Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1902-03-30 / 13. szám

1902. március 60. BALATON VIDÉK >Hozsannaő neki. ki jőve az Urnák nevében. « S a főpap kiparancsolá Bartimeust a tanácsbólj de az összes férfiak zavarodottan mind lumenének, mert nem tudták, mit cselekedjenek. S az utcán láták a néptömeget, mely ugy kiáltozék, mintha mind eszelős volna: »Hozsanna' Hozsanna !« És a nevezett Ahasverus egy római katonához menvén, kit Longinusnak neveztek, mivelhogy igen magas volna, igy szólt annak : >Ime, a ti napotok leáldozók, mert itt vagyon a Zsidók királya, ki elűz benneteket Izrael földjéről.« És a katona . . . III. töredék. . . . s a csütörtök estén a főpaphoz jöve ismét Ahasverus ós mondá neki. hogy ama férfiút mindenki elhagyá, mivel nem akar fegyvert fogni a rómaiak ellen. S mondá, hogy még egy tanitványa, Júdás Iskariotes nevű, Simonnak fia, hasonlag elhagyná őt. nem azért,, mivel a rómaiak ellen fegyvert' nem fogna, hanem mivel őt a közös pénz eldugásával gyanúsítaná. Megörvendeze erre Kajafás és rögtön mondá Ahasverusnak, hogy vezetné eléje Júdást, a Simon fiát, maga pedig küldd Matthanért, Álmosért. Annásért és a többiekért. Megérkezvén pedig ezek, Kajafás elmondá a hírt és együtt várták Iskariotest, a Simon fiát S midőn az be lépé. Kajafás eléje menvén, megfogá kezét és a többiek elé vezeté, mondván : »Ime, e férfiú, Izrael megmentője a zendüléstől, mely minket és gyermekeinket elsöpörne és életünket elvenné.« S mondá erre Iskariotes. a Simon fia: »Te mondád.« Mire Matthan igy szólott : »Kezünkbe tudnád-e te adni ama férfiút, kinek hollétét nem tudjuk, mert elrejtőzék a sokaság elől. mely őt zendiilésre unszolá.« És felele Júdás: Én tudom, hol vagyon ő, mert imént vacsoráltam vele « Annás ekkor igy szóla: » Micsoda jutalmat adhat a tanács az érdemesnek, ki megmentene bennünket a romlástól, Mert nem elég csupán a hála. a fáradozásnak az ő jutalmát is meg kell adni.« S mondá ekkor Matthan • Harminc ezüst siklus legyen az u jutalma, ha elvezet a helyre minket es fegyveres szolgáinkat. Miben Iskariotes, a Simon fia beleegyeze és a pénzt azonnal átvevé. Ekkor Kajafás beszólítván fegyveres szolgáit, elküldé Matthaut, hogy menne el Iskariotessel oda., ahova őt az vezetendi. És Iskariotes elvezete őket az Olajfák hegyén azon helyre, mely nevezteték Getsemánénak, ott megtalálák őt, körötte pedig aluvának az ő tanítványai, számszerint tizenegyen. Es Simon fia Iskariotes, hozzá közelegvén Jézushoz, megcsókolá öt, mire Matthán intett a fegyveres szolgáknak, hogy fognák meg azt, kit Iskariotes megcsókola, mert ez lenne az a jel, melyet megbeszélének. Igy szóla ekkor Jézus Júdáshoz, a Simon fiához : »Juda, csókolással árulod el az Embernek fiát ?« Mire a főpap szolgája megragadá Jézust, de Simon Péter, Jónásnak fia, ki nevezteték Kéfának is, hatalmasan megcsapá egy szablyával a főpap szolgáját, ugy, hogy annak füle leválék koponyájáról. De Jézus igy szóla: »Dugd hüvelyébe kardodat, mert a ki szablyával öl, az szablya által hal meg.« A főpap szolgájának pedig lüléfc visszailleszté helyére és az ismét odanőtt vala. Ezután ő önmaga nyujtá karjait a fegyveres szolgáknak, hogy megkötöznék. Matthan pedig mondá, hogy a többi embert ne bántanák a fegj'veresek, mivelhogy azok ártatlanok. Es igy csupán Jézust. . . * A töredékek egyezése az evangéliumokkal szembeötlő s ugy látszik, zsidó részről való szemtanú, talán éppen Matthan pap előadását tartalmazzák e följegyzések. Megvilágítják ezek egyrészt Júdás árulásának lelki mozzanatait, másrészt a zsidóság elpártolását Jézustól, kiben politikai agitátort vártak, de ki nem mulandó földi országot alapítani jött, hanem mennybelit, mit az anyagiakhoz tapadott s a régi nagyságról álmodozó zsidóság nem értett meg akkor. Ma már, midőn a föld kerekségén mindenütt elterjedtek a fenséges tanok, értjük e magasztos eszméket s emlékeül üljük Húsvét ünnepét e szavakkal : »Hozsanna., hozsanna neki; ki az Ur revében jött !