Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1902-11-09 / 45. szám

BALATON ViDtíK 1902. november 9. ves nagyon conservativ természetében találjuk, nem HZ újításoktól való tartózkodásában, hanem különösen abban, hogy hiányzanak a gazdák köreiben, a haladás az okszerű gazdálkodás előnyeit beigazoló eredmények, mert hiányzanak azok a falusi gazdakörök ós az önfeláldozó férfiak, a kik a falusi gazdák közt a hosszú téli esték unalmas óráiban, a beszélgetés formájában terjesztenék a hasznos újításokat, ismertetnék pld. ennek a kiadványnak az igazait is a melyek pedig, mig egyrészt tiszta kópét nyújtják a földművelési kormány törekvéseinek, addig más részt beigazolják a magyar gazdák egyöntetű haladásának, a tudomáuyos ós a gyakorlati tapasztalatok általános alkalmazásának a szükségét. Vajha megértenék, a lelkészek, tanítók és az arra hivatottak azt,Jjhogy miért is adják ingyen ezt a füfcetet azoknak, a kik közülők akár levelező-lapok, akár levélben a földművelési ministerium könyvtárához fordulnak. Apponyi Albert grót levele a F. M. K. E.-hez*) Mikor a Pozsonyvármegyeí Közművelődési Egyesület Apponyi Albert grófot megválasztotta elnökévé, a F. M. K. E. igazgató választmánya levélben üdvözölte őt. Apponyi Albert gróf ez üdvözlésre s-f.játkezü levélben válaszolt, az egyesületnek. A levél Tburóczy Vilmos cs. ós kir. kamaiáshoz van intézve s igy hangzik : Méltóságos Elnök Ur! Hogy történt, hogy nem, hogy a Méltóságod bölcs vezetése alait, álló Felvidéki Magyar Közművelődési egyesület szives üdvözlő levelére ilyen sokáig nem válaszoltam, annak magyarázatába nem bocsátkozom. Meg tudnám adni indokát azon zaklatott életmódban, a melyet az egész nyáron át folytatnom kellett ; de inkább egyszerűen elnézésüket kérem, hivatkozva arra a testvéri indulatra, a mely a közős szent célért küzdőket egymáshoz kapcsolja, és arra a liszieletre, a melyet e térnek régibb megmüvelöi iránt érzek. Fogadja ily elkésetten 11 jó indulattal igaz hálám kifejezését és azt a kijelentésemet, hogy a bizalom, a melylyel működésem elé te*) A hozzáck beküldött levelet szívesen közöljük g t. olvasóink figyelmét közéletünk egyik legnagyobb alakjának, Apponyinak fenti levelére felhívjuk. kint.enek, hatalmas buzdításul szolgál e bizalom kiérdemlésére. A siker, az sajnos, nem függ egyesek jóakaratától é

s buzgalmátó

1, hanem nagyrészt olyan tényezőtől, a melynek akcióképessége és akciókészsóge az utóbbi időben nagyon leloliidt. A magyar társadalmat értem ez alatt, a mely bizonyára nem fogyatkozott meg hazafiságában, de súlyos anyagi gondokkal küzdve, nehezebben emelkedik föl eszményi célok átérzésóre, tevékeny felkarolására. Pedig szegény társadalmunktól is telnék az a fejenként igen csekély ós összegezésében mégis nagy eredményű anyagi áldozat, mely működésünk éltetéséhez szükséges; gondjainkban pedig valóságos üdülést, nyújtana az a néhány pillanat, a melyet a nemzeti céljainkkal való foglalkozásnak szentelnénk. A leguagyobb nehézség abban áll, hogy erőnk forrását másutt kell keresnünk, mint a hol működésűnk érvényesül ; ez utóbbinak tere első sorban az a terület, a hol a magyarságot kiszorítani készül a nem magyar ajkúak nyelvi terjeszkedése; azután meg a nem magyar ajkú testvéreink-lakta egész vidék, a kiknél a hazafiatlan izgatásokat ellensúlyozni, a hazafias érzelmeket ébren tartani, az állami nyelv ismeretét terjeszteni iparkodunk. Es bár ezzel első sorban a nem magyar ajkú testvéreknek ós a fenyegetett magyarságnak érdekében cselekszünk, még nem jutottunk odáig, hogy ezt az igazságot az elsők megértsék ós nem várhatunk erőt azoktól, H kik magok i.s támogatásunkra szorultak. A tiszta magyarságra kell tehát támaszkodnunk, ennek érdeklődését és a nemzeti egység iránt való érzékét anynyira fokoznunk, hogy az anyagi ós szellemi áldozaiért ós munkáért, a melylyel