Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 27-52. szám)

1903-11-01 / 44. szám

BALATONVTDEK 1903. november 1. tul is: közössé teuiii az összes termelő eszközöket és a cél felé kerülgetés nélkül törekedni fogunk! Eszményünk marad a régi: a nyíltan vallott, a büszkén terjesztett socialismus ! > Az 1903, október 20-iki számában pedig ezt olvassuk: • Lejárt a mennyei üdvösséghajhászás korszaka, akik hisznek még benne, azok is csak azért tartogatják, mert apjuktól egyebet. nem kaptak.» «Templom, iskola az a hely, ahol ráakasztják a tévútra vezetendő embertársainkra a tűrés és lemondás hamis ékessógeit.» Ezek azt jelentik: a) elvesszük attól, akinek van és felosztjuk; b) ezenfelül letiporjuk az Istent, leromboljuk templomait, le az iskolát, le az erkölcsöt. Elismerjük, hogy a megjuhászitott szónok ur »ezuttal« nem mondta ki oly világosan a socialdemokracia tételeit, mint nevelőanyja a >Népszava.* Nem keressük azt, hogy ezúttal gyávaságból nem bontotta-e ki a »legsötétebb Afrikát zászlóját, vagy az önbeismerés miatt, hogy vétkezik a társadalmi rend és erkölcs ellen, ha világosan, tehát férfiasan viselkedik az asztaltetején és nyiltan elmondja, mit akar a sociáldemokracia ; de azt igen is hangsúlyozzuk és kijelentjük, hogy a socialdemokraták ily vándorapostolai nem a nép felsegitése érdekében működnek, hanem egyenesen a kisiparosok, a kisgazdák, a kereskedők tönkretételén.Nem azért jönnek, hogy békitsenek, hanem hogy é^et verjenek a társadalom külömböző osztásai közé és fellovalják azt, akinek kevesebbje van az ellen, akinek több adatott. A munka értékét, egy egész élet becsületes törekvését nem hánytorgatják. Kinek van hát kedve utánuk menni ? Ki akarja magát a karjaik közt'' vetni ? Mert kilóg a lóláb! Ezek a földönfutók vizet prédikálnak és annyi bort isznak, hogy másnap reggel, egy ily kétes értékű >munka« után, mámoros fejjel botorkálnak utcahosszat. Ki megy hát azokkal, akik szivfacsaró módon, könnyűt megindítóan beszélnek a szegényember sanyaruságairól és reggelig lumpolnak az értekezlet után ? Ki megy hát azok után itt e városban és a vidékén is, akik kérkedve hencegnek a hazátlan bitangsággal ? Hisz O Ö ~ ~ nekünk van hazánk! Hisz nekünk van nemzetünk! Kik azok hát, akik segélik lerombolni a hamis útra terelő templomainkat? Hisz nekünk, keresztényeknek, van élő Istenünk és ősi Máriás lobogónk, melynek tetején Krisztus keresztje ragyog! Kik azok hát, akik ezt széttépni akarják, amely alatt, e rögökért, hősi halált haltak eleink ? Kik azok, akik lerombolni akarják iskoláinkat, amelyekhez ragaszkodunk, nemcsak azért, mert abban neveltük erkölcseinket oly nagyra, hogy ezer éven át szeretetben éltünk egymásközt, hanem azért is, mert azokban fejlesztettük azt a faji tulajdonságunkat is, amely az idegeneket is becsületben tartani parancsolja. Kik azok, akik szeretik, ^ akik örülnek, hogy osztozkodásra, az*»urak« ellen való gyűlöletre buzditják a népet, akik tapsolnak, mikor hallják, miként gyanúsítják igazságszolgáltatásunkat ? Hisz nekünk vannak isteni és erkölcsi törvényeink, melj'ek vérünkben vannak és amelyeket tiszteletben tartani parancsolják a