Balatonvidék, 1904 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1904-03-27 / 13. szám
2. BALATONVIDÉK J 904. március 27. val és érdekeivel, melyekot mégis nagy komolysággal és érdeklődéssel kell kezelni, nem pedig nagyúri nemtörödéssel. A kis emberek kis dolgai épen oly komolyak és jelentőségteljesek reájuk nézve, mint a nagyoknak az ő szemükben nagy dolgai. Ha ezeket a kis ügyeket is komolyan kezelik, ha érdeklődést mutatnak iránta fönn és lenn, a kielégitett és emberiesen >kezelt* ember hálás szava és érzése után parancsszó nélkül is »befogja a száját.* És a mi a legfőbb, a törvény tisztelete nőttön-nő szivében, ós ragaszkodása is ahhoz a hazához, hol bajára nemcsak keres orvosságot, da talál is. > Népek elöljárói, halljátok meg ez igét !< A hét. — Május 20. Missió. Minden megszavazva ! A sorozás és Jakab esete. A második sorozás. Lopják a Balatont! Nagybét. Az egész ország nagy kegyelettel ünnepelte meg Kossuth Lajos halálának évfordulóját, a tizediket immár, felemiitik nagyságát, érdemeit, méltatják működését és az ifjak felavatják a Kossuth serleget. Felelevenitenek régi dolgokat ; melyek között tán legmeghatóbb a Rákosi Jenőé, ki azon vonattal jött haza, mely Kossuth holttestét hozta. Azt irja, hogy Balatonszentgyörgytől Fonyódig a nép valóságos sorfalat állott a vasút mentén, ki térdelve, ki állva, kalaplevéve. Az egyszerű nép igazán tud ünnepelni, tud érezni ! Vége a missióknak is. Elmentek másfelé a missionáriusok, tovább prédikálni, tovább hirdetni Isten igéjét ; tovább fáradni, egész a véglehelletig. A nép valósággal kiostromolta őket, egész nap. Kár hogy a tulsok idegen kőzségbeli úgyszólván kiszorította a helybelieket. Az országgyűlés is gyors tempóban dolgozik. Az ellenzék csendes és szelid, és — szavaz. Megszavazta a pénzügyi fölhatalmazást, meg mindkét évre : a tavalyira s az ideire juniusig. Tán még azt a 320 millió koronát is,5 mit a pénzügyminiszter vasutakra és egyéb dolgokra kére, szó nélkül megadja. Vájjon mi lesz az ellenszolgálat a kormány részéről mindezekért ? Talán uj mandátumok, vagy régi utópiák beváltása ? Kíváncsiak vagyunk. Már megvolt a sorozás is. Hangos volt az utca három napig. Ki örömében, ki bánatában, de nagyokat kurjongattak. Mert hát ez már igy ilük. De nem volt az a jókedv, mi máskor. Szemtanuk beszélik, hogy a Deák-utcában egyik legény elesett a sok bevett jó miáu és képtelen volt felkelni, üilmentek arra sokan ; ki szidta a »részeg disznót,* ki káromkodott, sőt olyan is akadt volna, ki meg is rúgta. Arra vetődik Jakab is, a mi saját külön Jakabunk és megesik szive a nyomorult emberen; fölemeli, megmondja hogy merre meujen haza, sőt el is kisérte egy darabig. Talán az ö saját elhagyatottsága súgta meg neki, minő jó lehet a segítség egynémely, ritka ós nem ritka hasonló esetekben. Az irgalmas szamaritánus esete, ha más alakban is, sokszor ismétlődik .. . Megszavazták az országházban az idei ujoncjavaslatot is és igy ez évben kétszer lesz sorozás. Hallatlan eset ! Ha jól emlékszünk, Deák Ferencz idejóbeu kértek Wieuból másodszor is újoncokat. S mikor a Felség kérdezte, hogy miért nem akarják azt megadni, azt mondotta a a haza bölcse : Felség, Magyarországon az anyák csak egyszer szülnek ! Nagy feltűnést keltett a »Hazánk« máro. 23-iki cikke »Lopják a Balatont !