelhető a »Képes-NépUpt a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 2 kor. 40 fillér. — A ChrÓnÍkU8 bronchial-hurut ellen sikerült Oly szert találni, amely a hurutos lüueteket, gyorsan visszafojtja, az étvágyat előmozdítja és az elgyengült testet erősiti; ezen szer a «Sirolin-Hoche». Az orvosok által kipróbálva és ajánlva, kitűnő hatásánál fogva gyorsan ismertté és kedveltté vált, mivel még régi, elhanyagolt bajoknál, ahol már semmiféle szer sem használt, kiválóan bevált. «Sirolin-Roche» gyógytárakban kapható. Laptulajdonos : Bontz József. Felelős szerkesztő : Németh János. Kiadó : Sujánszky József. Serdülő leányok és fiuk erősekké és vidorakká fejlődnek, elvesztik leliangoltságukat, hogj'ha a szükséges táplálókot Soott-féle Emulsio alakjában élvezik, a mely az Összes erősítő szerek között a legkiválóbb. Orvosok ós bábák a SCOTTféle Emulsiót a legmelegebben ajánlják az móbbi 32 év Óta. Édes mint a tejszín. Az Emulsio vásárlásánál a SCOTT-féle módszer védjegyét — a halászt — kérjük figyelembe Könnyebben emészthető mint a tej. Egy eredeti üveg ára 2 K. 50 fillKapható minden gyógytárban. 7.61. sz. 1908. v htó. Árverési hirdetméng. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t. c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a keszthelyi kir. járásbíróságnak 1908 évi V. 269/1. számú végzése következtében dr. Bozzay József keszthelyi ügyvéd által képviselt özv. Reimann Ferencné keszthelyi lakós javára Szoboszlay Pál keszthelyi lakós ellen 250 kor. s jár. erejéig 1908. évi november hó 5 ón foganatosított végrehajtás utján felülfoglalt és 2160 kor. 76 fi i. re beosült, következő iugóságok, u. m. : bolt berendezések és különféle árucikkek nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a keszthelyi kir. járásbíróság 1908. évi VII. 269/4. számú végzése folyt,áu 250 kor. tőkekövetelés ennek 1908. évi november hó 1. napjától járó 5°/ 0 kamatai ós eddig összesen 42 kor. 56 fill.-ben bíróilag már megállapított, költségek erejéig Keszthelyen végrehajtást szenvedő üzletébe', (Hajdu-utcában) leendő megtartására I9G9. január hó 16-lk napjának délelőtti 9 Órája határidőül kitüzetik ós ahhoz a venni szándékozók ezenuel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett, ingóságok az 1881. évi LX. t.-c 107 ós 108§-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet igérőuek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- ós felülfoglaltatták ós azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t. c. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt, Keszthelyen, 1909. évi január hó 1. napján, Kalandra Jenő kir. bir. végr.