Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1902-06-22 / 25. szám

VI. évfolyam. Keszthely, 1902. junius 22. 25. szám. Apróságok az utcáról. A nagyvárosiak, lia belekeverednek a jó levegő, meg néha a jó bor és a fürdés miatt a kisvárosiak körébe, akkor többnyire egy bizonyos fokával a fölény­nek szoktak a kisvárosiak dolgairól, rendjéről beszélgetni s sokszor kiérzik a vontatottan előadott gondolatoktól: Oh a naivok ! Pedig legtöbbször talán nincs is igazuk. A nagyvárosiak élete, igénye ugyanié fokozottabb, mert a nagj^váro­sok külső képe is elüt a kisvárosok kül­ső képeitől. Amazok valóságos Ínyencek: asz­falton koptatják finom cipőcskéiket, ha ugy tetszik villamoson, fiakkeron, omni­buszon, lófejüeken pihenik ki fáradal­maikat. Télen sár, nyáron por sincs; sőt még arról is olvastunk, hogy akadtak vállalkozó teknikusok az utcák fűtésére ; arról pedig ma már senki sem beszél, hogy a nyári napok tikkasztó melegét locsolással enyhitik, mert ezt nem csak az egészségügy, hanem a kényelem is kivánja. Tehát ki-ki élhet kedvére. Hogy ámul-e, vagy bámul, hogy színházba jár-e vagy orfeumba, azzal nem törődik senki. A házak számozva, az utcák kö­vezve vannak; hidak sincsenek; az ár­kokban nem poshad a viz, szóval min­den megvan, a mi a jó rendhez, a kel­lemes élethez szükséges. Igy azután nem csuda, hogy az anj^agi szükségletek ki­elégítése után a szellemi és társadalmi élet elevensége és nagy lépésben .való haladása beáll, mert a városok közigaz­gatása hatalom, a mely kényszer utján is képes produkálni szépet, jót, egész­ségeset. A kis városokban nem igy van. Itt a hatóság más szervezetű. Itt elöljáró­ság van tenger kötelességgel, de csepp hatalommal. Tessék a példa; A nagyvá­rosok gyalogjáróira letelepíteni talyigá­kat, talicskákat, székeket, asztalokat, nem volna tanácsos, mert a rend éber őrével, a sarkokon álló rendőrrel gyűlik meg a baj és az vagy fizettet, vagy el­zár. Nálunk?! Megcsinálják a gyalog­járót és azután végig rakják az üzletek előtt, hol keresztbe, hol hosszába min­dennel, a mi a gyalogközlekedést aka­dályozza. A községi hajdú, mert vélet­lenül arra jár, az akadályt letolja, a ke­reskedő inasa visszatolja. Hajdú jelent; a városbíró tovább jelent, s a vége . . . ?, hogy büntetni nem lehet, mert nincs pa­ragrafus, — mert a kisváros nem nagy — s igy a kis városokban a tisztelt pub­likum vigyázzon magára és ne vegye rossz néven, ha az utcagyerek keresztbe fekszik a gyalogjárón. De ez csak hagyján! A minap sok cédulát kínáltak a városi Jakósságnak. A városi közmun­kát szedték. Ez azonban nem annyira érdekes, mint kellemetlen. Az adócsa­vart a tisztelt bizottságok ugy is szinte a bordatörésig erőltették az utóbbi idő­A BALATONVIDÉK TÁRCÁJA , Intelmek Festetics László grófhoz. Jln íjamhoz ! i. Sokszor mondtad édes anyám ; Jíogy g^dag és boldog feszég ; S lám, a mit te jövendőitél ; iszen mind beteljesedett. II. (gazdag vagyof[ nagyon gazdag. 3£alomra van rafaa fencsem ! . , . •Annyi bnja a világon Senf^iae^, mint nefiem nincsen. Rajcsánviné. A nagynevű György grófnak egyetlen fia volt László és két nővére : Sidnnia, Almássy Illés gróf neje és Julianna, Zichy Károly gróf reje. László .grófnak nevelője Péteri Takács József volt. Érdekesek azok az erkölcsi oktatá­sok, melyeket ez a nevelő kedves tanítványának kötött a szivére. Egy egész kötetet tesznek ki. Megjelent a munka Bécsben 1799-ben. Közli a Magyar Minerva. Ebből közöljük azt a levelet, melyet Takács László grófnak, az ő kedves tanítványának irt a munkához bevezetésül. A levél az akkori írásmóddal szószerint a követ­kező : Emlókezel-e, kedves Ifjú, midőu öt esz­tendős korodban a' dajka-kézből gondviselésem alá vettelek ? Nékem legalább igen elevenen jutnak mindenek eszembe. Vonakodtál te akkor az első pillanatban, halivá]), hogy Nevelőd fogok lenni: de én azon meg nem ütköztem ; mert jókor értésemre esett, hogy a Praefectus nevet mindenkor fenegetődzés között rebesgette előtted az oktalan tseléd, melly továbbra is szükségessé akarta magát tétetni körületted. Ennél fogva képzelődósed egygy ollyan ijesztő­vázt rajzolt személlyemben, a' ki mindég bün­tető veszszőt hordoz kezében ; tilfcya a' vidám kedvet, feddi a' nyers elevenséget, kárhoztattya a' többszöri szabadabb kijárást: —• sőt a' ki mind ezek' helyébe egy magános asztal mellé köt, hogy éten estig a' szorgalmatos tanulást, 's a' rendes magaviselést regellye, sürgesse. De tsak hamar megtzáfoltuk mindenek' láttára mind az ijesztgetést, mind a' félelmet. Te a' ki az első fél nap tsak fél oldalról néztél reám t dél utánn> már kérdezősködtél .utá'n­nam ; más nap' hasattával kerestél engem ; ha menni készültem, marasztottál ; és, reánk kö­szöntvén az estve, szinte nehezen váltál él tőlem. Tudniillik nem azt a' komor, fennyen parantsolgató Tanittót találtad fel bennem, a' kivel eleve rémitettek : hanem egygy ollyan szives barátot, a' ki ártatlan kedvedet semmiben nem szegte, öröm vigadozásodat nem tsak nem rontotta, hanem részvételével még inkább éde­sítette; szemfüles kérdéseidbe nem válvónittással, nem tilalmazó pirongatással felelt: hanem min­dent, a' mi a' házban, a' házon kivül a' kertbeD, a' mezőn, a' réten előnkbe tűnt, megmutogatott; nevére 's tulajdonságira, a' mennyire kis eszed­del felérhetted, figyelmetessé tett; és igy még gyullasztotta benned a többet-tudni vágyódást : hogy alkalmatossága legyen fiatal lelkednek nyiló bimbóját gondosan ápolgatni, fejlódzó

Next

/
Thumbnails
Contents