« címmel, melyet lapunk más helyén egész terjedelmében megtalálnak olvasóink. Ez ügyben nagy és előkelő küldöttség tisztelgett Tallián miniszternél, melynek tagjai között főispánunk is ott volt. A miniszter a lehetőségig mindent megígért és utalt arra hogy az összes érdekeltséget egy, májusban Balatonfüreden tartandó értekezletre fogja meghívni. Nagyhétben vagyunk Komoly, hangulatteljes napok ! Alkalmasak a magábaszállásra. A szeretet, az egész világot átfogó Szeretet napjai. Ha ez a szeretet fogja uralni tetteinket, ugy csak az örvendetes, megujulás, a föltámadás várhat reánk ! Lopják a Balatont!*) Rendkívül érdekes ügyben járt küldöttségben a földmivelósügyi miuiszternél a Balaton összes partvidékeinek érdekeltsége. Képviselve volt a nagyszámú deputációban főként, Veszprém ós Zalamegy ók balatonvidóki intelligens birtokossága, resztvettek abban az illető vidékek országgyűlési képviselői is. A küldöttség vezére volt dr. Óváry Ferenc veszprémmegyei orsz. képviselő, balatonparti nagybirtokos s a balaton-almádi fürdő-részvénytársaság elnöke — ki a partvidéki nép sérelmét emlékiratban tárta a földmivelósügyi kormány elé. Arról szól ismét a balatonvidóki nép panasza, hogy egyes magánérdekek jogtalan kielégítésül, ujabban oly lelkiismeretlenül kezelik a Balaton egyetlen levezető csatornáját, a'Sió-zsilipet, hogy ezáltal a Balaton maholnap oly sekélyre apad, mig egyszerre csak azt mondjuk róla : volt — nincs ! A mult óv óta nem kevesebb, mint egy teljes méterrel apasztották le a pompás tó tükrét s hogy a tó vizének ily óriás mérvű lecsapolása mekkora széles rothadó iszapgyürüt hagyott hátra az összes partszéleken, el lehet képzelni. Sok helyü't. 200 -300 méternyivel esett vissza a parti víz s azokon a visszamaradt helyeken aztán a naphóv behatása folytán bomlásnak-rothadásnak indult növény- s állati alkatrészekből álló iszaptömeg oly panotráns bűzü s miazmákkal telt mérges gázokkal teliti meg a levegőt, hogy ennek nyomán vidékszertej a malária ós sok egyéb epidémia támadt a parti népre. Hogy ez a szörnyű állapot mihamar megölné az olyan szép fejlődésnek indult Balatonkultuszt s a parti fürdők jövőjót: nyilvánvaló s ezt egyetlen szóval sem érdemes disszertálni. Hiszen tudjuk, hogy a Balaton nem csak azért közkincse a magyar nemzetnek, mert ez Közóp-Európáuak legynagyobb gyógytava; hanem főleg azért, mert számtalan hév- ós ásványos gyógyforrásból táplálkozó víztükre fölött a levegő a legtisztább ozonná tisztul s igy mint klimatikus gyógyvidéket ma már Aroo ós Meran nal egyenrangúak ismeri el az orvosi világ. Ma már, körül a partokon, 22 nagyobb-kisebb gyógyfürdőtelep nyújt panaceát az idei gyógyulni-üdülni jövő magyarságnak, évenkint sok százezernyi t.