Balatonvidék, 1908 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1908-01-26 / 4. szám

s Mélyen tisztelt Szerkesztő Ur! A «Balat,onvidék» 2-ik számában *Tollfut,tában> címmel és « Turul* aláírással egy közlemény jelent meg, amelynek agy hangját, mint tartalmát, annyira elhibázottnak tartom, hogy uem vagyok képes elhallgatni moudanivalómat róla s kötelességemnek ismerem, — mint szülőföldem távoli szemlélője — hogy e becses l»p olvasó közönségét a megtévesztéstől megóvjam 8 az igazsághoz sokkal közelebb álló tényt röviden előadjam. Kérem tehát, hogy alábbi soraimat a legközelebbi számban megjelentetni szíveskedjék. T. Turul ur ! Ön — ainint soraiból kivettem — nagyon haragszik Appouyi Albert gróf kultuszminiszterre, mert <kis összeggel emelte a tani'óság fizetését*, «a tanitóságot nem elégítette ki», «a tauitók kaptak ugyan fizetésemelést, de niuos beuue köszönet.» Édes Turul ur ! Aki haragszik, annak nincs igaza, ezt, tartja a magyar közmondás. Én azonban nem azért állítom önről, hogy nincs igaza, mert haragszik, hanem mert tényleg nincs igaza. Mindjárt ki íog derülni Azt, nem állítom, hogy nincs olyan felekezeti tanító, akinek fizetése meg nem haladta eddig is az 1907. XXVII. t- o. ben megállapított fizetési fokozatok elsőit ; de azt, már tagadom, hogy volna olyan felekezeti tanitó, akinek fizetése annyit,, vagy többet tenne ki, mint az uj fizetés utolsó foka. Ebből a józan logika szerint az következik, hogy az uj népoktatási törvény e tekintetben minden t.anit.óra haladást jelent. Ámde nagyoíi jól tudja azt. T. Turul ur is, hogy még hazánk jómódú vidékein pl. az Istentől megáldott Dunántúlon is a legtöbb felekezeti és községi tanitó kezdő és végső fizetése messze elmaradt az Apponyi-fele tervezet mögött. De mit szóljak a nemzetiségi vidékek felekezeti ós községi tanítóiról?! Ezek valóban «urrá lettek* e törvény által. Itt ritka az a község — a szászoktól eltekintve — amelynek tanítója éljen bár az emberi kor legvégső határáig, elérje, nem az uj fizetés 1000 K.-t képező miBALATOITVTDÉK nimumát, hanem csak a 600 koronát is ! Hol vannak ezek a nyomorultak a 2100, 2200, illetőleg 2400 koronától ? ! Azt már állítom én is, hogy nem egy tanitó akad, aki nem fog kijönni az uj fizetéssel sem. de az t is állítom ám, hogy az ilyenek még akkor sem lennének kielégítve, ha még egyszer annyival emelték volna fizetésük t. Elvégre mindig lesznek emberek, akiknek vagyoni mérlegén a tartozik rovat folyton többet tüntet ki, mint a köve'el. Emiatt meg nem lehet, a szegény kultuszminisztert vádolni. Ezekre illik reá T. Turul ur sz va céhségüket elverték, de nem csillapították» az uj fizetósrendezéssel. Elégületlenbedők mindig akadnak. A fizetésjavitás azonban nem a kivételekért, hanem a nagy többségért létesült. Hogy az uj nópoktatásügyi törvény e tekintetben milyen megelégedést, szült a tanítóság körében, mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy az olyan nagy szamu testületben alig akadt egy-egy békéilen szó. Ugy tetszik nekem, hogy T Turul ur sem annyira az uj fizetés kiosiny voltáért haragos, mint inkább azért, hogy polgári hitközsége még nem döntött, ezen ügyben. Ugy tesz Turul ur, mint. a sanda mészáros : máshova üt, mint, ahova néz. Appouyi Albert gróf 8 évi gondolkodási időt engedett az iskolafeut.arióknak, amely alatt nyilatkozni tartoznak, vájjon elfogadják-e az államsegélyt, vagy nem ? Persze megfelelő rekompeuzációk ellenében. Gyorsan és elhamarkodva nem szokott