Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1902-03-09 / 10. szám

BALAT0NV10EK 1902. március 9. nem egy izben tanúi, miképen botránkoztak meg fürdővendégeink az e téren tapasztatható hiányokon s főképen a bűzön, mely egyik-másik helyen — különösen ha kissé lomhábban csikorogtak a nagy hőségben a városi öntöző talyigák kerekei — a csatornából kiáradott. Beszélhetünk mi bármit, Ígérhetünk mi eget s földet, építhetünk fejedelmi palotaszámban is elmehető szállókat : ha a felpanaszolt hiányokon nem igyekezünk segiteni, városunk fürdői jelentősége alászáll s ma-holnap meg fog haladni Gyenes-Diás vagy BalatonGyőrök. S e részben nincs is helye az évzékenykedésnek, kesernyésen mondogatván : íme, magunk költjük rossz hirét városunknak. Nem mi költjük, hanem ellenünk szól maguknak a fürdővendégeknek ujabban évről évre csökkenő száma. S nem is azért szólalunk mi fel az ilyen ügyekben, hogy vendégeinket elriasszuk s liogy városunknak rossz hirét költsük, hanem hogy az illetékes körök és tényezők végre megmozduljanak és e cudar állapotokat gyökeresen megorvosolják. Hiszen más városok is voltak a miénkhez hasonló sanyarú hel}'ze^ben ; csakhogy ott idejekorán elejét vették a bajnak részint uj csatornák épitése, részint artézi kutak fúrása által. Alföldi városainkban talán épen ezért olyan ritka a tifózus vag}' kholerikus já.ivány. Mi azonban ölbetett kezekkel várjuk, mikor következik be már egy országra szóló kutvizfertözés s mikor tizedeli meg már sorainkat valami pusztitó járván}'. Hiszen ha nem igy volna, ugy mielőbb hozzálátnánk — más müveit városok példájára — eg}' uj csatornahálózatnak cementtel é3 égetett téglával való kiépítéséhez ; mert a miénknél egészségesebb és célirányosabb a faluk eljárási módja is, hol egyáltaláu nincs csatorna. Es végül, ha netalán némelyek előtt nag3'on setétnek látszik a kép, melyet ez érdemben festénk, csak annj'it jegyzünk meg, bog)- mi, mint e város nyilvános életének organuma, szellemi és snyagi felvirágozásának önzetlen zászlótartója, mindenek fölötti és legelső kötelmünknek épen ezt a fellendülést valljuk. »Vigyázzanak tehát a konzulok, hogy a hazát baj ne órje.« Járványok. Régen volt. annyi járványos betegség, mint ezen a szeszélyes, folyton változó télen. Egyik községet, a másik után ejtette bal almába a kanyaró és vörheny, sorra látogatta a házakat, meglepte és ágyba döntötte a gyermeket. Sok- család volt, hogy egyszerre négy-öt gyermek is feküdte a betegágyat. Es ha csak megfeküdte volna ? De a káros nyavalyák nyomában ott járt a ha 1 ál s szedte sorra az áldozatokat, a kedves, mosolygó szemű, piros képű gyerekeket, letépve anya szivéről, kiragadva az apa istápoló karjaiból. Megsokasodtak a temetők apró sirhalmai s ezek f-lnyuló keresztjei nem csupán az elhalt kisdedek neveit, hanem a családnak súlyos veszteségét, s a legbecsesebb nemzeti tőkének pusztulását is jelentik. Ezt a telet fekete kerettel Írhatják be a statisztikusok vidékünk népesedésének krónikájába. De ne áltassuk magunkat, hogy ez kivételes eset. Hazánk sok más vidékén is éppen ilyen járványos tél uralkodott s hasonlóképpen gazdag volt a .halál aratása. E járványok, a legpusztítóbb betegséggel, a tüdő sorvadással egyetemben okozzák azt, hogy Magyarország a halálozás statisztikájában a legmagasabb fokon van. Ez a magas halálo zási statisztika oka annak, hogy hazánk népessége nem szaporodik oly mértékben, mint ezt a születések nagy számától joggal várhatnók. Hála u magyar faj életerejének, a születések arányszámában is az első helyet foglalja el. Ezer Szerencse ez, mert a halálozások nagy