Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1902-11-30 / 48. szám

VI. évfolyam. Keszthely, 1902. november 30. 48. szám. Társadalmi, szépirodalmi s közgazdasági hetilap, MesiJeleiiiU hutunUiiit e Ky8z«r: V»NI! nui P. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL • volt K az d- tanintézet épületében. Kéziratokat, i>éiiKosataIvAiiyoliat. liirdetéBÍ megbízásokat ét* reklHinAniiMtat H kiadólii­vataUioz lt éi-rt ii lt Kéziratokat nani adunU viasza I.A PTUl.AJDONOS SZERKESZTŐSÉG KICI.KI.ÖS S/.ICItK Ksarfi BONTZ JÓZSEF. KIADÓ SUJÁNSZKY JÓZSEF Előfizetési árak: Egész évre w kor. — fill. Fél évre 5 „ — „ Negyed évre 2 „ 50 „ Egyes szám ára 20,, Nyilttér petitsora alku szerint. A városi választás. Ezúttal nem veti előre az árnyékát. Csend van, és ez a csend talán ezúttal nem az, a mely a vihart megelőzi. A beavatottak azt mondják, hogy fölösleges is volna megzavarni a jó össz­hangot, a mely a város külömböző réte­gei között megvan, mert a képviselő­testület jó. A tanács? 'No, az' is - jó! - * . A kik ezt mondják, azok maguk is vagy tisztbéliek, vagy várományosok. Ezek azt tartják, hogy a városi képviselő­testület is, meg a tanács is, teljesen megfelelnek annak, a mit hozzá kötnek. Kielégítik azok várakozását, akik azt ta­pasztalták, bogy e kettő .együtt védel­mezi a város közérdekeit. Kielégítik azo­kat, a kik eddig is nagy fejlődését lát­ják Keszthelynek és különösen azokat, akik nem várnak semmit, nem kér­nek semmit és — a kik meg van­nak elégedve azzal, a mi van. A BALATONVIDÉK TÁRCÁJA Minket is kielégítene, ha ugy gon­dolkodnánk, mint a tisztbéliek és a vá­rományosok, a kik feltótlen hivei a mostani rendnek. Minket is kielégítene ha elfogadjuk a dolgokat ugy, a mint vannak; de különösen akkor, ha azt gondolnók magunkról, hogy csak azért vagyunk, hogy legyünk, liogy a »nagyok< intézkedéseinek dicshjunnúszókat zenge­dezzünk ós fáklyát égessünk. Azonban tudjuk, hogy nem ezért vagyunk. És mert nem azért vagyunk, csak azt látjuk kétségtelennek, hogy városunk haladása egybe van kapcsolva azzal a gépezettel, a melyet a polgárság évcik­lusonkint a választásokon azért olajoz, hogy általa a városi ügyek intézését vé­geztesse; de különösen azért, merc en­nek az élő szervezetnek a felfogása, szabja ki a város fejlesztésének az irá­nyát és a'lja meg ennek az anyagi biz­tosítását is. Fontos tényező tehát mind a kettő. A képviselőtestület is, meg a városi elöljáróság is. De éppen azért, mart annyira fontos mind a kettő, csodálko­zunk a fölött, hogy oly gyakorlat hono­sodott meg e fontos szervezet összeállí­tásakor, a mely a városi önkormány­zatnak nem annyira a helyes felfogását, mint inkább annak a karikatúráját mu­tatja. Az önkormányzat ugyanis a polgár­ság legszebb s legfontosabb joga e jog­nak a gyakorlása éppen azért a legtel­jesebb védelmet követeli ugy a közható­ságok, valamint egyesek részéről. A közha­tóságok, bár ha elő ritkán segítették is az önkormányzat legteljesebb érvénye­sülését. de korlátokat sem vontak a pol­gár szabad felfogása érvényesülésének, mert azt tartják, hogy ez a jog, a me­lyet az állami hatalom beavatkozása nem bénithat meg és mégis egyszersmind az a jog is, a melyet, dacára a törvé­nyes biztosítékoknak, a legnagyobb fo­gyatékossággal láttmk gyakorolni. Vagy ddgy. El innét messze, messze vágyom, Oda, hol nincsen fájdalom, Oda, hol csendes éjszakákon Titkolt könyem kisírhatom. Mit ér e pompa, fény köröttem ? Mit év itt minden csillogás ? Midőn szivem már összetörtem, Éltem csak lassú haldoklás. El innét messze más hazába! Oh! én itt árván szenvedek; Nincs itt, ki néha meg-megszánna; Vigasztalást nem lelhetek. Baráti szó nem ir a sebre, Vigasz remény ott sem maradt. Egi/kép sajog a szive keble A rejtett néma bú alatt. Szárnyam ha volna a madárral Keresnék én is uj hazát, Kek ég alatt nyiló virág, dal Elűznék lelkem bánatát. A fájdalom örömre válna; Panasz nem kélne ajkamon. Lelkemnek minden édes álma Beteljesülne egy napon. De szárnyszegetten, búsan nézem A távozó vándor hadat, S felújul minden szenvedésem, A mint csapatjuk elhalad. Isten veled' vándor madárkai Áldjon az Ég nagy utadon ! Bús sóhajom szálljon hazádba Ha már magam nem láthatom. Ha majd tavasszal vissza jőve Nekem hoznál üzenetet, Repülj ki, szállj a temetőbe, Kicsiny sirom ott fölleled. Jobb lesz nekem a sir ölében Aludni hélcén csendesen, Mint ii! elhagyva szenvedésben Élni — s ne szánjon senlcisem !, Qíziga. Nemzeti liránkfejlődésének alapjai. 11. Kijelölvén ekkéut tárgyunkat, a nemzeti költészet megvitatását, keressük a fejlődés nyitját. Fejlődésnek nevezem valamely dolog fo­kozatos előrehaladását, azt a,tulajdonságát, a mely valami ujat, az elnyűtt réginél érdekesebbet teremt. Ébból nem következik, hogy az a bizo­nyos régi nem lehet, becses, nagyszerű sőt örök­becsű is, csakhogy éppen elnyüttségénél fogva

Next

/
Thumbnails
Contents