Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1902-05-04 / 18. szám

VI. évfolyam. 18 szám. Társadalmi, szépirodalmi s közgazdasági hetilap. h« I »u U in t «u ;y»íBf : i iihiI iiin |t. SZERKESZTŐSIG I.APTUIJAJI'ONOS ES A SZERKESZTŐSÉG ÉLŐN., nldni arak ; K I A D ö H I.V A T A L 1 tgdm érra . '(J kor,int, a voll gazd. tanintézet épületében. l' IOI.ISI As S/ KUK ijlSZTÖ : Fél évre • ... j. . S 7 K é»ii'tvl.okut m. a»«rltes/.l.öaéj» i.tin.in |iéii/.t*N BONTZ JÓZSEF Vniíyuil évrtt . 1 „ HO pII El!niélh .n i 20 lylllléi imlll.inri) mkii sierlnt. utalványokat, hirdetési roeBbre-isoíKat éa r«UlamA.ni«SUat a 1iiadólii vaf al5i<»kértluk. KIADÓ StJJÁNSZKY JÓ/.SKF Vniíyuil évrtt . 1 „ HO pII El!niélh .n i 20 lylllléi imlll.inri) mkii sierlnt. ( dz I rttii

1 k m t nem txlil n4< Mlutsv. o __ — —— Május elejen. Világfák adás. természet ujhodás vagyon. Száraz avart puha fii, galj-at vi rágpompa diszit. — Az erdő-élete zajt ver; a pacsirta éneke betölti a tért. Az ember jár csak. .mintha a természet e változása nem érdekelné. Az ember; az megszokta már a változó időt, a leáldozó napot, hisz: »nincs uj a nap alatt.« Az élet küzdelme legnagyobb résznek szenvedést, keservet, szeretetlenséget huz és barázdát szánt homlokára. Csuda-e, ha csüggedt szivvel érzéketlen a természet szépségei iránt? De csendesség nincs azért! A munkásnép mozog. Tizenegy év előtt határozták el Párizsban, hogy május elsejét, mint törekvéseik ünnepét ezentúl évenként, mindenütt megülik. A rideg kapitalismus megtörésére és a társadalmi rend megváltoztatására való törekvésnek ez az ünnepe az idén sem maradt el, mert szóvivői nem mulasztják el gyújtó szavakkal figyelmeztetni híveiket az ünnep minél méltóbb meghűlésére. A nagyobb városokban, az ipari gócpontokban, a bányásztelepeken, a tengerparti rakodókon felhangzik ilyenkor a forradalmi ének. A mótorokai nem Fűtik ; — a gépek csendet-ek ; a gyárak, az ipari helyiségek üresek. Néma csend vonui végig a máskor prüszkölő kémények sorain. Minden pihenni látszik. — A lázas munka közepette a nagy iparban gyökeret vert felfogás szerint a munkás is gép, a melynek értelmét erejét, buzgalmát készpénzzé váltja a nagy tőke. Csuda-e hát, ha kivonulnak ; ha ezeren ós ezeren verődve össze félelmetesen imponáló tömeggé, felvonulást tartanak — május elsején. — Csuda-e, mikor a természet is, megunván a rideg tél zordonságait, virágpalástot borit magára? A pihenés, erőgyűjtés csak; á nyugalom, látszólagos csak! A keblekbea az elégedetlenség dul s hogy a kibugyanásra csak alkalmat vár, bizonyság legyen rá a sztrájk, a rombolás. Ily kitörés ritkán múlik el vér-, vagyon- és életáldozat nélkül. Itt e tájon, tul a Dunán, il}

7et nem látunk. Gyár, gyári munkás nincs. A mezei munkást, a kis földművelőt, a kis iparost az érdekhajhászás e korának rut kísértései nem rontották meg. Ok tisztelik még az isteni ós az emberi tör-, vényeket, a mai társadalmi rendet. — A magyar fajban öröklött tulajdonság ez. De bár tiszteli, még is ugy tetszik, bogy nem érintetlen már s lassan, de terjed ós a vidék nagy részében már a kivándorlásban talál gyógyitószert. Szomorú gyógyitószer. Méltó az elmélkedésre és méltóbb e betegség a gyors cselekvésre. Méltó, mert a kikeb igy vesztünk el, azzal fogyunk, mint az A BALATONVIDÉK TíUCÁJA Május királynőjéhez. Jífi f\éí a szívben édes érzet, J£jx zenghet aj fon fiátadaC: %engjen feféd a liálaéne^ Oh DdZária, tiszta Rajnai 1 J2éped fölesdni hogíjlia [átod feléd, fia f{é[ a virradat ! 3£a Ugasd meg , fúsz te vagy szerelme, <dfi DMária, te égi nap ! Js egyen Redves fiived imája, Js egyen az J2éfed iílaíár. . . Ragyogjon ránf{ jegyed sugara ®fi DdZária, te napsugár 1 — 3 fia elborul az ég felettűn% 3£a boldogtalanod vaggun^ : '(De fiints szelid fényt 6ús egünkre Ofi Dfflária, estesd[agnn^ / —r. Stella Maris. A liol a tenger fehér fodros kék hullámai csóI kolgatják a part szürke szikláit, — a hol a fürge I gyikok kacérkodnak önmaguk képével a csöuí des viz tükrében. — a hol a lomha kigyók sütkéreznek a napfény sütötte sziklákon, — ahonnan husz lépésre fényes urak, úrnők és babyk szórakoznak ki-ki a maga módja szerint : ott áll a legmagasabbra kiemelkedő sziklán a »Stella Maris« fehér szobra. Arcán az Islen-anya áhítata, keze imára kulcsolva, feje fölött drágakő csillog, — szeme a tenger végtelenén keresztül a mennybolton mereng. ... A fényes urak ós úrnők, mikor lelküket kissé pihentetni akarják, kijönnek ide a partra, rátekintenek a fehér szov borra és szivükbe valami édes-bus nyugalom száll. Hiszen itt a »St,ella Marist, a »teuger osillagae, — ki félne akkor a tenger osalfa vizétől ? ! . . . . . . Ezüstös gyíkocska szökkent a szobor sziklaalapzatára s belepillantott az alatta susogó tenger csobogó hullámaiba. Kereste a saját tükörképét, de nem találta, mert a tenger viza pajkosan mozgott a sziklák között. Várta, v.trta a gyíkocska, mig lecsendesül a viz ; de az csak tovább csapkodott halk csobogással ; föl-fölszökkent a szikla oldaláu, csakuem az ezüstös gyik szájához. Végre a gyíkocska türelmetlenül odasziszszeut a nyughatatlan habokhoz: — Ugyan maradjatok már nyugeou, hadd nézzem in*g arcomat sima tükrötökben. A játszi hullámok kacérkodva felelték : — Mivel fizeted meg, ha nyugton maraduuk ? Az ezüstös gyik elgondolkozott: Lám, milyen telhetetlenek ezek a hullámok ! Mennyi áldozatot csikartak ki már az emberektől is' csalfaságukkal s még tőlem, a szegény gyikocskától is jutalmat kivannak! — Halljátok, csalfa hullámok, ha teljesítitek óhajtásomat, elmondom nektek anuek a fehér szobornak a történetét. _ Halljuk! Halljuk! — zúgtak a hullámok s lassankint lecsendesedtek. Az ezüstös gyíkocska pedig beszélni kezdett : * — Nem is olyan nagyon régeu történt ; anyámtól hallottam', a ki itt lakott e szobor alapjául szolgáló szikla üregében, de ouuaa