Balatonvidék, 1905 (9. évfolyam, 27-53. szám)

1905-08-27 / 35. szám

IX. évfolyam. Keszthely. 1905. augusztus 27. 35. szám. BALATONVIDÉK MEGJELENIK HETEN KINT EGYSZER: VASÁRNAP. 8ZERKESZTÖSEG ÉS KIADÓHIVATAL k volt glid. tanintéiet epületében. Kéziratokat, pénzesutalványokat, hirdetési megbizásoka' és reklamációkat, a szerkesztőség ciméie kélünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Előfizetési árak: Egész évre . . ... lü kor. — f. Fél érre... . . 6 ,, — ,, Negyed évre 2 ,, 50 Egyes szám ára xu , Nyllttér petltsora alku szerint. Festetics Tagsilo gróf a kisgazdákért. (Máriatelep-) I. Az 1880-as évek története a közgazdaság évkönyveiben szomorú korszakot képez. A sárga veszedelem, a phylloxera megjelent s a szőlőkben gazdag aratást tartott. A leghíresebb bortermő helyek rendre kipusztultak. Rezi, Szentgyörgy, Csobánc, Szigliget. Badacsony nedűitől megittasult hajdan a poéta. A Balatonvidék búfelejtő bora barátságot élesztett. De amikor jött a sárga-rém : csakhamar elhalt a dal az ajkon, s szomorúság ölt a szivekben. Sine Cerere et vino friget Venus. Rohamosan pusztultak a szőlők. Miként a beteg, akit az ősz szele megcsap, tava^zszal búcsúzik a napfénytől, a virágoktól, a madárdáltól: épen oly sors várt azokra a szőlőkre is