« (ttt-) r A harmadik ^tüntetés. Irta . Hamburger Sándor. A vad hiéna csorda már majdnem minden vérét kiszívta az egyedül álló bátor oroszlánnak ; a magyar nép lelkében forrongó lángtenger már kialvó-félben volt, honvédeink ajkairól már nagyon ritkán hangzott el az a sokat mondó Kossuth nóta, vagy ha elhangzott is, bizonyos a múlton való fájdalmas elmerengés nyilvánult meg benne, a mikor a magyar nép még bizott önerejében ; hitte, hogy megfojthatja az önkeblén nevelt ádáz kígyót, a mely a sok jótéteményért rut gyűlölséggel fizetett. Az ágyuk döreje meg-meg rezgette még olykor-olykor a levegőt ; de inkább bus halálharang kongáshoz, mint üdvlövöldözéshez hasonlított; bus halálharans: ' O kongásához, mely elvesztett szabadságunkat siratta. Az osztrák zsarnokok, kik vérvörös lángban látták az egész világot, már közeledtek végcéljuk felé, de szégyenteljes, hóhér munkájukat még nem fejezhették be. Volt valami a magyar nemzetben, a mi nem engedte a végenyészet szélére jutni: az Istenbe és jobb jövőbe vetett hit. Régi, hatalmas tölgyhöz hasonlítottunk, melyen a századok villámai égető sebeket ütöttek ugyan, de megdönteni nem voltak képesek és most a nyomorult földi férgek hatottak belsejébe, kiszívták éltető nedvét, megrágták gyökereit, csupán egyet hagyva, a reménység szálát. Valahol a Hargita alján, a kies Ho- |( moród vize partján történt, dermesztő hidegben, közel Attilla feleségének Rékának sírjához. A föld halotthoz hasonlított, melyet fehér lepedővel vont be a természet, A hideg havasi szél rémesen fütyölt, könnyet facsarva ki az ntas szeméből. Alig lehetett egy pár lépést előrehaladni. A kis csapat, mely ebben a dermesztő hidegben lassú, vontatott léptekkel. a széltől meg-meg állítva halad előre, a magyar seregnek egy előőrse 8 alig számlál 80 embert ; azok is többnyire a nyomortól elcsigázott, összetört alakok, kiknek fiatal arcain barázdákat vont a sok szenvedés. Szótlanul haladnak egymás mellett, mindegyik saját gondolataival van elfoglalva. Egyik honhagyott családjára gondol, meiy talán most az ő életéért imádkozik ; másik elhagyott arájára, ki szivrepesve várja haza ; a harmadik pedig a haza veszendő ügyén tépelődik. A kis csapat vezetője, a jó öreg Mi hál}- bácsi is gépiesen lépked a csapat élén. A Réka tetőre étve réveteg szemekkel bámul a füzes Olt p írtjára és a partján elterülő falvakra, szeme megakad egy ponton, azt nézi hosszan, merően, kebléből egy mély sóhaj tör elő, azután szemeiből letöröl könycseppet, de azt már nem szabad a többieknek látni, nem szabad, mert hiszen a háborúban nem lehet érzékenykedni. Hej ! pedig ha tudná, hogy társainak szemeiből sem a szél facsarta ki azokat a könyeket, ha tudná, hogy egyszer-egyszer azok szive is összeszorul, talán elpanaszolná bánatát és megkönynyebbülne. De hát a téli szél eltakar mindent. A csaták hevétől, az ágyú dörejtől, a haláltól nem fél egyikük sem, hiszen nemrégiben, mikor a Tolvajosnál bekerítették az oláhokat, Bem apó saját kezével tűzött fel egyszerre két kitüntetést az öreg Mihály bácsi széles mellére. De ilyenkor, mikor nem állnak ellenséggel szemben' melyik ne gondolna vissza fájdalmasan az édes szülőföldre az elhagyott kedves családra. Réka sírjához érve, egy hatalmas szikla-üregben vonták meg magukat, itt a szél sem érte őket, hát letelepedtek ós tüzet raktak. Megpihentek, hogy felmelegedjenek az ősi dicsőség tüzénél, >megpihentek ott, hol hajdan a vad hun íjász tegze idegét pergetve, dalolt, álmodott csatákról.* Leültek, hogy némileg kipihenjék magukat és csillapítsák éhüket, úgyis, ki tudja mikor nj'ugodhatnak ismét. Egy-egy darab 3záraz kenyér, egy darab husocska került elő az iszákból és falatoztak. Csak Mihály bácsi nem tudott nyugodni, gondosan körüljárta az üreget, megnézett minden egyes bokrot, hogy nem rejtőzik-e valaki mögötte ; azután nagy nehezen felkapaszkodott a barlangtetőre. gondosan körülnézett, vajon nem közeledik-e valaki. Üres, néma volt a táj, csupán a szél sivitása hallatszott. Visszatérőben volt társaihoz, mikor a haraszt megzördült mögötte. Éles szeme rögtön észrevette, hogy a sűrűben emberek rejtőznek, még pedig ellenséges indulatu emberek, akik rájuk leselkednek. Egy ugrással ott termett bajtársainál és jóízű székely humorral katonás hangon ezeket mondta. Fiuk ! résen legyünk ! Azt hiszem, nyul van a bokorban, ha lehetséges, kiugrasszuk belőle. Azután kiadta a parancsot : Ti ide álltok a jobb oldalára