Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1902-11-30 / 48. szám

BALATONVIDÉK 1902. nov»mb»r 80. nem lehet az önkormányzat karikatúrájának minösiteni azt, a mi a mult községi választás idején történt? A mikor — ugy mondják, — a városi képviselő testületetés elöljáróságot 25—30, szóval: huszonöt—harminc oly korban levő városi polgár választotta, akiket nem annyira a város ügyeinek a komoly megfontolása, mint inkább a szavazás miként való teljesítése iránt való fiatalos kíváncsiság vitt az urnák elé. A tömeg ily részvétele, a »csendes választás* igazi mintaképe és az érdeklődésnek zérus foka. A kiknek érdekében van szeretni az ilyen c«endes választást, azok előtt talán jó és kedves is. Azt azonban nem merjük állítani, hogy ez megfelel annak a mozgásnak, a mely életet lehel ; olyannak még kevésbé, a melyet szükségesnek tartunk az egészséges közélet megteremtéséhez. Az ilyen »csendes« azt eredményezi, hogy elgyöngül az a szervezet, a melyre a legfontosabb ügyek várnak, különösen olyan városban, amelynek fejlődnie kell. Mert azok, a kik ily úton-módon jutnak a jogok és a tisztesség birtokába, rendszerint nélkülözik a munkára termettség. illetőleg a köz érdekében való önzetlen munkaszeretetnek azt a fokát, a mely a polgárság számára hozzáférhető előnyöket biztosit a polgár kötelességeivel szemben. Az ilyen választások után nevelődik rendszerint az a hajlam, a mely kifelé az egyenlőséget magasztalja, a mely cselekvései irányában feltétlen bizalmat követel. Az eredmények megvizsgálásakor azonban a titkolódzók köpenyegének viselé«étől nem idegenkedik. Ne értessünk félre! — Nem gyanusitunk és nem is akarunk gyanúsítani senkit, sem képviselőtestületet, sem elöljáróságot, sem annak a tagjait. Azt akarjuk csak kijelenteni, hogy az ez idő szerint való képviselőtestületnek és elöljáróságnak könnyen a rováson lehet tartani azokat a tagjait, akik a mult ciklus komoly és számottevő munkájából kivették a részüket. Könnyen rováson lehet tartani azokat, akik sem időt, sem fáradságot nem kíméltek és tehetségük teljes erejével szolgálták a polgárság bizalmát. De amint ezeket nem dicsérjük, azonképpen azokat nincs szándékunkban feljegyezni, akik a közös munkálkodásban nem vettek részt oly mértékben, a mint azt egyrészt nagy számuktól, másrészt értelmiségük színvonalától megvárni lehetett volna. Hanem azt igenis bátrak vagyunk kijelenteni, hogy ezek az utóbbiak alig méltók arra, hogy a tisatsóget, a polgárok bizalmát tovább is élvezhessék, mert ugytetszik, azok közül valók, a kik nem tudják eléggé megbecsülni és értékelni sem a beléjük helyezett bizalmat, sem pedig a bizalommal együtt járó kötelességet. Bocsánatot kell kérnünk az őszinteségért, de azt gondoljuk, hogy ha azok a tisztelt városi képviselők és tanácsbéliek, mind, együttesen és e mellett Őszintén vették Ápolna ki a részüket a város érdekeinek az igazán való mérlegeléséből, ha nem hunytak volna szemet az emberi gyarlóságokkal szemben, akkor ennek a működési ciklusnak a végén, a város érdekében kifejtett munkásságuk eredményét nem hirdetné ismét csak a pótadó-emelés. Nem hirdetné a balatonparti fürdőépületek javítgatása mellett a 60—70 ezer forint adósság, a mely ezek révén megvan; akkor nem hirdetné csak az a szabályrendelet, a melyet a gyalogjárók kiépítése céljából hoztak, de végre nem hajtottak; nem hirdetné a megfeneklett kórház ügye sem, és hogy egészen tárgyilagosak legyünk, az a villámos világítási tervezet sem, a mely a városi polgárság anyagi érdekeinek a feláldozását kívánta egy idegen konsorcium érdekében. Ezt az eredményt akár hat, akár három évre kisértjük is meg elosztani, mindig kevés ; az anyagi megterheltetéa tekintetében pedig mindig sok és különösen igen sok akkor, ha a ténykedések körébe vesszük azt is, hogy e városka igen sok háztulajdonosát keserves bírságokkal büntették, mert egyes városi kiküldöttek elmulasztották a városi lakosság érdekeinek az őszinte megvédését. De mindezeket nem azért hozzuk fel, mintha felpanaszolni szükséges volna, hanem azért, hogy kimutassuk, mikép ez az eredmény nem a jól működő és nem az egészséges alapokon nyugvó önkormányzat eredménye, hanem azé. a melyet a közöny alkotott magának. Ez a közöny az, a mely elbírja, hogy ugy a fürdő jövedelmeinek, valamint a fogyasztási adóknak nagyságáról és hovafordításáról ne informáltassék kellően. Elbírja ennek folytán a képviselőtestület és az elöljáróság egyformán, hogy ezeknek a jövedelmeknek az ellenőrzésére testületileg ne ügyeljenek, csak a bizalmasok. Nem azért emiitjük fel ezt, mintha gyanúsítani akarnánk, hanem azért, mert a XX-ik század hajnalán minden kétséget kizárólag bizonyos, hogy a közvagyon jövedelmeinek az ellenőrzésére a leg.