mások vagyon.tr, ngy az anyagit, valamint az erkölcsit. Nekünk van hazánk, amelynek királya által szentesitett törvényeit tiszteletben tartjuk. Kik azok, akik együtt barátkoznak azokkal, akiknek lapjai szidják Darányit, mert megalkotta a munkásokról és cselédekről szóló törvényt, aki megalkotta az igazánvaló szegény munkásamberek védelmét, amely szerencsétlenség idején nyugdijat biztosit, halál esetén végkielégítést nyújt a hátramaradottaknak? Kik azok hát? Hisz nekünk van érzésünk köszönetet mondani azért, hogy az »urak< hogy a »csuhások< gondoskodnak oly üdvös törvényekről is a szegényember érdekében, amelyek a proletáriátust szolgálják. Kik azok hát. akik együtt mulatnak, akik együtt paroláznak azokkal, akik többnyire hazugságoknak és nemtelenségeknek a terjesztői? Kik hát azok, akik e hazátlanokhoz, e nemzetrontó, országbolonditó, népámitó, hitmocskoló sociáldemokratákhoz csatlakoznak városunkban és a vidékén? Akik csatlakoznak, azok vagy tár- ' sadalmi hiénák, vagy gyerekek. De sem kereszténj'ek, sem zsidók! Ha hiénák, akkor tudni fogja e város közönsége és az a nép is, amelyhez oly meleg szeretettel szólottak a szónokok már két izben, hogy azoknak, akik az emberiség legszentebbjeit: az Istent, a nazát, a törvényt tnmadják, azoknak a. bére: a megvetés. Ha gyerekek, ha éretlen akarnokok, akkor vigyázni kell rájuk és ki tani tani arra, hogy az éretlenség, a könnyelmű gyermekjáték sokszor okozott veszedelmet, mert tüzet gyújtott. Már pedig azzal, hogy a tömeg elégedetlenségét szitják és sebeit állandóan nyitva tartják, — de ezeket bekötni nem segitik, a népért <komoly« munkát végezni nem tudnak és nem is akarnak: az könnyelmű játék, mely veszedelmet hord magában. Tudjuk azt jól. hogy szegény a nép és gondozatlan is. De az orvoslásnak egészen más recipéjét tudjuk, egészen más recipéjét ajánljuk és egészen más recipe szerint dolgozunk is, mint azok a földönfutók, akik azzal vélik emelni tekér a «léli és nyári kerülő* meg6zetése uíán; sőt utoljára még 'házasságra valót» is kunyerál és kap is az őrzési dijat ezen módon gavallérosan kielégítő gazdától. Érdekes alakjai voltak a zalai szüreteknek a szőlőpásztorokon kívül a kollektáló «mester> és a «barát.» meg a helyben több hetyen is az egész szüreti idő alatt birkahúst áruló, illetőleg azt mustért, elcserélő «zsidó!» Szüretben pincéről-pincére járt egy napszámos kíséretében, ki a hátán «csobolyó< vagy • puttony»-nak nevezett körülbelül félakós faedényt cipel a falusi «mester» (mint, ahogy Zalában a tanítót nevezik), hogy a Kanonika-visitában számára tanítói, kántori, vagy harangozói. vagy összfizetése cimén megállapított 3, 2, esetleg kevesebb 1 pint «must-járandóságát» az adczó híveitől beszedje. (Meg kell jegyeznem ezen borkollektáról, hogy 35, 40, sőt, 50—GO akóra is — nagyobb hegyeken — fefug ; miért is a tanítónak egyik jelentékeny fizetési tétele volt. Szívesen adtak neki, mert •dukál» ; sőt többet is kapott a járandóságánál, még pedig • az elölé»-böl s nem a «facsarék»-ból (sajtolás). Itt-ott még meg is kínálja a gazda mester uramat egy pohár ó-borral, vagy ha az már elfogyott egy kis, a rothadtjából, hullójából, vagy bármiképpen «veszendőből» előreszedett csipős-murcival. Helylyel-közzel a házi asszony egy kis téliről eltett •kövesztett hussil» is megkínálja ; miközben szivére kötik, hogy csak keményen fogja áiu és jól «megregtnálja» azt a vásott G3'uri-gvereket, hogy minél többet, fejébe verjen a «t.událék »bÓI. Esetleg egy kis pirongat.