Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1902-09-21 / 38. szám

BALATONVIDÉK munkára; hitet kell szereznünk ós reményt vetnünk nemzeti jövendőnkbe. Mert itt az ideje, hogy a magyar társadalom erős, független, müveit és vagyonos legyen. Itc az ideje, nogy népünk gondolkodásban, érzésben egygyé legyen. Itt az ideje. hogy meglegyen a nyelv egysége a gyakorlati élet minden nyilvánulásában vallás és fajbeli hovatartozandóság nélkül. Itt az ideje, hogy a társadalom rétegei megértve a testvériséget, nem a vagyonnak a testvértől való elharácsol ásában, az osztályharcra hívásban találják rendeltetésüket, hanem a nemzeti együttérzés, a magyar nemzeti állam kiépítésében, a melynek apró köveiből épült az az erős vár, a melyet a pogányhordák harcai megtörni, az ármányok és cselszövények elnyomni századokon át nem bírtak. A mikor a gyermek, az ifjú fogadást tesz a haza szeretetére, a nagyok tiszteletére: boldogan hallják az apák, az anyák. De ne higyjék se az ifjak, se pedig az apák, hog}

7 a haza boldogságát csak a pusztító fegyverekkel vívhatják ki. Uj időket élünk! Ebben csak a legerősebbek, a legellentállóbbak, ebben azoké lesz a végső győzelem, a kik legtöbbet uolgoznak önzetlen szeretetből az ősök erkölcseinek, karaktereinek társadalmi rétegekbe leendő átültetésén. A könyv, az irótoll, a munkásszerszám, az uj idők fegyverei; az a hagyományos régi magyar, becsületesség és önzetlen munkásság a néprétegek érdekében, az ősöktől örökölt erkölcsök megbecsülése és tiszteletben tartása és az ebből önként folyó szeretet pedig a védőpaizsok. Érezzük tehát a mai nap, az Ő születésének századik évfordulóján forróságát az Ő nevének, a ki tollal, fegyverrel, az édes anyanyelv fenségével, rettenthetetlen kitartással, becsületességgel szolgálta hazáját, hazája népét az ősöktől örökségképpen rászállott magyar erkölcsök erejével: a testvériség nevében. Áld 'on meg az Isten, hogy nem sajnáltátok Fölvenni mára az ünneplő ruhátok! Hogy legalább néha a közömbösségből Még föl-fölriadtok, S legalább ilyenkor eszetekbe jut még, Hogy magyarok vagytok. A községi kocsmák. A községi kocsmák elhelyezése, nemkülönben azok számáról a regália váltság alkalmával foglalkozott a pénzügyminisztérium a célból, hogy egyes községek tulszámban ne állithassanak fel kocsma helyiségeket s a meglevőket is megfelelő helyekre engedélyezte, hol semmi tekintetben kifogás alá nem eshetnek. Minden esetre ama körültekintő intézkedésnek meg volt s meg vau máig is a célja. Az állam, illetve pénzügyminisztérium, dacára annak, hogy a kocsma helyiségek szaporítása az állampénztár jövedelmét nagy mértékben segitik elő, mégis lemondott e kecsegtető jövedelemről, a mikor határozottan megállapította a község nagyságához képest azok számát; körültekintő volt ama intézkedésénél is, mikor megtiltotta azoknak felállítását templom és iskolák mellett. Hogy mire célzott intézkedéseivel a minisztérium, igen szembeszökő, nem szorul magyarázatra. A kocsmák, a mikor az idegenekkel való közlekedést, forgalmat elősegítik, teljesen jótékony hatást gyakorolnak a társadalomra nóave, inert menhelyül szolgálnak, szál'ást adnak s élelmezéssel látják el az oda betérőket. De nem szabad csupán az előnyös oldalát móilegelni, ha birálat tárgyává akarjuk tenni a kocsma helyiségeket. A kocsmát, mint közszükségleti helyet azonban sokszor erkölcsi birálat alá kell venni, ha tárgyilagosak