Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 27-52. szám)
1903-11-29 / 48. szám
1903. szeptember 27. BALATONVIDÉK 29. kiknek élethivatása elsó sorbau a kis emberekkel való foglalkozásra kötelez : ne uagy eszközökkel, ne nagy eszmékkel közelítsetek a néphez, melyet az ö egyszerű gondolatvilága ugy sem fog fel, melyektől ő fél ; hanem kicsiny eszközökkel, egyszerű okoskodással, de legfőkép jóakarattal é» oly módon közeledjetek feléje, hogy kiérezze a módból, a hangból, az eljárás ból, a modorból, hogy ember ö is ! Lejárt az a kár, mikor rabszolga a földmi velő, lenézett és megvetett volt az iparos, s a kis emberek címeiket nem az erkölcsi és jellembeli megbeosültetés szótárából, hanem az — — állatsereglet különféle régióiból kapták ; ezen időnek vége. Ma érzi a legkisebb ember is, és ez talán & legjobban, hogy joga van az élethez és az életben — a joghoz! A csendes, hitbeli meggyőződésből fakadt, nyugodt munkálkodásnak is vége. Felzavarták a nyugalmat, hanyagság is sok történt; ki kell tehát a cselekvés terére lépni, és tenni, tenni kell! Elvek, eszmék ellenében elveket ós eszméket, szavak ellenében szavakat, tettek ellenében tetteket kell felmutatni, és nem szabad csak mindig a multak az • lmult idők ábrándjain élni, hanem megértve a jelen kor intő szavát, tenni kell. Ezt kellően ismételni, gyakran ismét,elni úgyszólván nélkülözhetetlen. Nem szabad várni, mig a mai társadalom alatt meging a föld ; nem szabad bevárni, hogy Pompeii és Heroulauum sorsára jusson a társadalom, hanem menteni kell mindent, mig iehet, amig nem késő. Hadd legyen a jellem újra szilárd, a hit újra erős, az akarat újra rettenthetetlen, a tett újra nemes ! Ha forranak az eszmék, tudjunk igazi jellemekre, igazi erős férfiakra rámutatni, kiknek élete, tettei, példája maga az erő, maga a jellem, maga a munka, maga a férfiasság! Ha a hazának minden fia ilyen, kik megértik és méltányolják a nemzetfenntartó kisemberek szükségleteit és bajait, kik tudják, érzik azt, hogy a kis ember nemcsak adóalap, de az egész nemzetnek is éltető, lüktető vére, kiktől az egész nemzet, újra fel-febijul, akkor ugy fognak velük bánui hivatalos ós nem hivatalos órintk"zésl-eu, mint ember az emberrel, mint vérünkből való vérrel, mint szeretet a szeretettel. S ha nem hoz össze velünk az élet vagy annak viszonyaiban való közösség, méltányolnunk, támogatnunk, elősegítenünk kell, bár áldozatok árán is, azok munkáját, kik akár hivatásukból kifolyólag, akár még ezen felül is, felismerve a kis emberek szükségleteit, tudnak, akarnak és szeretnek önzetlenül működni ! E kÍ3, és mondhatjuk, alapjában a legjobb és mindig csendes emberek, a földmíves, az iparos- é.s ti kisi.i vatalnokos/.tál v. Ezekről egyenkint a jövőben. A szíves érdeklődők és olvasók figyelmét oiőra is felhívjuk. E'öfizelöinket, kiintek előfizetése október hónap régével, vagy már előbb lejári és még eddig nem újították meg, bizalommal felkérjük hogy a megújítást eszközölni szíveskedjenek, ne hogy kénytelenek legyünk a lap küldését beSzüntetni. „Balatonaidék" kiadóhivatala. — Személyi hirek. Ö Exoellentiájának Festetics Tassilo gróf urnák e héten vendégei volvoltak : Festetics Pál gróf és neje, Draskovich Dénes grf. Eszterházy Alajos grf. Fairholme őrnagy, Hohenlohe Kriszt,jKraft herceg. — Az a bizonyos »8zubvencló< és »mellőzés.