Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 27-52. szám)

1903-11-01 / 44. szám

1908. november 1. 3. kintélyüket, hogy elmondják, miként ők már a nép igazainak a védelmében sültek* is. Könnyebb biz ez, mint az! Mi nem mutogatunk ujjal sem a grófi palotára, sem a csuhások vagyonára. Mi nem izgatunk egy szóval sem a tulajdon szentsége ellen, sem f'átyolozottan, sem titokban és még csak nem is gondoljuk, hogy a tömeg szegénységének ezen a vidéken egyedüli okozói az »urak« a »csuhások«, hanem elszomorodunk azon a roszlelküségen, hogy e városkában is akadnak vállalkozók, akik olyanokat liferálnak közénk, akik nem az uzsora számtalan, nemtelen és a legtöbbször lelketlen formája felé irányítják a tömeg szemét, akik nem arra terelik a tömeg figyelmét, amely felé megtalálná boldogulásának ösvényét, hanem arra, amely után ha fut, lidéi c után szalad és amelyen haladva elveszti azt a csekély zománcát is lelkének, amely megvédelmezte ós megtartotta elődei boldogságát: a hitet. Nem olyan predikálókra van tehát szükség, akik a grófok gazdagságairól, a papok kényelmeiről és mind a két státus, — hisz emberek azok is, — egykedvüségeiről, a tőkepénzesek könnyű életmódjairól beszélnek, akik az »urak« gyűjtőneve alatt izgatnak a szegény, a munkában görnyedező, sokszor a munkát nélkülöző, máskor azt megvető, sokszor a pálinka hatása aiatt álló munkás emberek előtt, hanem olyanokra, aki kimutatja a szegénységet sújtó, kiaknázó élelmi-cikk, ruházkodási, föld-termény pénz és egyéb uzsorát; azt az uzsorát, mely a föld, a pénz, az élelmiszer után rettenetes hasznot kufárkodik a 20. század elején is. Olyan szónokra van szükség, amely felvilágosítja a népet, hogy tömörüljön érdekei védelmére, amely felvilágosítja, hogy nem bün az

; ha maga alkot intézményeket a melyek hasznát maga fogja látni. Olyan szónokra van szükség, amely, I az uzsora különböző fajtáinak a kikerü- j lésén kivül arra oktatja azt a népet, ' hogy azt az uradalmat, amely a leégettnek, ha szegén}