akarunk lenni, sőt közgazdasági szempontból tanácsos is megfontolás tárgyává tenni. A kisebb kocsmák, különösen az ugynevevezett pálinkás putikok, sok tekintetben veszedelmesek a közegészség, közbiztonság és közgazdaságra nézve. Igen gyakran tapasztalni, hogy az oda betérők iszákosságra való hajlamaiknak hódolnak s a kocsmákban vagy pálinkás boltokban kiszolgálják az italt azért a nóháuy fillér jövedelemért még akkor is, mikor az ital kiszolgálását meg kelleue tagadni. így aztáu a közegészség szenved ; a rendőrségnek is akad tenni valója ; de még az igazságszolgáltatás hatóságának is van beavatkozása. Arról nem is teszünk említést, hogy a járókelők e miatt botránynak és megtámadtatásnak vannak kitéve. Felszólamlásunkkal oda akarunk hatni, hogy az illetékes helyeken ne engedélyezzenek több italmérési jogot, sőt alkalomadiávül vonják szűkebbre azok számát. Keszthelyen a község nagyságához képest fölös számban vannak kocsmák más községek népességi viszonyaihoz mérten. Csak egy példát hozunk fel. A főgymnasium közelében 4 kocsma van s az ötödik is szomszédságban fekszik. Legnagyobb kifogás alá esik azok elhelyezése a közerkölcsiség és közbiztonság szempontjából. A miniszteri rendelkezés tiltja a kocsmák felállítását iskolák és templom közelében, hogy az ártatlan gyermekek lelke be ne szennyeződjék s az istentiszteletre járók meg ne botránkozzanak a nem is ritkán előforduló nem épületes jeleneteken. Miután a meglevő állapotokon nem egykönnyen lehet változtatni, meg U©11 ragadni a hatóságnak azt az alkalmat, a mivel rendelkezik ós kínálkozik, igysok baj ós kellemetlenségnek állhatja útját. Nincs szándékunkban bár akármely kocsma ellen is kifogást tenni, legkevésbé pedig megkárosítani a tulajdonosokat, mert mindenki törvényadta jogával ól ós luki igyekszik minél jövedelmezőbbé tenni üzletét. De nem zárkózhatunk el annak a kijelentésétől, hogy nagyobb forgalom mellett, a milyeneket pld. a heti és az országos vásárok szoktak okozni, a sikátorokon ós a keskeny utcákban eldugott kocsmák sok bajt, sőt szerencsétlenséget okozhatnak. Talán jó és tanácsos lenne a kis utcákban levő kocsmáknál valamint a keskeny bejárattal biró vendéglőknél is bizonyos óvó rendszabályokat óletbeléptetni, azzal, hogy a sebes hajtásra vonatkozó szabályrendeletnek hathatósabb formában szerezzenek érvényt a hatóságok. A sikátorokon különben sem célszerű a kocsi közlekedés, mert kerülni sem lehet a szembe jövőt s a nagy utca befordulójánál nem egyszer ütött el a kocsirudja egy-egy embert, vagy éppen arra járó gyermeket. Ezen pedig csekély intézkedéssel ós jóakarattal segíteni lehetne. jas ifjuíágt egyik másik tagját az anyja húzza, az apja ineg virgácscsal segitve tolja filuhoszazat harsogó bögés közepette a múzsák csarnokába 1) - tehát, most, midőn gyalogprózában szólva: az iskolai óv megkezdődött, az iskolát járt emberiségnek kilencvenk lene százaléka elmerengve emlékszik vissza azon időre, mikor még »ő« járt iskolába. Előkerülnek a pókhálós kellemes és kellemetlen emlékek erről meg amarról, mikor igy, mikor ugy történt stb. stb. S az apák, midőn fiaikat a beiratásra hozván, néha hosszabb ideig várakozni kénytelenek, mig rájuk kerül a sor : összeülnek a tanácsterem egy-egy sarkában s nevetgélve beszélik el a diák komédiákat, amik velük történnek vala valaha. . . . * — Szervusz, öreg pajtás, de rég láttalak! Lám-lám, hát már, te is gimnáziumba