Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1909-01-03 / 1. szám

1909. január 3. BALATONVIDÉK 3. tétlen ajándéka az a nagy Mindenhatónak hogy bár annyi ós oly keserű osalódá-ok érik az emberekéi, azért, mégis minden újév küszöbén feltámad a reuiény a szivekben s gyönyörűen kiszínezi a nagyon is bizony­talan jövőt. Mikor igy bucsut mondunk egy-egy esztendőnek, eszünkbe jut, mennyi ^ bevál­tatlan ígéretet, vitt. el magával s hány ró­zsás reményt fosztott durva kézzel sem­mivé. Különösen a most letűnt év hagyott szomorú emlékeket, maga mán. A nagy többség nem egyhamar felejtheti a nyo­masztó drágaság okozta súlyos gondokat, melyeit vállait nyomták s különben is em­lékeztető jelül ott vannak a mély baráz­dák a kenyérért küzdő kisemberek hom­lokán. Búcsúz/,unk az ó-évtől. De zokszóval ne illessük még se. Ne vádoljuk meg azért, ha nem is teljesítette mindazt, amit t.őle vállunk. A buo*uuk legyen csöndes és meg­hatott. Emlékezzünk vissza tovasuhant, nap­jaira, napjainak tovmöppent óráira s bi­zonnyal fogunk találni köztük szépet is, olyat, amelyet kedves em'ekképpen kell megőriznünk lelkünkben. Fogunk köztük találni egy két boldog napot, órát vagy percét, amelyeknek édes melege jótéko­nyan enyhített sok hideg, sötét és a kínos pillanatot. Behantolt, sírok közölt fogunk találni egy-két szál virágot, sivár puszi a­ságokon egy-egy üdítő forrást és zordon zivatarban egy-egy átvillanó fénysugárt. Érjük be ezzel. Simuljanak el homlokunk­ról a bánat, a harag redői. Elmúlt. És vissza nem tér soha többé Mond]unk neki csőn des, békességes istenhozzádot. Köszöntsük bizalommal az uj eszten­dőt, a mint ő is biztató mosollyal ajkán, érkezik közénk. Fogadjuk őt, mint jóbará­tot, aki a legjobb szándékkal közeledik hozzánk és szíves rokonszenvvel nyújtja felénk jobbját. Szorítsuk meg ós folytassuk vele utunkat. A merre vezet, arra kell mennünk. Ha útközben tüske vérzi meg a lábainkat, ne siránkozzunk ós ne panasz­kodjunk. Lehet, hogy azután napsugaras tájra jutunk, ahol millió illuios virág bó kol felénk és melodikusán csevegő patak kínálja üditő vizét. Ha hegyűek vezet és verejték üli meg homlokunkat,, ne szitko­zódjunk. Lehet, hogy a túlsó olda'on ked vea ösvény vezet, le a völgybe, ahol ven, dégszerető tanya, dúsan leritelt asztal és dagadó párnákkal vetett puha ágy várako­zik reánk. Balsors a hitünket meg ne in­gassa, jó szerenc-ie ne tegj en elbizakodottá. Vágyainkban, reményeinkben ue legyünk túlzottak, mert ez biztos csalódáshoz ve­zet. Legyünk bátrak, elszánlak s emelt fő vei, de imádsággal ajkunkon, köszöntsük az uj esztendőt. Imádságunk szálljon ahoz, aki az idők végtelenségének magasán tró­nol s kérjük tőle, hogy legyen irgalmas hozzánk. Kimólje meg csapástól hazánkat, családunkat ós az egész emberiséget. Hogy legyen békesség a földön és a szivekben. Üdv neked, il'ju óv ! Szilveszter est. A Keszi helyi Iparosok Dalköre, vá­rosunk e nagy munkásságú, közkedveltség­nek örvendő egyesülete az idéu is, a régi hagyományokhoz hiven sikerült Szilveszter estélyi rendezett. Keszthely és a vidék kö&önsége már teljesen megszokta, hogy az év utolsó napján rendezett estély — a Dalkör estélye — a legsikerültebb. És ez természetes is. Fesztelen jókedv, vidám hangulat, kitűnő ének- és zeneszámok nyuj­t.ot.ta műélvezet, kedves, ötletes éjféli meg­lepetések azok, melyek a közönséggel