határozni a felekezeti konzervatizuius; ezt nagyon jól tudta Apponyi gróf, azért szabta ilyen hosszura a gondolkozási időt. Hogy azutau egyik-másik iskolafentartó kihúzza gondolkodásával a szegény tanitó kárára a 3 esztendőt, erről seui tehet a kultuszminiszter. Azt sem tagadom, hogy a magj'ar kultura eme kitartó, szorgalmas munkásai és elszánt harcosai nem érdemelnének jobb sorsot ; de itt csak arról vau szó, hogy az uj fizetés tényleg haladást jelent-e a tauitók számára a múlthoz képest, vagy nem? Erre bátran azt felelhetjük, hogy igen is, még pedig nagyot. Ou azt, is állítja T. Turul ur, hogy 1908 januá

r 26. <a puska visszafelé sült el», «a törvény sokkal többet ártott, mint. haszuált», mert «a magyarosítás nem halad* általa, «a nemzetiségi iskoláknál inkább megadják az iskolafentartók a fizetésemelést, semhogy a magyar nyelvnek egy talpalatnyi teret, engedjenek.* Ilyent csak az állithat, aki a nemzetiségek viszonyait egy cseppet sem ismeri ; csak az hiheti el a «Tribuna* jelentését, aki annyira haragszik Apponyirtt és a függetlenségi pártra, mint ön ós csak az kockáztat meg ilyen Ítéletei, aki egy adatból általános érvényű igazságot akar megállapítani. Ha el is fogadjuk a feutemlit.ett oláh lap hírmondását, (amiben mellesleg legyen megjegyezve, elég okunk van kételkedni), hogy t. i. «a temesvári esperesség alá tartozó 40 község közül csak 2 község kére államsegélyt*, akkor is mi ez a 38 renitens község ahhoz a néhány ezerhez, amelyeknek iskoláiban még mindig nem magyar a tanítás nyelve ! E/.ek b községek — kivéve a szászokéit — egyt.őlegyi

1. olyan nyomorult anyagi helyzetben vaunak, liogy sem az uj tanítói fizetést megadni, sem iskoláikat a követelményeknek megfelelő karban fentartani nem képesek. Ezek utasítanák vissza az államsegélyt ? S/ó sincs róla ! Ezek csak kettő között választhatnak: államsegély, vagy iskola bezárás. Legyen nyugodt T. Turul ur, az óriás többség az előbbit fogja választani. Ha pedig az utóbbit választanák, az még jobb lenne, mert akkor egycsapásra teljesen államiakká lennének a bezárt iskolák. Én nemzetiség^ vidéken lakom : Erdély kollő közepén. Eu mondom önnek, aki utána jártam a dolognak, hogy már a mult esztendőben igen sok oláh község elfogadta az államsegélyt s tanítóik szépen letették; az esküt a magyar haza iránt, való hűségre. Zseniálisan kieszelt törvény ez T. Turul ur ! Ott fogta meg ellenségeinket, ahol nekik legkevésbbé fáj s mégis béklyói, rak reájuk. Ez az a bizonyos mézes madzag. Mindenesetre erősen prüszkölnek tőle a nemzetiségi agitátorok és hecckáplánok, ámde mit bánja Apponyi Albert, gróf, uogy Vajda, Suciu, Vlád, Mihályi, Pop Cs. Ist ván ós Hlinka miként vicsorítják fogaikat. Pénz nye, bánata, keserűsége, egész szerelme. Hány nyugtalan éjet töltött már álmatlanul, hánykódva fehér párnáin, ki-kitörő könnyeinek szabad folyást engedve. Miért szereti, miért is foglalja könyőrgő imájába annak a férfinak a nevét, kit személyesen nem is ismer, kivel még sohasem beszélt, kinek csupán nyílt tekintete, szelid, szomorú nézése hódította meg? Önkéntelenül is szembeállította Barcza Zsigával, kinek minden vágya, hogy kezét elnyerhesse. Mily figyelmes, mily előzékeny mindig irányában, hogy igyekszik már arcvonásaiból leolvasni szive kívánságát. Aztán meg postatiszt, kinek már is szép fizetése van s a mama is mily boldog volna, ha a dologból lenne valami. S ő a szegény leány, űiégis azt a. másikat, azt az ismeretlent szereti, kinek valószínűleg