* A mult szombaton tartott városi képviseleti közgyűlés, hol a hely komolyságához nem egészen méltó szavak is röpködtek a levegőben, többek közt azt is határozta, hogy a városi >szubvenciót* megvonja lapunktól és >mellőzi* a lapot. A tisztelt képviselőtestület nagy felháborodásában ugy látszik nem tudta, hogy- a szubvenció nem szubvenció s a lapot tulajdonképen mi »mellőzhetnők« a városházáról. Mert az a 100 K., mit oly ünnepélyes komolysággal vontak meg, nem más, mint jól megérdemelt ellenszolgálat a városnak teljesitett hirdetések- és hírszolgálatért. A »mellőzés< pedig inkább a mi részünkről történhetnék, mert Keszthely város nem fizetett elő alapra, hanem oda ingyen járt . . . Ezt olvasóink tájékoztatására tartottuk szükségesnek megjegyezni. Más megjegyzéseink is volnának, de eg} TelŐre ennyit. Vájjon a tárgyi igazság mindig ily alapos odafenn ?! — Segély- Báró Hornig Károly veszprémi püspök ur ö Excellentiája 300 koronát küldött Nemes Dénes márkói plébánosnak, hogy azt a márkói szegényebb sorsú ttirká'.'osultak között — károsodásuk és szorultságuk arányában — ossza ki. — Ál andó választmányi ülés. A fennálló szabályrendelet értelmében folyó 1903 ik évi deoember hó 14-éu tar'andó törvényhatósági bizottsági közgyűlésben felveendő ügyek közgyűlési tárgyalásának előkészítése végett az állandó választmány ülése Zala Egerszegen folyó 1903-ik évi december hó 5-én délelőtt fél 9 órakor a megyeház gyülósterinóben fog megtartatni. — Egyházmegyei hirek. Szita János Kerecsenybe kántortanítónak, Yinkler Elemér Jásdra, Knezics Sándor Hibáidra osztálytanítóknak kineveztettek. — Az ujonan alakult iskolaszék megerősíttettek Szepezd, Murakeresztur hitközségekben. — A kiskoináromi esperesi kerületben ós Zalamegyóben levő galamboki kántortanitói állásra folyó évi december l-re pályázat hirdettetik. -- Legényegyleti mulatság. Vasárnap, f. hó 22-én volt a helybeli kath. Legényegylet, mulatsága. Az Iparos Dalkör a capella négyes kara nyitotta meg a programmot egy pompásan sikerült, énekszámmal: Vutskics Jenő marosvásárhelyi főgymu. tanár »Bordal»-ával, mely viharos tetszést, aratott a megjelent nagyszámú közönség előtt. Ut.ána Hölter L'ijos adott eló egy víg j monologot., a • Legénybucsu»-t, melynek előadását sűrűn félbeszakította a közönség vig kacaja. Hölter megmutatta, hogy rövid egy hát alatt mire képes egy iparos, kinek egész napi fáradságos munkája után van elég akarata ilyen nehéz ós hosszú darabot oly hibátlanul betanulni, E szorgalmat méltáii3'olta is a közönség elismerése. Majd Peér Leo egyleti elnök szépirodalmi felöl-ásása után Kóber Miklós egyleti dékán ás Heidecker Ferenc egyleti tag kettős szavalata következett,. Kóber drámai egyéniségével remekül adta Garaynak »Kont« c. szép drámai költeményét, általános feltűnést keltve előadásával; mig éles ellentétben állván a költ<'inóuynyel Pákli Albert »(Lout,« c. paródiája, melyet Heidecker jókedvűen, de a költemény természetéből kifolyólag kwsé gyorsan adott elő, jókedvre hangolván a közönséget. A szavalást követte a programm utolsó pontja, az Iparos Dalkör által előadott •Bal«toni nót.ák«, melyet oly precízen adott elő Garay Sándor karmester vezetése mellett, hogy meg is kellet újráznia, illetve még egy ciklussal megtoldani. Előadás után jókedv, táuc volt reggelig. — Áthelyezés. Molnár Ede, a helybeli posta és táviró hivatal főnöke, ki hosszú idő óta volt városunk általános tiszteletnek örvendő polgára, miut, sajná'attal értesülünk, saját kórelmére Budapestre helyeztetett át. Kívánjuk, hogy uj állomásán is megelégedett és szerencsés legyen. — Gazdászaink Szegeden. A keszthelyi gazdasági tauintézet hallgatói — mint mult számunkban említet'ük — vasárnap megkoszorúzták a sz«gedi Kossuth szobort. Szombaton érkeztek S/.egedre s vasárnap d. e. egyesülve a kassai gazdászok küldöttségével, a Kossuth szoborhoz vonultak, a hol már nagy közönség várta őket, s ott, Tóth Sarolta urleáuy a szegedi lányok nevében miudkót tanintézet küldöttségének egy-egy gyönyörű, fehér őszi rózsából készült csokrot adott át. A koszorú letevésekor Barthodeiszky József a kassaiak elnöke beszólt mindkét küldöttség nevében. Ebédre Polczn'M' Jenő orszgy. képviselőhöz voltak hivatalosak a küldöttség tagjai. Hétfőn indultak el Szegedről s kedden már itthon voltak. — Uj gazdasági tanársegéd. A földmivelésügyi miniszter Tillman Ákost, a magyaróvári gazd. akadémia végzett hallgatóját a keszthelyi