Balatonvidék, 1908 (12. évfolyam, 27-51. szám)

1908-10-25 / 43. szám

1908. október 25. BALATONVIDÉK 3 Muraközi levél. Stridó, okt. 23. Ígéretemhez hiven, midőn a stridói viszonyokkal megismerkedem, hirt adok magamról, illetőleg az itteui viszonyokról, melyek érdekesek és felette tanulságosak. Községünk közel az ország határához hegyes vidéken fekszik. Láttam már szép vidékeket, hanem ezt túlzás nélkül mondom, hogy ilyen gyönyörű tájakat a csodás szépségű Balaton egyik-másik pontjának kivételével még nem. Érdókoszoruzta bércek, a badacsonyi szőlőkkel vetekedő venyigével beültetett dombok, pompás gyümölcsösökkel megrakott lankás lejtők, égfelé meredező hegyek, tarkítva, itt ott egy-egy fehér házzal, vagy Uri kastéllyal, kanyargó fehér útszalaggal, a pauoiámábu illő völgyek gyönyörű változa'ban tárulnak a szemlélő elé. Léptennyomon más más elragadóan változatos kép gyönyörködteti az embert. A hegytetőre hosszas fáradtsággal feljutva, az utas önkéntelenül is visszapillant az utrf, melyet megtett. Jókai tollára méltó vidék tárul elibe. Ez Felső-Muraköz. Egy pillantást vetünk a begy csucsáiól be Stájerország belsejébe, mely szintén hires természeti szépségeiről. Balra tőlünk gyönyörű sikon kanyarog lassú méltósággal a Mura, mindkét oldalról erdőkkel övezve. Minél többször latja az ember a mesésen szép vidéket, annál kevésbbé tud betelni vele. Egyik szüret, alkalmával hallottam a következő jellemző esetet elbeszélni : A francia invázió idejin Napoleou császár egyik idősebb hölgyrokona számára birtokot, szándékozott itt venni. Megbízottja tárgyalásokba bocsájtkozott, egy 70 holdnyi szőlőbirtok gazdájával. A birtok Stridó legszebb helyén, a Robádi díi öbeu fekszik ; van rajta egy fejedelmi villa. Szép nyári alkonyaton alkudoztak. A francia 80000 frankot igért a birtokért. A gazda erre szó nélkül odavezette az egyik ablakhoz és kimutatott, rajta. A vidék az esú napsugár által bearanyozva, teljes szépségében állt előttüj*. A vendég elbüvölvei nézte a vidéket. Es ekkor a gazda osak ennyit monHott ; Ezt a kilátást magát, nem adom anynyi pénzért. A vételből nem is lett semmi. A vidék lakói horvátok, de a vezető intelligencia magyar. A nép maga csendes, lelke romlatlan ós a horvát nemzetiségi agitációkra nem igen hallgat,. Pedig ugyanosak ki vannak téve a kísértésnek. Nyugatról a szlovén és osztrák behatás, délről pedig a horvátországi agitáció igyekszik megrontani a népet. Ezek ellen leghathatósabb küzdelmet fejt ki az iskola, de saj nos — az kevés. Hozzánk ugyanis hót, község gyermekei járnak iskolába (mert náluk nii-cs), nem ritkán hót, km. távolságról jönnek be. Iskolánk a tanulók nagy számára való tekintettel szűknek bizonyult. Hatodfélszáz tankötelest kellene beiskolázni, de helyszűke miatt csak kétszáz egynéhányat tudunk elhelyezni. A többi csak van az Isten nevében Akad közöltük igen sok, kik hogy olvasni. írni megtanuljanak, lemennek Horvátországban lakó rokonaikhoz ós ott, járnak iskolába; vagy pedig átmennek a határon és a szomszédos szlovén is- kólákban, legnagyobb részt a luttenburgi iskolákban tanulnak. Uj és nagy iskolaépületet 8 tanerővel már évek óta kérnek a slridóiak, de