számát ez ellensnlyoziii képes. Igen, ma ínég ellensúlyozza. De meddig tart ez a kedvező állapot. A születések száma is kozd csökkenni, a miben a folyton terjedő kettős gyermekrendszeren kívül a házasodó kedv csökkenésének is része van. De ha a születések statisztikája nem mutatna is csökkenést, azért a nagymérvű halálozásnak meggátolása elsőrendű nemzeti érdek és feladat. Boldogult Rudolf trónörökösünk mondotta, a mikor a bécsi közegészségügyi kongresszus védóségét elfogadta, hogy az államnak legfőbb kincse az ember. Nálunk, elismerve bizonyos haladást, ez u legfőbb kincS még ma sem részesül oly gondozásban és védelemben, mint, nagy fontossága megköveteli. Mutatja nem csupán az a nagy gyermek halandóság, hogj' a kisdedek fele tiem éri el éleiének hetedik évét, hanem mutatják ezek a járványok is, a melyek vidékünk iskoláit sorra bezárták és a gyermekek ezreit betegágyba, százait pedig a sirba döutötték. A baj kútforrása sok helyütt rejlik. Legjobban alsó néposztálj'unkban. Ennek életmódja folytonos merénj'let a jó egészség ellen. Rossz viz, rossz levegő, alacsouj-, szük, nedves lakás, helj'telen táplálkozás a pálinka túlságos élvezete s a szegénység bőséges forrásai az egészségügy megbomlásának. Hozzájárul, hogy orvosi segedelmet még mindig éppen nem, va^y nem a kellő időben vesz igénybe. A statisztika szeíint a betegek 26°/

0-a hal el a nélkül, hogy orvost hivták volna hozzá. E mellett népünk a közegészségügy követelményeinek hitelt nem ad, ezeket vagy nem teljesiti, vagy csak imigyamugy, tessék-lássék módra s az első alkalmat fölhasználja, hogy az orvos vagy főszolgabíró rendeletét kijátssza. E mellett igen sok rundelet a papiroson marad. Megkapják, beiktatják, talán ki is dobálják s ezzol vége. Avval: vaj|on a nép a rendeletnek eleget tesz-e, az irodai munkával agyongyötört bürokratizmus bizony a legjobb akarattal sem tud törődni. A javulást ezen a nemzeti szempontból oly fontos területen a közegészségügy államosításától reméljük. Azért örvendve olvassuk, hogy e fontos törvényjavaslat a költségvetés letárgyalása után a képviselőház elé kerül. Vajha elérnők ve'e az óhajtott célt: csökkenteni a halálozás magas arányszámát, kipusztítani a járványos betegségek fészkeit s megvédelmezni a nemzet legnagyobb kapitálását, az állam legfőbb kincsét: az embet< életét. T. A szivbántalmak. Az euib-iri szervezet egyik gyakori betegsége a sziv megbetegedése is. Hogy a baj keletkezéseinek okairól, Kifejlődéséről és a bántalommal szemben való életmód kellő megválasztásáról tiszta képet nyerjünk, szükséges, hogy az egészséges sziv éllettani működéséről és szerkezetéről kis képet alkossunk magunknak. A sziv az embernél a vérnek főmozgató eleme a véredények keretén belül, különösen az ütőerek és hajszáledények részére, a tüdő két, homorú fele között a mellkason belül, a szegycsont, mögött fekvő, izomzatból álló szerv. A sziv fekvése olj an, hogy hosszfengelj e a t.est, hossztengelyével 60 fok szöget képez, alapja bal 2—8 bordaközben van és terjed a 4—5 közli borda poicig, csúcsa oedig a 4 — 5 bal borda közben fekszik. A sziv belseje 4 üregre vau felosztva: Két. g^omroesra és két pitvarra. Ez<-n négy üreg fekvésénél fogva, valamint a vér jellegénél fogva amii tartalmaznak, lehet jobb vagy bal; t. 1. a bal pitvar és kamarában csak ülöeres a jobb pitvar és kamrában v'sszeres vér foglaltatik. Az állatok közül a madarak ós emlősök szive hasonló szerkezetű az emberi ssivhez. A pitvar benyillik a kamrába, a benyillás helyén ütőeres 2 nyílás van, a jobb kamra a tüdő üterébe nyilik, a bal kamra a fő ütőérbe. Az