Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 26-52. szám)

1906-11-25 / 47. szám

6. BALATON VIDÉK 1906. december 170 tet s kívánjuk, bogy áldásdus fáradozását siker koronázza. Es mikor működése előtt meghajtjuk zászlónkat, kívánjuk azt is, bogy városunk iparos ifjúsága, polgársága s egész közönsége meleg szeretettel karolja föl az egylet nemes törekvését továbbra is ! Most, mikor a nemzetköziség, a vallástalanság téves eszméi tömegesen szedik áldozataikat a társadalom minden rétegéből, de különösen az iparos munkásság soraiból, kétszeresen szükséges egy oly társadalmi egyesület törekvését támogatni, melynek zászlóján az : Isten, király és haza szent eszméi fénylenek. Ezek legyenek az egylet vezérlő csillagai a nagy társadalmi mozgalmak hullámzásai közepette s az egyesület révpartot ér, mely a haza nagyságához vezet. Ki kell hát göngyölni azt a zászlót, hadd lengjen büszkén, szabadon. Nyílt levél az „Otthon-Kör" vezetőségéhez. Nem tudom, helyesen cimeztem-e e levelet. Célravezetőbb lett volna tán, az >Ottliou« irodalmi osztálynak elnökségé hez cimezni. Vagy tán még inkább, ha névre szólt volna BüchlerSáudordr.-boz mint az irodalmi osztály elnökéhez. Az irodalom iránti szerelete — azt, gondolom előleges zálogul szolgált volna, hogy e levél eléri célját. De ha a kör tagjainak akár csak egy részében is megvan az akarat az alábbi kérés teljesítésére, akkor e levél a fenti címzés mellett, is eljut kellő helyre. Az »Otthou Körhöz* a következő kérést intézem: Határozza el a Kör, illetőleg annak irodalmi osztálya, akár saját kebelén belül, akár más egyesületekkel karöltve egy »Szabad Lyceumi alkotását. Hogy mi az a Szabad Lyceum s mi működésének a hatása, azt ugy vélem, még a nagyközöuség előtt is felesleges magyarázni. Fővárosi napi s vidéki hírlapok, szépirodalmi, társadalmi újságok eleget, írtak róla. Elegendő utalni a fővárosra, hol egyetemi tanárok, akadémiai tudósok, előkelő politikusok ajánlották fel képességűket a Lyceumnak s tartanak a téli hónapokban szakszerű, sőt sorozatos felolvasásokat mindenkor nagyszámú hallgatók jelenlétében, kikben a társadalmi osztályok legkülönbözőbb rétegei egyaránt, képviselve vaunak. Valamikor városunkban is volt, ilj'en intézmény féle. De csak szűkebb körben. S ép ezértakivánt céltnem érhette el. A keszthelyi ifjak öiikópzökörenyujtottnéhány hétig tagjainak ilyféle szórakozást.Ujabban a kath. legényegylet tart felolvasó-estéket. Az ily felolvasásokon szintén csak egyleti tagok vesznek részt. A szűk helyiségek a vendégek jelenlétét egyébiránt is lehetetlenné teszik. Azonkívül egy szakegylet kevesebb erővel rendelkezik, mint egy nagy társaskör, legkivált ha munkájában, a körön kivül álló egyének is segitik. A vidéki nagyobb városok rendre megalapítják a Szabad Lyc umot. Ez idö szerint Nagykanizsán ütötték nyélbe s megállapították a heti felolvasások műsorát. Aki ? Lyceum mivoltával nincs tisztában, olvassa csak el azt, a műsort. S egyúttal azt is meglátl atja, hogy a legelőkelőbb férfiak vették kezükbe annak ügyét. Mit Nagykanizsa meg tudott csinálni, arra Keszthely ereje seiu lehet kevés. Hisz ez egy oly ritka intézmény', melyhez még — pénz sem kell. Csak egy kis jóakarat. S hogy e jóakarat ne volna meg az »Otthonc-kör tagjaiban, még csak feltételezni is illetlenség. Vegye kezébe