Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 26-52. szám)

1906-07-22 / 29. szám

26. BALATONVIDÉK 1906. juliu

a 1

. nek, csekély kivétellel, minden iparosnak, minden kereskedőnek. És mivel a III. osztályú kereseti adót emelik az előző évi adó többszörös összegére az ország miuden részébei), lehetetlen ezt a szép egyöntetűséggel országszerte megindult eljárást egyes, az előadói tisztet végző adóügyi közegek tulbuzgalmára visszavezetnünk. Hiszen ezek az urak nem tartottak jrszágos kongreszszust a III. osztályú kereseti adó együttes felemelésének el határozása céljából, kellett tehát valami titkos rendeletnek, valami felsőbb utasításnak megjelenni, mely »z illetőket adóf'elemelési javaslataik megtételében az adóemelés legszélső határáig való elmenésre kötelezte. Tgazán, niég soha anynyi panasz nem hangzott el a kivető bizottság eljárása ellen, mint az idén. Nem csoda tehát, ha a fenti vélemény — nem minden logika nélkül — kifejlődött. A. kormány jól tudja, hogy a majdnem két évig tartott exlex ideje alatt felgyülemlett adóhátralékokból igen jelentékeny összegek behajthatatlanok lesznek. Uey segített, tehát a bajon, hogy a hiányt pótlandó, elrendelte a III. osztályú kereseti adó erős felemelését, lévén ez a Ie>gelnsztikusabb és egyszersmind a legkouynyebben behajtható adónem. Nem állítjuk ugyan egész határozottan, hogy a kormány eféle ravasz fondorlattal szándékozik az államkincstár deficitjét elhárítani, de igen érthetőnek tartjuk, hogy az elkeseredett üzletemberek, miután a túlságos és mondhatjuk igazságtalan megadóztatás okait nem látják, azok at felfedezni nem képesek, eféle feltevésekben vélik a kíméletlen megsarcolás okát feltalálni. H°gy az általános elkeseredés mennyire árt az uj kormány népszeiüségé-uek, azt fejtegetnünk nem szükséges. Világos dolog, hogy a túlságos adóval sújtott emberek nem nagyon lelkesednek, mert, a zseb mindennél, — még a hazafiságnál is — előbb való. És ezen általános mizérián vajmi keveset segíthetünk. Mert ha történetesen egyes üzletemberek adójából leengednek is valamit feljebbezése révén, egy ujabb adózási ciklus beköszöntésével azonban újból i ezdetét veszi a zaklatás, a hajsza, az adóhatalmasságok előtt való alázatos esedezés. Pedig nem kegyelmet és alamizsnát, hanem igazságot vau joguk követelni az iparosoknak és kereskedőknek. De ehhez nem meghunyászkodás, nem alázatos kérelmezés, hanem polgári önérzetből fakadó bátor szókimondás kell. Nem adóleszállitásokat, mérsékléseket kellene követelniük a kereskedőknek ós iparosoknak, hanem gyökeres reformokat. Mert elvégre az, hogy egy-két kereskedő, vagj' iparos féljibbezésének eredményeként, leszállítják az adóját — még nem reform, még nem orvoslás. Csak ugy lehetne segíteni a bajon, ha a III. osztályú kereseti adó által érdekelt összes adózok országos kongresszust tartanának, a melyen megállapítanák a kérdéses adónem reformjának gyökeres tervezetét s ezt egy monstre küldöttség utján nemcsak a pénzügyminiszterhez, hanem a kormány minden tagjához eljuttatnák. Ezt kellene megcsinálni az iparosoknak és kereskedőknek, hogy jogos követelményeik végre kielégítési nyerhet,néuek. Nem kertelés és komplimentirozás, hanoin az őszinte, nyílt szó segíthet raj.uk. Vegye kezébe valamelyik érdekelt kereskedő, vagy iparos a dolgot, fújjon bele a harsonába, ébressze fel, serkentse teltre, elhatározó lépésre tetszhalottként szunuyadó társait. A siker nem fog elmaradni. -1— Baromfitenyésztés. Irta Eredy Károly. Hertelendy Ferenc ő méltóságával folytatolt. megbeszélésem alapján ismertetem a modern baromfiten3