imént, emiitett nyilásokuál vaunak a billentyű — készülékek ós pedig a jobb kaiüra szájánál az u. u. háromheg3'ü billentyű, a bal kamra szájánál — Tehát, hallja. Mindent el fogok moudani és megengedem, hogy bepillantson lelkembe, honnét tettetés jön sokszor, nagyon sokszor az emberek elámitására. Most bepillanthat. Tudja meg, hogy nem vagyok boldog. Bene újra mosolj-gott'ós gyöngéden kérdezte: — Es miért nem ? Klára mindjárt válaszolt. — Boldog ! vájjon létezik-e hát ez igazán a földön ? És vájjon boldog voltam-e eddig. Nem olyan az életem mint egy szines lepkéé, a melyben annyian gyönyörködnek, mely egyik virágról a másikra s-.áil ós az utolsó virágnál aztán mégis keresztül szúrják kegyetlenül? Bene lovagiasan tiltakozni akart. — Ne tagadja. Én vagyok az oka, mert, a dicsőség mámoros kelyhe után nyúltam és azt ki is akartam üríteni egészen s élvezni akartam az életet a maga utolérhetetlen dicsőségében. És boldog akartam lenni, kerestem ezt a boldogságot mindenütt. És ime a mai nap is elmúlt mint a többi sikerrel ós dicsőséggel ; mennyi hódolat és fény kisérte lépteimet és mind e dicsőség, mind e mámor után itt ülök egyedül és akkor azt kérdezem önmagamtól, hogy vájjon boldog vagyok-e ? Most halkan beszólt, mialatt sötét szemei különös tűzben égtek. — Igen dicsőség, fény és zaj kellett nekem és engedtem a szerelein velem született ösztönének s megfeledkeztem az igazi boldogságról, mert egy nőnek a boldogsága csak lelkének és szivének békéje lehet és az a büszke öntudat, hogy anya. Igen ón megfeledkeztem erről a boldogságról, mert az igazi szerelemnek fönségét tiportam a sárba eddig. Bene tágra uyilt szemmel hallgatott, s hallotta, hogy Klára sirni kezd, hogy asirás erősbödik. Odament hozzá. Eleiute nem merte megszólítani. Megállt mellette, az nem velte észre ugy sírt, ugy vonaglott. — Klára, Ön szenved ? Az reá tekintett. Egészen kábultuak látszott. Nagyot sóhajtott, szép szemei még mindig nedvesek voltak s szomorú hallgatásba merült. — 0, ón értem — szólt hévvel Bene — értem, borzasztó, különös küzdelem ez, dd Ön győzni fog. Erre kitört es ismét ugy sírt mint az imént. — Istenem — mondá fuldokolva — bár csak volnék egyszerű parasztasszony s élhetnék egy csendes kis faluvégén. Klára e pillanatban végtelen gyöngédséggel nézett Beuóre, szemei mintha kérték volna, hogy segítsen rajta. Bene összerázkódott. Felállt. Egyszerie megértett mindent, s eszébe jutott egy hasonló jelenet. Csakhogy az egy korcsmának a földalatti helyiségében történt, és a gáz sárgás fényében egyedül ült ott az a leány a terem végében. A többi asztaloknál is könyököltek fáradt részeg, emberek. Akkor azokat tanulináuyozta, azokat az ólomsziuü ténfergő alakokat. Most csak a világítás változott. Milyen őszinte volt az is, hogy kérte, adja vissza az életnek, tisztességes szeretne lenni megint, milyeu forró szenvedélylyel akart borulni vállaira. És hogy ivott, nem volt nála külömb ivó a föld hátán. Klára meglepetve nézte Benét és mintha csalódás tükröződött volna vissza arcán Aztán fáradtan nyújtotta kezét. — Bucsuzzuuk. — Igen bucsuzzuuk, felelt Bene, mire való volna ez Klára, ez egy álom, én boldoggá sohasem tehetem, mert régi bűnöm, hogy nőben csak sujet látok. Klára kikísérte, az előszobán szinte szerette volna még siettetni is. Bene az utcán újra átélte az estét. Elgondolkozott. Negyon belemerült ebbe a lólektaui analysisbe. De vájjon miért választott éppen engem, nem ment ki a fejéből. Milyeu kár. Lehet, hogy kiváló lény volt ós ő nem tudta az alkalmat megragadni. Szegény boldogtalan Klára ! hnngzott mindig bensejében.