őkót *) Á „Hazánk" márcins 23-iki számából. tus, hogy akár táncra is lehet perdülni tőle, az természetes. Táncmuzsika Jvagy kompozíciók, melyekből a hit mélysége hiányzik, nem méltók Istenhez s az istentisztelethez. Az egyházi ének első ós főkelléke tehát, hogy méltó legyen ama magasztos fogalomhoz, melyet e szó fejez ki : istenitisztelet. Maga az egyház határozza meg ennek szövegét, styljét, dallamát és módját a gregorián chorál keretében ; a hozzá hasonló u. n. Palestrina stylben pedig önálló mozgást és kompozíciókat is enged. Ki e hét st.ylnek fenséges voltát, bámulatos szépségét kétségbevonná, annak csak az egész világon hires chorálónekekre hívom fel figyelmét, melyet Rómában a C&pella Sistiua-ban adnak elő, melyeket meghallgatni az öt világrészből Rómába sietnek az érdeklődők, különösen így húsvét táján, mikor Palaestrina Improperia-it is hallani lehet, az egyházi styl legmagasztosabb kompozioióit. Nem lenne azonban teljes e tárgyalásra, ha hallgatással me Uözném az egy. házi népéneket. Részint azért mert ennek ugyanazon fönnsége és tulajdonai vannak mint a gregorián énehnek, t. i. hogy nagy tömegek egy hangon éneklik — bár •z harmonizálható is — részint azért, mert a legtöbb bünt e téren követik el. A nagy tömegek már magukban véve impozáns hatásúak. Tehát ezek megnyilatkozásai is. Ha ez a nagy tömeg énekre nyitja meg ajkát, az valami felemelő. Hallottam egyszer, mikor egy 7— 8000-nyi tömeg ónekelte^a Szózatot, egy hangon. Mondhatom, hogy Verdi bűvösbájos muzsikája, Beethowen édes melódiái, sőt Wagner óriás erejű kompozioiói se voltak rám akkora hatással, mint ez az egyszerű szózat. Igy vagyok akkor is, mikor az egyházi népéneket hallom. Itt sem egészen a melódia, hanem a hang óriás tömege teszi mindig a hatást. Hallottam azt az elhagyott szegény ruthén parasztot, mint munkája közben, sőt a korcsmában is pálinka mellett, egyéb énekek hiján egyházi dalokat énekelt, ós nem tett reám hatást, pedig igen szép dallamok voltak ; s hallottam ugyanazt nagy tömegektől énekelni és megkapó volt. Igy van a tömegek énekeivel. Hogy mily megható a népnek éneke, mi mélyen megható, azt külön hangsúlyoznom tulajdonképen nem is kellene és mégis megteszem, mert ma már sokat veszített értékéből. Ki oka ennek ? A régi énekeket sok helyen már unalmesaknak találják. A kántorok, — tisztelet a kivételeknek — nyakrafőre uj énekeket gyártanak, azt vélvén, hogy aki orgonálni tud és ismeri a kottát, az már föltétlenül kompanista is egyúttal. Igy kerülnek ki azután szentimentális, elvadó Mária-dalok, 3/ i ütemü keringők — azaz egyházi énekek és 2/*" e a polkák, állítólag szinten egyházi énekek. S hogyan találják ki ezeket ! Végnélküli versekkel kikanyargatva, vég nélkül nyekeregtetik, hol hatásos pauzákat tartva, hol nekirohanva dallamnak — szövegnek, mint egy táncos jóvérű £csikó. S a szegény nép, hogy utóvégre is énekelhessen, megtanulja ezeket és rontja az izlésót, rontja a szép magyar egyházi ének styljét. Hallottam már Mária-éneket az egykor oly hires Dunari—walzer dallamára, söt majd Bob herceg keringöjét is feltalálhatjuk valahol mint valami bucsuénekat, ha jól utána kutatnak. Hát ez egyenesen bűn. De hallhatjuk néha régi, szép, hitből fakadt és ájtatosságot lehelő egyházi énekeinket is. De hogyan, irgalmas ég ! Az egyik kántor nekirohan, orgona nélkül, a szöveg és melódia néhány kezdő hangjának, aztán »hnrjába kap« az az hogy megnyomja egy-két taktuson át az orgonát, jól elnyújtva azalatt a szöveget, majd ismét elhallgat az orgonával s hangjával tüntet, s igy tovább, hogy az a szegény orgona sir, nyög, nyekereg a »művész* kezei alatt; mint az egyszeri werkli, melyben a »kórösi lány* dallama ilyenformán hangzott: taratarata tarata
