Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1902-12-14 / 50. szám

2. BALATONVIDÉK. i 902. december 14. De ugy-e kérjük, régente is ugy volt már, hogy ha az emberek rugalmassága, az eleven ereje, az érdeklődése elveszett és a mikor a fásultság következtében beállott minden vonalon a lanyhaság, akkor az önimádás a saját lassúság értékének a túlbecsülése rendesen azokban találta a kivetni valót, akik frjsebb akaraterővel azt mondják: »Mi is dolgozni akarunk és bizonyosan tudunk is ugy, mint akik fáradtak! Ugy-e kérjük, régente is azt mondták erre, a mit ma, hogy oda van a város nyugalma, (oh Eóma!) mert szenabeállitják az értelmiséggel a népet, (oh szemforgatás)! ugy-e akkor is azt mondták,hogy ime a fanatikusok, a pápisták, az antiszemiták (mert ilyenek régen is voltak) dolgozni is óhajtanak a város érdekében, hogy vallási elfogultságból és hozzá még politikai s mi több, néppárti tekintetekből kiszorítani igyekeznek a becsületes munkát és az értelmet. Az ilyen sentimentalismus, oknak régente is silány lehetett, védekezésnek, ma már nagyon szellemtelen. A formuláidé korszakában ne igy tessenek, kérjük kifejezni a városi képviselő testület választása idején az önmagától való mozgalom közepette a vádat és a védelmet. Ne tessék, kérjük, a városi ügyek érdekében megindult mozgalmat az értelmiség ellen ,°zitott kirohanásnak minősíteni, mert ilyen formában sem nem őszinte, sem a valóságnak meg nem felelő. A dolgok ilyetén felfogása nem az, a melyet közép arányosnak neveznek, sőt az ily keretben való tárgyalása egyenesen kárára van annak, a melyre pedig közös akarattal törekednünk kellene: az értelem tiszteletére. Nem kirohanás ez, hanem azon fordul meg az egész, hogy komoly akarat van-e a városi közönségben arra, hogy jobb állapotokat teremtsünk az eddigieknél? Azon fordul meg, kérem, az egé.-z, hogy azokat a sérelmeket, a melyek a lakosság körében felhangzanak, orvosolni van-» komoly akarat. Azon fordul meg, kérem, a kérdés, hogy a város zömét képező kisemberek érdekeit haj la, ndók vagyunk-e számításba venni, a város fejlesztés alkalmával felmerülendő újítások költségeméi, vagy, hogy hajlandók vagyunk-e ugyanezeket a szegény kis embereket feláldozni idegen konsortiumok érdekében? De nem folytatjuk tovább. Minek! A feleletet ismerjük különösen választások idején. Ugy hangzik : »Igenis! hajlandók vagyunk minden jóra ós szépre.« Éljen! Azután padig, — talán nem is egy hét múlva, minden csendes már — és bocsássák meg, ha azt mondjuk, — hogy a nemes hevet, a lángoló lelkesedést — elnyomja a közöny. Tisztelet adassék a kivételnek ! Ha pedig a múltból ily tapasztalatokat merítenünk nem volna szabad, vagy ha a beavatkozás révén tévednünk kellene : bocsánatot kérünk. De ugyanekkor engedjék kérdeznünk, hogy igaz-e az, hogy a város képviselő-testületében aránylag épp' n azok vannak legkevesebb taggal képviselve, a kik legnagyobb számban vannak e városban : az iparosok. Igaz-e az, hogy a város ügyeinek a mérlegeléséhez nem jogi, orvosi, kereskedői, pénzernberi tudomány szükséges, hanem józan ész. és mindenek felett megvesztegethetetlen itélet és karakter? Es ilyenek nem volnának nagyobb számban az iparosok kőiében is? Igaz e, hogy ezek lassanként kimarasztaltattak az évek folyamán? Igaz-e, hogy a virilisták közül többen választás alá esnek ós méltányos-e, hogy a vagyon függetlensége cimén és a Bruderbund összetartása lévén az érdemesebbek nem vehetnek részt a közügyekben? Igaz-e, hogy olyan képviselő-testületi j tagok is vannak, a kik városi pótadó mentesek? Igaz-e hogy a városi gazdálkodás jobb is lehetne, mint a milyen? Igaa-e. hogy sokat költenek és a város nem fejlődik olyan mértékben, mint a mily arányban a pótadó növekedik? Igazé, hogy a kezelést ugy a fogyasztási, mint a közmunka adóknál szélesebb körű alapokra fektetni, helyes intézkedésnek mutatkozik? Stb., stb. Bármint van is, két dolgot semmi körülmények között nem szabad feledni: Ha sérelem van: tessék orvosolni. Ha tévedés van, tessék felvilágositani. Ha tehát nem igazak, akkor kérdéseinkre tessék megnyugtató választ adni és akkor ki fogjuk jelenteni, hogy becsületes jóhiszeműségünk szándékos félremagyarázás játékává lett és elhallgatunk. De ha igazak, akkor tessék feleletet adni arra, hogy akkor miért nem indultak megorvosolni a beteges állapotokat a mult cikluson? Hol voltak az atyák? Hol volt az értelmiség? Miért adtak módot arra, hogy az elégede lenek ezaket rováson tartsák? S ha most rováson tartják, vájjon nincs-e joguk a törvény- és az igazság nevében megindulni, ha ezen változtatni akarnak? Vagy bün volna ez? Nem bün ez. legfeljebb kellemetlen azok előtt, a kik azt gondolják, bogy a bizalmi állásokat holtanapjáig keíl viselni mindenkinek, aki ilyent egyszer kapott. Pedig bizony érdemes gondolkodni a fölött, hogy váljon nem volna-e jobb a közügyekben is a váltógazdaság, a klikk rendszer helyett, a mely mindent, vagy legalább is aokat a hatalmi érdek szemüvegén át vizsgál és fedez. De erről gondolkozzanak azok, a kik a jövő héten dönteni indulnak. Nekünk mindegy, marad-e a régi rend vagy változik, mert nem bizalmat kérünk és tisztességet óhajtunk hanem az igazság nyűg' dt és tárgyilagos mérlegelését tartottuk e kérdésekben irányadóknak, midőn róluk irtunk és irunk. És mert mi nem féltjük képzelt vagy csókolta múzsa, ugyanakkor meg álöMelt a a fájdalom s >zólniok kényszeritett az ihlet. Életök csakugyan »tragédia, dalban elbeszélve.