Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 27-52. szám)

1903-12-25 / 52. szám

2. BALATONVIDÉK 1908. december Ü5. nem érinti: hát ez a liberalismus nem fogja meghozni a kivánatos békét. Nem fogja meghozni sem a politikában, sem a társadalomban, sem az egyénben. Nem olyan liberális felfogásra van szükség, mely gázol, ha aka­dály van az útjában, hanem amely kiegyenlit. Olyanra van szükség, amelynek nem az az elve : letiporni, akinek a hatalommal egyenlő fel­fogása nincs. Olyan liberalismusra van szükség, mely a társadalom munkás rétegeit nem tartja csupán esz­köznek, hogy öncélját elérhesse. Nem arra a liberalismusra van szükség, mely amikor már egyebet nem tehet, hát ugyanazon munkás­rétegeket azok ellen használja, akik »z ezeréves Magyarországnak min­denkor védő bástyái voltak. Nem olyan liberalismusra van szükség, mely a társadalom magasabb íéte­geit, mint a nemzet ellenségeit tün­teti fel. Nem az a liberalismus hasz­nos, mely elveti az apáktól örö­költ hitet, el az örökölt erkölcsöt. Nem az a hasznos liberalismus, mely a hazátlanság jelszava alatt igyek­szik becsempészni a hiszékeny, a nevelés által teljesen elhanyagoltak lelkébe az állam törvényei iránt való tiszteletlenséget és ellenségei vé teszi a testvéreket. Nem olyanra, amely csak felszabadítja az ember­ben a vágyakat, de soha ki nem eló­giti. Nem olyanra van szükség, amely csak beszél, de a nép javáért dol­gozni nem tud és nem is akar; hanem olyanra, amelyet az a tes­tében názáreti zsidó hirdetett, aki­nek a születési ünnepe ma van. Nem Téged keresnek, nem té­ged óhajtanak hát feltalálni az em­berek, a társadalom és az állam ? Nem Téged óhajt az ifjú az öreg egyaránt? Nem Téged, akit kiűztek a kufárok ugy az emberekből, mint a társadalomból és az államból is? Keressenek csak, de mindaddig' mig meg nem értenek téged, aki ég. Mint alkonyatkor égen a csillagok, u^y gyulladnak ki lassan a libegő-resz­kető lángocskák ói kápráztató fényárba borítják a karácsonyfát. S mikor fellobban az utolsó gyertya lángja is, gondos figye­lemmel igazit még itt-ott az anya az avauyszálakon, melyek beszövik az egész fát. Egy darabig aztán elmerengve, jól esö megelégedéssel szemléli a karácsony­fát. Áldott jó anyai szivében ezern}i édes érzés vet hullámot, lelkében a jövőnek színes reményeire az Istenbe vetett hit, fénye hinti sugarait; keblének túláradó órzóseiból felpezsdül a könnyű s lassan szemeibe szivárog ; kis kezét pihegő inel lére szorítja, könnytől nedves tekintetét az ég felé emeli, de ajkai zárva marad­nak — az igazi imának, mely a léleknek őszinte felfohászkodása Istenhez, nincs szüksége szavakra: abban az egy tekin­tetben több hódolat és abban a néma hó­dolatban több igazság van, mint sokak­nak hangos szóval mondott, de át nem érzett imáiban. Milyen édes kép ! Az anyai 8ziv hálája Ist^n iránt, milyen mesterké­| a szeretet és a türelem, vagy mind­addig, mig benned és veled nem élnek a társadalom nagyjai és ap­rai egyaránt: mindaddig várnunk kell ez ujhodásra, az igazi liberaliz­musra a politikában is, a társada­lomban is és az emberek körében is. És te karácsony, amelyet óhajtva vár a békére áhitók tömege, hoz­zad emlékezetét a názáretinek, hogy az O lelke adjon e haza minden igaz fiának békés pihenést, hogy ifjú szivvel és törhetetlen elmével szolgálhassa tovább a nemzet valódi békességének igaz ós szent ügyét. A hét. Ezúttal igen rövid. Hétfőtől-csütör­tökig tartott, csak — nekünk, akik heteu­kint egyszer ujságolunk, Tehát a hót ki­csiny ugyan, de a tartalma elég nagy. íme : Se mmi különös nem törtónt más mint az, hogy K. Lippich Elek min. ta­nácsos beszélgetni kezd az «Iparművészeti lapok hasábjain és a «müvészetről« irt «beszélgetésében* azt irja : «Ami az éle­tet boldoggá teszi, az a jóság és a szép­ség. Egész életünk abban a törekvésben fejeződik ki, hogy keressük azt, ami ne­künk jó ós ami nekünk szép. Némely em­ber csak azt keresi, ami neki jó. Az ilyen ember még a fejlettség kisebb fokán tart, mert csak a test ősztÖDeit követi.» Ir ez­utáu még sok jót, igazat és ajánlja a szép kultuszát. Ki az, aki tagadni akarj á, hogy en­nek a száznak az elejét, az anyagi °vonat­kozásu nézlet dominálja és hogy az eDi beriség nyakig sülyed az anyagiak kere­sésében. Az egész ország nyög az eladó­sodásban, mely éppen ugy sújtja a közép­birtokost, mint u földmivest. Azok tehát akik a magyarnép anyagi felvirágo/.tatá.a, vagy terheinek köuuj itóse órdekeben dol­g znak, azok is a szép kultuszát gyako­rolják, mert nemcsak az nagy erény, hogy elvérezzünk a hazáért, hanem