Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1907-12-08 / 49. szám

lO. BALATONVIDÉK 1907. december 22. senki meg ne lássa A rágalom értelmi szerzője raffináltabb a legügyesebb tolvajnál is. Ugy adja tovább a pletykát, mintba ő is ugy hallotta volna s még aztr is bozzá teszi, hogy nem hiszi, hogy ugy van. A második szintén igy adja tovább s mire az ötödikhez ér az ölő méreg, már elveszett az értelmi szerző s ugyancsak mesterség volna /eltalálni. Es a rágalom előtt nincs különbség. Gazdag, szegény, hivatalnok, munkás, férfi avagy nő, az ueki egészen mindegy. Megtalálja az utat mindegyikhez. A hivatalok zárt helyiségét, ép ugy felkeresi, mint a családi szentélyeket, mert előtte semmi sem szent, ö rombol, pusziit mindenütt, ahol csak lehet. Társadalmunk e rákfenéje oly méretekben kezd fellépni, hogy mindenkinek észre kell vennie. Mi, a sajtó munkásai sem térhetünk ki előle, sőt paranosoló kötelességnek ismerjük ellene küzdeni s lehetőleg orvosszerről is gondoskodni, mely e veszedelmes betegséget gyökeresen meggyógyítja. Széttagolt társadalmunknak kellene egyesülnie e célból. Amig ugyanis akadnak egyének, kik mások pletykáit nemcsak bogy meghallgatják szívesen, de keresik az alkalmat az ilynemű szórakozásra, amig zsúrokon, estélyeken, családnál, vagy nyilvános helj'en állandó témája lesz a beszélgetéseknek a távollevő «harmadik» személye, addig hiába várja bárki is a beteges állapot javulását. Amig csak panaszkodunk és nem teszünk, addig a baj nem fog megszűnni. Tenni kell, még pedig hathatósan. Éreztesse a társadalom a gyalázkodó pletykázóval nemtörődömségét, sulj'osabb esetben szakítsa meg vele az érintkezést, szóval lökje ki köréből, akkor majd lesz eredmény, de előbb nem. Sz. Közéleti jelenségek. Valamint az egyes emberek életében mindig találunk olyan tüneményeket, melyeknek okát az illetők egyéniségében, életmódjában hiába keressük s amelyek sokszor az illetőket önmagukkal hozzák ellentétbe, ugy a közélet sem szűkölködik olyan eseményekben, melyek homlokegyenest ellenkeznek mindazon törekvésekkel, melyek a haladás, a fejlődés, a csínosodás, szóval a tökéletesebbé levés szent eszméit célozzák. Különösen nálunk észlelhetők az eféle jelenségek nagyon gyakran. A keszthelyi ipartestület, ingatlan birtokot vett, hogy azon magának igazi otthont teremtsen s megvalósítsa azon szép törekvéseket, melyek iparos osztályunk fejlődését, művelődését, előrehaladását és ez által vagyonosodását, mozdíthatják elő. Mivel azonban az a vagyon, mely fölött eddig rendelkezett, uem elégséges arra, hogy igazi otthonát felépíthesse, a városi tanáoshoz fordult, hogy a város által kezelt alapokból adjon kölcsönt, az ipartestületnek, hogy szándókát megvalósíthassa. Es örült már a szivünk, lelkünk, ha magunk elé képzeltük azt az épületet, a mely kifejezője lett volua több százra menő iparosaink összetartozandóságának, mely otthont adott volna mindazon intézményeknek, melyek mind szociális, mind közéleti érdekeinket hiven szolgálják. Hiszen a város képviselőtestülete csak nem tagad meg olyan dolgot, ami által maga a város fejlődik, halad, csinosul ; hiszen még kockáztatásokkal is támogatni kellene az olyan törekvéseket, melyek egész osztályok érdekeit szolgálják! Es mi törtónt ? A szent, eszmékért küzdő törekvés szekere elakadt az utóbbi napok esői következtében ineguövekedett kátyubau s hogy onnét meg se mozdulhasson többé, akadt, még egy kerékkötő is, ki legalább egy időre igazán gátat vetett minden haladásnak. így azután nem marad más hátra, mint felkiáltanunk, bogy mért oly ragadós az a kátyú, mely közéletünk haladását lenyűgözi és miért köt némelyik rossz kocsis kereket akkor, mikor lovai nem tudják szekerét a kátyúból kiemelni? Vanuak azonban olyan dolgok is, melyek igazán megérdemlik a dicséretet. A legutóbbi képviselőtestületi gyűlésen elhangzott egy interpellátió, melynek következtében elhatározódott, hogy az uj parkot átszelő szenny-csatornát be fogják födni. Valóban nagyon helyén való és dicséretreméltó a határozat. Legalább megujul a reménységünk, hogy nem kell többé az alvilági három folyó szennyes hullámaira gondolnunk, ha utunk arra talál vinni. De ha — bár a töltéskor kevesebb költséggel és fáradsággal járt volna a csatorna befödóse — ily nemes tettre határozta el maA rágalom. Az ember életét megnehezíti a gond, a kenyórszerzós nagy küzdelme. Alig van ember, ki panasszal ne volna tele és nem ok nélkül. Érzi mindeuki, hogy a kenyérszerzés egyre nehezedő gonddal jár s csakis összes fizikai ós szellemi erőnk igénybe vételével, túlfeszített munkásság árán tudjuk a magunk és családunk létét, máról-holnapra tengetni. S ha még csak a