Balatonvidék, 1905 (9. évfolyam, 27-53. szám)
1905-10-08 / 41. szám
2 BALATONVIDftK 1905. október 15. teik gonosz csávájába magnk estek bele. Ugy beszélik a beavatottak, hogy csak 6000—7000 lehet még azoknak a száma, kiknek szemén még hályog levén, nem látnak s kikre még számithatnak. Ezeket, mint az eddigi létszám mellett is nagyhatalmú vezéreket is pozdorjává fogja törni a nemzet ereje! Jakabék bukása teljes és befejezett. A nemzet Ítélete és ereje agyonsújtotta őket. Ez a fővárosban. Mit szólnak ezekhez a vidék szociálistái ? Követik-e még továbbra is a hazaáruló béreneeket, vagy faképnél hagyva a Jakabokat, testvéreik mellé állanak s lesznek magyarok s keresztények. Kövessék a vidék szociálista magyar munkásai is fővárosi testvéreik példáját, forduljanak el méltatlan és hívatlan »vezéreiktől« — és a magyar ker. társadalom tárt karokkal, testvéri öleléssel fogadja visszatérésüket. Okulásnak elég volt az eddigi. Jöjjenek ! A magyar társadalomban van annyi erő hogy sorsuk jobbraíordulását hatékonj^abban mozditsa elő, mint a Jakabok vezérkara. A >vezérek« pedig csak hadd bűnhődjenek. Velük "igaz magyar szóba sem áll ! KoipJpM) kiképzést iparosainknak! Nálunk gyakori a panasz, hogy sok az iparos, nagy a verseny s alig van már a kisiparosnak tere a megélhetésre. Tény, hogy nálunk neliéz a kisiparos sorsa, ' e az í-< tény, bogy helyzetüket, nem számuk nagysága okozza, met az ország jóval több iparosnak is tudni fog tisztességes megélhetést, biztosítani, hanem igenis a baj ab ban gyökerezett, hogy más nemzetek fejlődöttebb iparával szemben sikerrel fel nem vehette volna a versenyt. Nekünk egész a legújabb időkig alig voltak szakképzett ipari munkásaink. Sőt, iparosaink műveltsége még nemrég is alig terjedt tovább a köteles elemi iskolai műveltségnél. Csak az ujabb időben fordítottak nagj'obb gondot, iparosaink kiképzésére. S ennek a javára kell betudnunk, hogy a magyar ipar az utolsó időben uagyobb lendületet vett. De még mindig tapasztaljuk azt. is, hogy még mindig szőrit, bennünket az importált ipartermékek sokasága s sok tekintetben indokolatlan az iparosok feljajdulása, ha mégis a külföldi portékát, vesszük és nem a hazait. Miért? Azért, mert nem epy iparcikk van, melyet hazai iparosaink nem tudnak előállítani, vagy ha tudnak, messze mögötte áll a külföldinek. S hogy az ezen téren mutatkozó hiányokon segítsünk, országszerte megindult a mozgalom iparkiálliiásókat, rendezni s éppen az utóbbi időben több helyütt rendeztettek ilyenek. Ha ezen országos mozgalmakat és tö í rekvéseket, bíráljuk, ug}' tűnnek azok elő, mint egy nagy épület emeleteinek szüntelen és megfeszített, erővel való tatarozása, folyton javítjuk, foltozzuk az emeleteket, nagy és elismerésre méltó igyekezettel azon vagyunk, hogy nagj' épületünk emeletei legyenek szépek, csinosak, tartósak, versenyképesek — és minden igyekezetünk dacára folytonosan azt vesszük észre, hogy nem bírjuk a külföldet teljességgel elérni, nem bírunk a nyugati művelt iparállamokkal lépést tartani, még kevésbé azokat, túlszárnyalni ? Hat hol van a hiba ? Mi tevők legyünk ? A hiba ott van, hogy rozoga alapra épitüuk. Iparépületünk fundamentuma inog, ezt. kell el-ő sorban megerősíteni s merjük állítani, bogy a mtg ezen nem segítünk, a mostanában forszírozott iparkiállitásokka] sem fogunk célt érni. Melyek hát iparépületeink fundamentumai ? Feleletünk egy szó : iparostanoncaink. Ezeket kell nevelni, jobban mondva ezekből kell nevelnünk olyan iparosnemzedéket, me'y a műveltség összes atnbutumaival lépjen ki (>•/. életbe, — ismerje a kii földei és legyen széles látóköle. Ez az, a mi mai iparosainknál hiányzik. Százával ismerjük azon iparosok számát, a kiknél megvan a szorgalom és igyekezet, de alacsony műveltségénél fogva nem bír érvényesülni. A száz közül csak egy példát. Állítólag liires a szegedi halbicska. Hát híresnek híres, de meddig terjedt a híre ? Ne kutassuk, messze állunk mi, még Sclieffieldtöl és Szoliingentől. Álljunk szóba egy magyar késesmesterrel és váltsuuk szot. egy angol iparos társával, nvomban látni fogjuk a nagy különbséget. Az angol művelt, tanult, világlátott, nagy üzleti összeköttetésekkel bíró iparos, a mit alapképzettségének köszönhet. A iniéinknek láióköre pedig az ipartársulatokon tul nem terjed. Iparosainkat tehát nevelnünk kell előbb, enélkül nem érünk célt,, mégha százával is rendezzük iparkiállitásokat. Ónálló felfogásra és kompozícióra a tanulatlan elme nem jön soha. E?ek honszu során át sürgettük az 1884. évi XVIII. t.