Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1902-06-08 / 23. szám

6. Balatonvidék 1902. junius 8. Taníts aratni bő kalászt mezőnkön, Taníts a töröl szedni dús gerezdet, A csüggedés élősködik erőnkön, A nagy teher alatt karunk im reszket. A gond, vándorbotot kezünkbe ha nyom, Vedd ki, hogy el ne hagyjuk e hazát, De visszahívjon egy viruló halom, S szivünket honszerelmed hassa át. Georgikon nagg alkotója jöjj el, Vezesse szellemed fáradt karunk, Megedzeni lelkünk varázs erőddel Jöjj, — ha csüggedten dőlni akarunk. Mikor lelkünkre éj borúja hágott, Te oktatál hajnalhasadtakor ; Ki felnyitád a rügyező virágot, Tanúja légy, ha terem a bokor. Gazdagság, hatalom a népek vágya, Lerázni szolgasáa bilincseit: Nem volt e nemzetnek csak pusztasága, Te tanítád aknázni kincseit. S ha boldogság köszönt a magyar házba, Es százados munkánk ha véget ér, Nagy Festetics előtt kezdünk fohászba : Ezerszer áldva légy dicső vezér. Mi zengzetes magyar nyelvünk magasztald, Ki felemelt a feledés sírjából, íüzz koszorúba homlokára dalt, Ki éjeden őrtűzként világolt. Szivünk érclapja ragyogd vissza nevét, Csordulj szemünk öröm-könnyharmata, Megüljük im Helikon ünnepét, S az ünnepelt a gazda most maga. Tesíefics Julianna grófnő. A csüggedés le nem sújtott vezérünk, Hazánk ezer sebét kötözgetéd ; S ha forrt, ha medréből csapott ki vérünk, Bölcs ajkadról szólt mérséklő beszéd. Szivedben állt király hűség oltára, A vád — örök tüzét nem oltható ; Ha jönne új Napoleon, csatára E nép repülne szent zászlód alá. Légy áldva, ki e hazát úgy szeretted, S e földbe nagyságunk magvát veted. Te nagy idők nagy embere, feletted Egy ország zengi el dicsénekét. Neved, mig egy magyar barázda lesz, Ragyogni fog, mig itt magyar arat; Buzgó néped hálás ajkára vesz, S emléked mndörökre fönmarad ! A nagynevű Festetics György grót egyik nővérét, Festetics Juliannát, Széchenyi Ferenc gróf vette el. Ez a nő adta édes hazánknak a legnagyobb magyart : Széchenyi István grófot. A Széchenyi család soproni levéltárában drága ereklyeként őriznek egy albumot, melyben a nagy Széchenyi István grófnak egg és talán egyetlen verse, melyet anyjának irt, van leirva. Ezt a verset Széchenyi István gróí 26 éves korában irta. A nyelv tisztasága s a verskezelés ügyessége, mely ezen a poeman látszik, megcáfolják azoknak az állitását, kik azt irták István grófról, hogy mielőtt a politikai pályára lépett, gyenge volt a magyar nyelvben. A vers tartalma megvilágítja szerzőjének szivét, gondolkodását, miként érzett, hogyan gondolkodott anyja iránt,; néhány, de erős vonásokban ecseteli az anyai szeretet áldásos munkáját, mit fiának lelkén végzett. Nincsen benne szóvirág ; de van sziv, érzelem, költői gondolat. Egj'szerii, nemesen szép. Olyan, mint Írójának a JCalász érlelő nap sugara jffintsd fe a földre fényedet, <Slernyedt sziveí[ belsejébe &6reszsz ma újra életet ! Muló a perc, az óra drága, j£z élet gyorsan hbbtn el — Ddla még szentséges tűzzel éghet, S holnap már dermedt a febel. Önzetlen szó, dicső nagy elme, Jípnért rajongó tiszta szh> 'klem jed a szá.~jidof{ homokja <S nemzet újra visszahív I . . • Jjf !\i a messze múltba nézve Jf történet lapján ^utat

