Balatonvidék, 1908 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1908-06-21 / 25. szám

XII. évfolyam. Keszthely, 1908. junius 21. 25. szám. Politikai hetilap. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL A VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a szerkesztőség címére kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre Fél évre . 10 K. — f. 5 K. - f. Negyedévre Egyes szám ára 2 K. 50 f 20 f. Nyilttér petitsora í korona. Következetlenek. (*) A magukat mindenáron liberálisoknak valló országházi urak nem mulasztanak el egy alkalmat sem, hogy'szi vük kívánságai szerint a, hitvallásos, nevezetesen a kath. iskolákon egyet ne üssenek s a népoktatás állami monopoliumát ne követeljek. Éppen kapóra jött nekik az ingyenes népoktatás törvényjavaslatának tárgyalása. Követelték is a felekezeti iskolák államosítását. Persze, hogy nem nyertek semmit. Az az mégis valamit. Azt a kiábrándító tudatot, hogy ebben az országban mégsem gondolkodik mindenki Vázsonyi és Bozóky fejével-. És még mást is. Hogy vannak

; kiknek emlékezőtehetségére még akkor sem szakad liberális köd, ha esetleg katholikus, vag}

7 egyáltalán vallási ügyről esik szó. Nem tagadjuk, hazánk a hangulatok hazája. Vannak idők, mikor a felszínre vergődött hangulatok, szinte fogva tartják a könnyen hevülő lelkeket. Igy voltunk valamikor a jó öreg vármegyével. Valakinek agyában megszületett a gondolat, hogy a vármegye : elöregedett, túlélte magát