-c. nek revízióját s lassan már kezd derengeni a látóhatáron. A törvény iparoktatási részétől függ igen sok, mert hi-izen közel 100,000 tanoncunk van az országban, A törvény revíziójával véget kell vetni annak az abszurd állapotnak, mely ma uralkodik, mert hiszen ma segéddé avatható az analfabéta tanonc is. Ilyen legyen hivatott arra, hogy mint mester megállja a helyét? Soha! Van ped'g belőlük elég sok, nagyon sok s ez a főbaja a mi iparunknak. Nem lehet célunk e helyütt az iparosnevelés vezérelvét előadni, csak arra kívántunk rámutatni, hogy iparunk felvirágzását nem fogjuk mindaddig elérni, mig népünk lelkében meg nem gyökerezik az a meggyőződés, hogy egy iparosnak, ki a mai vi lágban boldogulni akar, többet kell tudni az irás és olvasásnál. Tanár. Vasárnapi munkaszünet. (Az ipartestület figyelmébe.) Van ide vonatkozó törvényünk. Da erre is elmondhatjuk, adtál Uram esőt, de nincs ben köszönet. Mert ez a törvéuy üres is, hézagos is, minek folytán számtalan kibúvót, nyújt, a kapzsiságunk. Mert nem nevezhetjük egyébnek ezt amai szociális s eléggé fölfordult állapotok közt megrovandó eljárását sokaknak, hogy alkalmazottaiktól a pihenésuek ezt az egy napját is megvonják. Ezyes szomszédos uradalmakban vasárnap csak ugy dolgoztatnak a szegén}' cselédnéppel, mint bármely héteszét. L ahet, liogj T az enyémet is. Ismered az asszonyt, ugy-e ? — Oh igen. Remek asszony, az igaz. Fiatal is. — Persze -— persze, elég fiafal. Aztán micsoda asszony ! Síhajtott rá egy nagyot, újra leöntött két teát. — Micsoda asszony ! Olyan karja van, mint a bársonv. Az ibolya szeme pedig a szivemig hat. Ha én is tudnám a verseket ontani, mint a gimnazista, szorgalmasabb munkatársa dehogy volna is a helyi »Hirkürt«-nek. — Oh meghatóbb a te tiszti bojtod, pajti. — A gimnazistáknak a szekundái minden illúziót elrontanak, mig a t,e bogárszemed, a bajuszod is imponál. Az aranyzsinoros mentédről meg szó se essék. — Üm. Ne dicsérd fel ilyen laikus észrevételekkel a huszártisztet, mert amúgy se értenétek meg, mikor én az urat, a szerelmest, adom, Á kis tanya, melyet Wexel, a jószivü zsidó bérel, már majd hogy a szép asszonyra ment. De emellett micsoda térden csúszást, micsoda viharos jeleneteket miveltem, az már igazán beváiik óiyau kisebbszerü canossai útnak. - És — és ? — És végre ! Az asszony hajladozott, amint Dankó Pista muzsikálta nótában. »Éu felém is hajladozott, mosolygott, egy ...» Tudod ismered a nótát . . . — Bár ne hajladozott ? . . . — Bár ! Mert tudod, most kezdődik az eset izgatóbb része. Most kell meghalnia Füleki Tar Domokosnak. — Szerelemből ? — Én is ugy vélem ! Mert igaz, hogy régi asztmája most már egész a nyugdíjazásig vitte, sőt a halálig is. Mert ugy akarta, hogy végrendelkezett. És ahogy felosztotta a vagyont, volt benne egy kis humani mus is. — Igen igen. Azt mondta, hogy az asszonyt én reám hagyja, vagy hogy kíméletesen legyen mondva : fiam, légy hü gondozója ez asszonynak. Később — súgta egy rohama után — el is veheted. Legyen a te feleséged, — Brávó ! — Dehogy ! Malőr ez, uem brávó. — Hogy-hogy? — Mert nem ismered az asszonyt ! Amig igy, mint; barát, éppen ötven ezresbe került, hát mint feleség ? . . . Aztán már idősecske is -. . Tudod ! Sötéten Ítélsz ! Igy ítélni, ilyen aranyos, de meg ilyen nagytekiutélyü asszonyról nem szabad, még ha anuyit ittunk is, mint most. — Ha-ha-ha ! Az ezredesuéről ? És miért, szereted hát azt az asszonyt, ugy, hogy éjjeleket nem aludtál, annyit, búslakodtál utána ? Nem szólt reá a főhadnagy, de sarkallt, yujahoz vert egy pezsgős poharat és láttam rajta, hogy az asszonyt szereti, nagyon szereti. * Amidőn az ezredes halálos ágyán megíratta végrendeletét, a borosfejü fűhadnagynak nagyon eljárhatott a szája, mert az ezredes erősen megtámadta az aszszonyt. — Hogyan, a főhadnagy Ont megveti, Önnek nincs mit számítania reá; dehogy is kívánja feleségének! Nem halok még meg asszonyom ! Nem tudnék meghalni nyugodtan. Kire hagyjam hát, magát? A jó asszony csak habozott, az határozott feleletet nem tudott adui. Könnyelműnek tarthatta a főhadnagyit, de ilyen léhának soha. — I szoiuyom ! Feleljen tehát ! — Felelek. Maradjon csak igy, épen a végrendelet. — Azt, akarja mondani, haljak meg nyugodtan. Beszéljen lift. asszonyom ! gazdasági nupló. gazdasági Ű valamint mindennemű felszeszámt>iíelíaTi, inc»t v. *ábla, tan- i| relések a legjobb minőségben könpnek és ..yJí^k y a legolcsóbban kaphatók A gazd. tanintézet — Iliin,ói részére— SUJÁKSSXY JÓZSEF ^ZZ&g?*!