iratod a fiadat ? Szép, szép ! — Ugy ám! Einlékszel-e, mikor apáink még minket hoztak ide ebbe a hosszú terembe ? — Régen volt az ! Nézd, ott ül a harmadik is, a kivel mi ketten együtt szorongó szívvel néztük a tanárok komoly aroát. Gondoltuk é akkor, hogy valaha éppen ö eléje fogjuk vezetni fiacskáinkat ?! — Hjaja! Az idő múlik, ö már Nagyságos és Főtisztelendő Igazgató Ur, én meg tekintetes ur maradtam, te meg Méltásagos ur lettél ! — Csak a ciinünk változott, de nem a szivünk, ugy-e? — Remélem. — Tudod e, Józsi, mikor együtt dideregtünk télikabátunkba burkolva a szegény Kovács ur szobácskájában ? Aztáu addig dideregtünk, mig el nem aludtunk. Kovács ur nem adott fát, — neki sem volt. Vajjou él-e még ? — Ugy tudom meghalt. Nyugodjék békében. Hát mikor majdnem megveszekedtünk egy szippanatnyi cigarettáért; de egy likas garasunk sem volt; s egyszer csak a zsebem fenekéről kihalásztam egy krajoárt. Szaladtam a boltba s vettem egy tjenidgót* ; még jobban szaladtam vele haza. Aztán szépen rágyújtottunk s szivtuk ketten! — Hahaha ! Igen, aztán én előhúztam az ágyamból egy szalmaszálat, te befújtad a füstöt egy pohárba, én meg a szalmaszálon szívtam ki s igy élveztük végig ketten az egész — fél cigarettát. Mert a másik felét eltettük másnapra. — Hát mikor Kovács úrral összepöröltünk a világítás miatt. Ugyanis Kováos ur csak pont 9 óráig engedte a lámpást égetnünk; akkor aztán kivitte a műhelyébe s mi akarva-nemakarva lefeküdtünk. Mikor aztán a vizsgálatra készültünk, bizony kevés volt a világítás 9 óráig ; Kováss ur könyörtelenül dorongolt le: keljenek fel hajnalban s tanuljanak napvilágnál. Persze mi jobb szerettünk hajnalban aludni. Egyszer aztán a vizsgálat előestéjén, mihor Kováos ur bejött 9 órakor a lámpáért, könyörögtünk, hogy osak még egy órácskáig hagyja itt a. lámpát; lám holnap vau a vizsga s minekünk még anyuyi rengeteg tárulni valónk van! De Kováos ur nem engedett, • Keljenek fői hajnalban.* >De hát ki ébreszt fel minket ?« kérdeztük, mintha ez elég mentség volna. >Fölóbresztem ón magukat akár hajnali 2 órakor!* Ennyi szivteleusóg feltüzelt. »Hát nem hagyja it.t, a lámpát?* »Nem én.« »Egy fél óráig sem?* >Egy percig sem.* »Hát akkor vegye tudomásul, hogy holnap vizsga után kihuroolkodunk.* • Tessék.* Es Kovács ur hidegvérrel fogta a lámpát és elment; tudván jól, hogy iskolai év végén a diákok nem mennek el máshova lakni. — Ugy is volt. A vizsga (csupa szerencséből) sikerült s mi elhatároztuk, hogy maradunk; Kovács ur viheti a lámpát kilencórakor. Minek tanuljunk tovább ? Nem érdemes. Bizony, ha tudtuk volna, hogy ilyen kérdéseket adnak, még annyit sem tanultunk volna! Es a többi vizsgákon is átestünk több-kevesebb szerencsivel. — Hát a Véky Palira emlékszel, a ki az érettségin olyan disznó szerencsével mászott át a fizikából? Azt mondja neki a fizika tanár: »Mondja el és bizonyítsa be Gay-Lussae törvényét.* Pali hallgat. Dunsztja sincs róla. »Nein tudja ? Hát beszéljen Mariotte törvényéről.* Az eredmény ugyanaz. »Ejnye, de ez már mégis sok ! hogy mer ilyen készületlenül jönni érettségire ? ! Megbuktatom! ugy sem tanult soha!* Véky Pali oda se hederített a dühöngésre, haKossuth Lajos szinnyomatu arcképe, „Kossuth Lajos azt üzente" „Megadjuk" „Kossuth Lajos imája a kápolnai csata után" „A tizenhárom aradi vértanú" remek szinnyomatu képek ós Kossuth medaillonok kaphatók Sujánszky József könyvkereskedésében