Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1902-03-30 / 13. szám

k HUSYÉTI MELLÉKLET A BALATONVIDÉK I3. SZÁMÁHOZ, A & A M 19Q2-IK BV MÁRC.® 30. rÚif* rjá^ rMT* tWf* r^Ajf* rjjf* rW* r^f* r^f* r^f* ^ S»S ' & ^ Feltámadott, & W W t^J ^ DdZiífióf^ ajkáról szálljon Hálaéne^ / Orömdalt ?jng/enefi ég, föld 'íftcncncl[ Jlngya[oh

( f

{ará6a, szerapHolf dalába Csendüljön a népéig hál adó imája ! DdZert áldás, dicsőség szállóit le. Siottra : •»ífeltámadott Ji'ris?Jus. íelljinl^ DdZegváltója /« 3iirdesse Hatalmát minden e világon '. J^ mező virága, /f/s madár az ágon ! JÍ dalos pacsirta felHől[ l[ózé szállva Jiöszönfse ég 'Urát Harsogó dalával! 3£egy, völgy, Halom, erdő' fugva viszHangozz

a •' »fehtámadóit 3£ris~Jus, lel^ünl^ DdZegváltója /« ^ ^ereszt tövében nyifjanalj virágol

{! Vele váitotta meg Isten a világot. DdZár nem gyalázatfa többé a leereszt fa ; ífitiinl[neb

v győzelmi lobogója lett ma. — Xjá van irva jelszón^ e szent lobogóra : »feltámadott ^Krisztus, lel^ünl^ DdZegváltója 1 fittel, reménységgel tekintünl{ mi rája /« <S rte Halunk, Ha feli; megyün!\ száz Halálba I — Jsegyen bár száz éltünl^ mind od adjul{ érte 1 — Qröly éltet, üdvöt nyerHetiin^ Helyébe; — feltámadan^ mi is majd a Hivó szóra: • feltámadott ^Krisztus is, íeíljin^ DdZegváltója/« Isten fia jött el, győzött a Halálon, Jffigy a bűnös ember begyeimet találjon Vére harmatával, drága élte árán Váltott meg bennünket az ártatlan bárány ; — DdZeghalt a leeresztett s bűnein^ leróva » feltámadott J£risztus, lel^ün^ DdZegváltója!« MWfi ajkáról szálljon Hálaéne^ Orömdalt z

e

nf)j

en

e!{ ég föld Tslenénel^ ! J^ngyalo^ farába, szerapHol^ dalába Csendüljön a népek Hál' adó imája ! DdZert áldás, dicsőség szállott le Sionra: > feltámadott J^risztus, lel^ün^ DdZegváltója h J)ziga. SáfrSÉf ^Af Séf Vt

í ^f jtf Stf mmmmmmmmmmmmmmó^mmm Az „én" kultusza porunkban. jj! y tf wwwwwwtw www ify wyié Már a XVI. században adta a tapasztalat egy lángelme ajakára ezeket az örökérvényű szavakat : »;A becsvágy és az emberi »én< természetében van az, liogy csak önmagát szereti és csak önmagára van tekintettel.*; A nagy gondolkozók egyik ognagyobbikának Pascalnak e kijelentése óta harmadfélszázadot öregedett a világ és vele öregedett Pascal tapasztalatának és szavának igazsága is. Óriási eseményeket jegyzett fel azóta Klió az ő aranynyal és vérrel irt könyvébe ; eseményeket, melyek megváltoztatták a föld térképét, birodalmakat és trónokat döntöttek meg és állítottak föl. Uj eszmék, uj tanok, uj hatalmak, uj szokások, uj fegyverek születtek ; megifjodott az öt világrész, a tudomány, a költészet, a bölcselet : csak az ember »én«-je maradta régi; a magát imádó bálvány, csak az »én< nem változott meg a körülötte elkorhadt és nem egyszer újjászületett világban. A világ képe megváltozott, az >én« megmaradt s az »én« kultusza öregedett. Események és lángelmék tűntek föl e harmadfél század egén üstökösök gyanánt, melyek bevilágítottak mindenüvé, még az észbe is ; — csak a szivbe, az »én« bölcsőjébe nem tudtak bevilágítani és azt fölmelegíteni. Ezeknek az üstökösöknek a magva a régi masszából volt gyúrva. Voltak pedig más csillagok, melyek uj anyagból születtek és világítottak. melegítettek is — de esak a legszűkebb körben ; a régi »óu« jege tovább nem engedte sugarukat, nem engedte, hog}- uj szellem életadó fuvalma lengjen keresztül e siralom völgyének hosszában, szélességében és mélységében. Mert hiába, »az emberi »én« természetében rejlik az« - mondá Pascal és szava igaz lesz, míg ember lesz e sártekén. Sőt nem csak igaz, hanem, ugy látszik, mindig igazabb. Az »én« kultusza élt riz Éden lakóitól kezdve a XX. század gyermekéig mindenkor, és élni tog az utolsó ember utolsó lehelletéig. Igaz, hogy e kultusz élete változatos volt : apály és dagály mutatkozott benne százszor ismétlődve hatezer éves életén át ; sokszor már temetésére készült a világ sokszor pedig ő készült a világ temetésére ; — de újra föltámadt tetszhalálából, meg újra összezsugorodott a legkisebb mértékre , ám nem pusztult el soha. Az ember evett a jó és gonosz tudás fájának tiltott gyümölcséből ; e gyümölcs keserű, mert az Ur megátkozta izét. És ki tudná az Isten átkát levenni az emberről, ha nem egyedül • az Isten ? ! És az Isten megtette azt — éppen most ünnepeljük ezernyolcszázhatvankilencedik évfordulóját az át©k megszűntének. ' És mégis ? ! , .'•."'• •: . •• • Bizon}