f J^nnal^ a múzsa szent fezével jl soí[ fezt egij nevet mutat. <Ss szól a múzsa : » J2emcsaí{ az nagy, 3£i hónát védve porba dől, fe a nép jogát i>ifeddve J2em fut gyáván a harc elől. — hősiesség és a nayyság J2em jár feröltve mindenütt, ZEjiífen van ott a nepe/j üdve, fffpl a duló harc sátrat üt. lelke. Tartalmában, alakjában, nyelvében előrevetett árnyéka annak a fönséges gondolkodásnak, nemes léleknek, vallásos szivnek és a tiszta széphez felemelkedő irásmodornak, mely az tetteiben, irataiban, szónoklataiban élete végéig hatalmas módon nyilvánult. A verset Toldy Ferenc közölte az Uj Magyar Muzeum c. folyóiratban. Szövege az akkori Írásmód szerint szóróiszóra ez : Ha mindazt, mit Szivem érez, Tollammal leírhatnám Mindazt, mit csak Néked köszön méltán elől adhatnám, Boldog volnék, S nem busulnék, De, hogy irja le a számát ezer aggódássidnak ? Hogy köszönje Tanácsidnak, hogy Fáradásidnak Számos nemét, És érdemét ? — Ime Tüz és Fegyver között Imádsággal tartottál, Beteg Ágyaimban gyorsan Te Magad ápolygattál Te oktattál Tanácsoltál Te plántáltad Szivemben a Jót, melyben vagyok s teszek, S a mi Tsekélyt Isten, Uram, s Hazámért utóbb teszek, / Oda. Szerzője : Szemere Lajos. jT fe megérti, mit beszélne!^ J^Z eljövendő száz^do^, — Jlf fe nem éf csupár, a máért nagyság arra is ragyog ! J-2agy Festetics ! 15e is megérted fffogij mit mond az idŐ^ szava : Szert öröf[, nagy érdemednek í"Babérral áldoz a haza• ofeatád a nagy Ddlagyarhont, Jfpyy a föld érez és 6eszél, 3fogi] hálátlanság nincs a rögnél, Jffiszen fe is rögből levél / d, föld a jó, a föld a drága jT föld — ez ne feni* mindenünk^, Tde van fetve mindöröfee J^ mi leendő nemzetimig. J2ugy Festetics ! próféta voltál, DdZegáldva ofeató szavad, l5e is részes vagtj, részes abban, fffogy országún^ nagy és szabad ! . . Bettidre rámosofyg az ég is, S a meddig áll s virul e hon, J^ddig fennáll híred dicsőén <5s fenn áll a » (fjeorgicon.« A Te Munkád. S azért Reád Szálion Háladásom mellett az Istennek áldása, Attul lelked gondjainak Jutalmát hogy láthassa. 1. Május Holnap 1817. Gróf Széchenyi Istoún. Ugyanabban az albumban, melyben a fent közölt vers található, föl vannak jegyezve Széchenyi Ferenc gróf mind a három fiának születésnapjai. Lajos született 178 . nov. 6. Pál 1789. nov. 10., István 1791. szept. 23. Született pedig Bécsben, az Augarten nevü kert császári palotájában, melyet II. Lipót király engedett át az általa nagyrabecsült Széchenyi Ferenc grófnak. Festetics Julianna épen ug}', mint bátyja György gróf, nagy pártfogója volt a költőknek, kik dalaikban szinte dicsőitőleg emlékeznek meg a nagytekintélyű és fenkölt lelkű úrnőről. Csokonai is a » Tavasz* c. költeményét ő neki irta. Közli : B Jelige : Ven iDdTagyar ! ne'zz út édes hazádon S 6uzgón feáfts az ég felé / Áldott a rög, mell] éltet, ápol, Áldott a fez, meh/ müveié, <Ss légyen áldott .'« igy eseng fel Ddhndegyil^ hü magyar febel: Szerszer áldott, fe a földne^ Ofes, serény munfest nevel! íforatius, felfog ferálya, DUi ért ni m bangzH{ éne fed ? . . . Sj^agadd meg újra büszfe lantod és zengjed át a bércefet! fffarsogjon át, mifent a szélvész nagyvilág z

aján dalod, Jf melylyel, tépve lantod hiírját J^Z ö nevét magasztalod 11... JÍllj meg futó idő folyása ! J2up ne haladj nyugat felé ! jT fet egtj nép szivébe zárt már, jfz nem lesz aZ enyészeté ! rög nem fed be mindent, S bár a feporsó eltafer . . . J2agy Festetics ! dicső nevednek^ íBabérral áfdoz a magyar ! !