Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1902-03-30 / 13. szám

4. BALATONVIDÉK 1902. március 30. gyokat kiáltozva rohant a tömeg felé, a vizes gyereket kikapta a katona kezé­ből, a ki a viszontlátás örömére torka­szakadtából elkezdett orditani. A tömegen ünnepélyes meghatott­ság vett erőt. mig valaki megszólalt : — Bizony, ha katona ur . . . — A katona ur, az Isten áldja meg, meg is áldja — kiabált vissza a kövér trafikosné — szegény fiacskám, megijed­tél ?.. . Katona ur . . . a jó katona ur ! A trafik aj tóban kint állt a kancsal tra­fikus. A rendőr rámutatott az életmen­tőre : — 0 húzta ki ! A tömeg helyeslőleg morgott s in­nen-onnan lehetett hallani : — Bizony már azóta a halak csip­kednék ; ott vinné a Tisza valahol a Boszorkánysziget táján ! A trafikos elérzékenyült s a pénzes fiókban kaparázott. Egy ötös bankót haj­togatott össze s diszkréten a káplár ur kezeibe akarta csúsztatni. A káplár szerénykedett . — Köszönöm, köszönöm ... Jó szív­ből tettem ! — De mégis. . . A közelállók közül valaki erőskö­dött, hogy ug} r illik az : katonának ke­vés a pénze, a ruháját is tönkretette. Végre is engedett a káplár ur s a tra­fikosné még a führer ur zsebeit is meg­tömködte jóféle szivarokkal. A rendőr feljegyezte a káplár nevét a jegyzőkönyvébe s a vasárnapi publikum eloszlott. A káplár a ruháját szárította s a kancsal trafikos az eset részleteit meséitette el a führerrel, a ki a trafikos bolt pudliján ült, nagyokat szippantott a potyaszivarból s a trafikos hálálkodó szavaira csak annyit jegyzett meg : — A katona csak katona ! Szja a böcsület ! A gyerek meg vagy három dunna alatt nyögött s kegyetlenül izzadt a herbateától. * Néhány nap múlva a führer, meg a káplár éppen a Csülök Pista sonkáján osztozott, mikor a káplárt raportra hív­ták a kapitány elé. Szörnyen megijedt a két katona. A káplár homlokát még a hideg veríték is kiverte. Mi lesz ? Ez bizonyosan a vasárnapiért van ! Kitudó­dott valahogy ! Valaki mégis észrevette?... A raport után a káplár, mint egy bolond szaladt be a führerhoz. Az arca ragyogott az örömtől, a kezében valami fényeset szorongatott, lihegve állott meg az ajtóban s csak annyit tudott mon­dani : — Kereszt. , . kereszt ! — No ? . . . kérdezte a führer. — Kereszt ... Én kaptam ! Végre magához tért a káplár. — Igen, én kaptam, a miért a gye­reket kihúztam ; a kapitány ur nagyon megdicsért s busz forintot is adott. Ne­sze itt van fele ! % — Hát a kereszt ? — Azt nem adom ! Megmutatom otthon a faluban. — Ohó ! —; Hallgass ... Ne itt van a másik tiz forint, de a kereszt az enyim, mert ez — nagy tisztesség ! Kz ötödik evangeliumböl. t± Sápadt angol tudós a British Mu­zeum régi papírjai, pergamentjei és egyéb emlékei között turkálván, néhány töredékes papyrus-darabot talált, melye­ken ó-liéber betűkkel irva, csodálatos történet foglaltatik. Kinek keze irta e sorokat, ki tudná ; nem volt e lapokon semmi jel található, mely a szerző kilé­tét elárulhatta volna s nem is volt ösz­szefüggő egész az elbeszélés, mely az Ember fiáról szólott, de ugy látszik, va­lami írástudó Írhatta; ki jelen volt min­denütt, a hol Krisztusról és elvesztéséről tanácskoztak, mert az eseménj'eket hí­ven adta vissza s bizonyára egészen meg is irta, de a papyrus-darabok egyrésze elveszett, másrésze kitöredezett s igy hiányos az elbeszélés, de kiegészíti ap­rólékosságaival a négy evangéliumot. Az angol tudós évekig tanulmányozta epa­pírokat. pontos másolatokat vett róluk s több ízben fordította le és javítgatta át, életében ki sem adva felfedezését, de halála után egyik jó barátja közzétette a forditást, kijelentvén; hogy annak lii­telességeért jót nem állhat, mert az arámi nyelvet, melynek külön tájszólásában van irva a töredék, ő maga nem birja s barátja is számos helyet, érthetlensége miatt leforditlanul hagyott s éltében e hiányosság miatt nem bocsáthatá közre müvét. Az elbeszélés zsidó főembertöl szár­mazhatik s épp ezért, mert az ellenpárt embere, a maga nyelvén irta meg ta­pasztalatát s nem görögül, mint az evan­gélisták. Az egyes töredékeket itt