Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 26-52. szám)

1906-07-22 / 29. szám

X. évfolyam. Keszthely, I9C6. julius 22. 29. szám. Politikai Ixetilap. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL L volt gaid. tanintézet épületében. Kéziratokat, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a szerkesztőség ciméie kélünk. Kéziratokat nem ártunk vissza. Előfizetési árak: Egész evre . . ... 1U kor. Fél étre ... . . 6 „ Negyed évre 2 ,, 50 , Egye3 szám ám '/ü , Nyllttér petltsora alku szerint. A Magyar Gazdaszövetség Keszthelyen. (*) A Magyar Gazdák Országos jSzövetsége e hó 22-én, vasárnap városunkban tartja évi rendes közgyűlését. Üdvözöljük őket közöttünk. Tanácskozásaik megtartására, keresve sem találhattak volna megfelelőbb helyet Festetics György, a legnagyobb magyar gazda, városánál, melynek minden röge gazdasági haladásunkról regél nekünk mindennél ékesebb dalokat. Mivelhogy a lelket gyönyörködtető s nemesítő Helikon Múzsája mellett a magyar föld szeretete, müvelésének okszerű módja a szükséges gazdasági tudásnak Múzsája a Georgicon falai között talált elsőben is otthont s felkarolást. Am az idő mult, a viszonyok változtak, de Keszthely ma is megmaradt annak ami volt — a gazdarD sági tudományok otthonának. A kis Georgicon fiu erőteljes férfiúvá növekedett. Nem messze az idő, hiszszük, mikor nagykorúságához illő rangra is érdemeket szerez magának azzal, hogy elnyervén az akadémiai jelleget még nagyobb intenzivitáseal s megnövekedett tekintéllyel terjeszsze a gazdasági tudást^ me'yen alapszik jórészben vagyonosodásunk és megerősödésünknek titka. Ebben látjuk egyszersmind a magyar faj, mint földmüvelésre született s arra a világ egyik legalkalmasabb nemzete jövőjének szebb és boldogabb hajnalhasadását. Mert amit a magyar eddig csak erővel vélt kívihetni, a megélhetést és vagyoni gyarapodást az uj korban már csak értelmi hepesséyeineh s tudásának latbavetésével érheti el. Erre nyeVtíete a magyar nemzet fiai képesitést a Georgicon városában. a gazdasági tamj^zetben. .Látogassanak el gazdáink Festetics Györgyhöz. Tanuljanak tőle lelkesedést s nyerjenek buzdulást a magyar föld szeretetére, okszerű és gyümölcsöző ápolására. De mit is mondunk ! Nem ! A Magyar Gazdák Országos Szövetsége lelkes gárdájának minden tagja át van hatva mindattól a nemes hevülettől, mit mi lelkesedésnek, buzgalomnak nevezünk. Mig ez a mi városunk a magyar haza egy nagy vidékének nevel gazdákat, a Gazdaszövetség szerte az országban terjeszti s népszerűsíti a gyűmölcsöző gazdasági ismereteket. Ez a gárda egyik elsőrangn harcosa a nemzet igazi függetlenségének. Mert szerintünk s minden reálisán okoskodó fő szerint is minden függetlenségnek egj^ik alapja a vagyoni függetlenség. Viszont ezt az alapot : vagyoni függetlenséget, csak okszerű, értelmes és intenziv gazdálkodással vethetjük meg. Ezt népszerüsiteni, a magyar nép gyermekével, a magyar föld munkásaival megkedveltetni : egyik legszebb feladata és élethivatása a magyar gazdaszövetségnek. Legyenek azért gazdáink üdvözölve városunkban. Erezzék magukat otthon. És ha majd lezárul itttartózkodásuk ideje : vigyék magukkal e város és vidékének szeretetét, melynek falai mindig szivesen fogják őrizni itt időzésük emlékét. Zalavármegye törvényhatósági bizottsága folyó 1906. évi julius Ló 