Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1901-09-15 / 37. szám

BALATON VIUKK IttOl. ireptember 15. helyen megjelenjenek, vagy az ottani megjelenésben akadályoztassanak ; ha a választók a választás helyén a kellő időben való megjelenésben gátoltattak; ha a választási elnök hivatalos hatalmával visszaélt s e törvény intézkedéseit figyelmen kívül hagyta. A vesztegetést, az etetést-itatást az eddigi választások alkalmával olyannyira űzött dolgokat, az nj törvény erős beszámítása alá veszi Feltűnő nagy büntetést szab az uj törvény arra a kerületre, melynek választását a bíráskodást végző kúria semminek nyilvánítja és ez a kerület az uj választások alkalmával vesztegetésnek voit kitéve. Ugyanis az ilyen választó kerület nem választhat képviselőt az idényre, minek következtében természetesen guny tárgyává válna. A kuriaminden választáshoz hivatalos közeget küld ki az ellenőrzés g}'akorlása végett és ha egy ily hivatalos közeg mulasztása folytán lett érvénytelen a választás, ugy azt a 1 iróság 4000 koronáig terjedő pénzbirsággal sújthatja. A mint ezekből látható, az uj bíráskodási törvénycikk a legerélyesebben foglalkozik a választásokon előfordulni szokott visszaélésekkel. Mi azt kivánjuk ezekhez, hogy érvényesüljenek is azok ugy, a miként az a törvény szellemében célozva van. Óvj a meg e törvény a polgárok szabadságát, hogy azok emberi méltósággal, tiszta lelkiismerettel értékesíthessék legszebb alkotmán}

ros jogukat : a képviselőválasztást. Sok függ e tekintetben a hatóságokon. Mi reméljük is, hogy azok a választások tisztaságát ellenőrizve, fontos hivatásukat teljesítik s ez által a szép célt diadalra jutni engedik. Nemcsak hazafiúi, hanem társadalmi szempontból is van szavunk a választásokhoz. A polgári jogokért való küzdelmet, a meggyőződések és elvek harcát ne vigyük be a társadalomba. Mert akkor a harc nyomában nem a vihart követő áldásos üditő lég, hanem harag és gyűlölet kél; gyűlölet, mely feledtet mindent : barátságot, jótéteményt, munkásságot és becsületességet. Szabadságot a meggyőződésnek ! A meggyőződések szabad küzdelmében nyilvánul és acélosodik meg a nemzeti akarat. A csendőrség és rendőrség előtt pedig lebegjen elrettentő példaként a marosvásárhelyi eset. Kényes kötelességüket tapintatosan teljesítsék. Ügyeljenek a csendre és rendre s ok nélkül ne ontsanak vért, mert drága a polgárvér! Hazafias reménynyel állunk a választások küszöbén abban a hitben, hogy a választók tisztán és nagy számban gyakorolják választó jogukat ! Egy tanügyi valasz. Jogosult ós tárgyilagos bírálattól sohasem zárkóztunk el. De mindig kerültük a kicsinyes személyeskedést. Hírlapi polémiába is csak akkor bocsátkoztunk, mikor ezt a közügy okvetlen megkívánta. Ez az eset áll fenn most is. Mikor is szomszéd laptársunk a „Tapolca ós Vidéke" szerkesztője, Feleki Alajos lapjának 1901. szept. 