Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1902-06-08 / 23. szám

1902. junius vele, mi még inkább aggasztotta. Nem is kellett soká várnia, a feje felett tornyosuló felhőből hamar kitört a zivatar. Már a második fogásnál elkezdte ágról magasztalni, hogy milyen kellemes órát töltött az irnok úrral. Az Írnok ur engem túzokot lőni és én őt vadrucát fogni tanítottam. Márkus nagyon kíváncsi lett. mit fecseghetett össze egy olyan ember a vadászatról, kinek soha puska nem volt a kezében, túzokot is legfeljebb kitömve láthatott. Fel is kérte Festeticset, hogy nem mondaná-e el a túzok vadászatot ? — Nem én ! Majd éri a ruca fogást mesélem el. a túzok vadászatot az irnok ur mondja el, ő annak a mestere. Az irnok homlokán a hideg verejték gyöngyözött, mig megismételte a túzok fogást, csak akkor könnyebbült meg, midőn főnöke megengedte, hogy távozhatik. Remegve jött másnap irodájába és nem kis meglepetésére Íróasztalán a főnökétől várt elbocsájtó levél helyett, Festetics gróf levelét találta kibélelve egy ropogós százas bankóval azon megjegyzéssel, hogy ebből majd kerülhet ezután az iroda vendégeinek is egy kis illatos dohány.*) *) Ezek az episodok Vas Gereben munkáiban már fel vannak dolgozva. De azért, liogy felújítsuk azokat, készséggel közöljük ez ünnepélyes alkalommal. S z e r k. Balatonvidék * * * Az idő már későre járt, mire nagyapám befejezte elbeszélését. Az októberi hűvös szobát kellemessé tette a kályhában égő tüz, melynek lobogó lángja bevilágította a felvetett fehér ágyakat. Elálmosodtam. Nagyapám lefektetett és ón gyerkek álmaimban újra végig kalandoztam ezeket a kedves apró történeteket, melyek mindegyike egy-egy hervadhatatlan levele a Festetics homlokát körül övedző dics-koszorunak. Azóta nagy idő mult el, az élet utjai elvezettek egy régi kézirat halmazhoz, mely azóta irodalmi kincsévé vált édes hazánknak. Ez vjlt Kisfaludy Sándor irattára. Ott akadtam rá arra a levélre, melyet Festetics gróf lovászával kézbesittetett Kisfaludynak. Lássanak ma napvilágot az elsárgult sorok, hadd csengjen fel újra a nagy Festetics szava, lebegjen az ő lánglelke a frissen 113 omott betűk felett, mert ugy adjuk azt vissza, a hogy egyjkor fenkölt elméjének sugallata tollába mondta. Tettes Kisfaludy Sándor Tábla Biró urnák Sümegben. Tekintetes Táblabíró Ur.*) Különöséén tisztelt Nagy Jó Uram ! Engedje meg a Tekintetes ur, hogy *) A Kisfaludy és Festetics-féle találkozást Vas Gereben is megírta egyik regényében, sőt szerkesztett hozi;á egy Festetics levelet is. Szolgáljon e levél és e szerény cikk egyúttal a regényíró tévedéseinek kiigazításául. 5. a Keszthely Heliconi Pegasus fajtából egy párral kedveskedni merészeljek ; bár melly tsekély is legyen ezen igaz tiszteletemnek meg bizonyittása, mind azon által ezen Lovaknak többszöri szemlélése talán még is egyszer valaha Tettes Tábla Bíró Urat arra reá buzdíthatják, liogy valami alkalmatossággal talánd a Keszthelyi Helikon tartásának időpontjában. ide Keszthelyre rándulni méltóztatna, mivel ugy látszik, hogy már egészen rólunk elfelejtkezett, a Keszthelyi Helikont megveti, és baráttságos indulatainak számából kiveti, de ugyan