Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1907-04-07 / 14. szám

2 1907. április 7. kat, társadalmi életünknek s lenne megmenthető a hazának. Ami pedig a munkás- és cseléd nép legnagyobb nyomorúsága a la­káskérdés, ez is örvendetes stadi­umba jutott. És legfőbb ideje is ennek, mert e téren csakugyan tűr­hetetlen állapotok uralkodtak. A többi közt örömmel adtunk hirt várme­gyénk ákciójáról, amennyiben sza­bályrendeletileg kimondotta, hogy a munkás és cselédlakások 10 év alatt akként alakitassanak át, hogy min­den család külön szobát s mellék­helyiségeket kaphasson. Ujabbkori szociális intézkedése­inknek ez utóbbi egyik leghumánu­sabb és legszükségesebb kiegészítő része. Csak azután ügyeljen is az ál­lam és a vármegye, hogy .szabály­rendelete irott malaszt ne marad­jon. Nekünk nincs is kétségünk, hogy nagybirtokosaink áldozatkészen tá­mogatni is fogják a kormány szo­ciális, ily irányú törekvéseit. E kettő teljes reményt nyújt nemcsak arra, hogy az izgatott tár­sadalmi viszonyok szelídülnek s kon­szolidálódnak, de arra is, hogy n}'0­mukban megelégedés kél s mi okunk sincs tartani attól, bogy akár a Dózsa-féle parasztforradalom, akár a román parasztlázadás valaha megis­métlődjön, vagy bármely más szom­széd területről hozzánk átcsaphas­son. Munkás és megelégedett nép nem képez gyújtó anyagot. Hozzá a lázi tó kufárok nem férhetnek. Ezek­ben látjuk mi becses tanúságát a Romániában történteknek. A láva. A geologusok meg a vulkáno'ogu-<ok azt mondják, bogy ennek a «Föld» nek nevezett, sárgolyónak a közepében minden folyóállapotban vau. Azt azonban nem tu­dom, vájjon egyértelműen mondják-e? Gon­doljuk, hogy ugy mondják. Tahit : folyékony a kö, a vas, az arany, a szén és a réz. Minden ! Nekünk tehát el kell hinnünk, hogy amit a vulkán kiokádik : az megmérhetetlen drágaságból, értékből áll. Kö vetkszésképen csak áldás, ha a vulkán aranyesőt zudit a földnek fe­lületére. De talán ők is csalatkozhatnak. Vagy pedig minket — laikusokat, — tévesztenek meg azzal, hogy azt. az arauy, réz, szón ós vasesőt elkeresztelték ? rLzt mondják, hogy az a kiokádott zagyvalék : a láva. Tehát ez az egj' szó a vasnak a hasznosságát, a kőnek a keménységé*, az aranynak a ra­gyogását ós nagy^ecsét. takarja el előlünk. Mert mi laikusok vagyunk. Ha mi nézzük meg azt a zagy valékot: nem látunk és nem fedezünk íel benne semmi értéket. Csak azt tudjuk meg, hogy a láva befedte, páncél alá zárta a füvet., forrást és bogarat.. Amint befedi a sirdomb a holttetemet. Csak azt látjuk ós érezzük, hogy a láva Omlóskor gáz és hamu is jött abból a titokzatos lyukból. Hamu, amitől szürke lett az egész szent határunk. Gáz, a melyet, a szól ós eruptio ereje lidércnyo­másként hajtott légzőszerveinkbe. Az emberi társadalomban is van ilyen titokzatos erő és ez a magyar nemzetség légkörébe is hajtott ilyen fojtó anyagot. A nemzetek eruptív ereje megfertőz­tette a magyar hazafiság légkörét. Akár gáz, akár hamu, akár világpol­gár : az mindegy. A gáz egy embert fojt meg, a világpolgár a hazafiságot fojtogatja. A magyar társadalom nézőpontjából teszem ezt a hasonlatot. A kockát, elve­tettem. Sok-sok évszázaddal ezelőtt egy faj elvesztette a hazáját. Nem ólhetetleuségből, hanem önzésből. A «Kiki macának !