létfenntartás gondjai emésztenének bennünket, hagyján volna. Ámde a kenyórszerzés súlyos gondjai mellett még más mesterséges pusztító szú pusztít bennünket, : a rágalom. Hány tisztességes egyén beosületes munkáján rágódik sok ember, mert irigyli tőle, mert neki is hasonló munka, kereset kellene, még akkor is, mikor jól tudja, hogy az illető egyedül abból él s ha onnan kimarja, nem találhat, ujabb jogforrást a keresethez. Vagy ha nem a jól jövedelmező biztos munkát, akkor a tekintélyt, a társadalmi pozíciót irigylik sokan embertársaiktól s ennek megdöntésére legalkalmasabb eszközük : a rágalom. A rágalom lappangva jár, mint a tolvaj. Szint nem vall, csak titokban nyilatkozik, de gondja van rá, hogy a rossz hír, mentül szélesebb körben elterjedjen. Sok embert keserítettek meg már gyanúsításokkal. Soknak okoztak kellemetlenségeket s nem egynek életébe is került. A kevés erkölcsi bátorsággal rendelkező embert a gyanú ölő mérge képes halálba kergetni. Ha a statisztika arról is számot adna, hogy hány ember hal meg évenkint ártatlanul a rágalmak miatt, bizony ijesztő summát látnánk. A túlfeszített munka, a gondok idegessé s ezzel együtt túl érzékennyé teszik az embert. Alig van ember, különösen a szellemi foglalkozásúak között, ki többókevósbbó ideges ne lenne. Ha már most az ilyen embert még gyalázkodó pletykával, rágalmakkal is illetik, érzékeny lelkületét annyira feldúlhatják, bogy kezdetben tán csak szűkebb körével, később már embertársaival s a világgal s végül önnön magával is meghasonlik, a halálban keres menedéket, nyugalmat. A rágalomért igaz, hogy büntetés is jár. Ámde a tolvaj módrajáró gyanú majd minden esetben gondoskodik arról, hogy A BALATONVIDÉK TÁRCiJA. A medvevadászat. Irta: László István dr. Nem valódi jáger ember az, aki medvevadászaton nem volt. Olyan ez, mint a gimnazista életében az érettségi, azt le kell tenni s csak akkor ember a gyerek. A jágernél is igy van. Igen megörültem, midőn végre kínálkozott az alkalom, pláne oly helyen, ahol tényleg egész ember kellett hozzá. Húsvét vasárnapján kaptam Csumics bégtől a meghívást, hogy vegyek részt az általa rendezendő medvevadászaton. A meghívást elfogadtam s még aznap, teljesen felszerelve vonatra • ültem, hogy másnap este elérjem Uvázt, ahol a találkozónk volt. Uváz városa a bosnyák keleti vasút utolsó állomása s csak két kilométernyire fekszik a török határtól. Hatalmas hegyláncok alatt), a csodaszép Lim völgyben, ahol nem látni emberi kulturát, csak őserdőket, ahol nem ájtatos müezzimek (török papok,), hanem az őserdők zúgása hívja az embert imára. A város maga csak olyan, mint a balkán többi helyisége — piszkos. Néhány török viskó, két kis mecset, egy állami kórház, csendőrlaktanya s a közigazgatás épülete ; ebből áll a város. A Lim partján van a bosnyák határvám hivatal s a híd, melyet bosnyák részen csendőrök és pénzügyőrök, a török oldalon pedig néhány rongyos s mezitlábos redif-zászlóaljbeli katona őriz. A vasúti állomás block-reudszerben épült, háború esetén pedig a katonaságnak erődként szolgálhat. Este érkeztem s a pályaudvaron már várt Csumics bég barátom, a vlasenicai földesúr, a boszniai mohamedán intelligencia egyik legelőkelőbb tagja. Barátságos szalem alejkummal köszöntött s aztán a katonai postakocsival áthajtottunk a török Uvázba s onnan Priboj városba, mely a porta utolsó erőssége a novibazári szandzsákban. Szintén a Lim partján épült, elég rendes s csinos kis helység. Karaktere tisztán török. Emeletes házak, török kaszárnyák, posta és egy elég tűrhető hotel alkotják. Monarchiánk tart itt a berlini szerződés értelmében egy század gyalogságot és katonai postahivatalt, egyébiránt azonban, habár csak ideig-óráig is, a fényes porta az ur. Az Uváztól Pribojig terjedő utat a mi katonaságunk tartja fenn s oly jó karban van, hogy hasonlót alig találunk nyugat Európában. Mindenütt a Lim mellett halad, körülötte őserdők. A hotelhez érve toilettet váltottam s a vacsorához egész frissen ültem le. Itt történtek aztán a vadásztársaság tagjainak bemutatkozásai. Hatan voltunk. Csumics bég a házigazda, az uvazi állomásfőnök, az uvazi kerületi főorvos, a priboji mufti (török kerületi szolgabíró), Mohammed Dubics bég, tulai mérnök s csekélységem. Kedélyesen folyt a Vacsorázás s egyébről sem beszéltünk, mint a másnapi medvevadászatról. A társalgás részint szerb, részint német nyelven törtónt s a derék muzulmánok ép ugy hozzáláttak a sörhöz és Sirolin Ml a lüa é$}oU izzadást Töltőbetegségek, iswmm, szamárköhögés, skrofulozis. influenza étien számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérju „K&cAr" erttti wanfotát. Mi-Lt Re ebe St C*. Basel (Srijí).