T mégis ! Mert tedd az egeret arany kalitkába. A macska ott nem bánthatja. És az egér kirágja magát az aranykalitka biztonságából. És a macska megfogja. Pusztítsd ki a Szaharát, csak egy oroszlánt, hagyj meg. Ezt aztán kösd le arany bilincsekkel, tartsd minden jóval, igérj neki örök életet. Az oroszlán elszaggatja az aranybilincseket ós kirohan a pusztába. Pedig ott éhen hal. Ilyen az »én.« * Soha oly mindent fölemésztő nem volt az »én« kultusza, mint korunkban ; talán csak a római császárok őrjöngő korszaka versenyezhet vele. Am akkor csupán a zsarnokság ülte orgiáit a jó fölött ; mig ma az önzés minden neme virágkorát élte. Az »én« knltusza már a bölcsőben csírázik. A mai nevelés éppen nem fordít gondot arra, kogy az önzés rut rügyeit lemesse a gyermek lelkének fájáról. A i ügy pedig férges gyümölcsöt terem, mely megmérgezi az egész fát lassankint. Ifjuságunk a szülők jóvoltából »hadd tobzódja k-i magát !« — pedig ez végtelenül hamis és rossz elv. Hála Istennek, legújabban valami friss üde szellő lengedez a főiskolák falai között. Am az- élet, az igazi élet még mindig az >én« bilincseiben nyög. Még az »én« kultusz természetesebb neme: a létért való küzdelem ós borzalmas képet nyújt. Mert az úgynevezett »kis emberek* száma napról-napra gyarapszik, a proletariátus terjed a sok hamis erkölcsi ós nemzetgazdasági tan befolyása alatt. A megélhetés óriási módon megnehezedett ; természetes tehát, hogy a kenyér a »kis emberek« énjének mostan egyetlen lótföltétele, háttérbe f»zorit Gs«/ ' mindent : erényt, becsületet, jogot, törvényt, igazságot. Az emberek nem törődnek énjük nemesebb részével: a lelkükkel, nem nyújtanak neki táplálókot, hacsak nem a hamis elvek mérges táplálékát ; okvetlenül következik tehát, hogy ha a lélek holt, a test sem tud élni, vagy ha megél, a lélek romjain él. Innen a büntettek óriási száma, ennek növekedése. A bün általában az >én< hamis kultuszának megnyilatkozása ; de a mai kor bűntettei legnagyobb részt az »ón« kultusz legfőbb alakjának : a létért való küzdelemnek fattyugyermekei. Ma ugyanis a létet, az életet ia egészen máskép fogják föl az emberek, mint azelőtt, — egészen ellenkezőleg az örök törvényekkel. Gyönyörűen fejti . ki e motívumot Pascal. »(Áz ember) nagy akar lenni s kicsinynek látja magát. Boldog akarna lenni s látja, hogy mily. nyomorult. Az emberek szeretetének és becsülésónek . X -i' '-< a-