tsak a' mellett örvendek mégis, hogy voltak olly felséges gondolatú Lelkek, az kik annyira megengesztelték és ollyan le ereszkedésre késztették, hogy a Magyar Petrárkánk, ama hires Himfi egy Pindarushoz illő remek Homlok-irást a Csáktornyai emlék oszlopra, egykori jó vénájában készített. A mellyért a midőn alázatos köszönetemet meg tenném, a Méltóságos Hugóm Asszonynak kezeit tsókolom és a Keszthelyi Helikon első kötetjéből hat példázattal szolgálni bátorkodván, uri barátságába ajánlott különös tisztelettel maradok A Tettes Tábla Biró urnák őszinte barátja Gróf Festetics György mp. Keszthely, 1818. . . . Ünnep leszen még . . . ünnepelünk ma itt ! Minden magyar szív feldobog e' napon. S arcunkra ömlik az örömnek Gyöngye, könyűje nagy áradatban. Mert hányszor ismert a magyar ünnepet ? Mindig kesergett honja csapásain ; Vetélkedés, külső irigység Dúlt örökön sok erös tusában. Fegyver zörej közt szállá a síkra ki Gróf Festetics György bontva /. i zászlaját Cerest mutatva s hívta népét Áldozatán felemelt lakába. Oda. Szerzője : Burkovits Lajos főgymn. tanár. Oktatta vérét, hogy ne csak a vasat Forgassa kézben, mint örökölt erényt, De tudja is kezébe fogni S szántsa a jó anyaföldet .... észszel. Ihlett szavától lelkesedett a nép, Tanulni vágyott mind, a ki nem tudott, Benépesült Ceres lakása Jó magyar és idegen fiakkal. Munkára hívó és nagyra törő vezér Szép alkotásod mennybe nyúló fa lett 1 A mag kikelt ; Ovár és Kassa, Debrecen áldanak és MonostorJelige : Lesz még ünnep a világon. Külföld megérté bölcs szavad és emelt Dús áldozattal gazda Georgikont; Nincs föld ma, hol ne szállna ének Rét, liget és berelc istenéhez. Véröntözött tág síkon, a dombokon Ringat kalászt most halmon is a zefir, Kínáid varázsolt puszta földből Szorgalom és a tudás, a munka. Meghatva állunk érc alakod előtt Néped diszével s hálaimánk repül A nemzetek nagy Istenéhez : Oltsa belénk a te szívvilágod I Munkád hazánké, a kegyelet miénk, Emléked áldjuk, mely nemes és örök. / Ércnél tovább élsz tetteidben, Míg szabadon magyar él e földön. Nagy s megdicsőült férfiú — kér szavunk — Trónod hónából küldj sugarat nekünk, Legyen vezérünk sok bajunk közt, S boldogan élni fog a magyar még ! Arany kalásza reng a magyar földnek, Kinyitja kis szemét ezer virág ; A dús mezők lakói mind eljönnek, Elhozza tűz gerezdjét a bor ág ; Lerakjuk a magasztalás virágát, Csodálatunk, rajongásunk jelét, Rónánk koszorúját., erdőnk cserágát Dicső gazdánk, nagy Festetics eléd. Festetics szobránál. Szerzője : Ttudits József. Helikoni iró márvány lapodra Arany betűkkel írd föl e napot, Nagy érdemét zengd magyar költő kobza, Ki Múzsádnak szentelt föl itt lakot. S ne legyen elég szép a legdicsőbb dal, Ne a tavasz, a nyár virágai. Hazánk dicsője, kit ajkunk magasztal, Övezzenek a Dél virányai. > Esméri nemzeted, Mennyit köszönhet Néked e nép.*. Berzsenyi. Ki gyámolunlc valál, tekints e népre, Hozzád zarándokol szegény és gazdag, Letört jobbágyaid borulnak térdre, Oh harmatozd gyöngyét áldó vigasznak. Aszotl földünk, ha bő magot terem, Pusztult szőlőnk ha újra kivirul, Ha erdőnk fája vas, szénánk selyem, Nem álmodunk egy új hon tájirul.