az is erény, ha önzetlenül dolgozunk az embertársain­kért. Legalább manapság, ezt is annak tekintik már, mert ugy tapasztalták egy emberöltőn, hogy azokat, is ki szokták tüntetni, akik tulajdonképpeu csak köte­lességeket, teljesítenek — 'egtöbbször ta­lán saját maguk iránt. De vajmi keveset találunk a világon olyanokra, akik fel­letlen egyszerűségben, milyen eszményi tisztaságban nyilatkozik meg! De im az anya tekintete újból a ka rácsonyfára esik. mosolyogva törli le öröm­könnyüit és a csengetyü után nyul . . • Csenget az angyal.» Feltárul az ajtó és egy arasznyi ember botorkál be rajt; bizonytalan járásában az édes apa erős karja támogatja. Egyetlen hangos örömkiáltás szakad főj a pici kebelből; aztán csak nézi, bámulja tágra nyitott szemekkel a kis Jézus fáját ; szivecskéje túlárad a gyönyörűségtől, a nagy boldog­ság lezárja ajkait, egy árva köszönő szó nélkül, kis kacsóit összetéve, csak od roskad a karácsonyfa alá. Édes anyja ölbe kapja, dédelget', sókolgatja, hulló köny­nyeibeu füröszti arcocskáját, majd meg sorra mutogatja neki az édes Jézuska ajandekait s együtt, gyönyörködik bennök gyermekével, az meg örömében velesir uz anyjával. Az édes apa szemeibe is észrevétlen egy csillogó, forró kennyosepp szökik, keble feszül a gyönyörteljes megelégedés ­emelkednek oda, a hol a jó fölé a szól emelkedik, a nemes. A keszthelyi grófról Festetics Tassilo ur O EicelUntiájáról tudva vau, hogy e szükebbkörü hazájá­ban is élénk figyelemmel kisér mindan mozgalmat ós sem erkölcsi, s«m anyagi áldozatot nem kiméi, mikor kulturális vagy szociális érdekeink kívánják azt. E figyelmének legutóbb is kifejezést adott, amikor az egészen csendben működő ipari és gazdasági hitelszövetkezet, mint az Orsz. Közp. Hitelszövetkezet tagjának a segélyezéséhez hozzájárult ós oda tagul beiratkozott. A nemes gróf, aki Keszthely összes intézményeihez nagy áldozatokkal járult eddig is, ime most figyelmére méltatja azokat a szürke iparosokat is, akik jófor­mán néhány hónapja csak azért tömö­rültek, hogy embertársaik hiteligényeit, nem várva érte sem cimet, sem fizetést, sem olismerést, -- olcsóbban elógithassék ki, mint mások. Nekünk ugy tetszik, hogy ez a ne­mes gróf, aki eddig is felemelkedett cse­lekedetei által a közönséges ember fölé, •zuttal is követte nemes szivóuek sugal­latát. Kitűnik ez abból a levélből is, me­lyet ez alkalomból az ipari ós gazd. hitel­szövetkezet, intézett, gróf ur Ö Excelleu­tiájálioz, mely igy hangzik : Nagyméltóságú Gróf ! Kegyelmes Urunk ! Midőn alig másfél éve, hogy az Orsz Kőzp. Hitelszövetkezet kebelében ip ál­hitei zövetkezetünket megalakítottuk, ön­zetlen munkásságunk irányítója nem volt más, minthogy a kül- ós a belföldi nagy ipar iparcikkeinek özöne által a kisiparos keresetviszouyaiban beállott visszaesésnek, olcsóbb hitelnyújtás által némi gátat ves­sünk. Midőn pt'dig kevéssel ezután szövet­kezetünket a Keszthelylyel szomszédos és határos községek lakosaira is kiterjesz­tettük, ezzel is csak hazánk honfeutartó ősforrásának : a uiagj'arföld népének óhaj­tottunk szolgálatot tenni, midőn számára kedvező feltótelek mellett visszafizethető kölceönt, nyujtunk és különösen, midón vállalt kötelezettségainek pontos teljesí­tésére serkentjük ós így közvetve, nevel­jük őket a mag)-ar haza törvényeinek tiszteletére is. Nagyméltóságú Gróf, Kegyelmes Urunk ! Ézen bókes munkánk teljesítés* közben ért bennünket Nagyméltóságod azon kegyes elhatározása, amelylyel szö­vetkezeti tagjaink közé belépni, azt se­gélyezni és önzetlen törekvéseinket magas tői, amint, igy övéit boldognak látja. A szeretet ellenállhat,lan erejétől hajtva erős keblére öleli fiaslul az auj'át; IIOJSZU, édes csókba forrad össze a szülők ajka ; a ki­csike pedig édesen mosolyog rájuk, mintha csak ö is gyönyörét, lelné ennek a két, szívnek egybeolvadó dobbanásiban, ennek a két léleknek harmonikus szövetségében. édes anya, ki oly sok éven át gyújtogatta a karácsonyfát, az én édes jó anyám volt s az az arasznyi emberke, kit annyi sokszor ringatott, édes álomba s ki­hez ö titkos álmait kötötte, ón valék. A szeretet, mely egykor az ő szivét heví­tette, égő tűzzé gyulladt az ón szivemben, melynél a kegyelet fáklyáját, meggyújtom ós porladó hamvai fölött domboruló sir­haimára tűzöm. Láng; Emil £« g u j a b b, ( £egszebb és i ÍUgclivafosabb ' a szepesi lenvászon utánzatu 0 melv különféle alakokban és színek* 5 0" £ rendkívüli nagy választékban kaph a tó 0 S&SGtNSSK? SÓSSSf Vön?*-, papir-, irc­# és ra)*sBerk«resk«aéséfcen K«s*tii*l?en. £

Next

/
Thumbnails
Contents