Balatonvidék, 1904 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1904-07-10 / 28. szám

2. BALATONVIDÉK szerű hivatásunk, hogy tudva is kénytelenek vagyunk kígyókat is melengetni keblünkön. Mit csinál­junk a bőrükben immár alig meg­férő, fészkelődő nemzetiségi izgatá­sokkal. Minden izgatót csak nem huzhatunk fára. Mert biz akkor tu­lon-tul sok fa kellene. Mikor főkép a magyar intéző körök ben is oly félő­gonddal óvakodunk mindattól, ami a magyar faj megerősödését és a magyar nyelv ismeretének terjedé­sét volna hivatva előmozdítani —a nemzetiségi tenger közepette. Mig igy gyengül erőben és va­gyonban a magyar faj, óriási, szinte megdöbbentő gyarapodást ért el — a bennünket körülövező óriási szláv gyürü mellett a germán faj,— mely már is ugy szereti Magyarországot tekinteni, mint olyan gyarmatot, melyet most még nem ugyai kard­dal, hanem a modern honfoglalás legújabb eszközével — pénzzel kell elfoglalnia. És mig mi itthon, fülig adós­ságban nemzeti eszmékről, közjogi sérelmekről stb. vivunk éveken át akadémikus értékű szóharcot — a germán faj, a nagy német nemzet a maga hideg számításával azt tartja — a pénz beszél ! Im a példa. Ber­linben az Altdeutscher-Verein köz­gyűlésen hangosan dicsekedtek nem régiben hűséges szövetségeseink, hogy ez az egyesület egy országban sem költ el annyi pénzt, mint Magyar­országon. Mire e nagy vesztegetés. Csak nem a magyar faj eiősité­sére. Dehogy ! A német törekvések előmozditására. Gyarmatosítani Ma­gyarországon, Mit akarnak mást a német tőkepénzesek nagyméretű birtokvásárlásaikkal ? Szomorú előjelei ezek ama nagy nemzeti katasztrófának, mely előbb­utóbb bekövetkezik, ha ez a pártos nemzet idejekorán hozzá nem lát a nemzeti vagyon, a magyarföld meg­mentéséhez. Nemzeti politikánknak az a leg­nagyobb föladata, hogy a magyar faj lába alatt ingó földet megmentse a magy^ar nemzetnek. Ha takarékos, okos és a nem­zet erejét mérlegelő nemzeti politi­kával a magyar földet megmentet­tűk a végpusztulástól s az elgyen­gült magyar fajt lábra állítottuk és megerősítettük, ha jóbarátainknak : a magyar föld hitelezőinek feneket­len zsákjait megtöltöttük az adós­ságok szerencsés kiegyenlítésével, akkor jöhetnek a nagymémetek gyar­matosítani — állunk elibők ! Állami gyermek-menedék­helyek. Általános megelégedés! keltett annak idején a Széli minisztérium által létesített — több nemes irányú szociális alkotás kö­zött — az állami gyermek-menedékhelyek intézménye. Szép reméuyeket fűztünk ezen igazán emberbaráti és hazafias alkotáshoz. Mert ennek révén számtalan, a társadalomra el­vesztett élet megmentését vártuk Ismeretesek azok a züllött állapotok, mezeknek részint elárvulás, részint a szü­lők gondatlausága és más egyéb immorális okok miatt az elhagyatott gyermekek egész légiója esett áldozatul. Mikor azonban a törvényhozás megalkotta az elhagyott gyer­mekek istápolását és megmentését célzó intézményt, az állami gyermek-menedek­liázak szervezetét, szinte megkönnyebbül­ten sóhajtott föl a hazai közvélemény. Mert szint.o érozte, hogy ezzel egy nagy kő esett le szivéről. No, most már cs;>k nem lesz cly bö aratása a pusztulásnak, az elhagyottak perifériája. Mikor oly ke­vesen vagyunk magyarok ugy is, hogy Széchenyi ismert mondása szerint még az apagyilkosuak is meg kellene kegyelmezni, akkor miért lenne mostoha ez az édes anyaföld azok iránt az ártatlan elhagya­tott gyermekei iránt, kik önhibájukon kí­vül dobattak a züllés karjaiba. E<a Széli­minisztérium megcsinálta a mentés mun­káját,' meglett az állami gyermekmenedék­he'ly. Megvalljuk mi ós velünk együtt so­kan a célnak megfelelően egészon ideáli­sán fogtuk föl ezt a kérdést. Ugy gon­doljuk, hogy most már az az ügy végleges megoldást nyert. Bizonyos internátusi rendszerrel képzeltük a megoldást. Ugy t. i. líogy az egyes ridékeken felállított gyer­mek-menedékkel}', fiz azon vidék elhagyott gyermekeinek az annyira hiányzó otthont adja meg némileg. Fölveszik a gyermeket a menedékházba. Ott kellő helyiségekben, kellő személyzet, mintegy hiányzó szülő­ket pótolva családiasan nevelik, azutáu pedig tanítják, képzik és biztos, a gyermek hajlamainak megfelelő életpályára ki is ta­nítják, természetesen állandó fölügyelet és ellenőrzés mellett. így felelt volna meg ez az intézmény annak a magasztos célnak, melyre Hilaj­donkép szánva is volt. Csakhogy sok tör­tént azóta Meghalt — nem a gpermek, hanem