Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1907-10-13 / 41. szám
114. BALATONVED$K 1907. október 6. elfogadja s ezzel véget vessen a sorvasztó bizonytalanságnak s az alkotó munka terére lépjen. Itt pedig beláthatatlan tér kínálkozik a munkára. Egy futó pillantás közéletünk ziláltságára, a feltornyosuló nehézségekre : a horvát, nemzetiségi és szociálista fészkelődésekre, meggyőzheti a függetlenségi pártot, hogy itt nem politizálni, frázispolitikát folytatni, hanem alkotó munkát kell végezni, hogy a haza és társadalmi rend ellenségei megnőtt szarvait letörhessük, azután az alkotmánybiztositékokkal és a választói jog reformjával alkotmányos életünké! oly védmű vekkel bástyázhassuk körül, melyek az ellenkező fél minden próbálkozásainak ellenállhassanak s valódi erősségei legyenek alkotmányos szabadságunknak. Nagy feladatok s korszakos munka várnak a most újból összeülő parlamentre. A jövendő uj Magyarország alapjait van hivatva lerakni ez a koalíciós parlament. A mil} 7enek lesznek az alapok, olyan lesz a haza jövője is. Mindez egyszersmind óriási felelősséget is ró a koalícióra s ennek legnagyobb pártja — a függetlenségi pártra, a történelem Ítélőszéke előtt. Szocialisták Ma a legtöbb euiber beszél szocializmusról anélkül, hogy annak akár lényegót, akár, legalább hozzávetőleg, történetét s főbb képviselőit, ismerné. Beszélnek szociálizmusról vallási alapon, beszélnek nemzetközi alapon. Pedig, mig amazok érthetnék, bogy ma már csak a műveltség alapján lehet agitációt indítani, addig ezek szárnbavebetnók, hogy az egyenlőség épen a szabadság teljes lagadása volna, mert a külömböző természetű és tehetségű embereket, mind egy kalap alá vonná, mindnek egyenlően osztana s a rendet még karhatalommal is megvédené. Nyilván való, hogy ez az egyéni szabadság kalitkába zárása. A társadalom maga szabályozza önmagát. Ha kűlömböző eszmeirányzatok indulnak is meg, ezek közül előbb-utóbb mindig mindegyikből a helyes érvényesül. A társadalom vagyonosabb osztályai rászorulnak a szegényebbekre, mert nélkülük nem lehetnének olyanok, amilyenek. Ép igy áll ez megfordítva. Azért szükségképen bizonyos concessiokat engednek egymásnak. Az individualizmus és szocializmus már a legrégibb időben foglalkoztatta az embereket. Plató a > Törvények* cimü munkájában pl. nagy szoeiálistának mutatkozik s korbácsolja az individualizmus védelmezőit,. Tagadhatatlan, hogy szép a törekvése. Az általános szegény segélyezést, melynek ma oly sok hive van, ós méltán, már ö követeli. Természetesen, mint a legtöbb nagy eszmékért lelkesülő férfiak, ő is túlzásba esik, igy pl. azt akarja, hogy az állam polgárai közt ne legyen senkinek sem több vagyona annak ötszörösénél, mint amivel a legszegóuy ebb rendelkezik. Ez s egyéb nézete (különösen a kamatról s hitelről) meg is szerezte ellenlábasát Xenophonban, ki az individualizmust vette oltalmába. Nem fogunk beszólni a stoikusok és cynikusok társadalomtudományi nézeteiről, csupán jellemzöleg emiitjük, hogy ez utóbbiak, bár az individualizmus alapján állottak, mégis igen nagy szerepet játszott náluk az önzetlenség. Ok bizonyították töbkik közt, hogy ha az egyénnek szabad teret engedünk is, ebből nem következik, hogy az csupán önmagáért fog élni. Rómában különösen a Graohusok, Cassius ós Tiberius hódoltak a szociálisztikua iránynak. A Grachusok híres agrártörvényeit már nagyon sokan megszívlelték. Ezen agrártörvények azonban erős központi hatalmat tételeznek fel, mert másként keresztül nem vihetők. Nem is tartottak valami sokáig. Sokkal érdekesebb ezeknél az a szociálisztikus áramlat, amily a IV. században Kr. u. a katholikus egyház főképviselőinek részéről indult ki. Ennek az iránynak legkiválóbb képviselői Chrysosthomus, Hyeronymus, a milanói Ambrosius és Szt. Ágoston. A legkiválóbb ós vezető egyszersmind Cbrysosthomus. Ezek állították fel azt a t*nt, hogy mihelyt több vagyonom van, mint amennyire szükségem van, a többlet már nem enyém, nem tulajdonom. Ezt Szt. Ágoston ugy fejezi ki, hogy »idegen jószággal bir, ki fölösleggel bir.« Mig Cnrysosthomus a számítás, az ész embere, Ambrosius az érzelmeké is. > Ambrosius oly drámai erővel rajzolja az ellentétet a gazdagok ós szegények közt, hogy majdnem az agitátor erős akcentusai hallatszanak szavaiban. « (Földes : Társadalomgazdaságtani rendszerek.) Ezen egyházi emberek a szociálizmust bölcseleti alapon tárgyalták. Működésük megtermékenyítette a talajt a későbbi humanisták számára. A humanisták, kiknek korában szintén egyenlőtlen volt a vagyon eloszlása, nem kis mértékben igyekeztek a bajon segíteni. Legerősebb agitátor volt köztük Rousseau, ki azonban inkább a költő érzékeny szivével beszél, mint a komoly, tudós számításával. Tudományos alapon, a történeti fejlődés számbavételével tárgyalta a kérdést Mably, ki épen ezért nagyon óvatos volt. Tana Platóén alapszik Mint Plató a »Politeiac-ban, ő is elismeri a nem állami hivatalnokok tulajdonában a magántulajdont, szemben Morellyvel, ki túlságba csapott s ép ezért ragadta magával az utópiákra hajló, könnyen hivő tömeget, A leguagyobb utópista Fourier, ki a szintén nagy utópiákat, követő St Simont is túlhaladta. 