Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1902-11-02 / 44. szám

2. BALATON VIDÉK 1902. november 1. Emlékezzetek hát, a kik hivalkodók vagytok és elbizakodottak, a kik mulandó kincsek gyűjtésében merítitek ki erőiteket, emlékezzetek a halottakról. Menjetek ki a temetőbe. De azután ne térjetek haza feledni avart, virágot, sírhalmot, kegyeletet, Ne térjetek haza feledni az enyészetet, mert akkor nem azok közül valók vagytok, akik kegyeletre érdemesek lesztek. Akkor nem azok közül valók vagytok, a kik megértették a halottak napja fenséges gondolatát, hanem azok közül valók, a kiket nem a szeretet, nem a tisztelet, nem a hála érzése vitt a halottak közé, hanem a kíváncsiság, a hiúság és a hivalkodás. Oh, mert a pompa nagy ott. Az igaz kegyeletet felváltotta a fitogtatás, a szegény egyszerűséget a pompában való dobzódás, mintha az a kis halom mindent eltemetett volna. Nagy a pompa ott, pedig a hivalkodás nem kandikál elő abból a négyszögletes gödörnői és kér kielégítést. De ne nézzétek a parádét, ne az ingyenes látványosságot, ne hallgassátok a felcsendülő éneket, a magasztaló beszédet ; ne bámuljátok a felcsillanó áldozati lángot, a gyertyák ezieit, a mesés virágkoszomt. hanem nézzetek a sarokban meghúzódó sírhoz, melynek egyetlen díszét móhlepelbe ferdén ütött lobogó fáklya képezi, de a mely fölött a csillogó gyöngyszemek az itthagyott árvák szemeiből folynak. Es megértitek a halottak napjának mélységes gondolatát. Á kegyelet napja ez és nem a liivalkodásé; a szeretet napja ez és nem a szórakozásé. Emlékezzetek hát, a kik hivalkodók vagytok és elbizakodottak, a kik rozsdát nem fogó kincsek helyett a mulandók gyűjtésében merítitek ki erőiteket, emlékezzetek az enyészetre, a mely száraz és hervadt avarral von be mindent, csak a szeretetet nem. Emlékezzetek és gyűjtsetek érdemeket az igaz szeretetre. Villámos világításunk. Lapunk egymást követő közleményei, melyekkel <i villámos világítás ügyét iparkodtunk minden oldaláról pertraktálni, élénk viszhangot keltettek a közönség körében és ebből az élénk érdeklődésből ítélve azt reméljük, hogy a döntés már a legközelebb jövő kérdése. Legutóbbi közleményünkben részletesen kifejtettük. mily alapon véljük mi a villámos világitásnak a kérdését megoldani s egyben hangsúlyoztuk és ismételjük ma is — hogy eme, városunk fejlődésére nézve fontos intézménynek megalkotásában minden magánérdeknek háttérbe kell vonulnia s csak egyetlen szempontnak szabad a képvise'őtestület minden tagját vezérelni és ez: a község és a közönség helyesen és becsületesen felfogott érdeke. A villámosvilágilásia legutóbb Ganz és Társa részvénytársaságtól beérkezett, aján'at uj helyzetet teremtett. A Siemens és Schuckert cégek által benyújtott, ajánlatok aránytalanul nagy áldozatokat, követelnek a város'ól, ugy, hogy ezeknek a'aoján, ez időszerint, nem leit volna megoldható a villámosvilágitás kérdés". —Városunkban mint jeleztük több más és egyúttal f( ntos kérdés is régen megoldásra vár, a melyeket,, ha világításra erőnkön tul költekezünk, ad calendas grecas el kellet!. volna odáznunk. — De a reálisan és becsületesen számító Ganz-gyár oly ajánlattal közeledett, mely nem, csak megoldhatóvá teheli városunk legmodernebb s a balatoni főidőhöz is méltó fényes villámos vi'ágitási, hanem ezzel az intézménynyel o'y jövedelmi forrást njit Keszthelynek, mely városunk más fontos kérdéseinek a megoldását is megkönynyiti és elősegíti. Ez » körülmény okozta, hogy lapunk, mely edd'L; tartózkodó álláspontra helyezkedett a világítás kérdéseivel szemben, nio.