Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1902-03-30 / 13. szám

1902. március 30. BALATONV1DHK xc M XK JMeluja. Zúgnak, búgnak a harangok, Repülnek a vidám hangok ; Viszi a szél hegyre, völgybe, Elszáll vele messze föld re ; Bejárja a nagy világot, Kicsi falut, büszke várost ; Es egyformán zengi itt, ott, »Jézus Krisztus tel támadóit !« Feltámadott! Sötét sir ját Elhagyta, viint rég' megírták; És most itt van, közöttünk jár, Beteg lelkünk s szírünkre vár. Vigyük Hozzá ! Megvigasztal . Bármi nehéz bánatunkban, Kölnjeinkét felszárítja, Sajgó sebünk begyógyítjaMeggyógyítja vérző sebünk, Megszünteti szenvedésünk; Éi/i békét hint a földre, Felváltja a bút örömre. — Ezért zeng a harang vigan : A Megváltó körünkbe' van ! »Alleluja* messze harsog S szivünk dobog rá viszhangot • . . Frászt Lujza. ÍW ^^ ^TO ^TO J^í ^^ ^v© ^^ ^vk tv* ^Ww ^ro £ $ $ A szépséges oláh fáta. M )K Irta : Dr. Vutskitsné Szilárdfy Elvira. 316 3K £ W'íyWtfltfWWWW^WWWWmtfWV mmmmmmmmmmmmmmmmmí'* Lenn, az oláh Néra partján, mikor legjobban dühöng a vihar, mikor legjobban dörög az ég s hasítja az eget a villám, mikor fzennyes habokat vet a folyó — kiált a partra egy összetöpörödött, két rét görnj*edt vén asszony. Kócos, szürke haját cibálja a szél. Az arcát, rongyos ruháját, veri az ólmos eső. Tenyeréből tölcsért csinált a szájához s ugy kiáltoz vontatott siró hangon a viharba . . . Ilica . . . Ilica gyere lányom — jön a Juon. Vár egy darabig — aztán átkozódik, jajgat, leguggol a viz partjára. Jaj . . . ott az Ilica . . . viszi a viz, segitség — amott a Juon. Megfázol a vizbe Ilica — gyere ki gyere. Mikor ezt látják a halászok szomorúan bólintanak egymásnak — mert bizony szomorú oka van annak, hog}

T Jelena asszony megbolondult ! Bizony. Nem is jlyan régen, egy két éve talán — volt neki egy fogadott leánya. Olyan szépséges, olyan bolonditó szemű fáta nem volt több a faluban. Ha az idegenek meglátták, utána fordulva csodálták korom fekete — száz ágba font haját — még feketébb, kacéran csillogó szemét, arcát, karcsú termetét, ringó járását, Es Ilica tudta . . . hogy szép, kevélyen ment el a többi lány mellett, kik, irigyen mondták, hogy meghalhassa. Könnyű neki, boszorkány a nevelő anyja, csinál az neki szépitőt szerecsikából — meg tudj' Isten miből — azért bolondul utána a Juon ! Ez a Juon szép szálas, erőteljes legény, ki nagyon szerette az ő Ilicáját. Ha látta, hogy az ö szeretőjéről szól a nóta — oda kiáltott nekik: Elhallgassatok — mert ... A sok lány sikongva futott széjjel^ Juon Sztevo meg ment a Néra parti kunyhóba ós vitt a leánynak szép selyem pántlikát. Ketten kiültek a Néra partjára. A legény átölelte a leáii}- derekát. Hej scumpa draga, de szép asszony lesz belőled , . . még jobban irigykednek rád . . . Csak légy a feleségem veszek neked rózsás selyem rokolyát, csikorgós szattyán csizmát — hadd lássák . . . A lány mosolygott a Juon beszédén. Te Ilica. . . nagj'on jár utánad az a buta Mitrus . . . vigyázz magadra. A lány összehúzta szemöldökét Ugyan miért ? Mert ha megcsalsz . . . Istenemre mondom — megfogom a te klárisos nyakadat — és ós megfojtalak — mondta lihegve a férfi és a nyakán kidagadtak nz erek. Ilica meg hátravetette fejét — s ugy kacagott. Jól van te bolond . . . azért ne nézz rám oly csúnyán, eredj, — hisz nem akarlak én megcsalni. Azért mondom. Egy este szomorúan mondta Jelena asszonynak ! Néném visznek katonának — vigyázzon az Ilicára. Ha nem mondod is fiam ! Hol van Ilica . . . Valahol ottkint — eredj utána. Juon kiment, ott találta a leán}