működésünket elősegíti, 'eljes ellenéitéket találjon abban, a mit idegen ajkú tostvérei és szorongatott faj rokonai tőlünk nyernek. Egész feladatunk kőzve'ités ama tiszta magyar ajkú vidékek közt, a melyektől a működés eszközeit nyerjük és azon fenj'egetef.f, területek közt, a melyekre e működésünk terjed. A siker attól az erőtől függ, a melyet onnan ide átvinni tudunk. E közvetítő feladatnak sajnos a7. a nehezebbik része, a melylyel a magyarság felé fordulunk ; de ebben kell mindenek előtt sikeit érnünk. Mikor fog ez beállani, mikor fog ennek folytán egyleti tevékenységünk hatalmasabb lendületet venni, nem tudom. De kell, hogy beálljon egy Ujabb nemzeti feilendülésuek a korszaka, a melyet a pangás korszakán keresztül akkép bevárni, hogy le nem szerelünk, hogy a kereteket szániára készen tartjuk, hogy aunyi erővel, a mennyit, összeszedni birunk, mégis szakadatlanul tovább működünk, szintén nagy ós fokozatos feladat, ama várva-várt. föllendülés beáll hatásának föltétele. Midőn szerény tehetségemmel a mai lank asz tó körülmények közt a szent célt munkáló egyesületek egyikének élére léptem és magara körül látom a csüggedni nem tudó férfiak tekintélyes számát, tekintetem e szebb jövő felé fordul, törhetlen bizalommal, szilárd akarattal Es hálával ragadom meg a testvéri jobbot a melyet a F. M. K E. lelkes vezérei felém nyújtottak, csak azt óhajtván, hogy sikerüljön bizalmukat igazolni. Budapest, 1902. okt. 22. Kiváló tisztelettel maradok Méltóságodnak kész szolgája Apponyi Albert. HÍREK. — Megyés püspökünk névnapja. November 4-én, kedden volt Báró Hornig Károly dr. megyéspüspökünk névünnepe. A veszprémi egyházmegyéből számosan üdvözölték az egyház fejedelmet. Az ünneplők között volt a keszthelyi kath. legényegylet is. Fővédnökét és áldozatkész jótevőjét ünnepelte e napon. — Halottak estéje. Mindenszentek estéjén megélénkült a halottak csendes birodalma a temető. — Városunk közönsége hagyományos kegyelettel adózott elhunytjai emlékének. És a kegyelet ünnepét ezúttal semmi dissonans hang nem zavarta meg. — Már a kora délutáni órákban megindult a népáradat mind a két temető felé Temérdek koszorú lámpa és gyertya díszítette a sírokat. Esti 6 óra körül kigyúltak a gyertyák, lámpák kandolaberek. Különösen fényárban úszott a szt. Miklós lemeiő. . . . A halottak litániája azonban vasárnap este volt. Héttőn halottak napján d. e. 9 órakor ünnepélyes gyászmise volt a plébánia templomban. A kegyelet megható nyilvánításából kivette részét. — A gazdasági tauinté7et hallgatói felkeresték a halottak csendes birodalmát, a temetőt hogv elhunyt társaik iránt leróták a kegyelet adóját. Gyászénekeket éuezerge módra, Később, mikor a hegyoldal m« redek és puszta lejtőjére értem, majd kétrét elöie hajolva, niHjd meg a hegyoldalhoz lapulva és simulva kúsztam fölfelé, mint s macska. És síelnem k-Hett, mert már különben is nagyon megkéstem, hogy világossal érjek haza Hallstattba. Egyszerre nagyon sűrűvé vált a lélegzetem s fáradságot kezdtem érezni, a mi nálam ritkaság. Megálltam. Előhúztam órámat Már elmúlt, a csúcs megmászására szánt idő, s a csúcs látszólag még most is oly messze volt, mint kezdetben. Gondolkoztam. Jobb volna visszafordulni, mert, még rám sötétedik, mielőtt, a meredek sziklaoromról lekúszom s ha el találok tévedni visszajövet, a mi ily úttalan utón, ily gyér nyomok mellett, csaknem bizonyos ; mi lesz akkor? Egyúttal azt is bizonyosnak láttam már, hogy a hallstatli hegymászótábla s a tourista-köuy v azon adata, hogy Hallstattból 4 óra alatt, sőt B és fél óra alaU is elérhető a Plassenstein, nem azt jelenti, hogy ezen idő alatt az orom tetejére, hanem csak azt, hogy a sziklacsúcs tövéig juthat az ember, a melyet már elér em s a hounau már fenséges kilátás nyilik . . . Úgyis későn keltem útra, el is té vedtem, még nem is ettem, nem is ittam