-t mellette száll sikra es sürgeti annak végleges eldöntését. Akadnak talán egyesek, akik kétségbe vonják az', hogy az a számítás, mely szerint a város még tiszta hasznot is várhat, a villamosvilágításból, helyes-e, és el fogadba ó e fenntartás nélkül. — Erre azt válaszoljuk, hogy egy oly társulat, mely úgyszólván nevtlöanyja volt a magyar gépiparnak, a mely az egész világon csak becsülelet és elismerést szerze't a magyar technikusoknak, a mely éppen az üzletek lebonyolításában követett, tisztességes elveinek köszöni a mai nagyságát, — nem fog valótlan számok előny ös csoportosításával Keszthelyen haszonra spekulálni. — És mi, a kik minden téren és minden irányban a becsületesség elvét követjük és a mellékes emberi tekinteteket nem szolgáljuk, e tisztes múltban látjuk a legbiztosabb garanciát. Ezek előrebocsátása uláti a villámosvilágit ásnak városi kezelésben (házi) való létesítésének előnyeiről kiváuuuk egyet-mást elmondani. A tapasztalás azt mutatja, hogy a város, rendezési szempontból fontos szükségleteinek, igy pld. a vízvezetéknek, csatornázásnak, világitásnak vállalati utón való fedezése semmiképpen sem egyeztethető összd a városnak és a közönségnek érdekeivel. — Hiszen természetes, hogy vállalatok, a melyek nem a helyi érdekek kielégítésére, hanem tisztán csak nyerészkedésre alakultak, nincsenek tekintettel a város közönségének érdekeire. Ismeretes, hogy milyen gyászos tapasztalatokkal szere/tek a városok a gáziársulatokkal kötött szerződések révén A gáztársulatok érezve a nekik szerződésileg vagy a dolog természeténél fogva biztosított monopoliutnot, teljesen kczönynyjl nézték a város fejlődését és a legméltányosabb kívánságnak se n te't-k eleget és a legtöbb helyen, így pld. a mi vidéki árosainkban is, ni ég mesésen magas egységárakkal dolgoznak Könynyen belátható, hogy bármely intézmény, a mely a városi közönség szükségleteinek fedezésére szolgál, pld. a viláKÍ'ási és erőátviteli telep is csak akkor szolgálhatja igazán a közöuség érdekeit és kényelmét, ha a közönségnek a mü vezetésében kellő befolyás jut. Ez pedig csak akkor lehetséges; ha a városok házikezelésbeu létesitik az ily telepeket. Ujabb időben ilyen irányú törekvés érvényesül mindenütt Külföldön és hazánkban is egy a. állt szapotodik a házikezelésü telepek szama — Említettük már Temesvárt, a mely eredetileg vallalati utou létesült vil lámoste'epet néhány év elölt a sujátkezelésébe vette át, a mely azóta rohamosan fejlődik, ugy annyira, hogy a jelenleg installált magáulámpák a '2C000-et meghaladják. — Vagy ott van Nagyvárad példája, a mely hosszú tanulmány és a mérnökegyesület valamint a kereskedelmi minisztérium szakértői véleményének meghallgatása után a házi kezelés mellett döntött. Ugyanigy Zombor, Poprád, Mohács stb. Nem kételkedünk abban, hogy Keszthely aztán előveszik selyemzsebkendőjük' s vörösre dörzsölik vele a szemüket. Mert hát estefelé már sokan lesznek itt, — akkor sirni illik, — művirágból készült szép nagy koszorúhoz mükönnyeket rítni . . . Erről gondolkozom sajgó szívvel éppen, midrn csak egyszerre nevetés hangzik föl épp' a hátam mögött. Szinte megrázkódva, olyan viszás, bántó és olyan riasztó a kacagás hangja, itt, a gyász nak helyén . . . Vaj' kinek van kedve vidáman nevelni itt a sírok között?! Ki nevet? Mit n vet? . . . Hátrapillantok hát: egy uri házaspár nevet — és beszélget, míg a szép sírhalmon a uiügyászt rendezi. — Emlékszel arra Marianne, milyen keservesen sóbajtgattunk egy esztendő előtt ilyemkor: »mikor díszíthetjük föl már egyszer a nagybácsi sirját ?