;nem a mai liberális világba való: tehát töröljük el a földszínéről, államosítsuk. Az eszme tetszett, a vármegyék halálos ítélete viszhangzott Kárpátoktól az Adriáig. Úgyszólván az egész világ a vármegyék államosítását követelte. Az államosítás; eszme valóságos mániává lett. Amit csak lehetett, államosítottunk. Minek következménye a központi hatalom túltengése s a vidék vérelszegényedése lett. Csak egy lépés kellett volna még, hogy a vérkeringés túltengését követni szokott gutaütés, vagy az elsorvadás következzék be. Jött az önkényuralom, az abszolutisztikus kormányzás minden eszközének megpróbálásával. Egy csapásra ölébe hullott a központi hatalom a maga óriási apparátusával ! Az összes állami hivatalok kardcsapás nélkül meghódoltak. A Sulyovszkyaknak itt könnyen ment a dolguk. Nem ugy a hajdan lekicsinyelt s többé-kevésbé megnyirbált önkormányzatú vármegyéknél. Itt kemény dolog várt a kir. biztos urakra ! Végre is nyilt erőszak eszközeihez kellett nyulniok, hogy küldőiknek Fehérváry bárónak és a nagy Kristónak valami eredményről referálhassanak. Hogy a hevesen megindított nagy nemzeti küzdelem eredménytelen maradt, hogy az erőszak is siker nélkül tombolt tehetetlen dühében : kettőn fordult meg. A nemzeti ügy nem diadalmaskodhatott : a tulnövesztett központi hatalom ereje miatt. Az erőszak viszont nem győzhetett a vármegyék önkormányzata miatt. Ennek ellenállásán megtörött miden hatalma. Ennek a szomorú emlékű és áldatlan küzdelemnek mégis lett eredménye. A nemzet tanult saját kárán. Kiábrándult az államosítás kápráztató mániájától s ma már alig akad komolyan gondolkodó ember, ki csupa liberális látszatból az államosítás hívének vallja magát. Mértékadó helyen legalább okul a múlton ugy gondolkodnak erről a szemfényvesztő eszméről. Emlékezzünk Leányiélek. A méltóságos és valóságos belső titkos tanácsos ur körúti lakásában lábujjhegyen jár-kel a fényes libériába bujtatott cselédség. Orcáikori. ott ül a jól begyakorlott szomorú aggodalom, mögötte pedig elbujva a titkolt káröröm. Mi közük nekik ahhoz, hogy a méltóságos ur láz.betegen fetreng puha. vánkosain ? Uj helyről gondoskodni még v&n idő, az orvos szerint egy kis meghűlés az egész, valahol az isten háta mögött, az erdélyi határszélen fázhatott meg, hol a magas kormányt képviselte egy vicinális ünnepélyes megnyitásánál. A nagy ernyős lámpa kéken hulló sugarai misztikus fénynye! vonják be a szobát s a falakon szeszélyes árnyékot játszanak az ide-oda mozgó alakok, a termetes méltóságos asszony, a száraz hosszú orvostanár és az orvosságosüveget tartó inas. Az orvos fontoskodó komolysággal csóválja a fejét és lapogatja n méltóságos beteg ütereit. A betegség hirtelen fordult rosszra. Ezelőtt egy órával még semmi veszély nem látszott, a beteg vigan beszélg.etett a méltóságos asszonnyal, aki épp uj toilett|ét mutatta be, amit a mai bálra csináltatott. Hogy-hogy nem, a láz egyszerre emelkedni kezdett és egy óra alatt oda szökött, ahol a tudomány már megcsóválja a fejét, felhúzza a szemöldökét, egy eleven kérdőjellé változik át és ilyenforma hangot ád : Hm ! Hm ! A méltóságos asszony arca egyszerre elborult, felhőt vont rá a szerető anyai aggodalom. Nem attól félt, liogy árvaságra jut a kis Gizike, mindkettőjük szemefénye, — ki gondolna erre ? — de sajnálja aranyos kis leányát, mert ez a hirtelen változás a legédesebb őrömtől foszthatja meg, nem mehet el a bálba, az első rég várt bálra. Ez töltölte ol aggodalommal az ő anyai nagy szivét. A beteg lassan felemelkedett, lázas tekintetével keresni látszott valakit, s mikor nem találta meg, szólott az ő lassú, vontatott, nagyuru önhangján : merre van Gizike, látni akarom, jól néz-e ki a báli ruhában ? A méltóságos asszony szemében megvillant az anyai büszkeség csodás fénye, elbizakodott mosoly játszadozott széles ajka körül és ez a mosoly azt mondta: Szép e, jól áll-e Gizikének a báli ruha? Mit feleljek erre, hisz az oly természetes dolog, ami kérdés tárgya sem lehet Nem is válaszolt rá, csak ennyit: Ide hozom, s a szája körüli mosoly azt is hozzátette, — hang nélkül, de érthetően — aztán bámulj ! A méltóságos beteg szeme tnobó vágygyal tapadt rá az ajtói a, amelyen az asszony eltűnt. A tudomány embere roszszalólag csóválta a fejét. Nyugalom, méltóságos uram, nyugalom, különben semmiről sem állok jót. Szerencsére felnyílt az ajtó s bejött — mamájától vezetve — az édes kis Gizike. Ugy nézett ki hófehér ruhájában, mint a hulló hópehely sötét éjszakában. Hamvas szép orcáján ragyogott a hiinpor, sötétkék szemében fénylett a menyország, bársonyos szemöldöke, miként a szivárványivet rajzolta a kék mennyboltozat felett. Félénken közeledett az apja ágyához, szája szegletén leányos szepegés, szeme mély tüzében egy eltitkolt érzés, mely ki-ki szökött onnan, majd ismét visszabujt, de mikor kiszökött, oly bántólag hatott, ugy meghazudtolta ezt, a gyermekarcot, kéklő menyországot és a fehér ruhát, az ártatlanságnak örök szép jelvényét. — Szép vagy kis leányom, szebb mint bárki más és ragyogásoddal elhomályosítod az egész fényes bált. — Hogy mehetnék el a bálba, papuskám, mikor te beteg vagy ? — Elmégy kis leányom, készülj fel hamar, nem vagyok én olyan nagy beteg, hogy a kis leányom ártatlan örömét megzavarjam. Itt egy köhögési roham félbeszakította a méltóságos ur beszédét s a köhögés mindig erősebb, kinosabb lett. De Gizike már nem hallotta. Örömmel, kipirult arccal szökdécselt be a hálószobájába, abba a fehér szentélybe, amit férfi szem még nem érintett, ahová csak