; mindeddig csak az ígéretnél vagyunk. És igy' hagyományos magyar nemtörődömséggel saját magunk nyújtunk segédkezet, hogy fiainkból ellenségeket nevelhessenek nekünk horvát testvéreink és az osztrák sógor. De meg azután, ha ami van, az is jó lenne ! Iskolaépületünk egyik tan'.ermét az államópitészeti hivatal mérnöke közveszélyesnek nyilvánította és hivatalosan bezáratta. E tantermet most egy földszinti kamarából ideiglenesen (mig uj iskolaépületet l apunk) tanteremmé átalakított ízobácska pótolja, melyne , mellesleg mondva, csak félig van padlója, a többi része már elkorhadt. Hogy ez nem egészséges, azt legjobban bizonyítja azon köiűlmény, hogy egyik tauitó valamikor itt kapott természetbeni lakást, az orvos kilakoltatta innen, mert, egészségtelen volt a lakás. A helyzet most, sem változott. A falak most, is nedvesek, az ajtók, ablakok most is rossz állapotban vannak, a levegő most is dohos, tele van gombákkal. És mi ide szorítunk be a kultura szent nevében minél több gyermeket! A tüdővészbe valósággal behajszolják tanítót, tanulót egyaránt. Nod>; beszéljünk másról. A nép arány lag elég szépen, de különösen a fiatalabb generáció gyönyörűen magyarosodik. A felnőttek legnagyobb része ért, magyarul. Amelyik pedig beszél is valamit, azt meg büszkévé teszi nyelvismerete. A magyarosításra igy kitűnő anyag e nép. Az intelligencia el is követ, minden lehetőt. Azonban mindaddig mig a legtöbb kivánni valót, az iskolát, meg nem kapjuk, a haladás nem lesz oly intenzív, mint szeretnénk. Ha ezt, is megkapjuk és rendelkezésre áll minden eszköz, egy emberöltő alatt magyar daltól viszbangzanak a hegyek szüret alkalmával. A szüretről, a nép gazdasági viszonyairól majd egy más alkalommal. Kozma Imre. HÍREK. — Templomszentelés. Reziben a buzgó rezi-i hívek, élükön munkás lelkipásztorukkal megnagyobbították kicsi templomukat., azt ki festették, márványoltárt, uj orgonát; állítottak fel az Isten házában. Hornig Károly báró megyéspüspök, Festetics Tassilo gróf kegyúr, Takács Fereno és ifj. Andor J. rezi-i lakosok 1000—1000, a hívek pedig 20000 K.-val járultak a költségekhez. A hívek e példás áldozatkészségét akarta honorálni a megyés püspök ur, amikor Kránitz Kálmáu felszentelt püspököt, küldte le, hogy az uj templomot szentelje fel. A püspök ur f. hó 18-án a 3 óra folyásig tartó szertartást fáradtságot nem ismerő buzgalommal végezte, a kerületi p"pság segédletével, nemkülönben a szent, misét, amely áldozat bemutatása után Fekete Gergely zsidi esperes plébános mondott eszmékben gtzdag, a nép szivéhez, lelkéhez szóló szentbeszédet. Délután 1/

2 3 órára járt az idő, midőn a vendégszerető házigazda fényes ebédet, adott a püspök ur tiszteletére, melynek végeztével bandérium kíséretében Keszthelyre hajtatott a felszentelt püspök ur, hol Dunst Ferenc dr. apát-plebáuos vendége volt egy napig 19-én reggel már Ví^ órakor szent-misét mondott az irgalmas nővérek zárdájában, utána pedig délig az iskolákat, látogatta s a tapasztaltak felett legteljesebb megélógedésót fejezte ki. A püspök ur a délutáni gyorsvonattal utazott vissza székhelyére, Veszprémbe. határban nincsen háládatlan hant, miért hagyták hát ilyen bitangságban ezt a kis darabot ? Végiglópem szélességben, hosszuságban, körülbelül fele ez bizony a holdnak, a másik fele lejtős, odasimul az ökörnthoz, amely a völgyben unatkozik. A lejtős részen épen kukoricát törnek. No ezek a szegény emberek csak tudnak valamit a répáról. Talán az övéké is, hiszen csak egy kis akác választja el a kukoricától. A répa másé. Tiltakoznak, egyszerre hárman is mondják, hogy nekik bizony nincsen hozzá közük Az öreg, aki a tököt