7t a kis kertben. Ilica te . . . hallod-e megyek katonának. Ilica eldobta a kannát és oda borult a Juon mellére és ugy zokogott .. . Ne menj ne ! Ugy parancsolják az urak ! Sokáig beszélgettek ott a kis padon — miglen Juon bucsut vett tőle és ment messze katonának. Jöttek az öreg betűkkel megirt levelek a iNéra parti viskóba -- Ilica meg elvitte az árendáshoz — az meg elolvasta és felelt is rá szépen a leány nevében. Egy délután, mikor ott sulykolta a ruhát a vizbe, egy szép, szomorú nézésű uri ember oda állt melléje a partra. De szép fehér a vállad ' Ilica meg mosolygott. Mi a neved húgom ! A leány kérdően nézett rá, de azért megmondta: Ilica, Uram! Hol lakol ? A leány türelmetlenül mutatott hátra. Ott ni. Tudni akartam ! Otyan szép leányt aminő te vagy még nem láttam. A férfi a zsebébe nyúlt s kivett egy aranyat s a leány leié nyújtotta . . Szép Ilica fogadd el tőlem. A leány büszkén kapta fel tejét. Nem kell nekem senki pénze — tartsa meg ; jobb lesz, ha elmegy innen. A férfi bedobta az aranyat a vizbe szótlanul megfordult s ment. Ilica meg befutott a házba. Anyám egy uri ember beszélt velem ! No hát — Aranyat kinált. Miért nem fogadtad el te bolond ! Azért ! Egy este, mikor Ilica megjött a faluból, ott találta azt az uri embert, beszélgetett a Jelene nénivel. El akart futni, de az asszony rá kiáltott. Ilica te bolond — ne szaladj gyere be .. . Hisz nem esz meg az ur. Tudom ! Eljöttem kicsit beszélgetni. Mondtam már az urnák, hogy semmi beszélni valója ne legyen velem, mondta mérgesen a leány. Tudja uram, mentegetődzött az aszszony. nem mer ez a leány idegennel beszólni — fél a Juontól! Ugy? Mert az a vőlegénye ! Most van a katonaságnál. Ir is neki sokszor — az árendás szokta, elolvasni — meg is irja. A lány egy darabig hallgatva ült a lócán — aztán kiment. Szeretem a leányát Jelena asszony, mondta az ur. Az baj. Nagy baj uram. Tetszik nekem, hogy olyan rátartós . . . De legalább szólna egy jó szót. Nem mer, íél a Juontól mint a tűztől. Hát szereti ? A vén asszony felhúzta a vállát. Ugy látnám. A férfi egy marók pénzt dobott az asztalra. Ez a magáé Jelena asszony ! és elment megint. Ilica levelet kapott a Juontól! Vitte hamar az árendáshoz, hogy olvassa el. Szívesen galambom ! ós előhalászta egy fiókból a pápaszemét. Oda vitte az ablakhoz, egy darabig nézte, aztán szomorúan mondta : Jobb lesz lányom ezt el sem olvasni, Ilica elsápadt. Talán beteg ? Annál is rosszabb ! Nem bánom csak olvassa el. Jól van — de s nyugtalanul nézett a felesége felé, ki boszusan integetett. Kedves Ilica ! En a Juon katonapajtása vagyok és csak azt akarom megirni, ne szeresse a Juont mert az hűtlen lett, van neki másik szeretője szép magyar lány. Ilica összeszorította az ajkát. Árendás ur kérem irja meg neki, hogy megszakad a szivem s megcsuklott a hangja s csak ment az ajtó felé. Mikor kiért a kapun, az árendás oda szólt a feleségéhez. Te, sajnálom ezt a szegény ördögöt ón biz meg mondom neki ugy, ahogy van. Az asszony mérgesen "csapta le a kötését : Mondod ám a Drakunak te vén szamár. Nem kapnánk abból a sok pénzből egy »báni«-t sem, amit az az ur igért ! A te lelkeden szárad. Ugyan öregem van a rováson több is ! Ez se nem árt, se nem használ. Szegény leány, ugyan miért ? Egy darabig majd pityereg, bánkódik, aztán elfelejti a Juont. Punctum. Pedig ebben a levélben más van megírva. Lelkem *Ilicám elsorvadok érted.