ásban is részesitik most — ha a határt egy kis jégverés érte — hogy ros-szul harangozott a felhő ellen ; mert ilyes aprehetidálást ez időre tartogatott agyában a szőlősgazda midőn ő a «birtokon belőlí» ur a pincéjében . . . Alig hogy eltávozik a tkoledáló mester», nemsokára megérkezik a bucsu szt.-lászlói vagy a sümegi ferencrendü szerzet által kiküldött • baráti is (amint a nép e szerzeteseket, uevezí); nagyobb hegyekre »misés» kisebb hegyekre csak • fráter» küldetik. Hosszú, de felmelegitő s nyájasságra hangoló s igazán «barát»-ságos beköszöntője egy egész párbeszéd közte és a I gazda között: — Békesség lakozzék e bajlék lakóival ! Dicsértessék a Jézus Krisztus ! (Mindörökké Ámen !) — Adjon Isten jó reggelt ! Virassza az Isten több szerencsés jó reggelekre is! (Köszönöm !) — Ked ves egészségére váljék az éjszakai nyugodalom. (Hasonlóképpen kívánom!) — No hogyan díszlik a szüret, János gazda? (a szomszéd pincénél kérdezte meg nevét.) — Hála'Istau ! meglehetősen! — válaszol a megtisztelt házi gazda ! (kinek roppantul hízeleg, hogy az ö nevét még Sümegen is tudják. Ekközben mondják is neki, hogy kerüljön bellülről tisztelendő uram, tessék lecsücsülni egy kicsit, minálunk s a gyerek sereg sorra kőzet, csókol neki; tudják, hogy gy ürü vagy szentkép kerül elő ezért a reverenda nagy zsebéből ; hisz ismerik már a barátot még a nyárról, midőn t-gyszer tojást, máskor csirkét, ismét máskor pedig gabouát •questált« a faluban. Mindent szívesen adnak u barátoknak; mert lám nyájasan fogadják és szépen meggyóntatják a barátok őket és a «oncionátor» minő szép «predikaticU tart, nekik, mikor Áldozókor, Kisaszszonykor vagy Mária nevenapján Sümegre vagy Bucsu-szent-Lászlóra búcsúra zarándokolnak; ezek a «rátartós» saját plébánosaik dehogy is tudnának oly nyájasan, türelmesen bánni s oly szépet prédikálni ! (Hja ! . . . kalácsból, kenyérből, pogácsából, sem oly jó, oly Ízletes az ottani a megszokott mindennapi, mint a szomszédoké.) Szívesen adnak — mondom — a barátnak, s most is a gazda 'be nem várva, hogy jövetelének célját, elmondja a barát, már is kiszáll a préskádból, hogy merítsen egy-két «káforka» mustot a szerzet részér® A barátot ^pedig külön is megkínálja s elbeszélget vele a régi jó világról ós elpanaszkodik, hogy hej! de sok a karó hegyére rótt adó, nagy a hegyvám ós, hogy egyébként is mennyire megváltozott és rosszabbra fordult ez a mostani világ ! . • • (Bezzeg ! ha gondolta volna gazd' uram a «nllokszera-jövendöt> nem szidta volna ugy az akkori „jelent.") (Folyt, köv.) £eg ujabb, | £egszebb és \ C.egdipafosabb | ^ \ mell? különféle alakokban és színekben a szepesi lenvászon utanzafu \ ## # „„aw.au nagp »ái««rti,ban fca

Pi,«.ó* CSÜD8CP<3P3R,= I *

r SHSÓNSSK? SÓZSSf TSS könüü-,papir-. irc-és rajzszerkereskeclésében Kesztlplren-