-zélesebb körű intézkedésekre és ellenőrzésre is van szükség. De hogy e tekintetben meg van-e a kellő intézkedés, vagy ha nincs meg, akkor miért nincs meg, — azt ugyan nem tudjuk, de azt igenis tudjuk, hogy mindaz, ami e ciklus alatt történt, csak arról győzi meg az elfogulatlan szemlélőt, hogy az előző választás gyakorlásának a mikéntje, az ar, egészségtelen tartózkodás a községi választásoktól, nem a város ügyeinek érdekében való. Még a jelen állapotok iráat elfogultak is annak a nézetnek adnak kifejezést, hogy mind a képviselőtestület, szürke, kopott, untató, mivel annyiszor hallottuk, annyi-zor olvastunk róla. EfFéie helyett ujat, vonzóbbat, érdekesebbet, szóval szivetlelket megragadó fejlődést keresünk a magyar nemzeti költésben. Mint minden müv szetuek, ugy a költészetnek is külső alakja, ruhája — formája — és belső alakja, eszméje, tartalma van. Könnyen átláthatni, hogy a költés ruhája, külső alakja nem más, mint az idegen vagy nemzeti versalak s az, a mire a költő mintegy ráhu/za a versalak kaptáját, a nyel" ; belső alakja, lelke meg a tartalom, különösen a benne rejlő eszmék, avagy elvek sorozata. Szemügyre vevéu azt, a mit az imént a fejlődésről mondottam, nyilván való, hogy előbbrehaladást e szerint vagy a költés ruhájában, a formában és a nyelvben, vagy lelkében, az eszmékben kereshetünk. Ruhája Petőfi, de különösen Arany János óta zsinóros magyar, a mi a fejlődés netovábbja, másként itt, a dolog mélyére vágó újszerűséget, haladást, fejlődést kivánni nem lehet. Miért? Mert igy minden haladás, mely a nemzetiség rovására van, hátráló inkább, mintsem haladás ; ha tudjuk a magyar viselet jogosultságát, nem »zabad visszatérnünk idegen viseletre. A magyar varselés módja ugyanis Petőfi ós Arany óta megállapodott valami s ha fejlődik, csak annyiban fejlődik, a mennyiben a nyelv maga is folyton fejlődő, változó szervezet s a mennyiben a magyar verselés természete, hogy h ficmáknak szinte kimeríthetetlen gazdagságát tudja vele produkálni a dalos természet. Ebben tehát, a fejlődés csak egy : »z uj versfonnék. Peiöfi és Arany, még mások is, a kik a nemzeti verselést uralkodóvá tették irodalmunkban, ebben is eredeti-'k, mert nálok a forma is újszerű, a művészivé fejlődött magyaros versforma. Am az ő nyelvük is eredeti, költői magj'aros nyelv. Csakhogy erre nemcsak ők kaptak szabadalmat. Valamint megvan minden írással fogfalkodó embernek az egyóui stilusH, megvan a költőnek is ; s mivel fejlődik a nyelv, a költői nyelv is fejlődik a természet szeriut,. Nálunk azonban "az eredeti költői nyelvet — ugy látszik — valami költői köznyelv pótolja, a melyben nyoma sincs az eredetiség zománcának ! Legtöbb költőnk azt hiszi, nem is lehet, szépen irni, vagy költeni, ha csak csillaggal, szellővel, holdvilággal nem méri össze érzelmeit, mint a »költők szokták.« Pedig valakit az efféle »szokás« hatalma ejt meg költőink közül, vele együtt hanyatlik mélységes sirba nyelvi eredetisége is. Mert ihlettel költőivé lehet teani minden jellem, minden természet, minden lélek nyelvét s több az eredetiség abban a költőben, a ki a maga prózája' emeli a költőiség magaslatára, mint, annak, a ki megtagadja költeményeiben prózai gondolkodását, ennek a gonkodámak megfelelő eredeti nyelvét — hitvány közhelytkért. E szerint van vaUmi titka az eredetiségnek a ruhában is, eredeti, magyaros formák, a nemzeti formák, eredeti nyelv, a mely nem más, mint, a próza nyelve költ öiesitve. Ha amarról áll az a hires francia mondás, hogy a stilus az ember magw, emerről annál inkább kell állania. E két oka van teszem annak, hogv Szabolcska Mihály egyik-másik költeménye (A Grand Cafóban, Stílzburgi csapszékben, Uton. Párisi harangok, Dal a kis Demeter Rózsikáról) ugy rátalál az ember szive elevenjére . . . Egyikökben sincs valami uj eszme : csak újszerű a verselés, egyóui a nyelv s mindenképen magyaros a gondolkodás. De lélek teszi az igazándi embert, lélek teszi az igazándi verset is. Eredeti ember : eredeti lélek; eredeti költemény: eredeti eszme, gondolat,, tartalom. Vagyis az eredetiség, a fejlődés főnyitját hiába keressük a ruhában : tartalmon, eszmén sarkallik az eredetiség s azon tartalomból, melyre szivünk melegsége ráte ledkezik, ^eszünk hideg világossága bontja ki a csomót. Állításomat az egész irodalmi fejlődés igazolja. Ott ugyanis, a hol uj eszmék diadalmaskodnak az irodalomban, ott a hol ezen eszméknek kifejezői is akadnak a nemzeti költők sorában, mindig uj korszakot kezd, jelöl meg az irodalom története. A középkori kolostori élet eszméi a középkori misztikus ós ného! megkapó, gyönyörű helyekkel ékes irodalom szülői. A reformáció korszaka uj irodalmat teremt, Levélpapírok. csinos és 50 levélpapír 50 boríték 80 fillér. 50 finom valódi csontlevélpapir és 50 boríték esi dobozban 1 kor. Újdonságok, családi dobozok, szines levélpapírok, levelező kártyák és zárt levelező-lap alakú levélpapírok, valamint kézzel festett zárható csinos fadobozok nagy választékba és legolcsóbban kaphatók Sujánszky Józsefnél Keszthelyen.