Balatonvidék, 1908 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1908-02-16 / 7. szám

XII. évfolyam. Keszthely, 1908. február 16. 7. szám. DÉK Politikai hetilap. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL A VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat, pénzesutalványokat, hir­detési megbízásokat és reklamációkat a szerkesztőség cimére kérünk. Kéziratokat nem adirnk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre Fél évre . 10 K. — f. 5 K. — f. Negyedévre Egyes szám ára 2 K. 60 £ . 20 f. Nyilttér petitsora alku szerint. A kiállításról.*) Kis városunknak minden pol­gárát érdekelnie kell a jövőbeli ki­állítás ügyének. S tud is róla a vá­ros minden épkézláb embere. Több gyűlést is tartottak ez érdemben, a melyben már nemcsak azt döntöt­ték el, bogy helyén való és mily mederben a Balaton e kies partján rendezni kiállítást, hanem katego­rice kijelentették, hogy Keszthelyen kiállításnak lennie kell ! Cikkemnek célja egy kissé ok­nyomozólag bonckés alá venni az okokat és érveket, a melyek a ki­állítás ügyében és a város érdeké­ben ugy pro, mint kontra szólhat­nak. Nem vitathatja el senki, hogy az eszme maga nemcsak dicsérendő, hanem in suo genere életrevaló is. Már azéit is, mert kis fészkünk ér­dekeit szolgálhatná. Már pedig eze­ket előbbre venni s hasznára lenni *) Helyt adtunk e cikknek, bár minden­ben nem értünk vele egj^et. a keszthelyi köznek, minden polgár­nak egyenesen kötelessége. És a mozgalom kezdetén in­dult minden a legjobban a maga utján, míg nem estek, a kik estek, abba a hibába, hogy elhitették ma­gukkal, hogy a kesztlielj'i mérvadó körök egyenes praeterealásával a saját egyéniségük latba vetésével s a szellemi bourgeois meghallgatása nélkül képesek rendezni Keszthe­lyen egy gazdasági és ipari kiállí­tást. Igazán szép és jellemes, szinte megkapó. «Etsi fractus illabatur orbís, impavidum ferient ruínae.» Helyes ! Csak számolni is tes­sék a következményekkel. Tehát el­határoztatott. Lesz ipari és gazdasági kiál­lítás ! Ipari ! — Keszthelyen — igen Keszthelyen, hol nincsenek gyárak, nagyobb munkaerővel biró műhe­lyek, a melyek termelnének saját productumot, mondjuk jobban nyers­anyagot, hanem csak átmeneti ipari tevékenység alakjában végeznek funkciót, feldolgozván az idegenből beszerzendő iparcikkeket. Hol in­kább a kisipar köre a 99%. Már most a kisipar bármeny­nyíre magas niveaun álljon és Keszt­helyen áll is, — a maga kis keretei­ben nem képes — mert ez közgaz­daságilag non sens, oly anyagi ál­dozatokra, a miket egy igazi ipari kiállítás megkövetel. Már most a legrationabilisabb következmény : a felsülés. Mindezekkel szemben azt fel­hozni, ha nem is merészség, de kissé erőltetett, hogy micsoda idegen for­galom, micsoda liir, micsoda renom­mé, mily' mesés jövödeleme a papí­ron, nem tekintve persze a háttért: a drágaságot, az élelmezési és lakás mizériát, a miben kellemetlen al­kalma volna részesülni az idejövő előkelő idegennek. Mert: csak nem képzelhető, hogy valaki megnézendő a keszthelyi ki­állítást, ide hitelbe jön. Van és lesz annak salátája elég s az a pénzé­ért kellemes lakást, kosztot, szóval szórakozást akar. A mi azonban meg nem lehet, bár egyszerre csak 500 ember le­gyen stabil a városunkban. S mi lesz, A BALATON VIUÉK TÁH C A JA. 1848 Petőfi költeményeiben. Irta és a főgimnázium január 25-iki fel­olvasó estélyén felolvasta Pap László dr. „SzaDadság, te vagy lelkem istensége." Petőfi (Folytatás.) Fel magyar, mondja lelkesülten, fel a szent zászlóval, lássák, hogy szabadság van a zászlóra irva. Előre, ha mindjárt veszni kell is a seregnek, csak a haza ne vész­szék el : • Trombita harsog, dob pereg, Kész a csatára a sereg. Előre ! Süvít a golyó, cseng a kard. Ez lelkesíti a magyart. Előre !» <Ha lehull a két kezünk is, Ha mindnyájan itt veszünk is, Előre ! Hogyha el kell veszni, nosza, Mi vesszünk el, ne a haza, Előre !» (Csatadal.) E költemény oly rövid sorokkal bír, oly gyors és eleven a rithmnsa, hogy benne csakugyan harsog a trombita és pe­reg a dob. Ez aztán harci dal! Ebből le­hetett volna közének, a honvédek köz­éneke, ha valaki hozzáméltó dallamot al­kotott volna ; ez azonban — sajnos — nem történt. Csodálja, hogy a magyar annyit tür, hogy nem mutatja meg a világnak vitéz­ségét '. • Siess hazám, napfényre hozni Világraszóló hiredet. Mit német járom, német ármány Elrablott és eltemetett». • Jöjjön ki kardod a hüvelyből, Mint fellegek közül a nap, Vakuljanak meg s megvakulnak, Akik reá pillantanak.» • Elég soká voltunk fajankók, Legyünk végtére katonák ! Elég volt már a furulyából, Riadjatok meg, harsonák !» (Föl.) Hangja sivit, mint a vészmadáré a kitörő zivatarban, midőn látja, hogy már a Kárpátoktól <tz A.1 Dunáig vész dul, hogy ellenünk feltámadtak a nemzetiségek, kik­kel a magyar mindent megosztott, mit csak adott neki a szerencse. Hatalmasan kiáltja. • Te rác, te horvát, német, tót, oláhság, Mit :i>árjátok mindnyájan a magyart ? Török s tatártól, mely titeket védett, Magyar kezekben villogott a kard. Megosztottuk ti véletek hiven, ha A jó szerencse nekünk jót adott, S felét átvettük mindig a tehernek, Mit vállatokra a balsors rakott.» Sirolin ma téti I MMetst, TfiKMfa*. <QM naxtttt. w _ , ww«ml, szamar­^ fcöÉ*ög®$, skrwfluciiza elten szAortalaa taaér és orroe &%sá ttepoMa ajánlva. órtélrtetea mt aa wMr wt is kfeúkmk, kérjen „KooA<" wrid ur t MiWfiXrt. 99 JRoehe (6 H*fmuiB-L« A C*. Hm*eI laffcaM arvMf ccndcMM a i btfl. — Ám 0*«

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents