Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 27-52. szám)
1903-11-29 / 48. szám
BALATONVIDÉK 1903. november 29. alapítvány egész történetét a mellékleteivel együtt; azután közölje kezdettől fogva ós évről-évre azokat a számadásokat, amelyek a kamatjövedelemnek a tőkéhez való csatolását mutatják, azután azt is, hogy felemésztett-e valamit a kezelés ; stb. Azután sorolja fel az elértéktelenedett adósleveleket és azt is mutassa ki, bogy azok merre vannak ; szóval adjon világos és teljes képet az egész ügyről. Ezt pedig annál inkább megteheti, mert ezt kivánja az egész Fehér-ügy évtizedekre visszavihető homályossága és annál inkább meg kell tennie, mert annak a megkivánása, hogy végre valahára tisztán lássanak ez ügyben, még nem gyanusitás; vagy ha valakinek a fogyatékos jogi műveltsége ennek minősítené, hát akkor is az a véleményünk, hogy ez nem lehet akadálya az igazság felderítésének még akkor sem, ha ezt a felderítést e város legértéktelenebb polgára kivánja íb. Ezért nem szivünk vissza semmit; ezért nem is jajgatunk semmit. Világos lehet ezek után is, hogy nem sértetünk sem kegyeletet, sem becsületet és mikor az ügynek ezt a részét befejezettnek jelentjük ki, újra csak azt hangsúlyozzuk, hogy a legszigorúbb ós minden mellékkörülményre kiterjedő vizsgálatot szükségesnek ós indokoltnak tartjuk éppen a város érdeke miatt. Ezt tehát befejeztük! De tartozunk egy másik résznek, annak az indokolásnak t. i,, hogy <ezentul« miért »mellőzuek« bennünket a >városházán.« A száz koronáról nem is szólva, hisz a pénz és a jövedelem miatt eddig sem tartottuk fenn a lapot és azt sem foghatják ránk. hogy lapunkat árucikknek tekintettük, sem azt, hogy üzleti érdekben valónak tartottuk. Igazé az, hogy ez a lap, >nem a község biztos haladásának elősegítését, hanem a lakosság n) Tugalinának megzavarását« szolgálja s a »vezetőséget gyanúsítja ?« Hát mi nem érezzük magunkat sem hajlandónak, sem feljogosítottnak arra, hogy magunk vélekedjünk magunkról jól, szepen, nemesen. Beszéljenek és Ítéljenek azok, akik ismerik lapunk eddigi irányát. Egyet még is hangsúlyoznunk kell. Azt, hogy nem szegedtünk senki szolgálatába és nem dolgozunk sem a,n\ Tagi előnyökért, sem üzleti érdekekből. És éppen ezért vagyunk »bátrak« az igazság keresésében ós éppen ezért nem vezet bennünket pórázon a korruptió szolgálatával egy fogalom alá tartozó érdekvédelem, egyetlen kérdésben sem. Ezért vagyunk hát vád alá helyezve és ezért olyanoknak kijelentve, mint akik a városi becsületnek többet ártanak, mint használnak ? Hát ezért vagyunk mi kellemetlen »idegenek« ebben a városban ? A városi becsület szép fogalom. De hát kik támadják jobban, mint azok, akik a lazaságot és az e fajtájú kapkodást, mint ez az utolsó kirohanás is volt, csinálják? De hát kik támadják jobban a városi becsületet, mint azok, akik a lazaságot nemcsak csinálták, hanem csinálják és még, a mikor látják, akkor is eltűrik, ahelyett, hogy vállvetett munkával arra törekednének, hogy megszüntessék ? Hát mikor mi a vülamosvilágitási ügyben a szegény adózó polgárok kizsákmányolása ellen tiltakoztunk és ostoroztuk az üzérkedést, mely nem tekint mást, mint a hasznot, a kizsákmányolást, hát akkor vétettünk a város becsülete ellen ? Vagy akkor, amikor a prostitúcióra vetettük a szemünket és sajnáltuk hazánk ifjúságát, mely nemcsak életében hanem generációkban is meg lenne támadva? Vagy talán akkor, amikor a városi építkezések körül tapasztalt lanyha ellenőrzésről irtunk ? Vagy akkor, mikor egy városi administratiónál nem tartjuk sem helyesnek, sem indokoltnak és igy megengedhetőnek sem azt, hogy a kórházi tervek tervezőjével nem tud a költségekre nézve dűlőre jutni? Vagy akkor vétünk a városi becsület ellen, amikor most rámutatunk arra a lazaságra, mely az ipartestületi betegsególyző pénztárnál megvan és amely a rendetlenség nagy foka miatt kellemetlen visszatetszést kelt az iparosok között? Vagy talán csak akkor kell majd mülázadásban kitörni a kedélyeknek, mikor rá fogunk mutatni arra, hogy kilenc éven át ott sem tették meg az ellenőrzést oly szigorúan, mint azt a dolgok természete kívánta volna? Vagy akkor ártottunk talán a város becsületének, mikor a szövetkezós eszméjét becsületesnek és szükségesnek mondtuk és ezt önzetlen szeretettel szolgáltuk? Vagy akkor talán, amikor rámutattunk a sociáldemokraták g}'üléseire és különösen arra a gálád szellemre, mely azok révén beszivárog ide ós akiknek a dicsőitői éppen azok között vannak, akik abban vélik kimutatni hasznos ós nélkülözhetetlen voltukat, hogy a tisztelt városi képviselettel együtt müháborogtak a város becsületéért és azután szellemi termékeikkel, mint jó kereskedőkhöz illik, házalni indultak ? Tiszteit uraim ! Tegyék a szivükre a kesöket és ha higgadt birálit után is azt súgja a lelkiismeietiik, hogy a »Balatonvidék« és az »iránya* megérdemli a képviselőtestület határozatát: akkor emlékezzenek csak, hogy lapunkat éppen az önzetlen : igazságkeresése miatt, egyszer már megégették, most megfeszítették. Krisztust is megfeszítették, -— és Krisztus él. Ez sem hal meg, hanem dacára a kíméletlenségnek, amelyben részesült, — ezután is élni fog. És nemcsak élni, hanem ezután is szolgálni fogja a város igazi becsületének az ügyét, az eddigi törekvéssel és tárgyilagossággal. Amikor pedig ezt teszi, akkor azt tartja, hogy nem szenvedélyt, igazságot a közéletbe! Nem előítéletet, hanem tárgyilagosságot! Mert nem basák kellenek ám, hanem még a saját vonatkozású ügyekben is nyugodtsággal mórlegelő egyedek. És addig, mig magunk is ilyenek leszünk, addig nem félünk, mert addig nálunk lesz az önzetlenség és az igazság. csúsztak a lóról. Hej ! pedig csak bábparipán ültek. Tessék Ítélni ! Szociális tanulmányok. Jakab ur, « dicső szóuok, tapasztalaikat szerezni — 110 meg egy kis apró költséget a inindonnapi ferblihez — jár a Dunántúl, és álliaj- ésszakállal, a napokban itt volt városunkban. De mivel Jakab urnák más jellegzetes sajátságai is vannak, nemcsak a baja, hát igy csak rá lehel, ismerni őkelmére. Ilyen sajátsága pl. az, hogy nem szereti a munkát,. Arról, bogy ő börtönben is ült már, — jóért bizonyára nem — arról szivesen beszól; de hogy egész nap tulajdoukópen mit, is szokott dolgozni, mivel keresi a kenyerét, hol a munkakönyve? e kérdésekre nem szivesen válaszol ö. Ezen ós ilyen dolgokat nem lehet holmi álöltözetben