7 ingyen ad fát, ingyen nádat, ingyen követ, stb. tisztelni kell; azt mondják meg a nepuek, hogy annak az uradalom tulajdonosának a felesége a szegényeknek, konyhát állított a városban. hogy az a magas lelkületü nagy'asszony a gyermekeivel együtt osztja ki a szegénj^embereknek szánt ruházatot, kenyeret; hogy az a gróf, Keszthely összes intézményeihez, kulturális és jótékony egyleteihez segélylyel járul, hogy telkeket adott és ad is; hogy annak a grófnak, annak az »ur«-nak az udvaráról, a szerűjéről, kutyák nem martak ki senkit, aki munkát vagy alamizsnát kért. Olyan szónokokra van szükség és olyan szónokokkal tessenek parolázni a vállalkozók, akik elmondják a népnek, hogy a »csuhás<-ok voltak azok, akik e város polgárainak szegényei számára nagy, ezreket felülhaladó alapítványokat tettek; hogy a »csunások< azok, akiknek atyai szive ezzel letörli sok szegény barázdáit a homlokairól! Tessenek azoknak tapsolni és azoknak éljenezni, akik megtanítják azt a népet, hogy >csuhás* volt a Fehér György; ? hogy »csuhás» a Vaszary! Tessék felvilágosítani azt a népet, hogy »csuhás< volt Ranolder és a többi csuhásokkal azt az intézetet, amelybe a gyermekeink naponkint tanulni és imádkozni járnak — ők alkották! — Tessék örömmámorban úszni azokkal a szónokokkal, akik azt prédikálják a népnek, hogy az ilyen >urak« hogy az ilyen »csuhások* önzetlen nagyságok, akik felé nem a vásártéri asztalokon lehet mutogatni, hanem akik valóban azok, akik iránt a tisztelet, minden hazafiban, minden városi polgárban önmagától való és ezt csak a kóborló hazátlanok és az azoknak tapsolók nőin érzik. Tessék felvilágosítani a népet arról is, hogy azok pedig, akik a nagyságban nem ütik meg ezek mértékét, oh azok sem mind olyanok, akikre az árokpartról lehet mutogatni! Vagy ha volna olyan, ott nem a rang, a rend, a vagyon, ott az ember silány, értéktelen, a ki nem tesz jó fát a tűzre! és szégyene önmagának És majd ha több lelkiismerettel, mint feltűnési viszketegséggel a szónokok igazán felvilágosították ezt a becsületes magyar népet, azt a kisiparost, a kereskedőt arról, hogy bün ezek ellen a saját véreink, embertársaink ellen sárral indulni a sociáldemokratákkal és ha majd annak a népnek érdekében folytatott, nem frázisos beszéd, de őszinte, barátságos és évek hosszú sorára terjedő munkásságaik sem bírnak meggyőzni másról, minthogy a becsületes munka, a takarékosság, a szövetkezés, a mások javainak a gondozása szintén nem elég jó arra, hogy ez a nép itt boldogolni tudjon, akkor se felejtsék el a könnyelmű gyujtogatók, hogy a magyarember teljesen tisztában van azzal, hogy sok kisgazdából zsellér, kereskedőből szatócs, földesúrból vármegyei aljegyző és sok, igen sok uzsorásból lett nagyságos ur! Ne felejtsék el a könynyelmü gyujtogatók, hog}* ha még ezenfelül eszébe jut a népnek a költő verse: « Uj gazda szánt ősi telken, JIz ős hajlék lakót cserélt. Pusztul a faj, kioész a szellem, Mely egykor itt éltetve élt, Sasok helyén varjak tanyáznak. Eltük dög, szavuk rothadás . . . Munkáját a honfoglalásnak Elrontja a földfoglalás.» hogy akkor, oh! akkor már égni fog a nád és jaj lehet azoknak, akik lelketlen játékot űznek a föld népének legszentebb érzelmeivel. A hiénákat vessétek meg: de a gyermekekre vigyázzatok, mert a tüz visszafordulhat és benéghetnek ! vagy az ék, a melyet ütnek, visszapattanhat és sebesíthet. Mindszentek. Ünnep van ismét. A mulandóság ünnepe. Ezt hirdetik az útszéli fák sárguló levelei, a hervadó virágok hullása, az ősi napfény ragyogása. Sírhalmok közt járunk mindenütt. Elmúlásról szól nekünk minden. Es most ünnepeljük azt, minek még a gondolata is megdermeszti máskor ereinkben a vért — a mulandóságot, Hogy ünnepelték a kikeletet görögök és rómaiak — érthető. A tavasz ébredése uj élet virradatát jelenti. De más az ünnepelni a mulandóságot, mely mindig szomorú, mindig lehangoló. És mégis, mire megkondulnak aiharangok, kigyúlnak a temető mécsei, emberáradat, hullámzik a temető csöndes sirdombjai között. Ott, hol máskor borzadás futja végig tagjainkat, most oly jó, oly vigasztaló nekünk lenni! A máskor néma sirdombok, ez egy napján az évnek szinte megelevenednek. Halk suttogás, beszéd hallatszik. Szinte hallni véljük azokat a rég hallott kedves t hangokat — szeretteink megfásult ajkairól. Es a halottak szólnak is. Fagyos ajkuk, porladó tagjaik minden szónoklatnál hangosabban hirdetik ueküuk — a mulandóságot. Ez a beszéd hat. Ennek hatása alatt ölt ünneplő köntöst ma, nemcsak a sárguló levelű imakönnyvvel naponkint, templomba bicegő anyóka, hanem a skepszisban elmerült világfi is Ez a nap az emlékezésé. Emlékezésé elhunytjainkra, de a saját sorsunkra is, mely uem lehet más, mint azoké, kiknek emlékét e napon áldásban emlegetjük, imáinkba foglaljuk s sirhalmaikat könyeinkkel áztatjuk. Es ez a kegyeletes megemlékezés meggyújtja a hit fáklyáját s a természet intő szavába csatolja a maga vigasztaló igéit: halhatatlanságról, örök életről. Ma inkább visszhangzanak a klasszikus szavai : non omuis moriar, nem halok meg egészen, mint bármikor. Ha a haldokló természet elmúlásról, akkor a mai ünnep s halottaiuk emlékezete : halhatatlanságról, örökéletről mondanak nekünk vigasztaló igéket. Ez a mindenszentek ünnepének gondolata, s a viszontlátás reménye halottak ünnepén. Ezek nélkül nem találunk létünknek s mai ünnepünknek helyes magyarázatot. €VIit akarnak tehát a skeptikusok, epikureusok, mit sadduceusok és materialisták s korunk hitetlenei, mikor az emberiség emlékezik, mert hisz, remél és szeret._ És mit, ér enélkül a szocik földi paradicsoma! Nem ennek, hanem a mai üunepuek gondolata tesz boldoggá itt a siron innen és ott a siron tul. Mindenszentek ünnepének gondolata vou aranyos zománcot a mulandóság szomorú fejfájára. Ez vonzza a népek millióit, ma a temetőbe, hogy az emlékezés fáklyájának világánál ünnepeljék : szeretteik, nagyjaik áldott emlékét. Bár mint törekszenek is kitörölni az emberiség köztudatából a halhatatlanság gondolatát — nem megy az, mert elrejtetett, annak reménye, mélyen, kiolthatatlanul az emberiség szivébe. Ezt hirdetik a mindenszentek ünnepe és a halottak emléke. Városunk közönsége ez alkalommal is, méltóan rój ja le kegyelete adóját szerettei és nagy halottai iránt. Kívánatos azonban, hogy minden, a közönség kegyeletét sértő temetői kihágásoknak idejekorán elejét vegye éber rendőrségünk. Mert az mégsem járja, hogy berúgott suhancok, közönséges facérok holmi lökdöséssel, lárma ós szivarozással botránkoztassák a közönséget. Szóvá kellett tennünk ezt, mert eddigi fölszólílásainknak még mindig nem láttuk a kellő eredményét. Ha nem elég egy szál rendőr, hát állítson oda a hatóság annyit, amennyi elég lesz a magukról megfeledkezettek érdemleges megfenyitésére. A mulandóság fölött pedig virrasszon a hit, az örök élet gondolata és a viszontlátás reményének vigasztaló augyala. Ünnepeljünk és emlékezzünk. Zalavármegye közgazdasági állapota 1903. évi szept havában. Az elmúlt szeptember hónap elsó ós utolsó harmad időszakában a mezőgazdasági munkálatokra nézve kedvqző időjárás, meleg nyári napokkal, uralkodott; csupán a hónap 10—20diki időszakában volt gyakori esőzés — (8 esős napon 59'1 mm. csapadékkal) — maly csapadékok csupán a még folyamatban levő cséplési munkálatokat zavarták, de másképpen megszerezték a megyeszerte megindult vetéshez szükséges talajnedvességet, felfrissítették a hossaas