meg­kedveltették a szilveszteri mulatságokat és népszerűvé tették a Dalkört. Örömmel álla­pítjuk meg a tényt, hogy városunknak ke­vés intézménye vau, mely iránt, a közön­ség oly támogató ' jóindulattal, meleg érdeklődéssel viseltetnék, mint épen a Dalkör iránt. És a uagy közönség a bi­zonyságunk, hogy e pártfogást meg is ér­demlik. Ügyes kezekbe vsn leiéve az egyesület vezetése; kiváló tehetségű és ügy­buzgó karmestere, szorgalmas és lelkes tagjai vannak s ezek együttes buzgó fá­radsága teremti meg az olyan fényes si­kerű estéket, mint a csütörtöki volt. A szereplők kitettek magukért. A dalkör ez estély rendezésével ismét szapo­rította érdemeit, emelte tekintélyét, a kö­zönség pedig ez est, után gazdagabb lett, néhány kellemesen eltöltött ói a emlékéve!. Az idei váratlanul bekö vei kezel t hideg idő a szokásos vidéki vendégek egy részét ugyan otthon marasztalta, mindazonáltal szép száinu közönség hpllgatla végig a vál­tozatos és élveketet nyújtó műsor egy»\s pontjait. Fél kilenc óra ulán hamarosan meg­kezdődött, az előadás, mely majdnem más­fél óráig tartott. Dicséretükre legyen mondva a szereplőknek, a hosszú idő alatt a közönség figyelmét ugy le tudták kötni, h°£í}' jobban tán még a fővárosi szinhá­zakban sem igen sikerül. Az eredmény­nem is maradt el. Kitörő taps követte minden előadott darab befejeztél, s majd­nem mind meg kellett, ujrázniok Az előadás Méder Kuruc nótáival vette kezdetét. Az ügyesen előadóit da­lok mély hatást gyakoroltak a közöuségre s zugó tapssal jutalmazták Garay SiMidor karmester fáradságát és a kar élvezetes előadását. A műsor 2-ik száma Pető Erzsike ur­leány zongorajátéka volt. A közönség e bájos leányka iránti rokonszenvét az emel­vényre való fellépte alkalmával felzúgó tnps­vihaiban nyilvánította. Tisztelői és a Dalkör gyönyörű virágcsokrokkal leplek meg. A tapsvihar elültével Pas des Écharpes cimü balett áriát játszotta el kiváló kézügyes­séggel. A darab befejeztével meg-megujuló tapsra újra a zongora mellé ült és közis­mert, kedvelt népdalok, tüzes táncdarabok előadásával gyönyörködtette a közönséget. Ezután újra a dalkör tagjai léptek az emelvényre és Zoltai «Dal az édes anyám­ról c. nehéz műdalát adták elő, mellyel már a székesfehérvári hangversenyen is fényes sikert értek e'. E darab előadása utáu szintén viharos tapsban tört ki a kö­zönség. A műsor negyedik pontja «Egy He­ine dal» volt, Mendelsohntól, énekelték Kalivoda Etnm'ke és Smith Carry urle­ányok ; zongorán kisérte Pető Erzsike kis­asszony. Bájos jelenség voll, e három vi­ruló szépségű leánykát együtt látni. Az éneklők kedves csicsergése, a finom, Ízlé­ses zongorakiséret kellemes benyomást kel­tettek a közönségben. Pető Etzsike ügyes zongorajátéka nem ismeretlen közönségünk előtt. Smith Carry ez estén is sokoldalú képzetiségóről lett tanúságot, midőn a ta­valyi zongorajátékával elért siker után most, énekszámmal állt a lámpák elé. Ka­livoda Emuiike hangján megérzett, hogy képzelt óneues. Hangja tiszta és csengő. Erős a reménj-ünk, hogy még több izbeu is lesz alkalmunk vele találkozni és sok si­kere íi-jiz. A nehéz műdal előadása után a közönség visszahívta n szereplőket, kik van. Tehát, nem egészen okos, de teljesen szamár vagyok Mindig az asszonyt okoz­tam a konyhászat terén szerzett érdemte­lenségeórt s ime már egy napi beható ér­deklődés után kisült, hogy mindennek Rézi néni