Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1902-04-06 / 14. szám

2 BALATON V1DEK 1902. .április 6. esvén, céljaira kevésbé hozzáférhető. — De meg, a közbirtokosság által követelendő összegnek megfelelő kamatot és törlesztési hányadot, a jövedelméből kivenni alig sikerülne. De meg az is csak különös lenne, hogy a háztulajdonosok, mivel a vételárt a városi lakosság pótadójából kellene fedezni, a saját területüket megfizetni is segitenék. Eszünkbe jut a róka ós a két bőr meséje. Arról, hogy a területet paikká alakitsák, azután a vasút mentén sétauttal a fürdőparkkal egybekössék, még a vérmesebb képzelődök sem mernek ábrándozni. Nincs pénz a területre, hát hogyan legyen a parkra, a fentartására. A pótadó csavarja pedig már nem működhetik csak azért, hogy egyesek kedvenc eszméi megoldást nyerhessfnek. A másik módja a hasznosításnak, hogy arra a földterületre is a speculatió tegye rá a kezét : kétszer is meggondolandó. Hiszen látjuk működésében. Nézzünk csak a város keleti aljára. Az épületek nem emelkednek oly gyorsan, a mint képzeltük. A rét azonban eltűnt. A zöld füvet a fehér föld válta fel. A talajvíz ásónyomnj-ira fakad. Azt mondják . »Kertté varázsolták.* De hogy az a- »kert« visszahozza-e áldással a munkásnak csak a fáradtságát is. arra feleljenek a gazdálkodók. Es most számítsunk. Számítsunk és feleljünk, hogyha egy quadrátölnyi terület után ha csak hat kr. = 12 fillért fizetnek, — és en}'nyit fizetnek — akkor egy katasztrális holdért nem esik-e csak 96 forint 192 K. »bér« cimen? Most már bámulhatjuk, mert hiszen előttünk van, a »mezőgazdasági hasznosítás* nagy derb}

T-jét és bámulhatjuk a favoritjait is: a szegény magyar embereket. Bámulhatjuk azokat, a kik, mert számolni talán soha sem tanultak, nemcsak háromszoros bért fizetnek, hanem azt a földet még meg is munkálják, maggal be is rakják és még abban a hitben élnek a XX. század elején, hogy az a föld nekik terem. Azt értjük, hogy a vállalkozók befektetett pénzüket és annak kamatait megszerezni óhajtják : ds nem ugy, hogy ezzel a nép nyomorát neveljék. Mielőtt tehát a közlegelőn is ehhez hasonló helyzetet akarnánk teremteni : nézzünk szét és lássunk. Lássuk meg azt a szegény magyar népet, hogy ily viszonyok között dacára verejtékes munkájának mily nélkülözéssel kell küzdenie. Lássuk meg és tudjuk meg azt is, hogy annak az 522 háztulajdonosnak a nagyobb része rá van utalva a segítségre. Tessék elhinni, hogy az *a kis jövödelem, a melynek jó részét az eg}

renes és a pótadó emészti fel, a család fentartására nem elég, tehát annak a jövedelemnek az emelésére nagyon jó szolgálatot fog tenni, ha azon a kis kertszerü szántáson élelmiszereket termeszthet a háztulajdonos családja, a mikor emberöltőkön keresztül annak a területnek a hasznát senki nem látta. Mert azt haszr.ositás-képpen elfogadni nem lehet, hogy azon a legelőn 50—60 háztulajdonos marhája legelésszen és a többi százak meg zsebredugott kézzel nézzék, hogy azt a jövödelmet mint emészti fel a kondás, a csordás s a többi. Osszuk csak töl a közlegelőt és ne ellenezzük. Ne ijedjünk meg a kicövekeléstől, a felosztás költséges voltától, az utakban a hasznosítástól eleső területek nagyságától, ne a kiosztással járó esetleges kellemetlenségektől sem. Hogy kinek melyik daiab essék: döntse bár el egy kalappal