mielőbb az >Otthon-Kör« irodalmi osztálya a Lyoeutn ügyét, s alkossa azt meg, hogy már a tólen élvezhessük annak jótékony hatását. Szebb hivatást a arra alkalmasabb időt ritkán találhat egy irodalmi Kör. Egy nem kaszinói^tag. * E levelet beküldték hozzánk azon kórelemmel, bogy lapunkban leközöljük. A kérésnek szives tettünk eleget., mert, a magunk részéről is örömmel látnók, ha a levélíró kérése már legközelebb teljesíttetnék. Szerk. A balatonparti vasút. (Saját tudósítónktól.) A napokban tartatott meg Budapesten a kereskedelmi minisztériumban a tervezett, Börgöud-almádi és Veszprém-almáditapolcai helyiérdekű vasutak építési tárgyalása. Az államtitkár akadályoztatása folytán Stetiua József miniszteri taaácsos elnökölt ; a kereskedelmi miuiszterium részéről ott voltak Keleti Dénes és Bene György műszaki tanácsosok, utóbbi mint előadó ; az állani vasutak részéről Masinovits főfelügyelő ós öt, —hat mérnök ; a dél' vasút, kiküldöttei; továbbá Enyedy Benő az Agrárbank vezérigazgatója s vele Maiidéi és Quittuer főtisztviselők, Szüts Béla és Reé Jenő engedélyesek. A földmivelési minisztériumot Dobokay min. tanácsos képviselte. Stetiua József miniszteri tanácsos sok tapintattal ós előzékenységgel vezette a tanácskozást. A tanácskozás nagyrószét, annak megállapítása képezte, hogy az ilyen vicinális vasútnál — ahhoz, bogy rajta másodrendű gyorsvonatok 60 kim. sebességgel járhatnak, mi minden szükséges. Először is a töltések erősebben építendők, 4 méter koronaszélesség helyett 4*80 szélességgel ; a síneknek méterenkint. 23'/

2 kilogramm helyett, 34'/2 kilogrammosoknak kell lenniök. Ezen elengedhellen követelméuyeken kivül Masinovits államvasuti főfelügyelő Maudel mérnök alapcáfolatai dacára a váltóknál, a a kanyarulatok átmérőjénél, átjáróknál és sorompóknál is oly berendezéseket követelt, amelyek csak I-ső rendű gyorsvonatok közlekedésénél vannak alkalmazásban ; e nézetet azonban a minisztérium szakközegei sem vallották, sőt, Keleti Dénes műszaki tanácsos több esetben határozottan Masinovits véleménye ellen szólalt, föl — Nemcsak a hegyeket ölte meg, tekintetes uram, ez a féreg, de az embereket is. Az öreg tekintetes urat is ez vitte a sirba. Nem is csoda 1 Urak voltunk, oszt' egyszerre csak koldusok lettünk. Hej, nem is érdemes már ilyen világban ólui, a melyikben szőlő se terem ! Nagyon el volt akkoriban keseredve a vén paraszt. Emlékszem, hogy egyszer elkísért a volt szőlőhegyekre, a hol azóta kukorica termett, meg árpa, ha termett ; de jobbára gaz és dudva s tele ]ött a szeme könnyel a pusztulás láttára s mig az ingujjávai törülgette a szemét, azt mormogta magában : — Rossz vagy én Istenem, rossz vagy! Hogy tehetted ezt ? Minek legyen az ember jó, minek legyen becsületes, ha te ilyen rossz vagy azokhoz, akik sohasem bántottak ! Akkoriban nem sok ügyet vetettem az öreg beszédére, csak most jutott az eszembe, most, hogy három esztendei távollét után újra hazakerültem a pátriámba és láttam újra az öreg Kóróst, a kiből azóta másféle csősz lett, mint a minő volt annak előtte. Csak most jutott az eszembe ez a mondása, mely akkor csúszott ki a száján, mikor perbe szállt a teremtővel: — Minek legyen az ember jó, ha még az égiek se jók ? Csodálatos változáson ment át az öreg! Ugy neki volt ruházkodva, hogy alig ismertem rá. Vászoning