Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1907-10-27 / 43. szám

8. BALATONVIDÉK 1907. november 3. következik. Erről a végzetes pontról visszarántani az országot volt szándéka és jeladata is a kormánynak, az egyébként ránk nézve terhes kiegyezés megkötésével. Súlyos felelősséggel járó hivatásában mást nem tehetett. És itt ebben a nagy munkában domborodott ki Kossuth Ferenc politikai és államférfiúi nagysága. A politikai népszerűség babérjait áldozatul hozta nemzete igaz érdekeinek; messzelátó tekintettel nem annyira a jelent, mint nemzete jövőjét mérlegelve. Ha Kossuth Ferenc opponál, meghiusítja állásfoglalásával a kiegyezést, kilép a kormányból — ugyan mi következik ? Lemond a kormány, felbomlik a koalíció s a függetlenségi többség ellenzékbe menvén, nincs kormánypárt, nincs kormány. Vájjon elképzelhető-e egy ország egy irány ós kormány nélkül ? Mert parlamentáris államban a kisebbség kormányt nem alakíthatván, — itt a példa a közelmúltban, — jöttek volna a darabontok a kormány rúdja mellé ! És ugyan mit csináltak volna Hentaller és társai a vis majorral szemben ? Mit csináltak és hol voltak Hentallerék, mikor Pestvármegye gyűlését egy csapat rendőr, az országgyűlést pedig Fabricius ezredes honvédéi szétoszlatták ? Akkor elveik töntartása mellett nagylelkűen >engedtek az erőszaknak.« Most pedig egy becsületes szándékkal, de hosszú, heves küzdelmek árán létrejött kiegyezésnek »nem akarnak engedni ?« Kossuthabbak akarnak lenni Kossuthnál. Furcsa, mikor a közvítéz adja a vezérséget a vezérrel szemben — minden felelősség nélkül! Dicső erény az igaz a következetesség, mig az a logika határait tul nem lépi. De következetesség-e az, ha valaki vállalja a kormánypártiságot, mikor pedig ennek konzekvenciájakép teljesitenie kellene a kormánytámogatás feltételeit, a népszerűség olcsó babéraiért,megfutamodik a kötelességteljesítés s felelősség elöl. Igaz ugyan, hogy a kiegyezéssel kapcsolatos 2 százalékos kvótaemelés ujabb súlyos terhet jelent nemcsak Hentallerékra, de édes mindnyájunkra. De mikor ennek ellenértékekép jelentős nemzeti engedmények, az ország gazdasági életének zavartalan menete, sőt fejlődése, alkotmányos és parlamentáris alkotások egész sorozata adatik, nem logikus eljárás-e a bár terhes bizonyosat előbbre helyezni a bizonytalanság minden eshetőségeivel és veszélyeivel szemben ? Ezt követeli az előrelátó, a nemzet érdekeinek megfelelő és fejlődését szemmel tartó reális és gyümölcsöző politika. De a józan okoskodás is. Az édes gyümölcs sem érik meg s nem hull ölünkbe egy nap, még kevésbbé egy óra alatt. Bimbófakadás, virágzás, érés előzi meg. a. tavasz derűjére, a nyár melegére és az ősz érlelő enyhe sugarára van szüksége. Ez a fokozatos fejlődés termi csak meg a nemzetek életében is az igazi szabadság és függetlenség édes gyümölcsét is. Ha igaz az, aminthogy annak kell lenni, hogy a természetben nincs ugrás — ennek az igazságnak kell érvén}

