Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 26-52. szám)

1906-12-16 / 50. szám

BALATONVIDÉK 1906. december 16 bet előbb megtisztítja Franciaország levegőjét a radikálismus rákfenéjétől, semmint ma gondolhatnék. Mégis sajnálkozással tekintünk ma Franciaország felé. Szivünk egész részvétével osztozunk a hithű francia nép, ami testvéreink szomorúságában, a méltatlan, igaztalan és oktalan üldöztetés miatt. Adjon a Mindenható nekik erőt és kitartást s az igaz üg3

r győzelme nem marad el, mert kezeikben van az ! A kulturmunkásokért. A magyar tanítóság közel negyven éven át HZ öninegadásnak szinte páratlanul álló próbáját állotta ki. A ku'turfejlödéssel párhuzamot tartva, az óvtizedről-évtizedre, ső'. évről-évre, megfeszített erővel hódolt hivatalos, társadalmi ós hazafiúi kötelességeinek, annak dacára, hogy vállán a legsúlyosabb anyagi gondol , nélkülözések terhealaü görnyedezett, annak dacára, hogy saját édes otthonában a legszükségesebbek, a leguélkülözlietetlenebbek hiányában szenvedő család kétségbeesését is neki kellett türtőztetnie, szerettei ízeméből az Ínségtől facsart köuytyeket neki kellett törölgetnie. Négy évtized alatt minden megváltozott körülötte, csak egy maradt meg: az ő földhöz ragad' szegénysége. Sőt ez még egyre fokozódott, mert a 40—100, sőt magasabb százaiétig emelkedett drágaság közepette évről-évre kisebbedett értéke az ö mozdulatlanul egyforma, csekélyke fizetésének. Szivig és csontvelőig nyilait a fájdalom a magyar tanítóságban, midőn tudós szociológusok ajkairól hirdetni hallotta, hogy magán emberek konvenciós béresei 800 — 900—1000K bért keresueké^ente, 2 elemi iskolát végzett uiesterinasok nagyobb napibérhez jutnak, mint, a magyar nemzeti kultúra apostoli buzgalmu munkásai : a tani' ók. Fájdalmát, elkeseredését még nagyobbította az a kórülinóuy, hogy a sorsa felett intézkedők körében évtizedeken át nemc ak jóakarókra nem akadt, de sorsa iráut melegebben érdeklődőket, bajai iránt érzékkel bírókat nem tudott talál ni. Akadtak Ugyan egyesek az ország nagyjai között, akik szépen kihimezett szavakkal méltatták a tanítói hivatás magasztosságát, a nemzet jövőjére ható nagy fontosságát, de a tanítónak s vele együtt a tanító-családnak nélkülözését, szenvedéseit, vagy nem ismerték, vagy nem tartották — a közérdek szempontjából figyelemre érdemesnek. Csak igy történhetett, hogy még egy — különben nagynevű s egyebekben nagy érdemű — kultuszvezér is, hogy az esetleg jobb szándékú törvényhozást pressionálja, a csekély tanítói fizetist, további fe nntartásra, t,árcá|át, kötötte a 600 koronás minimum ujabb törvénybe iktatásához. Csak igy történhetett, hogy egy későbbi kultuszminiszter idejében — a közoktatási kormányzat köréből féktelen ambíciónak bélyegezték a magyar tanítóságnak azt a ki vánságát., hogy a tanítói fizetés is legyen legalább annyi, amennyit a vele egyenlő qualifikátíós — köztigyi alkalmazottak élveznek. Mindezt — a tanítói sérelmek ós panaszok sorából csak ugy nugyjából kiragadva — annak feltüntetése céljából említjük, hogy kimutassuk indokoltságát és természetességét a tanítóság körében élő elkeseredésnek s az ebből fakadó tulcsigázott, lelki állapotnak. De annak dokumentálására is alkalmasak e megemlékezések, hogy a magyar tanítóság régebben a végső elkeseredésé ben s ebben a tuüzgalott lelki