helyett kék mándli volt rajta, nagy pitykékkel és a régi bocskor helyett csizma ; mintha csak nem is afféle zsellérsorsban levő ember lenne, hanem legalább isfertálytelkes gazda. Nem is igen kellett kérdezősködni afelől, hogy változott ilyen jóra a sorsa, hamarosan előállt vele! — A szőlőket mikor kirágta a féreg, akkor azt hittem, hogy az én életem gyökerét is elrágta. Koldusabbnak éreztem magam a koldusnál. Ebben az állapotban ért utói a szerencse. Mintha csak a mogváltóm lett volna az a kis kölyök, akit a leányom hozott haza a városból. Hej, pedig első haragomban kis liijja, hogy meg nem fojtottam mind a kettőt! Kár lett volna! A gyerek szerencsét hozott nekem ! Mert a poronttyal együtt dajkaságba kaptunk egy másikat is. Valami gazdagasszonyságé lehetett. Tetszik tudui, olyan gyerek, a kiről nem volt szabad sokat beszélni. Mert a nagyúri kisasszonyok meg asszonyok is sokat botlanak ám. Talán még többet, mint a mifélénk ! A kis gyerekért sokat fizettek. Mindnyájan megélhettünk belőle. Mikor azután két esztendős lett, elvitték. De a leányom kapott ám más gyerekeket is. Nem mind volt ilyen drága gyerek. Cselédlányok meg varrókisasszonyok is kerültek bajba és a leányom, Isten tudja hogy, hogy nem, de mindjárt kiszimatolta a bajukat. Annyi gyerekünk lett egyszerre, mint a raj ! Volt olyan is, a kit az anyja kéthetes korában már elválasztott és hozzánk adott. Ugy táplálta a leányom cuclival. Mégis felpenderedett az istenadta ! — És nem halnak a gyerekek ? — Hát kiről az Isten elvégezte, az bizony elpatkol, de annak nem oka senkisem. Beszélgetés közben a házához értünk. Behívott í — Instálom, tessék beljebb kerülni, hadd mutatom elő a gyerekeimet. Mint eső után a bókák, ugy nyüzsögtek mindenfelé a kis jószágok. Voltak vagy tizen 1 Valamennyi egyformán piszkos és egyformán sápadt. Mintha csak apró halottakat láttam volna. Végtelen szomorú kép volt! Egy csomó halálra való élet! Egy halom bimbó, amely sose fog nyílni. — Betegek ezek a gyerekek, Kórós ? — Ezek, instálom ? Ügy esznek, mint a kis malacok! Egy-egy nagy karéj kenyeret majszol el mindegyikük minden evéskor. — Hát ezeknek kenyeret adnak ? — Tejbe eláztatva! A puszta tejen már túlvannak. Mind elmúlt ez egy esztendős. — El ám — vágott közbe az öregleánya, aki ezalatt bejött a szobába. A nagy tagbaszakadt leány sovány, korán elhervadt arcától csupa gonosz indulat ritt le. Apró, villogó szemei mintha vércsekarmok lettek volna, ugy tapadtak rá a földön fetrengő kis gyerekek arcaira. Csöndesség lett egyszerre. Mert az imént még nyöszörögtek és pityeregtek a kis szerencsétlenek, de a mint, az az aszszony bejött és reájuk nézett, rögtön elhallgattak. Bizonyára sok verésben volt részük. — Elmultak mind egy esztendősök — folytatta azután beszédét — ezek már vasat is ehetnének. A doktor ur is mondta, hogy már egy kis hust is kaphatnak, hogy erőre jöjjenek. — Ugy hát a doktor ur mégis felügyel ! — Felügyel ? Mire kell itt felügyelni ? — mondta kihivó, kellemetlen nevetéssel az asszony, — itt vagyunk mi : én meg az apám, Elegek vagyunk mi is. Vigyázunk rájuk mi is Nem is érdemes igy vigyázni ! Ha akarnánk és ha nem lennénk becsületes emberek, bizony többet is kereshetnénk, mint a mennyit most keresünk. Mert ugy tessék elgondolni, hogy nem nagyon örülnek ám az efféle poron-