8-án megjelent számában a ,.Tanügy" hangzatos cime alatt jogosulatlan és igazságtalan vádat emel főgimnáziumunk, főkép pedig annak nagyérdemű igazgatója, Burány Gergely dr. ollen. Laptársunk kicsinyes álláspontra helyezkedve, egj' oly tanügyi férfiút támad méltatlanul, ki ugy magas tanügji képzettsége, pedagógiai tudása, mint humánus magatartása által nem csak a magas, de a legmagasabb tanügyi hatóságok, valamint a szülők és a nagyközönség elismerését és osztatlan rokonszenvét is kiérdemelte. Főgimnáziumunk igazgatóját cikkíró nlaptalun váddal illeti, mikor őt az állami polgári iskolák ellenségekét akarja feltüntetni, csak azért, mert a folyó iskolai év elején a tapolcai polgári iskolának két tanulója a felvételi vizsgálaton megbukott. Itt helyén való lesz a következő kérdés felvetése. Ki rendelte el a polgári iskolából a gimnázimbii való átlépésnél a felvételi vizsgálatot ? Nemde az állam ? Ha tehát egy gimn. igazgató az állam rendeleteinek megfelelően jár el, ha ezt a felvételi vizsgálatot nem csak saját intézetének nivója, hanem magasabb tanügyi szempontokból is lelkiismeretes szigorral teljesiti, vádolható-e az állami iskolák irxnti ellenséges indulattal ? Vagy kinek a joga és kötelességé a magasabb osztályokba fellépő jelentkezők készültségét és képességót elbírálni ? Ha tehát az igazgató teljesiti az állam által eléje szabott utasításokat s törvónyadta jogánál fogva a kellő készültség LÓlkül jelentkező polgári vagy akármicsoda iskolai tanulót a gimnázium felsőbb osztályába nem bocsátja, ez senkinek sem ád jogcímet ana, hogy őt bármi néven nevezendő állami iskola ellensége gyanánt tüntesse fel. Hivatalos kötelességének lelkiismeretes teljesítésével, hogyan is vethet gáncsot az állami polgári iskolák ellen ? És ha egy igazgató észrevételeit, vagy a megérdemlett osztályz atot a felsőbb iskolai hatóságok utasításai értelmében rávezeti a tanuló bizonyítványára, ildomos dolog-e őt a „lelketlenség" vádjával stb. illetni ? Ily körülmények láttára nem merül-e föl önkéntelenül is a gyanú, hogy itt nem is anynyira köz, mint inkább magánérdekből kovácsolnak semmikép be nem igazolható vádakat ? Tán csak azért, mivel vélt sérelmeikre máskép írt ugy sem találnak. Vagy hogy a lelkiismeretes eljárás útjába — gáncsot vessenek ? Tiszteljük mi a helyes magánérdeket, tiszteljük a szülői, érzelmeket is, de mikor azt látjuk, hogy erőltetett ürügyök alatt közéletünk önzetlen és lelkes férfiait támadják, a közérdek szempontjából kötelességünknek ismerjük az ily támadásokat visszautasítani, Mert mi is lenne akkor a tanszabadsággal, ha minden egyes szekundára vezető-cikkekben fújnak riadókat : a tanár vagy igazgató ellen ? És mit szólna Feleki Alajos polgári iskolai tanár ur, ha bukott tanulóinak szülei a lapok hasábjain öntenék ki szivük keserűségét, nem a gyenge, vagy lanyha tanuló, hanem ö, a tanár ellen ? Midőn tehát épen a tanügy szempontjából s minden gáncs és gyanúsításon felülálló katholikus főgimnáziumunk jó hírnevéért is a legnagyobb mértékben helytelenítjük azt a hangot, és modort, melylyel cikkíró élni nem átallott tárgyilagosságunk teljes megőrzése mellett őt s a netán vele egy véleményen levőket az igazi és hetyes tóinál lássál megismertetjük s amennyiben pedig az argumentumokat elfogadják, tévedéseikről is meggyőzzük. — A luterános pap, meg a jegyző, a tanító, meg két olyan »lennók-ur«, a kik valaha urak voltak. — Kíváncsi vag3