a kézben az árva gyermek : de teremtsünk olyan állapotot, mely a szegényen segit és a mely mindenkit kielégíthet, a ki nem az aranyból jura esküszik. Az ipari hitelszövetkezetek mibenlétéről. Talán nem igaz, hogy nem vagyunk ráutalva a takarékoskodásra ? Talán nem igaz, hogy rá vagyunk kényszerítve a garasok megtartására ? Taláu nem igaz, liogy a városok iparosai éppen ugy mint a falvak' földművelői küzdenek a megélhetéssel ós az öröklött vagyon minden vonalon pusztul ? Ha nem igy volna, akkor a hírlapok közgazdasági rovatai, a politikusok felolvasásai, beszédei bizonyára nem ezeknek a bajoknak a feltárásával és nem az orvosszerek keresésével volnának telve. Akkor a férfiak, a kik népeik életének megfigyelői és irányítói, nem írnának könyveket és nem prédikálnának óra számra a kisipar pusztulásáról ; akkor a kormányok nem gondoskodnának az eszközöli nyújtásáról, ha nem látnák elérkezettnek a segélynyújtás idejét. Nem elégségesek azonban az üdvös törvények, nem elégségesek, hogy önzetlenül becsületes törekvések csak a hiilapok rovataiban, meg talán a tanácskozói helyiségekben kerüljenek szőnyegre, hanem a legfontosabb : hogy legyenek iparosok, a kik megértik a t,örvény szellemét, a kik életet adnak a holt betűknek és ezzel szolgálatot tesznek önmaguknak. Mivel a nemzetgazdák, a politikusok, a kormányok egyformán ajánlják az iparosoknak az ipari hitelszövetkezetek megalakítását : olvasóinknak vélünk szolgálatot tenni, ha szervezetüket főbb vonalaiban közöljük. Az ipari hitelszövetkezetek az önsegély elvén állanak és céljok: tagjaik számára olcsó pénzhitelt nyújtani ós őket pontosságra serkenteni. A tagok hiteligényeinek kielégítésére szükséges pénzt a szövetkezet beszerezi : a) a tagjaitól ; b) a kereskedelmi minisztérium segédeiből. A tagjaitól akként, hog}'ezek ,,üzletrészek"-et jegyeznek, a melyeket két óv alatt hetenkint 50 fillérrel tizeinek be. De egyszerre is befizethetik. Minden tag az általa jegyzett üzletrész ötszörös értékéig felelős. E szerint tehát égy tag befizet 2 éven= 10-1 héten 60 fillérjével 52 koronát és kezességet vállal ezen ös-szeg ötszörös értekéig, vagyis 260 koronáig. A tagok azonban több üzletrészt is jegyezhetnek ; sőt jó, ha minél többet jegyeznek, mert a forgalomba hozható összeg nagysága a jegyzett üzletrészek számától függ. Ez az üzletrész bent marad mindaddig, mig a tagki nem lép a szövetkezetből. A ki üzletrészeit hetenkint pontosan be dolgozott,; 8 ha dolgozni nem akart, rabolt. Tanult ember, Írástudó alig volt más mint a papság s azok, kik nem restelltek tőlük e mesterséget megtanulni. Fejedelmek, királyok, várurak és császárok ha írni- olvasni nem tudtak, írástudó papot vagy iródiákot tartottak udvaraikban; s igy természetes dolog, hogy mivelt, tudós, olvasott, ember alig akadt az időben, mert nem [a betűvetést, hanem a kardforgatás és kopjavetés mesterségét tanulta az, aki csak birta magát. Es a kor is, mely neui tanult, elmaradt. Ki nem tanul, az elmarad, bárki fia legyen is az. S mivel a szép és nemes tudományok nem fékezték a nyers és vad erőt, az, más dolga nem lóvén, sokszor dúlás-, pusztítás- és rablásban keresett utat, magának. A vadság elkapott urat, jobbágyot egyaránt ; egyik a másikban nem testvért, de született ellenséget látott. Ez ellenkezék a szeretet tanításával. Ekkor támadtak férfiak, kik — legtöbbnyíre egy kolostor szük cellájában — a szelíd és szép tudományokkal foglalkozlnkban is észrevették a vadságot, mely a természetben, szívben- lélekben egyaránt, pusztított. Az istenadta föld elvadult, az Istentől megváltó"t, emberi lélekben sok volt a dudva és a gyom. Mindkettőt megszeliditeui indultak az Egyház hős bajnokai; mindegyik más-más fegyverrel indult, neki a vi'ágnak