szakácskönyve az oka. Szegény Kézi néni a sót ós egyéb fűszerszámot, latszám méregeti, feleségem pedig, ki csak négy polgári iskolát végzett s igy nem lóvén tisztában régi mértékrendszer­rel, a latokat — kilókra változtatta. Te­hát egy lat só helyett, egy kilogrammot használt föl. Az egész évi keresetem sóra, az egészségem pedig tönkrement. A férjek rossz oldalával én is meg­vagyok verve, kik a számlát csak a kifi­zetés után nézik át. Szörnyűség ! Egy hó­nap alatt feleségem kimerítette szatócsunk összes sókószletét. Valóságos sópanama állott be a vidéken. Nos hát ezért adtam az utolsó 7 krajcáromat sóra. Zsebemben hordozom. A szakácskönyvet átcorrigáltam. A sót töröltem minden lapján. Sarokra álltam ós kijelentettem, hogy ezután én sózok. Hány férj meri ezt megtenni ? Mint minden esetben, ugy most is siker koronázta erélyes föllépésemet. Min­den étel sótalanul lett föltálalva. Zsebből sóztam. Feleségein folyton kesergett: siratta az élet savát. Vagy tán az önérzetét bán­totta ? Nem tudom. Csak azt constatáltam szomorúan, hogy az actió reactiót szült a konyhászat terén. Hallottak önök a fan­csali feszületről? No hát ón egy hót után ugy néztem ki a nagy sótalanságmiatt. S ha látnak önök egy kétségbeejtően lesoványo­dott, halovány férfiút járkálni a csizma­szára mellett : az én vagyok. Szolgáljon becses énem minden férjnek intő például. De különösen azoknak, a kik a konyhá­ban kuktáskodni szoknak. Szomoru tapasztalataimon okulva, is­mét átadtam feleségemnek a sóhozatal jogát. Rózi uónit azonban kidobtam S azt hiszik önök, hogy megváltozott ezek után a helyzetem ? Dehogy. Tegnap délben a levesem oly sós volt, hogy majdnem az Atlanti oceánon úszkáltam kinomban. Okos ember mit tesz ilyenkor ? Duzzogva elmegy egy vendég­lőbe ebédezni. Én is ugy tettem, mert Nógyszery barátom szerint (noha 60%" ia leszállította eme állítását) okos ember va­gyok. A levest nem engedem el, azért át­mentem a Hungáriába és megettem két pár tormás virslit és három kenyeiet Egész délu'án ott dühöngtem pár liter nyomorult bor társaságában, Csak este mentem haza. Feleségem kitűnő vacsorá­val várt. Kirántott borjúhús só nélkül és rétes répával. Hallod szegény Dárius ? És nekem még sem kellett. Adtam a szörnyű haragosat. Feleségem sírt, én pedig szi­muláltam az alvást. 0 elaludt sirásközben, én pedig fölkeltem, mert a gyomor, a nyo­morult oly reálista volt, hogy táplálókot kívánt. Végre erőszakhoz folyamodot. Vég­tagjaimat munkára késztette. Lábaim és kezeim elkezdtek mozogni ós vittek vittek a belső szobába, hol a va­csorám elrak ároztatott. Nem birtam ellen­állni. Na jó I Engem nem terhel felelősség. Jóizüen megettem mindent az éj homályá­ban és visszalopództam ágyamba. Kitűnően aludtam. Fenséges álmaiul voltak. Azt álmodtam, hogy özvegy em­ber vagyok ós Margitka kisasszon}' ke­zecskéit fölajánlotta. Szörnyű az ébredés ilyen édes álom után ! Arra ébredtem, hogy feleségem a macskákat abriktolta. Egy-eyy alapos meg­legyintós után, kérdezgette szegénykéket, hogy kell-e borjuhus ? kell-e répás rétes ? Mi ? Majd. . . ' No az egyszer oldalba taszított a lelkiismeret, hanem azért nem szóltam, csak nevettem — befelé. Szegény ártatlan m«cskák ! I AlinlnnnSrnl/ csa ,^i díszdobozokban egy koronától feljebb nagy választékban LöVGiPaPlluK kaphatok^ Sujánszky Józsefnél Keszthelyen.

Next

/
Thumbnails
Contents