Tok rájuk. — Aligha érdemes. Végre hazajutottak. Kishegyi fáradtan nyugoiott le a három órai sár-ut után. Sötét este volt már. Másnap körülnézett a gazdaságban, mely ez időtájt semmi külöuös érdekessel u„m gyönyörködteti még a gazda-embert is, a laikust még annyit sem. — Harmadnap megkezdte a szokásos látogatásokat. Mindenekelőtt természetesen a lutheránus paphoz ment. — Kellemetlen hangja volt az első, a mi nem valami jó benyomással fogadta. Örökösen az eklézsia szegénységéről beszélt, meg a „kis feleségecskójéröl". Uj házasok voltak ós folyton nyalták-falták egymást, a mi igen jól eshetett nekik, de aligha esett jól a vendégnek. — De most, tiszteletes uram — szólt Kisheg3Í a rövid látogatás végéül - lesz szives útbaigazítással megtisztelni, kik tarthatnak számot a faluban arra, hogy tisztelegjek náluk ? — Hát — hm — izé — vannak — egyketten .... Például a jegyző, a tanító, meg eg3'-két birtokos . . . — Köszönöm. Sietett elköszönni; látta a pap arcán, hogy nem a legszívesebben adna információkat a nevezett urakról. Átment a jegyzőhöz. Az nem volt otthon; a segédjegyzőt pedig akta hegyek közül ásta ki, de hamar vissza is eugedte, mert látszott rajta, hogy a tenger munka közben uem a legszívesebben áll neki veudéget inulattatui. — A jegyző felesége otthon volt. Bár ne lett volna— Isten hozta a nagyságos urat! Tessék helyet foglalni. Férjein^ ugyan niucs itthon; adót szedni vau a szomszéd faluban. Tessék elhiuui, szegénynek irtózatos sok dolga van. Alig ér rá enni is. Csak bekap valami csipetnyi ételt, hogy elhitesse a gyomrával, hogy evett, — aztán rohan a dologba. Még én nekem is alig szentelhet egy pár pillanatot. (Itt egy szemérmeset pirult az asszony, illetve akart pirulni, de a rizspor nem engedte). Oly keserves élet ez, édes nagyságos uram, elhiheti. Az asszony alig látja az urát. Hát, bizony az fájdalmas, de már csak belenyugszom, mert máskép nem lehet. Hanem, drága uag3'ságos ur, más is fáj ám, a mibe csak nem tudok beleuyugodni. A pletyka. Ah ! a pletyka. A nagyságos ur persze nem is képzeli, hogy egy ilyen csitri faluban is mily szörnyen uralkodik a pletyka. Ott vau például a papné. Isten ments, hogy rágalmazni akarnám ; soha életemben uem szoktam senkit még gondolatban sem bántani. Hanem a mit az az aszszouy csinál, ezt már nem birom magamba fojtani. Ö pletykál reám és m/aden más élő lényre! Padig nézné meg előbb magát. Ah, nagyságos ur, ilyen nyelvet, mint, a papnéé, még nem látott, a világ. Azt majd külön kell agyonütni. Nem áll az meg egy miuutát, sem. Ha egyszer zörögni kezd, nincs a földön ember, a ki szóhoz jusson előbb, mintsem ő befejezte a mondanivalóját. Ha először találkozik is valakivel, azt, ugy elkapja az ö nyelvének forgószele, hogy a szegény áldozat agyon beszélve lélegzeni is alig tud. — Es ez az asszou3' meri rólaui azt mondani, hogy kofa vagyok ! Engem sem kiméi; de még a tani!ónét sem, pedig az olyan jámbor asszony, hogy eg3- legyet, nem ludna megölni; — a csirkét nem is meri levágni, hanem elküldi a cselédjét az udvar hátsó sarkába e végett. No, t már ez nem is gyöngeség, hanem mulatság. És ilyen az az asszony másba is. Nem áll az szóba senkivel H világon, a ki a férfinemhez tartozik, mert azt hiszi, hog3

r azzal már halálos bünt követ el, Haj, pedig, sejtem ón, mitül jó az a nagy szemórmetessóg ! Alamuszi macska nagyot ugrik ! Tudom én azt, jól. Tapasztaltuk azt, már eg3' másik asszonynál is itt, a mi falunkban. Ha nem untatom vele a nagyságos urat. — — Köszönöm, nagysád, sietek tovább, mert még ma le akarok végezni a hivatalos látogatásokkal. — Oh, igeu ? Nagyon szép. De már ezt olyan hideg, rideg hangon A legjobb levélpapir, az „EMKE" papir, SUlállSZkV JÓZSCfiOél minden alakban kapható Keszthelyen.