m. kir. gazdasagi tauiutózetkez őszt,, dijas gazdasági segéddé kinevezte ós a növénytermelési tanszékhez osztotta be. — Változás a sümegi tanári karban. A vallás- ós közoktatásügyi minister Czunya Sándor sümegi áll. reáliskolai rendes tauárt saját kerelmére az egri állami főreáliskolába helyezte át. A sümegi reálban Czunya helyét Zombori Andor helyettes tanár foglalja el, — Anyakönyvi kinevezés. A belügyminiszter Kovács Béla körjegyzőt a felsőhahóti, — Végele József körjegyzőt az orosztony-baksaházi anyakönyvi kerületbe anyakönyvezetőkké kinevezte. — A zaiaegerszegl kath. legényegylet. Szép és lélekemelő ünnepélyt, tartott e hó 22-éu. Ekk or leplezte le az egylet elnökének főt Kun Vil mos főgymnasiumi hittantanárnak arcképét. Az ünnepélyt Mentes György alelnök nyitotta meg, szép és lendületes szavakkal tudatta a szép számban egybegyűlt közönséggel az ünuepély célját. Mikor az elnök megérkezett, szűnni nem akaró éljenzés fogadta; melynek csillapultával alelnök rövid üdvözlő beszéde után, felkérte Kauffmau Mátyás megyei aljegyző, egyleti választmányi tagokat az ünnepi beszéd megtartására. A beszédben rá lehetett, ismerni Kauffmanra; az a beszéd méltó volt az ünnepélyhez, A szemek köuybe lábbadtak; a szivek elszorultak; a fel-felhangzó éljen és taps volt kifejezője, a lelkek ós szivek hullámzó érzésének. Mikor vázolta a vándor életet, mikor a szülők aggódó szeretetét emiitette: az iparos ifjak lelkükben azt mondták »tényleg ugy van ;« az anyák arcáról leolvasható volt, hogy eltalálta azt,, amit érez a sziilö, mikor egyetlen, drága gyermeke, a nagy világba vándorútra keh Szóval, Kauffmann beszéde méltó — tükre és kifejezője volt egyrészt az egylet működésének, másrészt a tagok ragaszkodásának, elnökük iránt,. A remek beszéd végeztével Lukács János egyieti tag alkalmi szavalata következett, utána Oti H. Imre egyleti tag szabad beszédben üdvözölte az ünnepeltet, szép ós lendületes beszédével. Beszéde elhangzása után Kun Vilmos ünnepelt felelt, az Összes beszédekre. Szép ós szivhez szóló volt igaz ós őszinte beszéde. Este fél 8 órakor bankett volt, az egyleti tagok rószóre; a melyen n felköszöntők sorozatát az ünnepelt nyitotta meg ki örömmel ragadta meg az alkalmat, hogy szeretett munkatársaira ürítse poharát. Utánna az egylet titkárja Vörös György az egylet részéről ismételten biztosította az ünnepeltet a tántoríthatatlan szeretetről. Majd Kauffmann Mátyás mondo't magas szárnyalású beszédet, melyben az alelnök, titkár é-i azon iparos mesterek egészségére üríti poharát, kik az egylet, vezetésében részt vettek. — Tanitógyülés. A sümegi r. kath. tanító kör évi rendes közgyűlését f. hó 21-én tartotta Németh János plébános és Bánfi Alajos igazgató közös elnöklete alatt. A gyűlést Pap József, sümegi kántortanító gyakorlati tanítása kozdte meg, aki az első leányosztályban mutatta be az eredményét, amelyet, a fanamimikai tanítással az olvasásban elért. Az e'even, ügyes tanítás á talános tetszést aratott. A pénztári számadásokat Tamási István terjesztette elő. Bevétel 158 K. 69 f., kiadás 12 K. 88 f., maradt tehát vagyon 145 K. 81 f., Minthogy a számadások rendben voltak, a közgyűlés Tamási pénztárnoknak a fölmondást megadta smüködóseárt köszönetet mondott. Szabka Etelka deáki tanítónő gyönyörű felolvasásban fejtegette, hogyan orvosolja a tanitó a gyermekek hazudozásait,. A kör tagjai élénk 'etszéssel fogadták a kitűnő értekezést s a veszprémi központnak kinyomatás végett figyelmébe ajánlják. A jövő gyűlésen gyakorlati előadást Csigó Mária, felolvasást Tulok Eliz sümegi tanítónők tartanak. A gyűlés végén Németh János egyházi elnök alapos megokolás után indítványozta, hogy a kör keresse meg a megyés püspököt, hogy a sümegi ós devecseri esperesi kerületek tanítói külön-külön alkothassanak egy-egy > kört. Az indítványt a közgyűlés elfogadta s az elnökséget utasította, hegy a szétválasztás ér-