; melyeket az Isten jó kedvében s az emberek jó kedvére teremtett. Badacsony sziklái kopáran meredeztek át a vizén ; azok a fehér nagy épületek, mintha csak a jókedv sirjának fejfái lettek volna. De legszomorúbb volt azoknak a szegény kisembereknek a sorsa, kiknek minden vagyonát, minden jövedelmét kipusztult szőlejük képezte. Ez.k közé tartoztak a Balatonvidék szőlőhegyeinek kisgazdái. Akinek a háza leég: csak megvigasztalódik, mert fel tudja épiteni. De akinek a szőleje kipusztult: miből éljen meg, mig az újra termővé lesz ? Az amerikaira való oltás és a szénkénegezés módszere ismert volt ugyan, de mindkettő úgyszólván tudományos előkészültséget igényelt és még máig is szerfelett drága. Eg3'ik sem való szegény embernek. Azután azt az embert, aki egész életén át szőlőmunkás volt, aki úgyszólván a szőlőben született: másféle gazdasági munkára alig lehet alkalmazni. Olyan ez, mint az édesvízi hal, mely a nagy tenger vizében nem tud megélni. A zalai szőlőmunkás népnek se volt reménje, hogy szőlejét ismét termővé tehesse. Az a köves talaj pedig másra nem is alkalmas. Hát bizony sok ember fogta a botot és tarisznyát és kivándorolt. Közérdek volt, hogy ezeket a szegény embereket a végső pusztulástól és a hazának megmentsük. És csak egy mód volt, hogy ezeken segíteni lehessen. A homok! Az a homok, melyen a fü is csak kényszerűségből terem meg. Legközelebb volt a balatonkereszturi határ, ahol a szőlőművelésre alkalmas homokterületet lehetett találni, anélkül, hogy a szegény emberek házi tüzhelyüket messze elhagyni kénytelenek lennének. Az ígéretföldje azonban hitbizományhoz tartozott, a Festetics Kristóf-féle hitbizományhoz, melynek jelenlegi ura Festetics Tassilo gróf. Midőn Széchényi Imre gróf közbenjárására a földművelésügyi kormány a phylloxera-sujtotta zalai kisgazdák felsegélyezését tervbevette: Festetics Tassilo gróf maga ajánlkozott, hogy ott ad területet, ahol legalkalmasabbnak találják és anynyit, amennyi kell Örökeladásról szó sem lehetett, mert hisz az a szegény ember, kinek jövedelemforrása kiapadt, honnan vegyen pénzt, hogy uj területet vásároljon ? De legeslegtöbb ember nem is mert volna pénzt adni oly felületért, melynek jövedelmezőségéről még nem is volt meggyőződve. Nem volt más hátra, A BALATONVIDÉK TAIÍCÁJA. A rikkancs szerelme. Ina : Fánchy Rezső. Ott uött fel uri emb rek között. Igen, mert hát "a Kossuth Lajos-utcán piszkos ruhás munkás ember nem mer keresztülhaladni és Pista a szegény púpos újságárus gyerek ilt nevelkedett fel az utcán. Hót éves kis fiu volt utég, mikor mostohaanyjával kiült egy kirakat alatti lépcső kövére ós télen-nyáron fáradságot nem ismerő kitartással kínálgatta a »Friss ujságot.« Mintegy kiegészítő része volt az anyjának, aki legfeljebb csak akkor nyitotta bi a száját, ha a gyereket összeszidta ; különben vagy a tenyerébe hajtotta a fejét és aludt, vagy egy kendővel takarta a pálinkától píros orrát és a mértéktelen alkoholólvezettől kipirosodott, vérben forgó, bágyadt szemeit. D- talán csorba ütődött volna az utca teljességén is, ha egyszer ez a szánalomgerjesztő pár nem lett, volna ottan. Egy napon mégis Pista egyedül jött az ujságoa tasakjával. Többen meg is kérdezték tőle : >Hol hagytad a pénztárosodat, az anyádat?* — Hja kérem, én már tegnap óta nagykorú vagyok az ujságárusitásra, mert betöltöttem a tizenhatodik évemet,. Most már a rendőr sem szólhat, mert van engedélyem. Megszokták ezt is. Pár nap múlva már a vásárlóinak fel sem tűnt, hogy a kirakat, lépcsője üres. Újságot szívesen vásároltak tőle, jó híre volt neki, meg aztán a reklámot,, a szenzációs dolgok kikiáltását senki sem tudta a konknrrensei közül oly élvezhető formában a közönség elé tálalni mint, ő. Nagy kedvvel űzte a mesterséget s talán, hogv a mostohája folytonos felügyelete alól kiszabadult, megoldódott, a nyelveis. * Volt egy állandó vevője, egy szőke kis budai varróleány. 0 hozta néki a >Friss újság«-ért az első krajoárt naponta, amint korán a varrodába sietett. Meg is mondotta néki sokszor, hogy az az ő szerencse »krajcárja« s mikor délfelé a mostohája pénzért támolygott hozzá, akkor azt a krajoárt, rendesen elsikkasztotta s a kis púpos, ha a szomszéd kucsébernél a tikkasztó nyári napon egy pohár limonádét akart, venni, akkor mindig megnézte jól a rejtett krajcárjait, nehogy azokat a szöggel megkarcolt, jelzett pénzdarabokat odaadja. Hogy történt, hogy nem, Pista rikkancs különös bámulója, majd tisztelője, később nagy titokban rajongója lett a kis szőke, sápadt,, de t»lt arcú ós érdekesen fitos orrú varróleánykáuak, a budai favágó leányának: Szauer Micikének. Reggelenkint alig várta, hogy láthassa, de ha messziről az Erzsóbet-hid felől jönni észrevette, akkor zavart lett. Mindi, ' észült valami szépet, nagyszerűt mondmi, de a gondolatainak ö maga volt, a legszigorúbb kritikusa, tehát az csak megmaradt gondolatnak. Sőt egy napou már azt. is esetlennek találta, hogy azt mondja bóknak : »ez az én szerencsekrajcárom.* Magára erőszakolt egy biz nyos komolyságot és csak az ő szokott alázatosságával megköszönte a krajcárt, de azért a zsebében tartott szeggel megjegyezte é» eltette. Egy reggelen, amint a hid felé tekintve már várta a kis leány jöttét, — minthe a villám szele osapta volna meg — átsietett a másik oldalra. Ö nem egyedül jött. Valami suhancgyerekkel különös jól mulathatott, holmi kedélyes dologról beszélgethettek, mert hangos kacajjal értek oda, ahol az ujságárus fiúnak hült helyét találták. Körültekintettek és ott vették észre az utca másik oldalán. Szegény púposnak látnia bellett, hogy a fiu mily bátran fogja karon a szőke apróságot és vezeti át a széles kocsiúton. Futni lett volna kedve, hogy ily látványosságban ré-