útközben, ez is időbe kerül, pihenni is kell egy negyed órát: jobb lesz visszafordulni . . . De mintha gyökeret vert volna ott a lábam. Hát ezt a nyomorult kétezer méteres csúcsot itt hagyjam a kudarc érzetével s a mi még százszor fájóbb: ne lássam a legmagasabb pontjáról a Gross Glocknert s Gro.is-Venedigert s a Keleti Alpok összes láncait, gerinceit ós ormait?? S az égboltozaton nincs egy tenyérnyi felhő, talán soha, egy nap sem láthatok már ily tiszán s oly messzire e nyáron s most lemondjak erről a fölséges élvezetről?? Úgyis alig van egyéb gyönyörűségem e világon, mint ha elmerülhetek a természet fenségenwk, óriási méretű szépséges képeinek szemléletebe ! Fölfelé, Csak fölfelé : Izgatottan, gyorsan kúsztam fölfelé. A nyomokat, csak ott kerestem, a hol a hegyoldal szemtelenül meredek s a hol a'ig volt anynyi támasztékom a hegyen, a mennyin az ember a lábát, megvetheti. Sok helyütt ha megosuszik az ember, meg sem állhat, addig, mig néhány száz méter mélységben az éles óriási sziklák szét nem törik recsegő, ropogó Ctontjait s pirosra nem festik vérevei fehér homlokukat. Néhol egy méter magasra volt egyik sziklalópcsö a másiktól, mögöttem óriás kövekkel telt mélység ásítozott. De sietni kellett mert közelgett az est. Egy néhányszor olyan helyen, a hol jobban megvethettem lábaimat, kimerülve egy egy gyors fordulattal nekitámaszkodtam háttal a hegyoldalnak, hogy kifújjam magamat. Vérem keringését szinte éreztem öszszes izmaimban; igazán hallottam a saját szivem hangos dobogását. Háromnegyed volt ötre, mikor agyon izzadva, fáradtan fölcsúsztam a Plassenstein legmagasabb csúcsának lapjára, a mely legfölebb 4 méter hosszú és 3 méter széles s minden oldalról rémítő mélységbe zuhanhat az ember. Köpeny egemre ráfekve először is körültekintettem . . . Már alattam voltak a törpe fenyők bokrai is s a szomszéd hegycsúcsok közül csak a Dachsteiu tetszett magasabbnak. Ott csillogott a nagy hó és jégmező a közvetlen szomszédságomban : a Carls Eisfeld, szinte kézzel elérhetőleg ott tornyosodott a Gosau-See sok kúpja s a Donnerkogel ; köröskörül, mint, bást3

ra(alak, emelkedtek a hómezős Alpok csúcsai ós gerincei, a közelebbiek barnáu, szürkén, Az ég kék | fehéren, a távolabbiak kéken tündökölve a nap fényében . . . Lent csillogott a hallstatli ló tükie s mint. valami nagyobb lepke, ugj- tünt föl rajta a hullámait szelő kis gőzhajó . . . Nagy messzeségben, mint frissen meszelt hófehér bástyafal s fehér torony a ködszerű ezüstös fényen áttündökölt az örök hóboril.otta Gross-Glockner és Gross-Venediger boltja oly közeinek tetszett, unnt, a föld Néztem, néztem ; megfeledkeztem arról, hogy micsoda utat kell még megtennem hazáig . . . E közben lehűltem annyira, hogy bátran ihattam. Egy hét decis üvegben jó magyar vörös bort cipeltem föl magammal . . . Hejh ! micsoda élvezet volt abból egy jót húzni annak az osztrák hegynek a feje tetején . . . Néhány szelet sonkát ettem, egy kiflit s még egy korty bort ittam s megvolt az ebéd este hatodtól órakor ... A borból nem fogyasztottam többet 3 decinél, pedig égetett a szomjúság. De ilyen uton a lehető legtisztábban kell látni, a lehető legszilárdabbau lépni : különben könynyen megszabadulhat az ember lelkének s az életnek összes kinjaitól! . . . Háromnegyed hatkor indultam lefelé, miután fölöltőmet fölhúztam s a hegymászó bo tot jobb kezembe fogtam, hogy előre eresztve minden lépésnél támaszkodhassam. Gyorsan, néhol szinte futva. Egyszerre sürü törpefenyük kerültek az utamba, a mint rohanok lefelé. Hirtelen megállok. Itt nem jártam. Ez nem a megjelölt irány. Még egy lépést teszek előre óvatosan, hát itt már niucs sem szikla, sem törpefenyü, csak egy ezer méterre lehető mélység. Ha még kettőt léptem volna rohanásom közben a törpefenyük közé előre, repülőgép s Pegazus nélnélkül is megtanultam volna repülni El-