« Azátn ! Hahaba ! Pedig még akkor egy csöpp reménységünk sem volt ahhoz, hogy a bácsi meghaljon és mi végre hozzájussunk az örökséghez, — Persze, mikor olyan csökönyösen ragaszkodott vz életbez és ahhoz a rongyos pár ezer forinthoz, a mit seinuiikép sem szeretett volna ránk hagyni. — Oh a vén bol —, no tnajd mit monc ok ! — Hahaha! No de hát nem panaszkodhatok az öreg, hogy hálátlanok vagyunk! Ugy kipsrádézzuk a sírját, hogy megbámulhatja mindenki. — Szegény vén hóbortos ! . . . Hja, uiíndny ájan meghalunk! Hahaha! . . . . . . Es nevettek hozzá, neveltek gúnyosan. A vig örökösök ! Ugy fájt, a nevetés, fájt nagyon szivemufk. Im' a pénz hatalma miként Öli meg még a kegyeletet is ! S miként, pingálja ki rut, undok I ohóccá a gyász bus a!akját! Fölkeltem, elmenleni, hogy e két jéghideg, kőkemény rossz szivnek sivár kitörése meg ne fagyassza még bennem is a szivet . . . Sokáig bolyongtam s ismét elfáradtam. Lepihentem újra egy magas sarkofág márváuyháta mögé. Alig elmélkedtem a hálátlanságról egy kevés ideig, s ím' ismét nevetés hangja riasztott fel. Ki nevet? Mit nevet? Itt a. sírok között? Talán itt is vidám örökösök vannak? Nem, n m, ez másféle. Keserű fájdalmas, szatirikus kacaj hangzott fel mögöttem. Elhagyott, behorpadt, gondozatlan simái, •zuette, dűlni kész szomorú keresztnél, két fiatal ember. Egyik a siron ül, másik előtte áll. Es beszél az egyik '. Látod pajtás, ez a mulandóság. M«t > fényes meteor,« holnap por és hamu. Ma száz ezrek bálványa, holnap ismeretlen név. Ez a nemzetek hálája ! Szegény, szegény László ! Ot esziendeig igy beszéltek a szalonokban ós a hónapos szotiákban : »Ki a kedvenc költője ?« »Rezsényi László.e »Az enyém is ő.« Őt évig ra|ongva olvislák verseit, melyekben a Vörösmar'y-Ar«ny Petőfi korszakáuak felujulását sejtelték. A politikusok Nagy-Lajos Magyarországáról kezdtek ábrándozni, a kis emberek az ő verseiből merítettek vigasztalást egy jobb jövő reményében, ifjú leányok az ő verseit szavalták . . . Es ő meghalt, nem hirtelen, hanem lassan, elfogyva, szairaaz«ákon, agyonkinozva a nyomorúságtól ós a kórtól, — mert — megunták ... Es elfogyott, az ö hive is, dicsősége is, és mikor mi összerakosgatott fillére

:nken eltemettük, az emberek közönyösen kérdezték: >Ki halt meg?« »Valami Rezsényi László c »Ki volt az ?« »Valami újságíró vagy micsoda* Hahaha! Nem nevetni való dolog ez barátom?! — Dehogynem. Akkorát tudnók kacagni most, hogy meghallaná az egész ország, ha nem fojtaná belém a kacajt ez a horpadt •ir, ez a korhadt sírkereszt, a mely oly hangosan hirdeti a nemzetek háláját ! . . . ... És nevettek hozzá, nevettek keserűen. A hív jóbarátok. Ugy fájt e nevetés, fájt nagyon szivemnek. Kivált midőn annak a két hü barátnak kicsordult a könnye a kínzó neveléstől .. . Lelkemben azutáu összehasonlilám azt a két nevetést, a mit most hallottam. Először a vidám örökösök ; előbb, aztán a bus örökösök ; a kik sok pénzt, < agyont örököltek : kacagtak jókedvvel ; — aztán a kik csak egy komoly, Levélpapírok. 50 fiücffii levélpapír, 50 boríték csinos dobozban 80 fillér. 50 finom osontlBYélpapir. 50 boríték 1 kor. Kapható 8ujáiiíszky Józsefnél Keszthelyen.