ez esetben az apa — tehát oda a komaság. A Széll-miuiszterium megbukott. Uj emberek, uj tervekkel és más felfogás­sal jöttek. A gyermek-menedékhe'yek uj iatéz-­ményéhez fűzött sok szóp remény füstbe ment. Az intézmény sem az lett, a minek tervezték. Lássuk csak. Meg vannak a me­nedékhelyek. Vannak drágán fizetett fel­ügyelök, hivatalonokok, kik annak idején alaposan szaporítják a hivatalos szavazók számát, meg van a személyzet. Össze is írják, össze is szedik az elhagyott gyer­mekeket. Azutáu hatósági rendeletre be ís viszik a menedékházba. Ott fölveszik, bö anyakönyvélik s azután jó fizetésért kiad­ják egy-egy vállalkozó családoknak ! Azok a vállalkozó családok el is fo­gadják a gyermeket. Nevelik is. Termé­szetesen gondjuk van arra, hogy a gyer­mek meg ne haljon, hogy a jó fizetést minél tovább húzhassák az államtól. De r hogy minő »nevelést« nyernek azok az el­hagyott gyermekek, azt gondolni lehet ! Ezzel már ki is mondhatjuk, hogy az ál­lam: gy ennek menedékhelyek a mai szer­vezetnek éppenséggel nem felelnek meg a II. Belépett az orvos a szobába, s egy szempi'lanlás alatt észrevette, hogy a helyzet nem változott. Dr. Marchai Pét r még fiatal embt,r volt, nyílt tekintettel, előkelő arccal ; valóii tudós, kinek ana­tomai munkái, tudományos kísérletei s legutóbb egyetomi tanárrá történt kiuevez­tetése,- szép hírnevet szereztek. Mialatt az orvos a beteg fölé hajolt, az anya nem tudta róla levenni üzemeit. Oh ti, kiknek gyermekei vannak, kik élveztétek az ő mosolyuknak hatalmát,, Lik örültetek velük, kik remegtetik értük, ti fel tudjátok fogni feszült figyelmét, anél­kül, hogy azt szavakkal leirni szükséges volna. Hirtelen ugy érezte, mintha fátyol borulna szemeire, elfojtotta a zokogás. Látván, hogy az orvos fejét rázza, megértette, hogy minden remény hiába való. Mmden erejére szükség volt, hogy összetörve élettelenül ne essék essze. Az orvos most közeledett hozzá s megfogva kezét, las:u hangon igy szólt : — Megkísértek még egy utolsó próbát. Ezen szavakra Arbelles asszony fel­emelte fejét, szemében fény csillogott, a halál rettenetes képe a remény egyetlen sugarára, mintegy varázsütésre tűnt el szeme elől. — Meg kell őt mentenem — tevé hozzá Marchai — mély hangon. Rendelkezett,, hogy menjen el valaki rögtön,, hívjon el egy orvost a negyedből s mikor az megérkezett, műszeres tís fá­jából előszedte a szükséges orvosi eszkö­zöket, előkészült a műtétre : a Iégcsövá­gásra. A gyermek már alig lélegzett . . . görcsöseu vonagiava húzta össze magát a retteuetes betegség nyomása alatt, mely összeszorította torkát, s fojtogatta mint egy gyilkos. — Asszonyom — mondá az orvos szomorúan — kegyednek most távoznia kell, a segédkezésre férje s coilegám elég fog lenni. Az anya kiment, könytelt szemeivel esdő pillantást vetve rá. — Mindenre, ami kedves előttem a világon — szólt hozzá az orvos, eskü­szöm, — hogy mindent meg fogok tenni ami lehetséges, hogy megmenthessem, » hogy meg fogom menteni. Bátorság s bi­zalom ! A szegény asszony hosszan csókot lehelt gyermekének homlokára, azutáu el­tűnt a széles ajtó mögött, mely összekötötte szobáját a beteg szobájával, III A műtétet elvégezték. A doktor, miután felvágta a gégét, vékony érczcsövet tett abba, kiszívta a nyalkát, mely elzárta belülről a csatornát, a nyílásba helyezett csövön friss levegő hatott a uégébe, erre lassan-lassan rendes lett a tüdő működése, ami oly javulást, hozott létre, amely csakhamar szemmel látható volt a szegény teremtés arcán. Marchai ekkor Arbelleshez fordulva igy szólt; — Most már behívhatja. Midőn az anya a szobába lépett, a kicsike felnyitotta szemeit s meglátván anyját, gyengéden mosolygott, mire az anya életben látva gyermeké', — dacára fájdalmainak, azt hitte meghal az öröm sutya alatt. A hörgés megszűnt, a gége sziszegő fütyülése elmaradt s jóleső nyugalom vál­totta fel az előző éjjel rettenetes halál­küzdelmét. Kevéssel utánna a gyermek lassan­kint erősödni kezdett s minthogy most már a gyógyulás biztos volt, az orvos ezentúl csak ritkáu jelent meg. IV. Egyik reggelen aztáu Arbelles asz­szony meghívást kap itt, hogy sürgősen keresse fel Marchai Pétert, kinek fontos közlendői vannak részére. Éppen odaért, mikor Patermina az öreg gouvernant szakadva jött elébe s Keszthely, Balatonpart és környékéről rendkivüli nagy válasz­tékban kaphatók Sujánszky József ÖeS"

Next

/
Thumbnails
Contents