állapotban is tudta régi erényét az öninegtagadást gyakorolni: most, sem tért át, egy vonalnyit sem uj kívánalmak területére, hanem önmagához híven é* következetesen ragaszkodott a természetes ós minden körülmény által támogatott &övetelniényhez, amelyeket, miut évtizedes tapasztalatok által tanítói közóhajjá érlelt kívánalmakat az 1904ben tartolt VI. egyetemes tanitógyüíés határozat formában összegezett. Ma még ezek mellett, a határozatok mellett mint egy ember áll a tanítóság s ezek kivívásáért folytatott harcban a legizgatottabb hangulat között, sem feledkezett meg hazája ós nemzele iránt érzett kötelességéről. A magyar nemzetnek s a nemzet törvényhozóinak meg kell tehát találnia az utat, és módot a>ra, hogy ezek a jogos kívánalmak sürgősen megvalósíttassanak, mert az nem lehet nemzeti érdek, hogy 30 ezer kulturmunkás nyomorultabban éljen és küzkődjön, mint él ós küzd a szolgák és alsóbbrendű hivatalnokok és alkalmazottak egész serege. Hazáért, nemzetért élni halni, dolgozni ós szenvedni tudó harmincezer magyar tanítónak, harmincezer főnyi kultnszsereguek megingathatlau meggyőződése az, hogy kívánalmainak kielégítése nélkül üres szó és hiu ábránd magyar nemzetij kultuszpolitikáról még osak beszélni is. Mert amint a leggenialisabb hadvezér legbiztosabbra vett, haditerve is szappanbuborék, győzni vagy halni kész közkatonák száz ezrei nélkül, ezenképeu a legistenibb lángot lelkében hordó kultúrpolitika sem valósi'hatja meg céljait, megelégedett, a vezérek eszméirt munkálni, táradui bírók, élni halni tudó közkatonák, — tanitók nélkül. Magyar ,,Borsszemek." Tekintetes Szerkesztő Ur ! Kedvelt lapjának múltkori számában >A becsületes munka jutalma* címet viselő cikkemre, egy Balatonmellóki laptársunk, ki ép a munkásnép jól felfogott, érdekeit lenne hivatva képviselni, elismerés helyett : »Borsszemekkelt felelt. Hog3' mily nagy szeretettel és lelkesedéssel beszéltem cikkemben a tisztességes munkáról, azt mindenkinek, ki figyelmeden elolvasta, el kell ismerni. S hogy mégis akadt cikkíró, ki azt szándékosan félremagyarázva, a házi szokástól eHérőleg nem az orrom alá töri, hanem utánam hajigalja a borsot: rossz akaratnak, vagy pedig egyéb théma hiáuyáuak tarlóm. (Azt is mondják a közlékenyebb emberek, hogy hasonló zsánerű lapoknak ez az éltető elemük.) Megtámadni s legyűrni minden!, a mi szent, de Csak azért, nehogy az abban nyújtott lelki táplálók mérsékelje a szegény munkásuóp mesterségesen fokozott, testi étvágyát. Meg vagyok győződve, hogy cikkíró ur, mint müveit ember (sőt m-g a bőrkabátosok is !) emberbaráti kötelességének tartja, a munkásuóp anyagi javát előmozdítani. Ám nem szabad felejtenünk, hogy az ember nemcsak testből, hanem lélekből is áll. Tehát a lelket is (sőt!) táplálnunk kell. Avagy mi ad annak a földhöz ragadt szegény csa'ádapának az élet ezer és ezer küzdelme közt erőt a munkára ? Nem-e a hit? Kenyér? Persze, hogy kell; és pe dig tisztességes kenyér. De hórdem : Kinek nincs kenyere? A munkás népnek ? Absurdum ! Aki dolgozik, annak van. Hogy tán kisebb darab és feketébb, mint az irigyelt, »tizezerholdasoké ?