résztés Németországban elterjedt módját és alkalmazva a dunántúli viszonyokra, leirom a német keltető telep üzemtervét. Talán akad a dunáutuli vármegyékben egy község, melyik hasznát, veszi az elmondottaknak. Magyarországon a baromfitenyésztés még főképen asszonyi munka. A gazda kicsinyes dolognak tartja, hogy baromfi udvarral foglalkozzék. Pedig nincsen igaza. A baromfi nagj ou értékes cikké lett a vasúti forgalom révén. Tenyésztése a mezőgazdaság legnagyobb ágai közt foglal helyet ós egyes országokban tul tesz már a gabonatermelésen is. Amerikában és^Német,országbau vaunak baromfitenyésztő telepek, melyek évenkint ötvenezer kacsát és több százezer csirkét hoznak forgalomba, Ezek a nagy mezőgazdasági vállalatok nálunK is kifizetnék magukat, sőt azt merném mona Készt hely—zalaapáti—lenti—muraszombati (regedei) törvényhatósági közutnak állami kezelésbe leendő átvétele tárgyában. 2. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 42032/V. sz. rendelete Keszthely nagyközség képviselőtestületének a villamos világító berendezés létesítése iránt hozott, határozata tárgyában. 8. Tuberkulózis ellen Védekező Vasvármegyei Egyesület átirata, a Tuberkulózis ellen védekező Dunántuli szövetség létesítésének elősegítése iránt. 4. Tárnok község kölcsön ügye. 5. A Dunántuli dacszövetségnek kórvénye a folyó évi augusztus hóban Nagykanizsán tartandó dalversenyre egy versenydij adományozása tárgyában. A Gazdakör kiállitása. Egész héten át mozgalmas volt az élet a községi elemi fiúiskolában. Dolgos kezek szorgoskodtak a kiállítás rendezésén. Díszítették a termeket, folyosókat, hogy méltó keretbe illeszthessék azt, a sok tárgyat, mely helyből s az ország minden részéből érkezett. Hét tantermei és az udvaron felállított nagy szint töltöltek meg szebbnél-szebb tárgyakkal. Bár volt, alkalmunk betekinteni ós megnézni a kiállítást, mégis nem váguuk eléje a megnyitásnak, nem élünk a kritika jogával előre, fenntartjuk azt lapunk jövő számára. A felállítást ma nyitják meg nagy ünnepélyességgel. Mindenesetre sok nézője lesz. A magunk részéről ajánljuk iparosainknak, hogy minél tömegesebben látogassák a kiállítást, mert a látott dolgok nagyban ozaporitják szakismereteik et. Uj dolgokat tanulhatnak, fejlődik ízlésük, tágul szellemi látókörük s ezzel oly kincseket szerezhetnek, melyet aztán otthon a műhelyben osengő araiakra válthatnak be. A III. osztályú kereseti adó. Elmondhatjuk a költővel: «Kárpátokt.ól az Adriáig egy bősz üvöltés, egy vad zivatar !» Az ország minden részéből tömegesen szállítja a posta a kereskedők ós •iparosok panaszait, a III. osztályú _ kereseti adó horribilis felemelése ellen. És része van az áldásban ez ország minden vidékétározott, hogy majd Fiúméban megállapítja további útirányát. A vonat kora reggel robogott be a magyar kikötővárosba. Saskőy egyenesen a szállóba ment, átöltözködött, megreggelizett s kis kézitáskájával a kezében még délelőtt áthajózott Abbaziába. Terve az volt, hogy egy hétig ott marad, azután tovább megy. Hogy hová, még maga sem tudta. Az egyik penzióban tengerre nyíló szobát kapott. Az inas letette a holmiját az egyik sarokba. — Parancsol még valamit a nagyságos ur ? — kérdé zsebretéve a borravalót. — Semmit. Az inas távozott, Saskőy