. hogy legyőzze a roszat. Remekírók képes könyvtára Egyik vas szorgalommal munkálta a vad földet, s a nép megtanulta tőle azt; a másik az igét hirdette neki és megmuukálta lelkét. • a harmadik megtanította arra, hogy nem az erőszak és hatalom, hanem a sziv nemessége teszi nagygyá az embert ; a negyedik s a t&bbi számtalan imádkozni tanította s tudásvágya számára nagy szorgalommal irta és másolta a köuyveket s igy tovább. Egyben azonban mindannyi egyforma volt ; istenfélelemben s a tudományok ápolásában. Nagy emberek voltak ezek s e nagyok sorában, egy szt. Antal, gz. Ágoston, sz. Benedek, sz. Bernérd. sz. Ferenc sorában bizonyára nem utolsó helyet, foglalja el sz. Norbert sem, a premontrei Rend alapilója. Az ő korában volt olyan a világ, minőnek fentebb vázoltam. Fájdalommal szemlélte ezt sz. Norbert s elhatározta, hogy ezen segíteni fog, hogy életét arra szenteli. Belátta, hogy munkája legfőbb akadálya: vagyona s dus jövedelmei. Eldobta magától tehát, mindezt, s mint szegény, mezítlábas ember kezdette meg munkáját, : Isten igéjének hirdetését. Édes méz, folyó arany volt a szó, mely ajkáról ömlött ós példája ellenállhatatlan vonzó erő. Bámulva hallgatták és látták ezt az emberek ; és midőn látta, hogy a nagj' munka megbirására egy ember kevés, társakat keresett magának. Először azokat szólította föl, kik között ő maga is élt, a kanonokokat — ő maga is kanonok vol Xant-enbeu, a mai Poroszországban — de sikertelenül. Ekkor Istenhez fohászkodva társakat kért magának ; s hogy nem sikertelenül, bizonyltja az, hogy miután Bertalan laoni püspökkel fölkereste a helyet melyet Isten látomásban előre megmutatott neki, (prómoutré ; innen a Rend neve is) ós összekéregetett, pénzéből ott kolostort és templomot épített : a templom fölszentelósi ünnepén 1122-ben már 42 társa volt,. Fötörekvóse az volt,, hogy a kanonokokat ismét együttélésre szoktassa s az egyházba visszaállítsa a régi rendet. E végből Rendjét is szerzetes kanonokok rendjének nevezte és sz. Ágoston együttélö kanonokjainak szabályait alkalmazta reájok, Róma tudta ós beleegyezésével. Másik célja volt az összes lelkipásztori teendők gyakorlása, az Ige hirdetése, a tanítás s a szent élet engedelmességben, szelídség- és szeretetben s feddhetleu tiszta erkölcsökben. A jó példa hatott. A papság buzgóbb lett, a hívek erkölcsei szelídültek s a nagy hírnévnek örvendő Rend pedig e mellett terjedt, mert áldozatra kész és bátor munkásokra az Ur szőlőjében nagy szükség vala. Annyira gvorsan terjedt a Rend, hogy még sz. Norbert idejében, az egész világon elterjedve, 120-nál több apátság és prépostság volt. A Rend nagy sikerrel működött, legfőkép maLampel-fele kiadás, 50 remek dombornyomatu diszköíésben fog megjelenni ára 250 korona. Eddig inegB ^ jelent 7 kötet. Áz egész mű megrendelhető csekély három koronás havi részlet fizetésre Sujánszky József könyvkereskedésében Keszthelyen. i