adjuk az angol fordítás nyomán, hitelességeért szintén nem vállalva kezességet. I. töredék. Midőn együtt ülnénk a tanácsban, odajőve egy Ahasverus nevü ember, ki vala foltozó varga és megháborodással monda, hogy Salamon tornácán egy cso­dálatos ember járkál és utána nagy tö­meg nép megyen nyomában, kiáltozván ; »Mester, válts meg minket a rómaiak igája alul, mert mi is Ábrahám törzsé­ből származánk.t A mondott Ahasverus erről jelentést tevén, a főpapnak, Kajafásnak tanácsolta, menne el, beszélendő ama csodálatos férfiúval, ki magát Jézusnak nevezi s a betlilehemi Józsefnek, az ácsnak fia volna. Kajafás azonban Matthant, Abiudot és Joramot küldé el, hog} 7 tudnák meg, minő volua ama férfin s vájjon ő volna-e ama Messiás, kit a nagy próféták meg­jövendölének. Ugj'an magában nem hiszi, hogy az idők teljessége bekövetkezett volna, mert semmi jelek nem mutatnák, ha azonban mégis ö lenne az ígért, ak­kor állanának szóba vele. Elmenvén Mattban, Abuid és Joram s utána menvén mások is. látának egy termetre ékes. szépen formált, szép arcú férfiút, ki lehete mintegy harminckét éves. S eléje járulván, megfogják köntö­sét és Joram igy szóla hozzája: »Mes­ter, te vagy-e az igért Megváltó, Dávid sarjadéka ? Mert, ha az volnál, mint a zsidók királyát idvezlenénk téged, mert mi is Ábrahám magva vngyunk, kinek igértetett az élet.« A csodálatos ifjú ember rájuk te­kintvén, igy szólott hozzájuk : »Tudom, hogy Ábrahám magva vagytok, de en­gemet meg akartok ölni, mert az én be­szédemnek nincsen helye nálatok.* Mire Abiud mondá : »Mi csupán az igazságot óhajtjuk cselekedni, mert Ábrahám fiai vagyunk.« Mire ő mondá . »Ha Ábra­hám fiai volnátok, az Ábrahám cseleke­deteit cselekednétek. De ti meg akartok ölni, mert igazságot mondok nektek. Vak vezérek vagytok ti, kik megszűritek a szúnyogot, de elnyelitek az elefántot, befestett koporsók, kikben belül rotha­dás ós halál van. Én pedig az élet va­gyok s a ki beszédemet beveszi, az örökké él.« Erre ismét Joram szóla ekképen : »Most látjuk, hogy benned az ördög la­kozik, mert Ábrahám megholt, a prófé­ták is megholtak s te mégis azt mondod, a ki az én beszédemet megtartja, a ha­lált soha meg nem izleli. Nagyobb vagy-e te Ábrahámnál és a prófétáknál ?« Mire az ítju, ki magát Jézusnak mondá, igy válaszola : »Bizon} 7, bizony mondom nék­tek : minek előtte Ábrahám volna, én . vagyok.< E szavakra Abiud követ ragadott vala, hog} T Jézusra vetné, hasonlag Jo­rám is, azonban ekkor a tömegmegfogá őket és megveré. Mattban előbb elfuta, hogy segítséget hívjon, de mikorra visz­szatéi ne. amaz ifjú eltávozók a városból és mene . . . II. töredék. E kiáltozások közepette eléje rohan a nevezett Ahasverus, ki igen sok pálma­ágat szór vala útjába és kíáltá : »Zsidók királya, ragadd fel a pallost és vezess a rómaiak ellen. íme, kevés haduk vagyon itten és mi mindnyájan melletted vol­nánk.« Megfogá a nevezett Ahasverus a szamárnak sörényét, mely állaton Jézus ült vala és igy állitá meg őt. De Jézus erre igy felele : »Az én országom nem a földről való.« Min Ahasverus igen el­csodálkozék vala. Ezenközben a tanácsban ott ülnek a zsidó papok és írástudók s nekik hí­rül hozták, bog} 7 Jézus bevonulván, az egész, Jeruzsálem ömellete nyilatkoznék és zsidók királyának mondaná őt. Meg­ijede ezen pedig Kajafás, ki vala akkor a zsidók főpapja és barátja Poncius Pi­látusnak, a római tiszttartónak. Es mondá: »EI kell őt veszítenünk, mert inkább egy vesszen el, mint az egész nép.c Es helyeslék mindezeket a jelen­voltak, kiválólag pedig Matthan, Abiud és Jorám, kiket Salamon tornácában oly igen megvert vala a nép a Jézus miatt. És ekkor belépett vala egy Barti­meus nevü ember, ki azelőtt vala világ­talan és most lát vala. És feliszóval kiáltá mindnyájuknak . »Ime, megjőve a. zsidók királya ós ti nem mentek eléje, üdvözölni őt.« S a. főpap mondá: »Hallgass el eszelős, kiben a sátán la­kozik. c És Bartimeus feleié: »Való, a Sátán vevé el szemem világát, de az Ur visszaadá és najst látok. És látnak az én lelkem szemei is s ezért kiáltom

Next

/
Thumbnails
Contents