pedig kitárta az ablakot. Édes, mámorító szellő •csapta meg az arcát. Szemei előtt a bűbájos tenger, melynek fodros tükrében fürdött a vakitó nap sugara. A távolban apró delfinek játszva kergetőztek a vizén. Itt-ott egy csónak, melyet a gyönyörű idő meszebbre csábított a parttól. Közvetleuül az ablaka alatt levő virágágyakból pedig erős rózsaillatot hozott feléje a fuvalom. A közeli társalgóban valaki zongorázott. Ebben a percben nagyon fájt a szive. Hogy elkergesse magától az elérzékenyülést, hirtelen betette az ablakot. Lement a sétányra. Délig a tengerparton bolyongott. Találkozott néhány ismerősével, de egyikhez sem csatlakozott. Mikor ebédre harangoztak a szállóban, már otthon volt. A table d'hote-nál egy éltesebb bécsi nő mellé került, akivel minduntalan megakadt a társalgás. Szinte örült, amikor vége volt az ebédnek s felmehetett a szobájába, hogy az elmaradt éjszakai alvást pótolja. Öt óra volt, amikor felébredt. Az esplanadeon már javában szólt a cigányzene. Saskőy gyorsan rendbeszedte magát s lement. A beszélgetés, kacagás, pohárcsörömpölés, zeneszó, — mindannyi valami közös harmóniába folyt össze. Egy üresen álló kis asztalka mellé ült, a kávéház szólén. Vajat és sört rendelt. Közben pedig nézte a sétálva hullámzó népet. Egjrszerre elállott a lélekzete. Hevesen megdobbant a szive. Egy piros napernyős fiatal nőt 'pillantott meg. Fehér, könnyű csipkeruha volt rajta, egy sárga rózsa volt a hajába tűzve. A nő még nem vette őt észre, de folyvást közeledett ahhoz a ponthoz, ahol észre kellett vennie. Nem volt többé kétsége. Elza volt. Saskőy menekülni akart, de már nem lehetett. Elza kalandozó tekintete megakadt rajta. Látta, hogy elsápad Megemelte a kalapját, és Elza hideg fejbóllintással viszonozta a köszöntést. E pil' lanatban odaért az asztala mellé. Jöjjön utánam, beszólni akarok magával ! — súgta Elza, s azzal tovább ment. Saskőy fizetett és követte őt. Elza egy elhagyatottabb, sűrű lombsátorral árnyékolt helyen várta be. Egy percig némán néztek egymásra. Elza törte meg a csendet. — Miért jött utánam ? — Hiszen ön mondta, hogy kövessem, — mondá tréfás hangon Saskőy. — Maga tréfál, pedig láthatja, hogy nem vagyok tréfás hangulatban ! — szőlt Elza s a hangja bánatosan rezgett. Miért utazott utánam ? Ebből a feltevésből, sajnálatomra, ki kell önt ábrándítanom, — szólt Saskőy ironikus mosollyal. Elza arcán fájdalmas csalódás tükrö» ződött vissza. — Tehát nem tudta, hogy itt va«. gyok ? Nászuton ? — Becsületemre, nem ! — De azt talán tudja, hogy férjhea mentem ? — Tudom. — Es tudja, mit jelent ez ? — Sok mindent. Többek közt azt is, hogy ön már nem szabad. — Kérem tehát, szólt hidegen Elza, — tartsa magát ehhez! — Hogy bebizonyítsam, mennyire nem szolgáltam rá erre a figyelmeztetésre, azonnal csomagolni fogok ós tovább utazom. — Hová ? — Azt hiszem, legcélszerűbb lesz, ha Velencébe megyek. — Oh, oda nem lehet ... A jövő héten mi is oda megyünk. — Akkor hát visszautazom Budapestre s onnét a Tátrába. Isten önnel ! Meghajtotta magát és egyenesen a szállóba ment. A holmija még úgyszólván együtt volt s igy nem maradt egyéb teendője, minthogy az elutazáshoz szükséges intézkedéseket megtegye. Csöngetett a szolgának, akinek meghagyta, hogy podgyászát