sok pénz kell majd hozományul. De ő biztosan igazi férfi s küzd majd érte, ő érzi, hogy küzd majd érte ! S a papa is hogy sietteti a dolgot. Bai cza becsületes ember, akit leánya, ha egyelőre nem- is, de meg fog szeretni. Evés közben jön az étvágy — mondja — a szerelem is csak megszokás dolga s a házasólet magával hozza, megjön az később magától. Mindamellett ő nem volt valami szíves, a mind gyakoribb látogató Barcza Zsigával. Lehetetlen volt pedig észre nem vennie a leány hideg, kimért magaviseletét, mi mellékesen megjegyezve szüleinek nem nagy örömére szolgált. Barcza észre is vette s elhatározta magát az úgynevezett komoly lépésre. M a különös időben toppant be a leányhoz, midőn is ezt épen egyedül találta szobájában. — Kedves Eliz — szólt az épen nem meglepett leányhoz — tudja, mert lehetetlen nem tudnia, hogy én magát szeretem, minek elég bizonyítéka kitartó szerelmem, melyet még az ön hidegsége sem volt képes lelohasztani. Felajánlom tehát jó szivemet, kitartó munkásságomat s Ígérem, hogy ha elfogadja, megtalálja bennem azt a támaszt, amelyre a nőnek még a mai feminista társadalomban is szüksége van. Kérem, ne utasítsa vissza szerető szivem kórósét. — Barcza ur ! — felelt a leány — apám, anyám óhajának tennék eleget, ha az ön^jánlatát elfogadnám. De nem tehetem. Ámbár ismerem jóságát, munkásságát, ha megtenném amit kór, megölném saját szivemet, amit valószínűleg ön sem kíván. Talán máskor . . . talán majd később. . . . Most nem tudnék az ön felesége lenni! Barcza eltávozott. * * * Alig tette be az ajtót, Eliz oda szaladt az ablakhoz s egy szerelmes pillantásban kapcsolódott össze tekintete Bartos Gézáéval. * * * Pedig tán nem is kellett volna viszszautasitania. Istenem ! a mai szegény leányok ! Ritkán kinálkozik nekik szerencse, meg kell ragadni a kevés alkalmat. Aztán meg Isten tudja, milyen ember Bartos. Az ö álomvilágában igaz, hogy hérosz, de hisz a külső, a látszat csal. Eh, de mindegy, a kocka el van vetve ! Mennyire másként gondolkozott azonban a mama, meg a papa. Mindenekelőtt alapos dorgatoriumot adtak gyermeküknek. Nem szógyenli magát, hogy egy semmiházi, éhenkórász diákba szerelmes, kivel még csak nem is beszélt, akinek szépen álió bajusza csavarta el csupán a fejét. Mily üreslelkii, ki csupán a külső után indul. Mert hát hisz Barca ellen nem lehet kifogása ! S mily fájdalmat okoz szüleinek. Nem is szereti őket! S mi lesz belőle, ha igy gondolkodik továbbra is ! Azonban ezzel korántsem ért véget a szülői gondoskodás! A mama megírta Barcza urnák, hogy leányát nagyon meglepte a váratlan ajánlat s igjr válaszát ne vegye komolyan, hanem jöjjön el holnap egy kis sétára a parkba. És ő elment a szerelmes férfi meggondolatlanságával és gyöngeségével. Eliz azonban ép oly hideg, kimért volt vele szemben, mint anuakelőtte, bármennyire is igyekezett az édesanyja a társalgást kissé fölmelegíteni. Szemrehányó, haragos pillantásai sem használtak semmit. — Isten vele, kedves Eliz — szólt a férfi elfojtott keserűséggel. Látom, az ön tetszését nincs szerencsém megnyerni. Ekkor ért a fő-utra egy szorosan összebúvó, enyelgő pár. Eliz rögtön fölismerte a férfiban az ő bálványozott Bartos Gézáját. Szive keserűséggel és szemrehányással telt el. Hát igy bírt tetetni. És ő ezért lángolt oly lelkesedéssel, ezért rajongott oly nagy idealizmussal. . . — Barcza ur! — válaszolt a leány — az ön kitartó szerelme nem marad jutalom nélkül. Itt a kezem. Látogasson meg kérem holnap is. Géniusz.