* Olyan költészet, a melyből hiányzik a megnyugvás, a magukkal és az élettel való kibékülés, vagy ha megvan, nem jó kutatni az ész, vagy a sziv emberének, minő elvekkel, eszközökkel lopták bele a szivökbe. A fátum, a végzet uralkodik rajtok kegyetlenül. A halál árnyékában járnak s ha már rájok szakad a szenvedés, stoikus elvekkel csititgatják magukat. Elénekelvén aztán azt a hattyú-éneket, egész nemöknek szomoruságos eorát, eldobják maguktól sokszor az életet, a mely tzámukra, akármilyen fényes és dicsőséges lett légyen is egyébiránt, koldus botnál ugy sem volt egyéb. S ki ne örülne, ha eldobhatja ezt a koldusbotot olyan világért, a melyet ezer jóval, széppel ssiuezett ki a költői képzelet ? ? Nálunk elégia voltaképen nincs: mert költői képek, merő gondolatok vajini csékélység arra, hogy a szen vedések hosszú-hosszú témáját, a melyet telerakott az élet, rnindegyők sanyarú birtoka, a nyomorúság befejezetlen akkordjaival, a megnyugvás kadenciájával fejezzék be. Elégiává az emberiség számára a kereszténység tette az életet. Emlékszem a Magyar Szalon régebbi folyamának egyik bírálatára, mely Lévay Mihály költészetéről mondja el Ítéletét. Dicséri a költeményeket, de egyúttal azt is mondja, hogy a rajtuk átvonuló megnyugvás érzelme költÖietlenebbé, az érzé-ek, szenvedélyek harcara, gyönyörűségére alkalmatlanabbá teszi alkotásait; ez a megnyugvás, kiengesztelődés ellapositja a költőt. Azóta is nem egyszer hallottam ezt a uyilat kozatot. Ugyan hát megsllja-e az igazságot ? Költőietlenebb-a a zeneuni, inert, egybeszövődött akkordjai megnyugtató kadeuciával végződnek? Avagy ez a kadencia ellenzi-e azt, hogy előtte a hangoknak valóságos zűrzavara kergesse egymást, felbontatlan, megoldatlan akkordok folyjanak egymásba ós töltsék el az ember szivét a változatosság — okozta gyönyörűséggel? De befejeződniök kell. Nem volna e furcsa, ha Bihari ábrándjai, kesergői, miután a viharos, az edes, a búsongó és tomboló éizelmek egész raját zavarták fel az ember szivében, miután megmozgatták minden rejtekét, hatalmas szeptim akkord hangjaivul bucsuznának el a fü ünktöl ?? Való igaz: ez a megnyugvás érzelme a keresztény költést a legszobb és leg igazabb, legvigasztalóbb tanir.ó költéssé varázsolhatja, a melyről Isten kegyelméből való költőnél könnyen Liányozbatik az oktatni és vigasztalni akarás rideg, kifejezett célzata: hisz az alap, a melyen áll, maga gyönyörködtető, elbájoló, oktató és vigasztaló. Ez a költészet az, a mely kezére békéllik a teologusoknab, lelkére simul a néhanapján szivével is gondolkodó embernek. Csak egyet zár ki a kereszténység, mint fundamentum : a pesszimizmust. S tény, hogy ezzel elbájolni, megragadni meg lehet az emberek szivét, de vigasztalással, enyhülettel, jóleső póésissel megtölteni soha. Byron igen sokszor gyönyörű megragadó. Mert az Úristen a szépnek akkora szeretetét oltotta belénk, hogy meg a magunk nyomorúságának művészi ruhában való látása is elragad bennünk. De visszahozni és életre kelteni a fátumot, a sorsot, minden nyomasztó tanával együtt most, mikor már »Pán és családja meghalt; él az Isten ! Nem fűben, fában, hőben, de a szívben legalább is merénylet az emberiség jogai és igazai ellen. Nincs végre poétikusabb valami, mint a mulandóság és a halál keresztény felfogással. Hiszen maga a nem keresztény költés is örök, el nem muló szerelemről, érzelemről beszélvén, hattyúkról szól, a melyek a halál után is boldogan úszkálnak az öröklét tongerén ; asillagokrol, melyekké a szerelmesek holtuk után átváltozanak. S ha a poézis puszta szóvirága helyébe a hit való ágát, teszi a kereszténység, tán vége költőiségénok ? Még a lira utolsó motivumáról, a természetről valamelyest. Maga a természet világának leirása még nem költés. Ezzé csak akkor válik, ha a természet képei tlányi érzések, gondolatok, refleksziók hordozói. S a mi érzés, a mi gondolat, a mi reflekszió, mind megállhat ezen minőségében a kereszténység alapKépes levelezőlapokból újdonságok, továbbá karácsonyi és ujévi képes levelezőlapok legnagyobb választékban kaphatók Sujánssky József könyv és papirkereskedésében Keszthelyen.