> elv tulhajtásából. Es rázudült a többi nemzetekre. Az erős, egészséges szervezetű nemzetekre ugy zudult. ez a faj, mint ahogy a láva zudul a természetnek két, órzékenj'ebb országára. Ellepte a közéletnek nagy terét. Mo­nopolizálta a kereskedelmet. Tanult, hogy az értelmi állásokat is megkaparintsa. Élel­mességével, szivós kitartással ez is sikerült neki. város törvényhatósági közgyűlése ép­pen az elmúlt héten föliratot inté­zett a képviselőházhoz a nagy lati­fundiumok megszüntetése s a nép között leendő parcellázása tárgyában a másutt is bevált bérleti rendszer kapcsán. Helyes, de fönntartva és föl­tétlenül megóva a tulajdonjogot. Eb­ben csak continuálását látjuk a nagy urodalmak tulajdonosai eddig is már követett eljárásának. Mégis azzal a különbséggel, hogy eddig nagy bérleteket ismer­tünk csak, most ennek helyébe lépne a kisbérlet rendszere, parcellázási alapon. A mindezzel kapcsolatos nehézségek s a nagybirtokosok érdekei a leg­könnyebben megszüntethetők és ki­elégíthetők, ha az állam maga veszi kezébe az uj bérletrendszert mint bérlőjét s kiosztja a parcellázott bé­relt területet albérletbe a kisbirtokos népség között. Megkönnyíti az állam ebbeli föladatát a földbérlőszövetke­zetek intézményének kormányható­sági támogatása és közvetitése. Ott, ahol nagyobb kiterjedésű latifundiu­mok bérletéről esik szó, egy más nagyobb s messzelátó gondolat meg­valósítása is sok üdvös következmé­nyekkel járhatna. Nemcsak a kisbirtokosok, a Icözépbirtokosolc pusztulásáról is lehet beszélni. Fölös számmal vannak egé­szen és félig végzett középbirtokosaink. Legalább ez utóbbiakat mentse meg az állam. Üdvös volna e tekintetben őket is bevonni a kisbirtokosok bér­letrendszerébe. Ez uton egy nagyobb bérurodalom fölparcellázva könnyen szerezhetne bérlőket kis és félig vég­zett földbirtokosainkban. És ismerve a magyar nép föld­höz ragadtságát, szeretjük hinni, hogy e rendszer alapján egy uj osz­tálya keletkezne s látna jobb napo­— Nem ugy van a dolog édesem — szólt Kerekesné, szeretettel simitva végig leánya homlokát. — Te már abban a kor­ban vagy, mikor határozhat az ember jö­vője felöl s ha elérkezett a döntő pillanat, meg kell fontolnunk jól, hogy mit teszünk, mert az egyszer elszalasztott szerencse nem igen szokott újra visszatérni, mig az elkövetett ballépés következményeit örökké kell viselnünk. Mondd meg azért nekem őszintén és nyiltan, szólt leányát magához ölelve — szereted-e Andort s tudnál-e sze­rető élettársa lenni ? Vagy pedig inkább lennél boldog Szigethy Dénessel, ki szintén ma jön el, hogy ezt tőled megkér­dezze ? Szólj őszintén, én nem avatkozom semmit a dologba, csak azt mondom, hogy ]ól fontold meg a dolgot, mert ha hibázol, egy életen át sirathatod ballépésedet. — Jól van édes anyám — szólt Ilonka csendesen — bizalommal bevallom neked szivem titkát. Én szeretem Andort, talán jobban is, mint kellene, mert nemes gondolkozású, igazlelkü egyenes és amel­lett jó állású ember. De néha, mintha va­lami árny lebbenne el a homlokán, mintha valami titkolni