0 a phalanx rendszer megalapítója, mellyel követői tettek is kísérletet Amerikában, de eredménytelenül. Csakhamar belátták ugyanis, hogy ezen elméletek nagy álmodozások, melyeknek a jelenre jelentékeny befolyásuk nincs. Pedig a jelen jobbátétele volt a cél, a jelené, mellyel az ember soha világéletében megelégedve nem volt. A francia szociálisták (Louis Blanc, Proudhon) munkás és munkaeszközt. kívántak. Nemzeti műhelyek létesítését sürgetik, amit azonban ínég az 1848. francia forradalom sern hoz létre. Vulgus cupidum est novarum rerum. A francia s ociális irány, mely ugyan sok jót hozott, magával, nem elégítette ki éspedig azért leginkább nem, mert inkább csak bölcseleti alapon, mint a tényleges viszonyokból kiindulva igyekezett javítani a társadalmi helyzeten. Malt.hus taua, mely szemben e szociálizmussal az anarchizmust, hirdeti, kedvező talajra szintén neui talált. Még a francia szociálizmus a boldogdőjét a nyugodni készülő világ fölé, hogy ne legyen oly fájdalmas az elmúlás, hogy ne legyen oly gyötrelmes az a bucsu, melyet remegve vesz a hervadó természet elpusztult díszeitől a szomorú ködbe burkolózó halavány napvilág. És amint járok a pusztuló világ fölött, amint hallom a lábaim alatt az elszáradt levelek szomorú zörgését, a faágak között átsüvöltő_ hideg szél zúgását, valami kinos gyötrelem, valami mondhatatlan bánat lepi meg a lelkemet. Valahány levél lehull a szomorúan zörgő ágakról, mintha mindegyik az én boldogságom reményóuek egy-egy elszakadt foszlánya volna. Mintha érezném én is azt a dermedő hidegséget, melyre bucsut vesz a haldokló világtól a távozó vándormadár, ha niucsen már boldogság, ha már nincsen többé remény. Mintha átjárná az én szivemet is az a zugó, hideg szél, mely megszaggatja a hervadó ligetek elsárgult díszeit, mely porba sújtja a máskor viharokkal dacoló fák susogó lombozatát. Mintna^ kiveszett volna az éu lelkemből is az életet adó napsugár fényes világa, Sirolin C M "MmHükMnavA. Mi a MUcM, rtWKMkot, éjjelt taadirt. éltető melege. Valami fájó érzelem könynyekat fakaszt a szemembe s elszoruló szivemben megpendül egy hang, egy fájó hur, melynek szomorú zúgása minduntalan csak azt súgja fülembe, hogy a hervadó világ pusztulásával oda van az én reményem, az én boldogságom is. Egy kínos érzelem járja át a lelkemet, mely nem enged többé hinnem elpusztult boldogságom ujraébredósének édes reményében, elmúlt örömeim megújulásának biztató hitében. Őszi köd borult sötét szürkeségével az én lelkemre is, amelyet nem világithat meg többé a halavány napsugár, amelyre nem hozhat ujulást a visszatérő kikelet. Mert, ha az elpusztult táj szépségeit viszszahozza is a virágfakasztó tavasz édes illata, ha hangot ád is a viruló természet a dalos madár ajakára, eltörülheti-e a fájdalmak nyomait a szívből, mely többó'nem remélhet boldogságot, mely többé nem várhat örömet. Elmulhatnak-e annak a gyötrelmei, ki haldoklani látta a sírba készülő természettel boldogságának reményét ? Hihet-e az még az ujjáébredésbeu, kinek szivében csak bánatot, keserűséget fakaszt a hulló levelek szomorú zörgése, akinek lelkét megremegteti a félve bujdokló napsugár halavány derengése ? Nincs többé kikelet ott, honnét örökre eltávozott az öröm, nem hozhat uj virágot többé a tavasz, hol csak szomorú emlékek gyászos nyomait őrzi a többé örülni nem tudó lélek. Nincs ott többé remény, hol hideg fagy dermeszti meg a kései virág fakó szirmait, nincs ott többé élet, hol örökös tél borongása takarja el az életrekeltő napsugár halavány világát. Miért is nem mehet a pusztuló természettel szomorú sírjába az, kinek hiába hozott illatos virágot a kikelet melege, kinek minden reményét tönkre tette a csalódások ezernyi serege ? Nem volna-e jobb elmúlni ott a sárgult levelek között, hol csak gyászt, pusztulást hirdet minden, hol csak haldoklásról beszél az ellebbenő, síró szellő, hol csak a haldokló természetet siratja a terjengő köd hulló könnyeivel ? Miért kell annak látni a természet halálát, ki sirba temette már szivének minden virágát, ki hasztalan siratja mar Tüdőbetegségek, iiurtjtok, szamárköhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. M int hogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „fioeke" eredeti csomagolási. f. Hcffmau-La Rache A C«. Basel (Svájc), jRoehe (6