szaggatja a kukorica között, odamutat a gazos felé. — Ingyen se kell az nekünk ! Földről még nem hallottam ilyen becsmérlő beszédet. Különös a dolog, mert közös tagban van a kukorica a répával. Az öregnek gyönge a munkája, pipázni is ráér, hát mond egyet-mást a répáról. Azzal kezdi, hogy nem egészen a más esetéről beszél, lóvén magának is valamelyes köze a dologhoz Igy megtudom, hogy a répát ama Törő Vendel vetette, aki marhahajcsár volt és akit a mérői vásár után a csapszékben mégütött a guta. — A Törő Vendel odakerült a mi házunkba. Odakerült — ismétló az öreg — nem láttuk szívesen, de mikor nem tehettünk ellene... A néném lánya, a Treszka hozta. A Treszkát segitet'ük, gyámolitottuk az özvegységében, mégis, hogyan hogyse, elpártolt a véreitől és felesége lett a Törő Vendelnek. Ez meg izgága, veszekedő ember volt mindig, a Treszkát is rábeszélte, hogy követelje a törvénynél a jussát. Igy azután elosztottuk a kis házunkat is, meg ezt a hold földet is. A házból a hátulsó, vályogos részt k*pta a Treszka, a földből meg a felét. Egy szájjal kevesebb lett az asztalnál, de két kézzel kevesebb a munkában, meg felére fogyott a termésünk, ami pedig közös volt, mióta csak az eszemet tudom. A szegény is lehet még szegényebb, hát mi igy jártunk, pedig hatan vagyunk. Az öreg elhallgatott. Mintha azt kérdezte volna, hogy ércem-e most már a dolgot. — A Treszka megint özvegységre jutott ? — Megint. — Csak segítik az atyafiak ? — Segíteni segítenék. . . De mikor marha-hajcsár lett belő'e. . . — Micsoda ? Asszony-hajcsárt se láttam még! — Pedig a Treszka hajcsár. Ott van a vásárokon, bandukol a tehenek után, akárcsak a férfiak, éppen csakhogy nem bagózik. — Hát miért nem tartják itthon ? — Nincs annak itt maradása Ellene van az egész falu, a nagy veszedelmet ő hozta a falura. Mikor az urát ott találta a halál a mérői csárdában, másnap elment érte kocsin Mérőbe és reggelre itt volt a házunkban a halott. Hiába vitték már vóna vissza. . . — Az öreg botjával megpiszkálta az indákat s mint aki mindent elmondott már, csak ugy pár szót vetett még oda. Amiből annyit értettem, hogy jobb szerették volna, ha az asszony nem hozza haza a halott urát. Mivel az ily en cselekedet, ennyit még kibökött az öreg, biztos veszedelem. Hát a halottat ott kellett volna eltemetni a mérői temetőben. Ez valami nagyon világos dolog lehet, meg kell érteni ennek az igazságát az első hallásra, mert az öreg csak annyit mond a magyarázatára, hogy elkövetkezett aztán a falura a veszedelem. A nagy bajról a pesti embernek is kell tudni, különben méltán éri harag. Nem is faggatom tovább az öreget. Elmondott ő mindent és szakítja tovább a tököt. Egy nagyot, megbököd a botjával s kimondja a szentenciát. — Többet hízik ezen az egyen a jószág, mint azon az egész répán. Az öreg ért a jószághoz, talán igaza is van. De már megnézem útközben azt a répát, micsoda baja lehet. Mire odaérek a lenézett, kitagadott földhöz, a szélén egy kocsi áll. Meszes vagy halaskocsi lehet, mert gyékényes sátor van rajta. Két görlies, vén gebe áll a rud mellett és javában ropogtatja a répaleveleket. A répát pedig nézi valaki. Közelebbről látom, hogy a csizmás, törpe emberke: Janó, a vásáros tót, aki a falut keszkenővel, késsel, olvasóval, tükörrel, meg minden aprósággal ellátja. 0 jár borítós kocdn vásárra, búcsúra. — Mi járatban van itt Janó ? — kérdezem. — A répámat nézem. — A répáját ?