24-én délelőtt 10 órakor a vármegyeLáz gyűléseimében rendkívüli közgyűlést, ezt megelőzőleg pedig az állandó választmány délelőtt 9 ómkor ülést tart, melynek tárgyát képezik : 1. A 49981/K. M. 1906. sz. rendelet A BALATONVIDÉK TÁRCÁJA. A sárga rózsa. Vannak események, amelyebről azt tartjuk, liogy La valamikor bekövetkeznének, megölnék a testünket, lelkünket. És amikor aztán eljő az a szomorú pillanat, melyben a rettegett csapás lesújt reánk, olyanok vagyunk, mint a villámhárító : a vili ám keresztülcikázik rajtunk, elkábit, megdermeszt, de érintetlenül hagy. Mikor Saskőy Sándor egy reggel megtudta, hogy Végh Elza férjhezment, egy jóhirü bank igazgatójához, egy percig meredten bámult maga elé. De" már a másik percben büszkén hátraszegte a fejét, egyet pödörintett szőke bajuszán, aztán cigarettára gyújtott, fogta a kalapját, botját és elindult a hivatalába. Gyönyörű nyári reggel volt és ámbár a minisztérium félórányira esett a lakásától, gyalogszerrel indult a szokásos útnak. Útközben maga is csodálkozott, hogy a váratlan csapás nagyobb rombolást nem végzett rajta. Pedig szerette Elzát s hitte, hogy a leány is szereti őt. Csaknem minden nap együtt voltak, beszélgettek, tréfálkoztak, olykor szerelmes, perzselő pillantásokat váltottak, egészen két hónap elöttig, amikor az történt, hogy Saskőy egy mulatság alkalmával komolyan megrótta Elzát, amiért egy pelyhes állu ifjúval kacérkodott. Elza iiaragosan válaszolt, kikérte magának a gondnokságot, mire Saskőy büszkén meghajtotta magát s csak ennyit mondott : — Bocsánat! Azt hittem, jogom van hozzá ! Es eltávozott. Azóta nem látta Elzát. Pedig sokat, nagyon sokat gondolt, reá. Naponkint leste nem hoz-e a postás egy pici levélkét, néhány sornyi irást tőle, amelyben hivja s ő rohant volna hozzá. Efiyik nap mult a másik után, a várt levél nem jött. Saskőy pedig sokkal büszkébb természetű volt, semhogy a történtek után hivás nélkül közeledjék a leányhoz. Itt-ott hallott róla hirt, anélkül, hogy direkte kérdezősködött volna utána. Még ehhez is büszke volt. xLs most, hogy a végzet visszavonhatatlanul eltépte tőle, nem sirt, nem átkozódott. Valami csodálatos, fenkölt nyugodtság vett rajta erőt. Szinte megkönynyebbiilt, arra gondolván, hogy nem kötötte oda egész életét ahhoz a teremtéshez, aki ilyen könnyedén eldobta öt magától. A minisztérium lépcsőjén a tanácsossal találkozott. Szótlanul megemelte kalapját. — Szervusz Sándor, — szólította meg barátságosan a tanácsos. — No, csomagoltál-e már ? Saskőy kissé szórakozottan pillantott föl. — Mit bámulsz ? Tudtommal holnap kezded meg a szabadságodat ? Ah, vagy ugy ? szólt Saskőy, aki teljesen megfeledkezett rőla, hogy rendes urlaubjának küszöbén áll; — dehogy csomagoltam, méltóságos uram, az ilyen legény-ember, mint én, egy-kettőre összeszedelőzködik. — Persze, persze, a legényember . . . Méltóságod erre már nem emlékszik, — mondá mosolyogva Saskőy. — Hát biz az rég volt, huszonöt esztendeje .... Es szép volt ! . . . — tette hozzá melankolikusan az öreg ur. No, Isten veled, szerencsés utat — szólt indulófélben, — Svájcba, vagy a tengerre ? Még nem tudom. — Oh, aranyifjúság ! — szólt vissza még az utolsó lépcsőfokról a méltóságos ur. ^ Saskőy másnap este már a fiumei gyorsvonaton ült. Az utazásnak nem volt positiv célja. Imádta a tengert s ugy ha-