eltüntetni. De hát, miből is él Jakab ur ? A ti pénzetekből inuukások ! Dehát miért utazgat Jakab ur ? Mert szereti a vasutazgatást, szereti a napidijat, az ingyen szállást, a jó vidéki karcost és mert mégis kényelmesebb a vasúton bodor füstöket ereget ve utazgatni a vidéki városokba, mint. a uiünelyben, üllő és kalapács zaja mellett gömbölyíteni a bádoglemezeket. Tanulmányait ki is adja a világ előtt: itt és itt jártam, ennyi ós ilyen dolgokat tapasztaltam. Négyszemközt p-dig elmondja, hol jobb az idei karcos, hova lesz jó gyakrabban elmenni, hol lehet sok, kicsiny és nagy giuiplit, fogni kik aztáu az hiszik magokról, hogy ők — fülemülék. Pedig Liát csak gimplik, a kiket ők maguk is kinevetnek ottkonu. Munkások ! magyar munkások ! Csak uem ültök fel e jeles alakoknak, kik nem mernek saját formájukban hozzátok jönni ? Csaknem hiszitek helybeli vagy vidéki gimpliknek azt el, hogy ők fülemülék ? Csak nem fogtok ti másokért dolgozni ? Kérjélek el emez alakoktól munkaköny vüket, s kérdezzétek meg, mikor és hol szoktak dolgozni? S ha nem tudnak, ha nem szoktak dolgozni, hanem a ti keserves heti keresményeitekből szedett különféle adókból élnek : dobjatok ki 1 De nem is Jakab úrról s hozzá méltó társairól akartunk ma szólni. Ezeket szükségesnek láttuk elmondani e jeles férfiú kirándulásai alkalmával, mely dologra még vissza foguuk térni. Ma a »szooiális tanulmányok* folytatásaként lássuk, hogy mikép lehet, és kell segíteni az általános szociális bajokon? E tanulmányuk során egyelőre ki fogunk terjeszkedni az emberiség három főosztályának helyzetére. E három főosztály a főldmivelö, az iparos és a középosztály. E oikkek során nem lesz ós nem lehet, feladatunk hstározott munkakört kijelölni, határozott. szociális programmot adni. Hanem igen is, feladatunk rámutatni a bajra, rámutatni az orvosságra és rámutatni arra, hogy ma már nem elég csak beszélni vagy irodai bürokratikus munkát végezni, ma tenni kell! Rá foguuk egyes eszmékre mutatni, rá az igazságra, rá arra, hogy az emberiségnek jogai vannak, emberi jogai, melyeket sokan nem vettek figyelennbe. Azok, kiknek hivatásuk a néppel való foglalkozás, ne engedjék, hogy Jakab ur és társai foglalják el előlük a tért, hanem erősítsék meg önzetlen munkájuk által a kis embert, legyen az főldmivelö, iparos vagy kis hivatalnok. De óva intünk mindenkit, bogy a kórdós előzetes ismerete nélkül akár szövetkezetek, akár szooiális társulatok vagy egyéb intézmények alakításához. Szomorú eredményt hozott létre sokszor és fog hozni miudig a puszta lelkesedós ; tanulmányozni, tudni, ós ezután tenni kell. Mi felemeltük a múltban, fel fogjuk emelui a jövőben is intő szavunkat. De dolgozni és tanulni uii nem tanul hatunk mások helyett. A szomszédban sok helyütt ég a ház ; addig védekezzünk előre megfontolt, tervvel, kész tervvel ós jó eszközökkel, mig ezt, higgadtan tehetjük. A szociálizinus ellensége a szövetkezésnek nálunk. \ Külföld ön megpróbálta ugyan, hogy a szöG-alopp volt csak és a basák, le! vetkezós eszméjét és gyakorlati megvalósítását be tudja vinni saját programmjába, de vagy igen osekély sikerrel, vagy pedig a ker. szocializmus jdvíra. Népnek vezérei ós mindazok,