Tesülni a nemzetek életében is végbemenő fejlődési folyamatban. Ugrani ugyan lehet — a sötétbe és a falnak is, "de ez rendszerint különféle (agy s egyéb) rázkódtatásokkal szokott járni, mit egyesek és nemzetek élete is bizonyít. Kossuthnak és Apponyinak, de ugy gondoljuk, hogy a függetlenségi párt higgadtan gondolkodó többségének sincs szándékában, sem saját fejükkel a falnak menni, sem nemzetüket a bizonytalanság sötétjébe ugratni. Éppen ebből a szempontból a nemzet tulnj'omó többsége, mérlegelve az ország nehéz helyzetét, megnyugvással veszi a kormány kiegyezési javaslatait. Kossuth Ferenc pedig ebben méltó elégtételt találhat, heves vérű elvtársainak háborgásaival s sértő inzultusaival szemben. Az események neki ós nem Hentalleréknak adnak igazat. És ez magában is elégtétel. Százezer frázis, százezer golyóval szemben mit sem ér ! De egy okos és bölcs elhatározás egy nemzet életében is történelmi jelentőségű lehet. Ez az okos, bölcs, éppen ezért hazafias állásfoglalás vezette Kossuthot és Apponyit a kiegyezés megkötésében s ebben a bölcs mérsékletben rejlik hazafiságuk nagysága. A higgadt és bölcs mérséklet e koszorúját sem Hentallerék, sem a függetlenségi dissidensek nem fogják avatatlan kézzel letépni Kossuth homlokáról. Nem, mert a nemzet bizalma övezte azt körül. Haladjon azért a kormány a fokozatos fejlődés utján tovább s vezesse lassan inkább, de biztosan azon a nemzetet. Ezen az uton, ha mi nem is, de a későbbi generáció eljuthat a gazdasági fejlődés kapuján át a gazdasági, azután a politikai függetlenség révpartjához. De addig csak lassan és óvatosan. Ezt kellene vallani a hávagyok e én itt, liogy megoltalmazzalak minden veszedelemtől. Most is csak a villám sújtott le néhány &követ valamelyik falról s azoknak a zúgása hangzott oly rémesen. A sziklát pedig csak a zápor veri s annak csattogása hallatszik fel hozzánk. A vihar majd elül, az eső" megáll s mire felkel a nap, újra derült lesz a kék ég és az én remegő angyalom nem fogja többé hallani a fergeteg tombolását. A remegő nó félelme azonban csak nem ^ csillapodik. Mintha nem is a mennydörgés szava ijesztené, mintha nem is a vihar sikoltozása okozná félelmét. Hiszen hallott ö máskor is már ilyen dörgést, látott ő egyébkor is ilyen sürü villámcsapást. De most, mintha a tomboló vihar sikoltó zajából hallaná az ismeretes kürtszó rivalgását, mintha a zápor csattogása között hallaná első férje ismert szavát, kinek viszszatértéért annyit imádkozott máskor viharos éjszakákon. Ah 1 mily örömmel nyitatna kaput, ha újra visszatérne az, ki elveszett az ostrom pusztító tüzében. Ah ! mily gyönyörrel zárná keblére azt, kit anynyi idö óta oly epedve várt haza. f Emel « (MgRl «• a Inteffl-t, teü a HbS(««(, rtladéket íjjell izzadást Most azonban egyszerre valami ijesztő hidegség támad a szivében, valami kínos rémület szállja meg a lelkét s félve húzódik el ura mellől, kibe még csak az imént is oly bizalommal kapaszkodott. Ah ! ha nem csalna az ő hallása. Ha csakugyan az az ismeretes kürtszó harsogná tul a vihar rémes tombolását. S amint ijedt tekintete a nyugodtan játszó kis gyermekére téved, valami vad fájdalom szorítja össze a szivét s heves zokogással szorítja keblére árva gyermekét. — Szerencsétlen gyermek — hangzik azután zokogástól meg-megszakitott beszéde — hol van a te atyád ? Hallja-e az is most a vihar tomboló zaját, látja-e a villám tüzének vészes lobogását, mint mi, vagy csak a sírja fölött gyújt már világot a cikázó tüz s nyomorult özvegye nem tudja az utat, hogy elveszett halottjának keresztjén elzokoghassa utolsó imádságát. Hol, merre van az az elhagyott sírdomb, mely elfödte előlünk a boldogságot örökre ? De ha él — ah I akkor még árvább vagy te árva gyermek, mert van szülőd és nem lesz többé anyád, mert az elfeledte egyszer atyád nevét s nem lesz többé atyád, mert az visszatérése után anyád miatt megtagad téged. — Miért kínzód magadat Mária ilyen gondolatokkal — kérleli szelíden Bándy Dénes zokogó nejét. — Az, ki három év óta nem adott életjelet magáról, ki miatt linsztalanul kutattam fel az egész országot, bizonyosan ott veszett abban a küzdelemben, a melybe egymás oldala mellett rohantunk Tudom én, hogy mily fájdalom tépi szivedet, ha rágondolsz, hiszen az ón lelkem is sajog, ha elgondolom, hogy szerette testvéremet oldalam mellől ragadta el a halál. De nem kellett e neked azt cselekedned, amit tettél ? Nem kellett-e oltalmazót, támaszt kei esned, ki megvédelmezzen minden veszedelem ellen ? Vagy nem nekem volt-e legnagyobb kötelességem, hogy gyáinolitsalak, íiogy árva gyermekednek testvérem után atyja legyek ? Maradhat-e védő, kormányzó nélkül egy siró, árva nő kezén egy annyi veszedelem fenyegette birtok, mikor még az erős férfiú is csak folytonos küzdelemmel tud elleneivel megküzdeni? Nem vagyok-e azután Tüdőbetegségek, íwruíok, szamár. köhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Mi

nt

hogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roehe" eredeti csomagolást. F. Haffraanii-La Roche & Co. Basel (Sráje), ff Roehe íí ban. •rvMi readetetn • ptp

ua

Unk— in ürtgonfcint koroa*