« azért se őket, se önmagunkat,, hanem mélyen tisztelt őseinket tegyük felelőssé, kik éhségüket nem földdel, hanem tisztességes munkán szerzett kenyérrel csillapították le. De hát mit is akarunk azokkal a »tizezerholdas« és »börkabátos« uraktól ? No igen. Több munkabért. Az 'gaz, ők fizethetnek. mert van Igenis, tisztelt uraim ! de azt majdnem elfelejtettük, hogy azzal a pár száz tizezerholdassal szemben pár százezer gazdasági muukás van Magyarországban. Hát még a pár százezer kisbirtokos? No, ép ezek kapóra jöttek. Nézzük! Ha a ti'.ezerholdasokat mondjuk napi 7—8 korona inuukfbór fizetésére sikerülne kötelezni : mit csinálna az a rengeteg pár holddal biró kisbirtokos, ki kis erővel lévén gazdaságában — főleg a sürgősebb munkákra — napszámost ké.iytelen fogadni ? A nagy adó ós egyéb községi terhek mellett honnan fizet 7—8 korona napszámot. Vagy talán öle kedvezményben fognak részesittetni ? Emelje föl a gabonája árát, ugy-e ? Persze. Csakhogy az nem rajta áll ám ! Tegyük föl, hogy 7 frt.os buziját, 10 forintra, vagy euuól többre emelné a nagy munkabér miatt: ki fizetné azt meg? A szegény munkásuóp. Tehát ért-e el valamit a béremeléssel? Semmit! Az egy koronája helyett, száz fillért, kapott. Hogy cikkíró ur — ki, noha látszólag ment és mégis támad — velem tisztában legyen, el kell árulnom, hogy én is napszámos, még pedig a fennen hirdetett • nemzett napszámosa vagyok. Én nem a tizezerholdasok gondolat-világát, ismerem oly behatóan, hisz az nekem oly inagas légkör, hogy még az ezu'án feltalálandó kormányozható léghajóval sem juthatnék oda, hanem igen ismerem hazám jogi, kulturális és agrár viszonyait. Nem titok előttem a munkásmozgalom gondosan olajozgatott rugójának működése sem. Ha cikkíró ur magas tudásával, energiájával és a inunkásr.ép osztatlan bizalmával bírnék j^ha táisadalmi pozitiómat egy oly hatalmas sajtó orgánum kormányozbatásával kiegészíthetném ; ugy én neui R tizezerholdasok és bőrkabátosok ellen küzdenék hatalmas táborommal, haneui az ors ág vajúdó kultúrája ellen, a mely oka minden mozgolódásnak, fészkelödésnek és elégedetlenségnek. Mint intelligens ur meg fog érteni. Lehet e 300 írttal dctált uri embertől azt kívánni, hogy a nemzet, féltve őrzött csemetéit — tekintetbe sem véve a számtalan egyéb akadályokat — általános műveltségre és sorsában VHIÓ megnyugvásra oktassa? Tehát mindenek előtt a legszegényebb nap.záinos sorsál kell elviselhetővé tenni, hogy az magasztos misszióját odaadással teljesíthesse; akkor rr.ajd az nevel olyan társadalmat, aki jogot, törvényt, Istent és embert tisztelni és becsülni tud. Vagy tán merjük azt állítani, hogy hazánk munkás eleme ki tudja állni egyéb ku'turállatnok munká aival a szellemi versenyt? Nem. Söt még a fizikai munkát sem. A magyar munkás már életviszonyainál fogva sem kitartó munkás. Őseinktől örököltük. Jó katonák voltak, de ipar, földművelés és kereskedelem nem igen kellett nekik. Miért nem tud a magyar munkás Amerikában boldogulni? Mert a nálánál sokkal kitartóbb és műveltségben magasan felette álló amerikai munkással nem tud még konkurálni. Ami mégis az ijesztő mórtékbeni kivándorlást illeti, legkevésbbó sem káros s Van szerencsém a nagyérdemű közönséget tisztelettel értesiteni, hogy a Kossuth Lajos utcában, Laskay Ernő ur házaban levő Kutí József-féle ===== borbély és fodrász üzletet december hó 1-én átvettem és azt nevem alatt tovább fogom vezetni. Pontos és tiszta kiszolgálás, Manicur-terem. A nagyérdemű közönség szives pártfogását tisztelettel kéri NEIGER PÁL borbély és fodrász.