valója volna előttem. És ilyenkor ugy félek komor nézésétől. Szi­gethy ellenben örökké jó kedvű, bohó fiu, kivel igazán mulatva lehetne átélni a vi­lágot, ha egy kissé okosabb ós komolyabb is tudna lenni. De menjünk. Andor talán már rossz néven veszi, hogy ily soká vá­rakoztatjuk. S azzal megindultak mindket­ten, hogy a szalonban várakozó Derecsé­nyihez siessenek. Amint beléptek, kissé zavartan, vagy elfogultan is kelt fel helyéről a vendég s máskor mindig halván}', de nyugodt arcán izgatottság látszott. Szemeiben valami szenvedélyes tüz égett és egész valóján meglátszott, hogy nagyon komoly ügyben jött. Kerekesné üdvözletére némán haj­totta meg magát s szónélkiil szoritotta meg Ilonka kezét, ki szintén nem , birt szóhoz jutni zavara miatt. Izgalma azon­ban csak néhány pillanatig tartott. Azután visszatért hideg komolysága s megszokott tompa, mély hangján szólt. — Bizonyára tudják — nagyságos asszonyom s ön is Ilouka a szándékot, mi engem ma idevezérelt. Talán nem is tettem helyesen, hogy magam jöttem emiatt, de mivel én mindig csak magamban szoktam bizni, ezen fontos ügyemet is magam óhaj­tottam elintézni.Most önhöz fordulokllonka, mondja meg, tudna-e engem igazán sze­retni s tudna-e és akarna-e az én felesé­gem lenni ? A leány a nem várt egyenes kérdésre még jobban megzavarodott s épen nem talált feleletet s helyette anyja vette fel a szót. — Nagyon megtisztel bennünket De­recsényi ur ajánlatával és büszkék is va­gyunk arra, hogy a vidék legkomolyabb embere gondol ránk, de ebben az ügyben leányomé a döntő szerep. Foglaljunk he­lyet és nézzük a dolgot meg minden ol­dalról komolyan. — Tudjuk, hogy ön mellett biztos sorsa lenne Ilonkának, mert minden te­kintetben kifogástalan emberrel van dol­gunk, a helyzet azonban mégis nagyon megfontolandó. Mindenekelőtt te szólj Ilonka volna-e kedved ezen frigyhez ? Kerekes Ilonka csak nézett egy da­rabig maga elé, mintha zilált gondolatait­akarná rendbe szedni, azután felemelte holló-fürtös szép fejét s ajakára mosolyt erőltetve megszólalt : — Ne kívánjanak tőlem most egy­szerre határozott feleletet. Az én eszem most oly zavart, hogy nem tudok helye­sen gondolkodni. Engedjék izgalmamat kissé lecsillapodni. Jöjjön velem inkább Andor a kertbe s ott azt hiszem meg fog­juk érteni egymást. És azzal megindult Derecsónyivel, ma­gára hagyva édes anyját, ki már örült, hogy leánya sorsát a vidék legkomolyabb ifjának kezébe teheti le. Künn azután so­káig eljárkáltak a virágszegte utakon, mig végre Ilonka egy nagy hársfa alatt levő padon leült. — Nem tartja furcsának Andor — szólt végre — hogy mi, kik annyira meg­szoktuk egymást, most ugy alkudozunk itt egymással, mintha ellenségek volnánk. Én ugy érzem magam, mintha nevetséges volna ez a zavarom. Hiszen már megszok­hattam közeledését s ma mégis oly hirte­lenül jött ez a dolog, hogy meglepetésem­ben alig tudtam szóhoz jutni. — Pedig édes anyját értesítettem a dologról — szólt közbe Derecsónyi. — Nem is azért volt váratlan a do­log, hogy nem tudtam volna róla, sőt vár­tam e nyilatkozatát, de mégis, mikor egy egész életre kell az embernek határoznia

Next

/
Thumbnails
Contents